Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)
1996-04-30 / 118. szám
8 Dunántúli Napló Riport 1996. április 30., kedd i A kutatómunka színe és fonákja Mérnökök, akik menedzserként is megállnák a helyüket A MÉV Alfa-vágatának (képünkön) kőzetfizikai vizsgálatát is a Geopárd Kft. fiók kft.-je, a Gázdinamikai és Kőzet- fizikai Kft. szakemberei végezték el fotó: laufer László A vidéki Magyarországon aki manapság kutatási fejlesztési munkákból kíván megélni, annak bizony alaposan „fel kell kötni a nadrágját”. Egy-egy ilyen vállalkozást többszörösen hátrányosan érint a vidékiség: nehezen megszerezhetők a működést biztosító munkák, a Budapesttől távol eső cég legtöbbször hendikeppel indul a pályázati támogatásokért is. Ennek ellenére mindig vannak próbálkozók, és mint az alábbi példa mutatja, olyanok is, akik sikerrel próbálkoznak. A Pécsi Geopard Kft. az első volt a Mecseki Szénbányák profiljai között, amely 1989-ben megkezdte az önállósulást. A korábban is igen jelentős értékű szellemi potenciált mozgósító kutatási osztály munkatársai elég bátrak voltak ahhoz, hogy fejest ugorjának a küszöbön álló piacgazdaságba. Bátorságuk nem maradt honorálatlanul.- Annak idején, amikor megrendeléseink szinte kivétel nélkül a bányászathoz kapcsolódtak, a kutatási központ létszáma meghaladta a 100 főt. Ma, az időközben megalakult négy fiók kft. és a fölöttük álló holding együtt foglalkoztat 25 állandó és 25 megbízott munkatársat. Munkánk alig 15-20 százalékban kapcsolódik a bányaipari ágazathoz. Az itt jelentkező piackiesést az energetikai szférában igyekeztünk pótolni - fejtegette dr. Szűcs István, a Geopard Kft. ügyvezető igazgatója. A kutatások, fejlesztések központi támogatásának megszűnésével egy újabb, ha lehet még fenyegetőbb problémával álltak szemben.-Meg kell harcolnunk minden munkáért. A cégnél dolgozó kutatók jó része a mögöttünk álló néhány év alatt bizony menedzserré is vált. El kell nyernünk a megbízást, és biztosítanunk kell a munkához szükséges forrásokat is. E két feltétel megvalósulása, és természetesen az, ha a teljesítményünkért meg is kapjuk a kialkudott díjat, együtt jelentheti munkánk sikerét - folytatta dr. Szűcs István. A működési körülmények nem mindig alakulnak kedvezően. A kisebb megrendelőknél gyakori probléma a rossz fizetési morál, és a nem fizetés dominó elv szerűen máshol is működési nehézségeket okoz. Más a helyzet a nagyobb megbízóknál. Azok precízen, határidőre fizetnek, viszont szerződéseikben gyakran olyan diktátumszerű feltételeket szabnak, ami az előbbihez hasonló nehézségeket eredményezhet. A nehézségek ellenére a Geopard Kft. esetében jól működő nyereséges cégről beszélhetünk.- Fiók kft-ink munkatársai hamar megértették a piac farkastörvényeit, és mind a négy társaságnak vannak eredményes fejlesztései. A Gázdinamikai és Kőzetfizikai Kft. bányabiztonsági kutatásokkal foglalkozik, a nevükhöz fűződik például a MEV Alfa-vágatának kőzetfizikai vizsgálata. A Geotechnikai és Geofizikai Kft. a Paksi Atomerőmű Rt. földrengésálló- sági vizsgálatainak egy részét végezte el eredményesen. A Környezetvédelmi Kft. munkatársai a közelmúltban érdemelték ki a Genius díjat porlekötő technológiájukkal. A Tűz- és Robbanásvédelmi Kft., amint arra a