Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-09 / 126. szám

1996. május 9., csütörtök Gazdaság Dunántúli Napló 11 Szakmai nap villanyszerelőknek - A DÉDÁSZ Pécsi Üzletigazgatósága, a Bara­nya Megyei Kézműves Kamara és az EKSZ közösen szakmai napot tartott tegnap Pécsett az Iparosházban. Egyebek mellett szó volt a korszerű kapcsolók alkalmazásáról, amelyeket az érdeklődők a pécsi ElektroProfi szaküzletben a gyakorlatban is megtekinthetnek, csatlakozó és mérőhelyek kialakításáról. fotó:Laufer László Az OMFB fejlesztést szorgalmaz A költségvetés és a vállalkozói szféra együttesen a GDP mind­össze 0,7-0,8 százalékát költi műszaki fejlesztésre. Ezzel Ma­gyarország az OECD-országok sereghajtói közé tartozik. Gyakorlat az atomerőműben Jól szerepeltek a tűzoltók Vízpótlás. Akár százötvenezer ember kényszerű elvándorlását és több százezer hektár művelt terület tönkremenetelét ered­ményezheti, ha nem sikerül megoldást találni a Duna-Tisza köze vízháztartásának rendbe­tételére - közölte Glattfelder Béla (Fidesz), az Országgyűlés Duna-Tisza közi Homokhátság vízpótlásával foglalkozó albi­zottságának vezetője. Idénymunka. Háromszáz­nyolcvan idénymunkás felvéte­lét tervezi a nyári csúcssze­zonra az Electrolux Lehel Hű­tőgépgyár. A kiválasztott dol­gozókat határozott idejű mun­kaszerződéssel veszi fel a válla­lat, mégpedig három műszakos munkára a három nyári hó­napra. Kárpótlási jegy. Ez év január 1-jétől a kárpótlási jegyeket a K&H Brókerház Rt. és az AÉB Értékpapírforgalmazási és Befektetési Rt. konzorciuma forgalmazza. Az érdekeltek má­jus 13-tól e két pénzintézet által kijelölt - a lakhelyükhöz leg­közelebb eső - fiókoknál vehe­tik át kárpótlási jegyeiket sze­mélyesen vagy megbízottjuk útján. A változás az április 23-a után kiadott határozatokra vo­natkozik. A megyei kárpótlási hivatalok által április 23-a előtt kiadott kárpótlási jegyeket to­vábbra is a BÉB Rt.-nél és az OTP Bank Rt. fiókjaiban lehet átvenni. Kelet Kapuja néven nemzet­közi ipari és mezőgazdasági ki­állítás és vásár nyűik június 11- én Békéscsabán, immár ne­gyedszer. A szervezők egyebek mellett környező országok nemzeti napjait, vállalkozók nemzetközi fórumát, személy­gépkocsi-szakkiállítást kínál­nak a résztvevőknek, a látoga­tóknak az egyhetes program­ban. Annak érdekében, hogy a kuta­tási és fejlesztési tevékenység, mint a gazdaság versenyképes­ségének meghatározó ténye­zője, fontosságának megfelelő helyzetbe kerülhessen, az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság intézkedési tervet dol­gozott ki, amelyet szerdán is­mertetett az Országgyűlés Gaz­dasági és Oktatási Bizottsága, illetve innovációs albizottsága együttes ülésén. A kormányzat feladata az, hogy innovációbarát gazdasági környezetet teremtsen, megfe­lelő adó- és vámpolitikai intéz­kedésekkel, s a gyorsított amor­tizáció lehetővé té­telével. A műszaki kutatás-fejlesztés közvetlen támogatására szol­gáló egyetlen központi forrás, a Központi Műszaki Fejlesztési Alap (KMÜFA) költségvetési támogatása 1995-ben 1,86 mil­liárd forint volt, ami a GDP-nek 0,036 százalékát tette ki, 1996- ban pedig 2,7 milliárd forint, ez 0,04 százalékot jelentett. Az OMFB szerint alapvető követelmény, hogy a KMÜFA 1998-ig elérje a GDP 0,1, majd az ezredfordulóra a 0,2 száza­lékát. A versenyképesség javí­tása, és az ehhez szükséges in­nováció megköveteli, hogy 2000-ig a vállalkozási és az ál­lami műszaki fejlesztések össz­értéke megduplázódjon, elérje a GDP 1,5 