Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)

1996-04-06 / 95. szám

1996. április 6., szombat Húsvét Dunántúli Napló 9 A beteljesedett fordulat megváltott reménye A z a kereszt, amelyet a rómaiak használ­tak a megalázónak szánt s főképpen kí­nos kivégzésekhez, más alakzatú volt, mint amely az emberiség legtöbb hívó' által köve­tett vallásának jelképe lett. S a felmagaszto­sult jelképéi keresztből többféle alakú formá­lódott az idők során, ahogy az egyéb jelké­pek és a Tanítás magyarázatából is több irányzat. Az eredet, a példátlan példa adta remény és jövőkép azonban közös: Jézus megváltó kereszthalála és feltámadása. Az evangéliumok néhány momentumról szintén eltérően emlékeznek meg. (S a fordí­tások között is van némi különbség.) Például Jézusnak halála eló'tti szavairól. Máté és Márk szerint a 22. zsoltárt idézte utolsó sza­vaival: „Istenem, istenem, miért hagytál el engem?” S arról is tudósítanak, hogy ezt a bámészkodók többsége - arám nyelven -fél­reértette: azt hitték, a „Názáreti" Illés prófé­tát hívja szabadítóul és kíváncsian lesték, lesz-e csoda. Lukács szerint szintén zsoltári­dézet volt az utolsó mondat, ám a következő': „Atyám, Te kezedbe ajánlom a telkemet. ” János feljegyzésében egyetlen szó a végbú­csú: „Beteljesedett”. Az evangéliumok egynémelyike olyan természeti jelenséggel kapcsolja össze Jézus halálát, mint az elsötétülő' nap, amely cso­dának számított. A csodát azonban a hit te­remtette. A hit, amely Jézus akkori követői­ben a Mester ígérete ellenére sem érett egy csapásra bizonyossággá. Az evangéliumok tanúsága szerint első hallásra üres fecse­gésnek vélték a feltámadás hírét nemcsak azok az asszonyok, akik a temetést követő nap hajnalán Jézus testének bebalzsamozá- sára indultak a sziklasírhoz, hanem a tanít­ványok is. Ám a „történet” innen gyökeresen új „fordulatot” vett az emberiség életében. A húsvéti, vagy még inkább, feltámadási emlékünnepen a megyénkben különösképpen jelentős történelmi egyházak három jeles pécsi személyét kértük: osszák meg olvasó­inkkal gondolataikat erről a fordulatról. {Dunai Imre) Szalay Lajos református lelkész: Három nap J ézus a golgotái kereszten halála előtt így imádkozott: „Atyám, a Te kezeidbe teszem le az én telkemet. ” És ezeket mondva meg­halt. Majd három nap múlva a halálból feltá­masztott Krisztus így köszönti tanítványait: „Békesség néktek. ” Nagypéntek és húsvét, rövid három nap, de mennyi minden történt az ember és Isten ré­széről e három nap alatt. Ahogy Jézus előre megmondta tanítványainak, hogy Jeruzsá­lemben halálra ítélik, megcsűfolják, megosto­rozzák, megköpdösik és megölik, de har­madnap feltámad. Ez röviden a három nap története. Isten egyedül minket embereket ajándéko­zott meg az emlékezés tehetségével, hogy a jó és rossz dolgainkból le tudjuk szűrni a tanul­ságokat és máskor ugyanazt a hibát ne köves­sük el. Isten újból és újból, minden évben em­lékeztet nemcsak születésnapokra, évfordu­lókra, hanem a Biblia igéin keresztül azokra az egyházi ünnepekre is, melyeken keresztül az üdvtörténeti napokat éljük át - emléke­zünk bűnre, isteni kegyelemre, megváltásra. Ezek az ünnepek nem népi ünnepek, mert húsvét nem a pirostojás és locsolkodás napja, hanem Jézus bűn és halál fölötti győzelmének ünnepe. Pál apostol ezt írja az első keresztyé­neknek Korintusba: „Eszetekbe juttatom atyámfiai az evangéliumot... hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért, eltemették és feltá­madt a harmadik napon. ” Mivel Isten ebben az esztendőben is emlékeztet bűneinkre és at­yai szeretetére, ezért eszünkbe jut a Biblia klasszikus igéje: „ Úgy szerette Isten e vilá­got, hogy az O egyszülött Fiát adta érte, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. ” Jézus kortársai a nagypénteki keresztre fe­szítéssel lezártnak tekintették a Jézus ügyet, mert a kereszten meghalt és eltemették. Az­óta is sokszor gondolták: Jézust és a keresz- tyénséget el lehet felejtetni új ideológiákkal. Akik ezt gondolták, tévedtek. Ahogy Jézus elárulásáért Judás pénzt ka­pott, ami nem boldogította, úgy a Jézus sírját őrző katonák szintén pénzt kapnak, hogy va­lótlant hirdessenek: Jézus nem támadt fel a halálból. Hiába pecsételték le Jézus sírját és őrizték katonák, Isten közbeszólt. Bekövet­kezett amit Jézus halála előtt kijelentett - fel­építi három nap alatt a lerombolt templomot - testének templomát feltámadásával. Az Atya, akinek kezeibe tette le halálában életét, feltámadással ajándékozta meg. Ma is vannak kételkedők, Krisztusban nem hívők, pogány szellemiség felé fordulók, em­beri és sátáni eszméket vallók. Pedig a Biblia érthetően elénk adja: egy Üdvözítő van: Jézus Krisztus. Az örökéletet tőle nyeljük el és nem a lélekvándorlás által. A Krisztus-dokumentum egyedül a Bibli­ában található, mert hiteles szem és fültanúk írták le, vallották meg megtapasztalásaikat, hitüket, nem pedig elképzeléseiket. Krisztus halálfölötti győzelmét úgy mutatja meg tanít­ványainak, hogy megáll közöttük és a félő- szívűeknek azt mondja: „Békesség néktek”. Vagy az emmausi tanítványoknak, kik nehe­zen ismerik meg Jézust és mondja nekik: „Nem ezeket kellett szenvedni Krisztusnak és úgy menni be az ődicsőségébe?” Isten emlékeztet ezen a húsvéton is: volt nagypéntek, de van húsvét. Akkor igazi a mi keresztyén ünneplésünk, ha nemcsak egy múltat idézünk, mert akkor csak a keresztig, a halálig jutunk el, hanem tudunk örvendezni, az élő Krisztusért hálát adni. Ezt az ünneplést nem magányosan, hanem a családdal, a gyülekezetben kell átélnünk, hallgatni és megérteni hitünk erősítésére a hirdetett igét. Erre az örvendező napra készít egyik ősi énekünk, mely így szól: „Krisztus feltámadott, Kit halál elragadott: Örvendez­zünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, Al­leluja! Ha ő fel nem támad, Nincs többé bűnbocsánat, De él, ezért szent nevét, Zeng­jük ődicséretét, Alleluja . ..” Bárány a ravennai San Vitale-templom mennyezeti freskóján Kele Pál apát-plébános: Örömhír A mikor húsvétról beszélünk, nem csak a feltámadásra gondolunk, hanem az azt megelőző napok eseményeire is. Jézus szen­vedése, halála és feltámadása összetartozik és mint a megváltás cselekménye a feltámadás­ban éri el csúcspontját. A húsvét a kereszté­nyek legelső és bizonyos értelemben egyetlen ünnepe. Ugyanis minden más ünnep ebben gyökerezik és innen kapja értelmét. Még a vasárnapok is a feltámadás napját idézik és mint ilyet ünnepeljük. Húsvét nélkül nem volna semmi. Nem volna még Evangélium sem. Nélküle Jézus neve is rég feledésbe me­rült volna. Márpedig Péter apostol Jézusról állította: „. .. nincs más senki az emberek között az ég alatt, akiben üdvözölnünk le­hetne” (Apcsel 4,12). Minden azon áll, amit az angyal mondott az üres sírban: „Jézust ke­resitek, a megfeszítettet? Nincs itt. Feltá­madt!" (Lk 16,6). Bár a húsvéti híradások a részletekben el­térnek egymástól, abban valamennyi egybe­hangzó, hogy a názáreti Jézus, akit keresztre feszítettek, megöltek és eltemettek, föltá­madt. Pál apostol hivatkozik bizonyos „írá- sok”-ra, amelyek utalhatnak az ószövetségi jövendölésekre, de vonatkozhatnak korabeli írásos feljegyzésekre is, amiket Pál apostol még ismert, de később elvesztek. így az ő le­velei tartalmazzák a feltámadás első írásos bizonyítékát alig 20 évvel Jézus halála után. „Ha Krisztus nem támadt volna fel, hiába való lenne az igehirdetésünk és hiába való lenne a ti hitetek is. Am Krisztus feltámadt a halálból!” (lKor 15,14 skv). Jézus feltámadásának kettős arculata van: egy történeti és egy természetfeletti. A törté­neti nyomon követhető az apostolok tanúság­tételében. A természetfölötti viszont felül­múlja felfogóképességünket. Erre utal Egy­házunk ősrégi húsvéti öröméneke: „Ó való­ban áldott éj, csak te voltál méltó, hogy tudjad a napot és az órát, amelyben Krisztus a halál­ból feltámadt ... £ szentséges éjszaka szám­űzi vétkünket, lemossa minden bűnünket, a bűnbánóknak ártatlan szívet ad, a szomorko- dóknak vigaszt kínál. ” (Preconium paschale) Jézus feltámadása azt hirdeti, hogy az élet győz, mert Isten, aki nagyobb mint halál, az élet oldalán áll. Szeretete nagyobb, mint a pusztítás. Isten az élet Istene, aki azt akarja, hogy nekünk is életünk legyen! Ma is ez a húsvét üzenete. Életre kaptunk meghívást. Minden élet ennek a húsvéti átváltozásnak az ígéretét hordja magában, mint a mag. Mi te­hát nem veszítjük el magunkat a halálban, hanem átmegyünk a halálból az Életbe. Mi­lyen csodálatos és felemelő, hogy a dara­bokra hullt kereszténységnek mindmáig ez az élő és közös hitvallása és reménysége. Mi ka­tolikusok a szentmisében így imádkozunk: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz!” Báliké Zoltán evangélikus lelkész: Ünnepek ünnepe E gy öreg lelkész ünnepi asztaláról adok néhány morzsát abban a reményben, hátha ünnepet szerez valakinek a szívében. Szolgálatom első évétől (1936) küzdöttem ünnepünk hagyományos, de szerencsétlen neve ellen. A skandináv népek szerint az „ünnepek ünnepe” köszöntött reánk. Mi „hús-vét”-ről beszélünk, mintha a húsevés böjti tilalmának megszűnte lenne népünk számára az ünnep, nem is szólva a különféle népi szokásokról, amelyek számomra ilyen­kor ünneplésként botránkoztatóak. Hiszen nagypéntek-nagyszombat-húsvét három napja a világtörténelem szellemi központja, a nagy fordulat minden ember számára. Nem véletlenül ünnepelte eleitől az egyház szom­bat helyett vasárnapot, kifejezvén, hogy ez a nap minden héten egy kicsi „húsvét”, a meg­előző kegyelem ajándéka, amelynek erejével bátran nekivághatunk a hétköznapi dolgaink­nak. így a kegyelem nem valahol a legvégén várakozó, talán kiérdemelhető ajándék, ha­nem a kőszikla-alap, amelyre épül az új em­ber valóban új élete! Amikor Pál apostol Rómába készült az ott élő keresztyénéihez, levelet küldött érkezése előtt, amelyben összefoglalta theológiáját, il­letve annak szívét, a krisztológiát: „ha hi­szünk abban, aki halálra adatott bűneinkért és feltámasztatott megigazulásunkért” (5,24). Ez egyúttal „az ünnepek ünnepe” tartalma. Nem véletlen, hogy az ökumenikus mozga­lom induló éveiben a páli summázás idézeté­vel fogalmazódott meg az ökumenikus munka bázisa, az minimum, amit minden ke­resztyén egyház hisz és vall. Az ó-egyházi korszakban egy alexandriai katechéta iskolában értelmezni kellett a ke­reszt jelentőségét. A hagyomány szerint az akkori tanító így beszélt: Először nézzünk a keresztre felőlünk, lentről s így a magasba ívelő hosszú gerenda égbe nyúlóan rámutat valamennyiünkben lakozó gőgre, az én-köz­pontúság kevély indulatára „olyanok akarunk lenni mint az Isten”, s így a vízszintes rövid gerenda az ember titáni lázadására a csatta- nós választ jelenti: „NEM!" Viszont ha fent- ről, mintegy magasból tekintünk a keresztre, a vízszintes gerenda elénk tárja az emberiség mérhetetlen szenvedését félelmeket, meg­aláztatást, népirtást, s a hosszú gerenda várat­lanul kifejezi Isten irgalmát, amellyel lehajol hozzánk, segítségünkre jön megemlékezve ígéreteiről, mintegy belevésve történel­münkbe, hogy Isten életünket, boldogságun­kat akarja és nem a vesztünket. A kereszt egy­szerre az ítélet fája és a kegyelem fája. Elvá­laszthatatlanul, hiszen nagypéntek nélkül húsvét romantikus álom csupán, „szép, ke­gyes rege”, de nem realitás. Viszont húsvét nélkül nagypéntek iszonyú tragédiát hirdetne, hogy ebben a világban minden szépnek és jó­nak kudarc és vereség a vége. Bár mindenki együtt látná és ünnepelné az összetartozó eseményeket, hiszen csak így születik meg az emberiség örök üdve. Hogyan is valljuk a Credo fináléjában? „Hiszem a bűnbocsána­tot, a test feltámadását és az örök életet! ” Ám ítélet nélkül nincs kegyelem, megtörés nélkül nincs megtérés. Augustinus megrá- zóan vallja mindnyájunkra érvényesen, hogy az ember szíve mindaddig nyugtalan, amíg el nem pihen Istenben. Ekkor marad el mögöttünk a múlt és kezdődik valami nagyon szép, új jövendő. Ennek egyetlen útja az a kereszt, amely egyszerre ítélet és kegyelem, egyszerre vég és kezdet, egy­szerre halál és élet, nem áthághatatlan be­tonfal, hanem nyíló ajtó. Nemcsak egyéni­leg, hanem társadalmilag is így igaz. Az „ünnepek ünnepe” nem zárható be a temp­lomok falai közé. Bár megvalósulna né­pünk ünnepi 1996. évében az „ünnepek ün­nepe”. Olyan szépen zeng Venantius For- tunatus (530-609) éneke: „királyi zászló jár elől, keresztfa titka tündököl” Legyőzhetetlen az, akinek múltja meg van bocsátva, jövendője pedig az örök élet! A Biblia TV-sorozatban A Bibliát feldolgozó televí­ziós filmsorozatot kezdett egy konzorcium, s Ábrahám élete két részben már húsvétkor megelevenedik az ARD né­met közszolgálati csatornán. A sorozatban szerepet vállalt egyebek között Richard Har­ris,- Barbara Hershey, Ben Kingsley és Maximilian Schell. A dpa német hírügynökség jelentése szerint az Ótesta- mentum feldolgozásában 21 részt terveznek, a sorozatot 2000-ben fejezik be, s a költ­ségek elérik a 200 millió márkát, ami a vállalkozást minden idők legköltségesebb televíziós produkciójává te­szi. Németországban azért az ARD kapta meg az első tíz film jogait, mert a kereske­delmi csatornákkal ellentét­ben reklám és megszakítás nélkül tudja vetíteni a filme­ket. A sorozatot egyébként ed­dig 28 országba adták el, s némelyikben már vetítették is az Ábrahám és József életével foglalkozó két-két részt. Franciaországban a nézettség 21,4 és 39,1 százalék volt, míg Olaszországban 26- 36 százalékot és Ausztriában 13 százalékot ért el a nézett­ség. A szakemberek egyelőre vitatják, hogy a mammutpro- dukció kellően tartja-e magát a történelmi tényékhez és a bibliai hagyományokhoz, annyi azonban tény, hogy a bibliai próféták apró gyengéi­nek bemutatása és az intenzív emberi kapcsolatok ábrázo­lása emberközelbe hozza a Szentírást. A német ARD tévécsatorna a sorozatot május 16-án foly­tatja a teremtésről és Jákobról szóló résszel, majd pünkösd­kor következik József törté­nete két részben. Húsvét a A keresztény húsvét szertartá­sai már a nagyhét közepén megkezdődtek a világ számos