neve is utal, a tűz- és robbanásvédelmi vizsgálatok elvégzésében jelentkeznek időről időre új megoldásokkal - számolt be a referenciákról az ügyvezető igazgató. - Az 1991 és 1993 közötti időszakban remek éveket zártunk. Sajnos azóta csak a nominál értékét tudjuk megőrizni az akkor elért évi 100 milliós forgalmunknak. Ennek ellenére nem panaszkodhatunk. A kényszerű létszámleépítés megállt, sőt, a közelmúltban már új munkatársakat vettünk fel. A kutató cégek sorsa teljes egészében a megrendelőktől, a kifejlesztett technológiák értékesítésétől függ. Kik azok vajon, akikre arpécsi Geopard Kft. a jövőjét alapozni tudja?- Mint már említettem, a kis és közép nagyságú megrendelők, illetve vásárlók meglehetősen bizonytalan piaci szegletet képviselnek. Ezért is alakult úgy, hogy cégünk többnyire nagy hazai társaságok megbízásaihoz kötődik, olyanokéhoz, mint a Magyar Villamos Művek Rt. a MÓL Rt., a Paksi Atomerőmű Rt. vagy a Dunaferr Rt. Kisebb külföldi munkáink, üzleteink folyamatosan vannak, ilyen téren azonban az egyetlen, hosszan tartó komoly kapcsolatunk a törökországi Zonguldak bányával mai napig fennálló üzleti viszony. Egy kutató cég értékének nagyobb hányadát az általa képviselt szellemi potenciál adja. Természetesen időről időre gondot kell fordítani a technikai felszerelés megújítására, hiszen ez is a versenyképesség fontos része. És ami a szellemi tőkét illeti? A Geopard Kft. fióktársaságai ilyen szempontból úgy tűnik biztos alapokon nyugszanak - a munkatársak között nem igazán jellemző a vándorlás. Kaszás Endre Pályamódosítás - pálya nélkül Szakmunkásvizsga után intenzív gimnáziumi képzés Végzős diákok Örkény Egyperceséről tanultakat ismétlik magyarórán fotó: Tóth Telnek az évek, megroppan az édesanya varrógép fölé hajló háta. Csontokat ízületeket nyúzó évek a föld alatt - nem kell már sok időnek eltelnie és lehet, hogy nyugdíjba vonul, a bánya rokkantja lesz a harmincnégy éves édesapa, aki most 50 ezer forintot keres. Lányuk, a fakószőke Bakró Roberta, a Radnóti Közgazdasági Szakközépiskolában gyors és gépírást tanult, föltehető, hogy inkább a közelgő érettségi vizsgáján tűnődik. Vagy talán azon sem. Elég egykedvűnek látszik, és szűkszavú, amikor az érettségiről kérdezem.- Nem félek - néz rám nyugodt, magabízó tekintettel. - Talán csak a matektól. Egy kicsit.- Mi a terved érettségi után?-Ruházati bolti munka érdekel. Nyolcadik után én Pécsre, a Zsolnay Kereskedelmi Szakmunkásképzőbe jelentkeztem kereskedő tanulónak. Nem vettek fel.- Miért nem?- Adminisztratív hiba miatt. A jelentkezési lapomon félreértésből szakközépiskolát jelöltek meg. A komlói lánnyal, Róbertéval és néhány társával a helyi 501. Szakmunkásképző és Szakközépiskolában beszélgetek. Roberta az intenzív gimnáziumi tagozaton érettségizik, itt tanul Fuchs Gábor is, aki korábban híradástechnikai és autóalkatrész eladói szakmunkásbizonyítványt szerzett. Azt mondja, hiába járta végig tavaly Pécs boltjait, esélye nem volt elhelyezkedni.- Pedig annak idején 38-as létszámmal indult az osztály az 501.-ben, még biztattak is, és szükség is volt műszaki eladókra. Sokan lemorzsolódtak, de még így is 28-an végeztünk.- Érettségi után nincs is reményed visszatérni a szakmádhoz?