százalékát. A kis- és középvállalkozá­soknak az OMFB támogatást nyújt a fejlesztéshez. Úgyneve­zett projekt- és mecenatúrapá­lyázatokon keresztül segíti a vállalkozások, és az akadémiai, egyetemi kutatóműhelyek együttműködését, illetve kül­földi kongresszusokon való részvételt, a hazai konferenciák szervezését. A Tolna Megyei Tűzoltópa­rancsnokság a Paksi Atom­erőmű Rt. területén tegnap vég­rehajtotta éves ellenőrző gya­korlatát, amelyen a paksi és a szekszárdi önkormányzati, va­lamint az Atomerőmű Létesít­ményi Tűzoltóság tűzoltó egy­ségeinek beavatkozási készsé­gét vizsgáztatták. Egy gázpalacktároló előtt ki­gyulladt (meggyújtott) gépko­csit kellett gyorsan eloltani, s a feltételezés szerint életveszé­lyes helyzetbe került, ott tar­tózkodó embereket megmen­teni, akik közvetlen életve­szélybe kerültek. A feladat a a mentés és a közvetlen tűz- és robbanásveszélyes helyzet megszüntetése. Az egységek a nem kis kockázattal járó felada­Mivel az undort keltő anyagok 1995. január 1-től kikerültek az ADR (veszélyes áruk közúti szállítására vonatkozó európai szabályozás) hatálya alól a 6.2 áruosztályba, ahová ettől az időponttól a Fertőző anyagok (baktériumok, vírusok, külön­böző mikroorganizmusok) tar­toznak. E módosítás Magyarorszá­gon történő kihirdetésétől - 1995. szeptember 16-tól - a 13/1995. (IX. 1.) KHVM számú rendelet előírja, hogy az undort keltő anyagok szállí­tását végző gépkocsivezetők­nek a szállításra előírt szabá­lyokból vizsgát kell tenni. Szippantott szennyvíz, állat­hullák, állati eredetű hulladé­kok, melléktermékek stb.) tehát ettől az időponttól csak a vizsga tot sikeresen végrehajtották. Árvái Imre százados, a Tolna Megyei Tűzoltóság Tűzoltási és Mentési Osztályának főelőa­dója a gyakorlatot sikeresnek, „kiválónak” minősítette. Érté­kelésében megemlítette, hogy az esetet imitáló NEUTRON rendőrségi kommandó „élet- szagúan” oldotta meg feladatát, a paksi erők riasztása gyorsan, a szekszárdiaké kissé késve tör­tént meg. Az életmentés szak­szerű volt, a tűzoltás szakmai irányítása megfelelt a követel­ményeknek. A gyakorlaton az Országos Tűzoltó Parancsnokság képvi­seletében Bodoki Ferenc őr­nagy is részt vett. Kováts Balázs főmérnök megszerzése után szállítható. A szabályozás szerint az 1995. szeptember 1. előtt kiadott és a 6.2 osztály szállítására érvé­nyesített ADR Oktatási bizo­nyítvánnyal rendelkezők a bi­zonyítvány érvényességéig jo­gosultak az undort keltő anya­gok belföldi közúti szállítására, a bizonyítvány érvényességé­nek lejárta után azonban ők is csak az említett vizsga letétele után szállíthatnak undort keltő anyagot. A gépkocsivezetőket a Köz­lekedési Főfelügyelet vizsga- biztosai vizsgáztatják. A vizs­gára, illetve a vizsgaelőkészítő tanfolyamra a feljogosított kép­zőszerveknél, például a pécsi HÍR ADR iskolánál (Bokor utca 67/1., telefon: 334-961) lehet jelentkezni. B. M. L. Állati eredetű hulladék szállítása csak vizsgával Ötödik születésnapjára készül a FEMA Öt napon át zajlanak majd a jubileumi programok Majd’ egy hétig tartó színes rendezvénysorozattal ünnepli ötödik születésnapját a pécsi FEMA bevásárlóközpont má­jus 21-25-ig. Ebből a jubile­umi alkalomból beszélgettünk az elmúlt öt esztendőről dr. Kerner Ödönnel, az üzemel­tető Fellbach Rt. vezérigazga­tójával.