Új Dunántúli Napló, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)

1996-05-09 / 126. szám

1996. május 9., csütörtök A Mai Nap Dunántúli Napló 3 Most szép lenni. Nóta in-dulj! /Most szép lenni katonának/mert. .. Állj! Most nem szép lenni katonának; haderő' korszerű­sítési reform, azaz leépítés, kevés pénz, sok meló. Szóljon akkor másképp. /Most szép lenni pedagógus- nak/mert... Ez sem jó. Béremelés he­lyett kis fityisz jár nekik, az is késleltetett, kirúgnak vagy hatezret közülük - igaz, átké- pezhetók kosárfonónak. /Most szép lenni orvosnak/ mert. . . Passz. Pesten az egyik kórházban áprilisra már nem jutott fizetés, mire valami fó'demagóg bele- mondta a mikrofonba, hogy a hippokrátészi eskü akkor is kötelezi ókét, ha a munkáju­kért semmiféle ellenszolgálta­tást nem kapnak. Nézzük akkor onnan, hogy /mert. . . Baj van. Tudja valaki egyáltalán, hogy ki a fenének verbuvál­nak? Balogh Z. A kereskedők érdekében Új szolgáltatások várják a KISOSZ-tagokat Táncpedagógusi nívód íj - Évtizedes tánctanári, oktatói tevékenységéért a Magyar Divat és Sporttánc Szövetség országos elnöksége „Táncpedagógusi Nívódíjat” adományozott a pécsi Rovó Attilának (képünkön), az Ifjúsági Ház Forma 1. Tánc Stúdiója vezetőjének. A koreográfusként is ismert művészeti vezető évente - már óvodás kortól - több száz fiatalt ismertet meg a modern tánc alapjaival. fotö: laufer László Adj esélyt, hogy gyógyulhassak! Baranya csaknem minden tele­püléséről van tagja a KISOSZ- nak - a Baranya megyei Keres­kedők Egyesületének hiszen minden faluban vannak boltok, kocsmák, kereskedő és vendég­látós egyéni vállalkozók, vagy társaságok. Ez az érdekvédelmi egyesület ugyan csupán 650 be­jegyzett tagot számlál a régió­ban, de a segítő családtagokkal, a cégalkalmazottakkal jóval ezer fölé emelkedik ez a szám - hangzott el a KISOSZ tegnapi küldöttgyűlésén. A tanácskozás az egyesület Pécs, Citrom utca 7. alatti székházában volt - itt egész hé­ten naponta 8-tól 16 óráig vár­ják ingyenes tanácsadással az érdeklődőket -, ahol az egybe­gyűltek Koltavári Katalint vá­lasztották meg elnöknek, a tit­kári teendőket továbbra is dr. Székelyhídi Gyula tölti be. A kereskedők érdekképvise­lete, úgy tűnik nem veszít már több tagot, lassan ugyanis min­denki belátja, hogy a társaság szolgáltatásai megérik az év elején az egyéni vállalkozók esetében 400, a társasági ta­goknál pedig 600 forint/hó-ra emelt tagdíjakat. Amit a KI­SOSZ nyújt mindezért: Hírle­vélben közük rendszeresen a Fogyasztóvédelmi Felügyelő­ségnek az ágazatra vonatkozó vizsgálati tapasztalatait, terjesz­tik a „Kereskedelmi Élet” című kétheti lapot, ingyenes jogtaná­csadást biztosítanak minden szerdán 9 és 12 óra között, szakképesítést nyújtó oktatáso­kat szerveznek, s bizonyos áru- beszerzéseknél (gépjárművek, pénztárgépek, stb.) is előnyt él­veznek a tagok. A KISOSZ megyei társa­dalmi szerepe is sok hasznot rejt: a Megyei Munkaügyi Ta­nácsban jelenlévő képviselője révén sokan kaptak már mun­kahelyteremtő támogatást, de az egyesületnek az APEH-hal, a TB-vel, a Tisztiorvosi Szolgá­lattal kialakult munkakapcso­lata is sok kereskedőnek segí­tett a problémák megoldásá­ban. M. B. E. A Pécsi Gyermekklinika orszá­gos központja a nyitott gerinc­cel született gyermekek gyógyí­tásának. Ezen szerencsétlen sorsú betegek a sikeres kezelést követően visszatérhetnek a tár­sadalomba, ahonnét korábban súlyos fejlődési rendellenessé­gük miatt ki voltak rekesztve, gyógyításuk után óvodába, is­kolába járhatnak, szakmát ta­nulhatnak. Ez a gyógyító munka a pécsi klinikán most igen komoly ve­szélybe került! A kis betegek kezeléséhez nélkülözhetetlen műszer (urodynamiás készülék) az elmúlt évek intenzív igény- bevétele miatt elhasználódott, javíthatatlan. Új készülék vá­sárlásához pedig nincs pénz. A nyitott gerinccel született gyermekek megsegítésére is­mert sportolók és művészek támogatásával 1996. május 19- én 9 és 13 óra között „Adj esélyt, hogy gyógyulhassak!” névvel, újszerű sport- és kultu­rális rendezvényt szervezünk. Kérjük Önt, hogy támogassa a rendezvényt. Az erre a célra felajánlott támogatását teljes egészében a fenti műszer vásár­lására fordítjuk. A sportolók, művészek ho­norárium nélkül lépnek fel. A rendezéssel kapcsolatos költsé­geket a Gyermekklinika sebé­szeti osztályának munkatársai és az új Brendon Gyermekáru­ház vállalja. Támogatást, segítséget ké­rünk, de mi is szeretnénk ezért adni valamit. A rendezvényről szinte valamennyi városi és megyei médium - az Új Dunán­túli Napló, a TV- és rádió stú­diók, más helyi újságok - tudó­sítanak. A rendezvény sport, kulturá­lis és egyéb programját ismer­tető anyagunkat kb. 30 000 példányban eljuttatjuk Pécs vá­ros minden bölcsődés és óvo­dás korú gyermeke szüleinek, valamint megkapja minden ál­talános iskolás gyermek. Ezen ismertető hátoldalán feltüntet­jük mindazokat, akik támogat­ják a műszer vásárlását. A je­lentősebb támogatók neveit és emblémáit a plakátokon is fel­tüntetjük. Továbbá lehetőség nyűik arra, hogy a támogatók a rende­zőkkel való egyeztetés után hirdethessék, reklámozhassák termékeiket, tevékenységüket a Somogyi Béla utcában, mely teljes hosszában lezárásra kerül a rendezvény idejére és céljára. A támogatásra két lehetőség nyűik: a felajánlott összeget be lehet fizetni a Visszatérés Tár­sadalmi Alapítvány számlájára (Postabank és Takarékpénztár Rt. MNB 11992000 02500300). A fenti alapítványt 5 évvel ezelőtt a nyitott gerinc­cel született gyermekek kezelé­sére hoztuk létre. A Visszatérés Társadalmi Alapítvány bíróság által bejegyzett, az APEH által elismert jótékonysági tevé­kenységű (a befizetett összeg levonható az adóból). A másik támogatási lehetőség, hogy hirdetés (reklám) jelentethető meg a rendezvény során kia­dandó műsorfüzetbe. A beteg gyermekek nevében kérjük Önöket, hogy adjanak esélyt a nyitott gerinccel szüle­tett gyermekeknek, hogy ne legyenek a társadalom kire­kesztettjei, hanem az Önök támogatásával is biztosított eredményes gyógyítás után visszatérhessenek a társada­lomba, és ne a nyomorék gyermekek számára létesített otthonokba. Segítségüket azért is kérjük, .mert a vidék - így Pécs és Ba­ranya is - társadalmi támoga­tások terén igen jelentős hát­rányban van a sokkal előnyö­sebb, kiemeltebb helyzetben levő fővárossal szemben. Végül tisztelettel kérjük, hogy támogatási szándékát minél rövidebb időn belül lenne szíves közölni velünk. Erre azért van szükség, mert a támogatók neveit feltüntet­jük a rendezvénnyel kapcsola­tos minden kiadványon, vala­mint átadjuk a rendezvényün­ket patronáló helyi és országos tv-nek, rádiónak és újságok­nak. A Pécsi Gyermekklinika sebészeti osztálya. Természeti értékek Az áprilisban felavatott Duna-Dráva Nemzeti Par­kot az elmúlt években szá­mos kutatási terület szak­emberei mérték fel. Ennek eredményeit a május 15-én 14 órakor kezdődő rendez­vényen a pécsi Szivárvány Gyermekházban ismertetik az érdeklődőkkel. A dia vetí­téses előadás az állatvilág­gal, a rovarokkal, a gerincte­lenekkel, a botanikai érté­kekkel foglalkoznak. Ápolónők versenye Florence Nightingale szüle­tésnapja az ápolók ünnepe. A krími háború legendás ápolónőjére ezekben a na­pokban emlékeznek az egészségügyi intézmények dolgozói. A Baranya Me­gyei Kerpel-Fronius Ödön Gyermekkórházban ebből az alkalomból szakmai ver­senyt rendeztek. A legered­ményesebb résztvevők - Neubauer Zsuzsanna, Hódi Melinda és Mayer Andrea - jutalmat kaptak. / Ariaest Pécsett Sümegi Eszter (szoprán) és Nelson Sakaljan (tenor) áriaestjére kerül sor ma este 7 órakor Pécsett, a Művé­szetek Háza Fülep Lajos termében. Sümegi Eszter 1992-ben megnyerte a Phi­ladelphiai Nemzetközi Pa­varotti Énekversenyt. Tablóverseny középiskolásoknak Korábbi hagyományainknak megfelelően lapunk újra tablóversenyt hirdet közép- iskolásoknak. A versenyben valamennyi megyei gimná­zium, szakközépiskola és szakmunkásképző végzős osztályai vehetnek részt. Kérünk minden osztályt, hogy tablójáról (lehetőleg színes), legalább A4-es (normál géppapír) méretű másolatot juttasson el az Új Dunántúli Napló címére (7623. Pécs, Rákóczi út 34.) levélben vagy személyesen. A képeket május 15-ig vár­juk Bozsik László nevére. A beérkezett pályázato­kat, szakértők és nem érin­tett középiskolások bevoná­sával mielőbb értékeljük, a nyertesek szerkesztősé­günkben, ünnepélyes kere­tek között vehetik át a díja­kat. Első díj: 25 ezer forint, II. díj: 15 ezer forint, III. díj: 10 ezer forint. B. L. Polgári védelmi nap A Polgári Védelem Baranya Megyei Parancsnoksága megyei szintű polgári védelmi versenyt rendez általános és középiskolai csapatok részvételével május 10-én 9-15 óra között. A verseny színhelyéül a Malomvölgyi I-es tó környékét választották. E kel­lemes környezet kiváló lehetőséget ad a kísérő családtagoknak és az érdeklődőknek a pihenésre, kikapcsolódásra. A verseny 14-15 óra között ejtőernyős bemutatóval és eredményhirdetéssel zárul. Pécs és Komló levegője Az ANTSZ Baranya Megyei Intézetének adatai szerint a május 7- én mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs légszennyezettségét a következő mutatók jellemezték az egészségügyi határérték (100%) százalékában: kéndioxid 25,4%, nitrogéndioxid 37,5%, szénmo- noxid 14,7%, szálló por 82,6%, ózon 21,7%. A levegőminőség az előző napihoz képest romlott. A szálló por koncentrációja kis mér­tékben túllépte a határértéket a belvárosban és a magasabban fekvő északi városrészben. Közel azonos időpontokban - délelőtt és dél­után - a kéndioxid mennyisége jelentősen meghaladta a normát ugyanezen a területeken. A többi mért légszennyezőanyag kon­centrációi meg sem közelítették a megengedett szintet. Komló ada­tai: kéndioxid 2,7%, nitrogéndioxid 18,6%, szálló por 22%, ózon 16%. A levegőminőség megfelelő volt. Drágák a tankönyvek Komlón Fórum a hátrányos helyzetűek beiskolázásáról A címben jelzett drágaság nem a Kódex Könyvesbolt munkáját minősíti, amely a komlói isko­lák többségének tankönyv ellá­tását szervezi. Hanem elsők közt azt, hogy sok család ma már képtelen egy összegben ki­fizetni a tankönyvek árát. Akadnak olyanok, akiknek részletekben sem sikerül. A Komlói Cigány Kisebb­ségi önkormányzat tegnap azért tartott fórumot, hogy a cigány gyerekek beiskolázási gondjai­val foglalkozzon és - ahogy Hegedűs István, a kisebbségi önkormányzat elnöke fogalma­zott - oktatásuk ne maradjon üres szólam. A szülők, iskolaigazgatók részvételével tartott fórumon az elhangzottak alapján a legtöbb gondot a tankönyvek égig szökő árai és korai megrende­lése okozzák. Szó esett arról is, hogyan értékelődnek fel a használt könyvek, egy-egy is­kola miként tud esetleg olcsóbb áron tankönyvet adni a kisdiák kezébe, s az is, hogy mi ebben a szülő felelőssége, amit sem az iskola, sem az önkormányzat nem vállalhat magára. Képtelen az a körülmény is, hogy a kiadók előre kérik a pénzt, a tanulókénti 900 forin­tos állami normatíva pedig csak szeptemberben jut el az isko­lákhoz. Mindjárt elhangzott az a javaslat is, hogy a finanszíro­zás idejének megváltoztatásáért a kisebbségi önkormányzat is kopogtasson a saját, miniszteri­ális fórumain. De segítség lenne az is, ha a város a szükséges pénzt meghi­telezné az iskoláknak, időt adva a tanévet ismétlők lajstromozá­sára és annak eldöntésére, hogy ki milyen mértékben szorul tá­mogatásra. Másutt a tankönyv vásárlás támogatására számos példa van. Korábban született ugyan javaslat egymillió forint elkülönítésére, de Komlón a tankönyvek egyelőre túlságo­san drágák ehhez. A város, segítő szándékát je­lezve, mindenesetre annyiban megállapodott az iskolákkal, hogy legkésőbb július végéig jelezzék befizetési problémái­kat. Ez esetben a képviselőtes­tület még dönthet valamiféle támogatási forma mellett. B. R. Dunántúli Napló Hetente egy előfizetőnket megajándékozzuk! A nyertes előfizetői kódját (amely a hfrlapelőfizetési nyugtán található) alkotó számokat közöljük hétfőtől szombatig. Az Ön nyerőszáma: IS. heti ajándék: MOP Service szőnyegtisztító és takarító Bt. Pécs, Derékréti u. 4. Tel./fax: 72/441-583 1000 Ft értékben ajánlott fel: szőnyeg-, ablaktisztítást, takarítást a nyertes előfizetőnek. Ön a nyertes: ? t

Next

/
Thumbnails
Contents