országában. A távoli Venezuela főváro­sában, Caracasban a hagyo­mánynak megfelelően szerdán hajnali két órakor megnyíltak a Szent Terézről elnevezett temp­lom kapui, hogy bebocsátást nyerjenek a zarándokok, mi­után végigvonultak a belváro­son Jézus Krisztus életnagy­ságú szobrával. A művészi fa­faragásé XVII. századi szobor a spanyolországi Sevillából származik. A szerdai nap fo­lyamán tizennyolc szentmisét mondtak a templomban, ame­lyet Ignacio Velasco, Caracas érseke szerint húsvét vasárna­pig félmillióan keresnek fel. * Á spanyol nagyvárosok közül kétségtelenül Sevilla nyújtja a leglátványosabb képet a XV. századból eredő felvonu­lásaival, amelyek mindegyike egy-egy templomhoz kötődik, tíz- és tízezrek részvételével. A körmenetekben baldachin alatt viszik a hívek Jézus Krisztus vagy Szűz Mária üvegtartóba helyezett szobrát. A menet vé­gén vezeklők haladnak, égő gyertyával kezükben. Más és más hagyományok szerint zajlanak a húsvéti kör­menetek a különböző spanyol városokban. Riójában például a vezeklők mezítláb vesznek részt a körmenetben, s lemezte­lenített hátukat gallyakkal osto­rozzák. A katalóniai Géronában a csontváznak öltözött vezek­lők órákon át járják a haláltán­cot a templom előtt, míg az aragóniai Álcanízban vagy Ca- landában egész nap megszakí­tás nélkül dobolnak. v % Görögország, Oroszország, Szerbia, Amerika és Ausztrália ortodox templomaiban - a Juli- anus-naptárnak megfelelően - egy héttel később kondulnak meg a húsvéti harangok, mint a katolikus vagy protestáns val­lásé országokban. És nemcsak az időpont más, mások a szokások is - leg­alábbis Görögországban. A gö­rögök nem ismerik például a húsvéti nyuszit és mit sem tud­nak a gondosan elrejtett húsvéti tojásokról. A görög lakosság több mint kilencven százalékát kitevő or­todox hitűek szigorúan batart- ják a húsvétot megelőző böjtöt. A vendéglőkben különleges böjti ételeket szolgálnak fel. Nagypénteken színpompás körmenetekben vonulnak végig a városokon és falvakon, Krisz­tus virágfüzérekkel díszített koporsója mögött. Kréta szige­világban Részlet Giotto Keresztre fe­szítés-ciklusából (Padova) tén citromvirággal ékesítik a koporsót. Athén óvárosán, a Piakán nagypénteken húsznál is több körmenet halad át. Nagyszombaton készítik el az asszonyok a húsvéti bárány belsőségeiből főzött, keleti fű­szerekkel ízesített levest, mi­közben a férfiak szakszerűen nyársra húzzák a leölt bárányo­kat. A gyermekeket megaján­dékozzák ilyenkor - a kereszt- szülők új cipőt vesznek nekik és nem maradhat el a húsvéti gyertya sem. Éjfélkor kivétel nélkül min­den ortodox görög elmegy a misére, amelyet a szabad ég alatt mondanak - bármilyen le­gyen is az idő. A szent húsvéti tüzet repülőgép hozza egyene­sen Jeruzsálemből és rendőri kísérettel érkezik minden vá­rosba, minden községbe. Ezután elhangzik a pópa aj­káról a „Feltámadt Krisztus!” köszöntés - egyébként a görö­gök húsvét után negyven napon át így köszöntik egymást - a hívek ennél a tűznél gyújtják meg húsvéti gyertyáikat, ame­lyekről majd egy éven át a há­zioltár előtt égő olajmécsest lángra lobbantják. Húsvét vasárnapján kora reggel nyílt tűzön sütik meg a nyársra húzott bárányt. Jófor­mán nincs is görög család, ame­lyik ne sütné a maga húsvéti bá­rányát. Még a városokban is tűz parázslik a lakások erkélyein és a tetőteraszokon. A legtöbb vá­roslakó azonban, ha teheti, vi­dékre utazik ilyenkor, rokonai­hoz. Húsvétkor a négymillió lakosú Athén szellemvároshoz hasonlít.

Next

/
Thumbnails
Contents