-A Fellbach Rt. 1989-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a város határában létre­hozza az akkor Magyarorszá­gon újdonságszámba menő bevásárlóközpontot. A zöld­mezős beruházás eredménye­ként 1991 májusában nyitot­tuk meg kereskedelmi létesít­ményünket, sajnos nem a leg­jobb külső körülmények kö­zött. Előbb a déli polgárhá­ború, majd a csökkenő hazai fogyasztás, később pedig a pi­acra mondhatni kissé ellenőri­zetlenül betörő külföldi érde­keltségek nehezítették meg dolgunkat.- Hogyan sikerült úrrá len­niük a nehézségeken?- Ma már elmondhatom, hogy sikerrel hajtottuk végre „túlélési” programunkat. Számunkra a végső megoldást a nagyértékű kereskedelmi in­gatlan eladása és visszabérlése jelentette, ami által jelentős felszabadult pénzeszközhöz jutottunk tevékenységünk megfinanszírozására. A sikert mi sem bizonyítja jobban, mint hogy évek óta nyeresége­sen dolgozunk, és mondhat­nám ötödik születésnapunkra ajándékként a Konzum Su- permarkettel leptük meg ma­gunkat. Az új érdekeltség megszerzése a vásárlói elége­dettség mellett egyfajta szak­mai elismerést is jelent szá­munkra.-Ezek szerint a Fellbach Rt. előnyt kovácsolt egykori hátrányos helyzetéből?- Valóban, így is fogalmaz­hatunk. A nehéz körülmények a szó szoros értelmében gaz­dálkodásra kényszerítettek bennünket tevékenységünk minden szintjén. Kezdettől fogva nagy figyelmet fordítot­tunk a hatékonyságra, ami nemcsak a társaság, hanem a vásárlók számára is meghozta az eredményt. A mai napig fo­lyamatosan tesztelünk minden árucsoportot, és a vevői igé­nyek szerint formáljuk kínála­tunkat, akcióinkat. A bevásár­lóközpont életében a kezde­tektől fogva kiemelt figyelmet fordítottunk az alkalmazottak minőségi munkájára, a vevő­centrikus kereskedelem kiala­kítására. Azt hiszem, hogy a konkurenciához képest ez utóbbiban sikerült igazán na­gyot előrelépnünk. Célunk, hogy a kedvező ár, a széles vá­laszték mellé személyes pluszt is adjanak eladóink, olyat, amitől a vevő számára ne kö­telesség, hanem élmény le­gyen a vásárlás.- Hogy néz ki a siker a szá­mok tükrében?-A sikeres évek után idén ismét 68 millió forintos nyere­ségről számolhatunk be tulaj­donosainknak. A társaság pénzügyi helyzete stabil. Min­dennek szellemében nagyon bízom benne, hogy nem kell újabb öt esztendőt várni a mostanihoz hasonló területbő­vítésig.-Mire számíthatnak a vá­sárlók?- Mindenek előtt egy öt na­pos akciókkal, bemutatókkal és szórakoztató rendezvé­nyekkel teli FEMA-nap pro­dukcióra. Természetesen nem maradnak el a gyerekrendez­vények és a zenés táncos mu­latságnak helyet adó sörsátor sem. Vásárlóinkat bevonjuk egy FEMA-story játékba is, a május 21-ig beküldött (7618 Pécs, Pf.:43) legsikeresebb történeteket értékes nyeremé­nyekkel jutalmazzuk. Ami a kicsit távolabbi jövőt illeti, terveink között szerepel a hi­permarket áruköreinek bőví­tése, generális átrendezése, és a galéria kínálatának további színesítése,, A FEMA-napi program és kereskedelmi te­vékenységünk esetében is na­gyon bízom a sikerben. (X) A május 9,11,14,16,18-án a DN-ben megjelenő .NíV szülinapi tortákat összegyűjti, és személyesen behozza a FEMA információjához, akkor május 24-én 19 órakor a sorsoláson értékes ajándékot nyerhet. Név:.............................................................................................. Cím:................................................................................. Vannak Ha egy biztosító • a legnagyobb hazai múltra tekint vissza, • 65 milliárd forint ügyfelek által rábízott tőkét kezel, • 150 fiókjának egyike az Ön lakóhelye közelében található, akkor ez csak az ÁB lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents