Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)
1996-04-04 / 93. szám
10 Dtinántúli Napló Gazdaság 1996. április 4., csütörtök A VILÁG PIACAIN Az elmúlt héten szárnyakat kapott a búza ára a chicagói árutőzsdén, a jegyzések 10-12 dollárral erősödtek. Az áremelkedés hátterében feltételezhetően az alacsony szintű gabonakészlet áll. Ennek adatait az Egyesült Államok mezőgazda- sági minisztériuma tette közzé. Az amerikainál lényegesen kisebb mértékben, csupán mintegy 3-4 dollárral növekedett az európai termésű búza áljegyzése. A kukorica ára is erősödött a világ piacain. A 6-8 dolláros áremelkedés - az Agrograin elemzői szerint - annak tulajdonítható, hogy az Egyesült Államokban az idei vetésterület jelentősen kisebb, mint amennyire korábban a piac résztvevői számítottak. A növényi olajok közül a napraforgóolaj ára nem változott az elmúlt héten. Emelkedett viszont a szója- és a repceolajé. < Az árnövekedés már vélhetően az év második felére jósolt szilárduló irányzatot tükrözi. Erre utal a szójaolajkészlet augusztus végén várható alakulása is, amelyet a legutóbbi szezon 24,6 millió tonnájával szemben az idén csak 18,9 millió tonnára becsülnek. Wágner Katalin Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 99,31 Osztrák schilling 14,12 USA-dollár 147,08 ECU (Európai Unió) 184,88 A földeken derül majd ki, mennyire készítették fel a gépekeket a tavaszi munkákra fotó: Tóth Gyenge telelés után a búza Bizonytalanságok a vetési támogatás új feltételrendszerében A hosszú téli hónapok után nagyüzemi és kisgazdasági szinten rajtra készen állnak a térség mezőgazdasági gazdálkodói. A Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatal szakemberi most készítik első ösz- szesítéseiket a mögöttünk álló hideg hónapok hatásairól. A felmérések eredményei szerint a megyében általánosan gyengén telelt a búza. Derűlátásra ad viszont okot, hogy a korábbi évekhez képest jobb eredményt hozott a talaj csapa- dékfeltöltődése, most már csak jó idő kellene. Ez a feltétele ugyanis a már földben lévő kultúrák, illetve a vetés előtt álló növényfélék megfelelő fejlődésének, illetve a tavaszi munkálatok megkezdésének. Üj tendenciaként a baranyai vetésszerkezetben is megjelent egy új növény, a sörárpa. A hazai sörgyárak felvevőpiacára, illetve esetleges exportlehetőségre számítva kis- és nagy- gazdaságok egyaránt beálltak e gabonafajta termesztésére. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a kezdeményezés némileg kockázatos is, ugyanis a minőségi követelmények igen magasak a sörárpával szemben, és a termény besorolása csak az átvételkor derül ki. A hűvös tavasz mellett a vetési támogatás új feltételrendszere is borzolja a kedélyeket néhol a megyében. A gabona- termesztőknek nyújtott korábbi hektáronkénti 2000 forintos állami segítség helyett az agrártárca a 19 aranykorona érték alatti területeket dotálja föld- használati támogatás formájában. A hektáronkénti 2-5000 forintos dotációra a februári állapotoknak megfelelően folyamatosan lehet pályázni (info.: az FM Hivatalban), az azonban, hogy a kérelmezők közül végül ki kapja meg az igényelt támogatást, egyelőre bizonytalan. Az új rendszernek Boly és Lippó térségében vannak komoly vesztesei, ahol az aranykorona érték meghaladja a megállapított határértéket. Ugyanakkor a megye 302 községének határaiban majdnem mindenhol található támogatandó terület - különösen ilyen Bikái, Mágocs környéke és az Ormánság. Kaszás E. Karcsúsítás után fejlesztés IKR: eredményes működés, raktárak nyitása Az 1991-92-ben mezőgazdaságunkat megrázó csődhullám erősen megviselte a bábolnai központú IKR Termelésfejlesztési és Kereskedelmi Részvénytársaságot is. Czu- zor Ferenc, a 7000-es (Baranyát, Tolnát és Somogy egy szeletét magában foglaló) körzet vezetője azonban tegnapi beszélgetésünkkor már a korábban termelési rendszerként ismertté vált cég eredményes működéséről számolhatott be.-A már említett válság valóban súlyos következményekkel járt cégünknél - tekintett vissza a nehéz időszakra Czuczor Ferenc. - Óriási mértékű kintlévőségeink már-már működőképességünket veszélyeztették. Bár továbbra is országos hálózatként folytattuk tevékenységünket, bizonyos területeken kivonultunk a piacról. Cégünk időközben részvénytársasággá alakult és jelentős karcsúsításon esett át. A korábbi ezres dolgozói létszám a felére esett vissza, ám a létszámcsökkentéssel párhuzamosan a a térségi központok, a körzetek megerősítésére törekedett a menedzsment. Nem csak a piacok egy részéről vonultunk ki, hanem a racionalizálás jegyében tevékenységeink körét is szűkítettük. A karcsúsítás után egyebek mellett a vetőmag-termeltetés és forgalmazás (saját hibridüzemre alapozva), a folyé- konyműtrágya-gyártás és ellátás országos hálózata, a nö- vényvédőszer-forgalmazás maradt a profilban, mely tevékenységeket az IKR mintegy csomagként, a termeltetési szolgáltatásában is nyújtani tudja. Mindezekkel ösz- szefüggésben a termelés finanszírozásában tulajdonképpen hitelezői szerepet is vállaltak. A múlt évben azonban már teljes mértékben átálltak a banki finanszírozásra. A partneri kör gazdasági megerősödését jelzi, hogy 1995-ben a termeltetéshez kötődő kötelezettségeit (a terményben történő fizetést) valamennyi üzletfelük teljesítette. Az rt. országosan mintegy 2 milliárd forintot, a Tolna-baranyai körzetben pedig 200 milliót fordított a termeltetésre, ám kintlévőségük már nem keletkezett. Ami fejlesztési, technikai kínálatot illeti, az IKR Rt. a Claas kombájnok kizárólagos forgalmazója az országban, a traktorok választékában pedig a Fiat-gyártmányok mellett tették le voksukat. Partnereik természetesen szabadon eldönthetik, hogy gépvásárlásaik esetében milyen márka mellett döntenek.- Amivel a nehéz időkben is talpon tudtunk maradni, az a rólunk kialakult kép megőrzése volt. A minőségi szolgáltatásokra, a megbízhatóságra, a gazdaságos ajánlatokra, a biztonságos alkatrészellátásra és szervizháttérre gondolok. Tavaly például 43 Opel Astra szervizkocsit állítottunk üzembe. A gyors alkatrészellátás érdekében az elmúlt két évben Baján és Füzesabonyban nyitottunk új raktárai, április 11-én pedig a szekszárdi raktár megnyitásával folytatódik a beruházások sorozata. Balog Nándor Agrárszervezetek párbeszéde A Magyar Agrártudományi Egyesület Baranya Megyei Szervezete és az Eszéki Agro- nómusok Szervezete ismét kapcsolatot teremtett egymással, jogelődjével a Mérnökök és Technikusok Szervezetével az egykori Jugoszláviában kitört háború előtt tizenöt éven át szoros szakmai kapcsolatuk volt. A két egyesület vezetői és képviselői nemrégiben Sellyén találkoztak egymással. A megbeszéléseken részt vett egyebek mellett az eszéki szervezet elnöke Kraljevic Smiljan és magyar részről dr. Guzsvány Mihály ügyvezető elnök is. A tárgyalások során ismertették az egyesületek működésének céljait, területeit. Megállapodtak abban, hogy ezentúl tapasztalatcserék szervezésével, kölcsönös tájékoztatással, tudományos eredmények ismertetésével segítik egymás munkáját. Az elképzelések szerint felelevenítik a korábban nagy népszerűségnek örvendett tudományos szakmai napokat, amelyeket váltakozva hol Eszéken, hol meg Pécsett rendeznek meg. A MAE-ben szakosztályi formában működő állatorvosok, növényegészségügyiek, kertészek-szőlészek és környezetvédők is külön kapcsolatokat alakítanak ki. A MAE májusban megrendezésre kerülő Pannónia Napjára már horvát előadókat is meghívnak. A tervek között szerepel mezőgazdasági információs rendszer kiépítése is, amelyen keresztül kölcsönösen tájékoztatják egymást a szervezetek az aktuális gazdasági kérdésekről. Ezen kívül mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeknél és terményeknél gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok létesítését is elősegítik. Sz. K, A MERET NEM AZ ERŐ JELE! FC 230 FÉNYMÁSOLÓ Nyomja meg a START gombot, és a gép máris a következő szolgáltatásokat nyújtja: • kiváló nyomtatási minőség - akár egy nagy másolóé • 4 fénymásolat percenként, bemelegedési idő nélkül • a Canon egyedülálló "all in one” cartridgerendszerének köszönhetően karbantartást alig igényel • automatikus kikapcsolási funkció, mely energiát takarít meg Önnek. Budapest: ANT Tel.: 1 3 1 -5354 • DELTA ELEKTRONIK Tel : 250-4275 • HOLLAND SZERVIZ Tel : 319-5167 • INTERELEKTRONIK Tel.: 169-9264 • LÉZER Tel.: 213-1819 • MŰSZERTECHNIKA Tel.: 262-6666 • ROWEX Tel : 212-2170 • TONER Tel : 215-1687 • Békéscsaba: MŰSZERTECHNIKA Tel : (66) 324 760 • Bonyhád: INTERELEKTRONIK Tel : (74) 451 111 • Debrecen: MŰSZERTECHNIKA Tel.: (52) 414 156 • Gydr: ANT Tel.: (96) 316 998 • Kecskemét: MŰSZERTECHNIKA Tel.: (76) 322 128 * Miskolc: ROWEX Tel.: (46) 358 310 • Nyíregyháza: INTERELEKTRONIK Tel.: (42) 314 073 • Pécs: ROWEX Tel.: (72) 336 193 • Szeged: MÍ5ZERTECHNIKA Tel.: (62) 326 800 • Tatabánya: MŰSZERTECHNIKA Tel.: (34) 310 004 • Veszprém: ROWEX Tel.: (88) 407 201 • Zalaegerszeg: ROWEX Tel.: (92) 316 804 Canon Öröm vele dolgozni CANON HUNGÁRIA Kft. 1134 Budapest XIII., Váci út 37. Tel.:270-4077 Fax:270-4080 Folytatódik a játék a Dohány? Program keretében! A feladat egyszerű: 5 kérdés - 4 feleletvariáció (A, B, C vagy D) havonta új kérdésekkel A szelvényt kérjük a Egészséges Városért Alapítvány irodájában (Pécs, Rét u. 4.) április 20-áig leadni Hajói válaszolt, egészséggel és a programmal kapcsolatos nyeremények : uszodabérlet, pólók, leszokást segítő tapasz stb. - boldog tulajdonosa lehet! Ha nem tudja a választ, jöjjön be hozzánk, segítünk! SORSOLÁS: április 29-én a VTV „A HÉTFŐ” c. műsorában ÁPRILISI KÉRDÉSÉR: 1. Mi a leghatékonyabb nevelési módszer a gyermekek dohányzása ellen? A: szigor B: büntetés C: példamutatás D: megengedés 2. Hány cigaretta elszívása szükséges ahhoz, hogy felborítsa a tüdőben végbemenő gázcsere egyensúlyát? A: 1 B: 5 C: 20 3. Mit gondol, a középkorú dohányzó lakosság hány éves korában kezdett el rendszeresen dohányozni? A: 15-16 B: 17-18 C: 19-20 4. Mit gondol, más dohányosok füstjének belélegzése is káros lehet az emberek egészségére? A: igen B: nem 5. Képzeljen el egy zárt légterű munkahelyet, pl. irodát! 5 munkatárs dolgozik együtt, közülük négyen dohányoznak. Van-e joga a nem dohányzó munkatársnak ahhoz, hogy megkövetelje, hogy társai a közös munkahelyen ne gyújtsanak rá? A: igen B: nem ..............................................................................Itt levágandó Április havi nyereményszelvény Név: ...... L akcím:. Tel.: Dohányzik? □ igen □ nem Életkor: A B C D 1. kérdés 2. kérdés 3. kérdés 4. kérdés 5. kérdés megfelelő helyre X jelzés t l i i i