- Lehet hogy hiába jártam három évet. A vámügyi ügyintézői munkával viszont megpróbálkozom. Komlón most volt egy állásbörze, ott ajánlottak egy ilyen tanfolyamot. Nem lehet rossz. Azt a szakmát pedig félretettem, és kész. Fuchs Gábor sincs különösebben nekikeseredve, szülei pedig bíztatják - ha teheti, csak tanuljon tovább. Pályamódosítás ez is - ugyanúgy pálya nélkül. Egyszerűbb a helyzete Kovács Dánielnek, a most végző épületvillamosság-szerelők egyikének. Édesapjánál, a Komlón már többé-kevésbé ismert Kovács Dezsőnél lehet szakmai gyakorlaton, továbbtanuláson egyelőre nem töri a fejét - de ha menni kell, az öreg Zsigulival bekerítik a várost. Mivel Dániel bátyja is ezt a szakmát választotta, nem is tervezhetnek mást, mint hogy egy közös családi vállalkozást indítanak. Villanyszerelő társa, Lakos Balázs pedig rendőrtiszti iskolára készül - ezért szeretne most két év alatt leérettségizni. Nincsenek elkényeztetve a villany szerelők sem. Egyiknek-másiknak van elképzelése, de többség - állás híján - tanácstalan. Jellemző, hogy amíg 15 másodéves villanyszerelő tanul az iskolában, az elsősök száma már csak 12, ősztől viszont már csak ketten(!) szeretnék a szakmát elsajátítani. Még soha nem jelentkeztek ilyen kevesen. Feltűnő, milyen reális a szakmunkásképzőben végzettek ön- és helyzetértékelése. A villanyszerelő szakmában is az lenne az igazi - mondják a diákok -, ha az épületvillamossági ismeretek mellett hálózatvillamossági képzést is kapnának, hogy az elhelyezkedésre legalább halvány esélyük legyen. Ugyanis villanyszerelőtől a lakatosig, kőművestől a bádogosig valamennyi hagyományos szakmában a tapasztalt, sokoldalúan képzett szakikat keresik a magukra valamit is adó cégek. A szakmunkástanulók azzal is tisztában vannak, hogy valódi áttörést az hozhat, ha új, virágzó iparágak, velük új szakmák jelennek meg. Énnek Komlón és környékén még aligha vannak komolyabb jelei. B. R. A munka ünnepén K ettős kötődésű család saija- déka vagyok, s mint ilyen, egész tudatos életemet végigkíséri a munkás-értelmiségi viszonyrendszer problematikája. Nagyapám tisztességesen megfizetett szakmunkásként „engedhette meg” magának azt a luxust a század 40-es éveiben, hogy kitamttassa egyszem fiát, s tanítót neveljen belőle. Akkor vált természetessé, hogy a családhoz tartozó valamennyi kétkezi rokon felkereste apámat, ha ügyes-bajos dolga akadt a hivatallal, vagy nem volt biztos egészen dolga vitelében, segítené meghányni-vetni a teendőket. A kialakult viszonyokat örökölte az én generációm is, mivel bátyám bányamérnökként áldozta jó néhány évtizedét és az egészségét a mecseki szénnek, jómagam pedig apám nyomdokain haladva pedagógussá lettem. Apám generációja még úgy hihette, eljön az idő, amikor megoldódnak a sohasem könnyű napi gondok, s könnyebb lesz a munkásemberek élete is. A mi generációnknak azonban kíméletlenül szembe kell néznie a ténnyel, nemhogy jobb, de egyre nehezebb esztendők köszöntöttek a dolgozókra. S hozzám is eljöttek a „fiúk a bányából”, hogy nekem szegezzék a kérdéseket: Mi történik itt? Miért nem teszünk valamit? Hol az irányt mutató értelmiség válasza a krízisre? Miért nem gondolkodunk a megoldásokon? Be kell vallanom, hogy évek óta ezen gondolkodom, s kutatom a válaszokat. Eddig azonban legfeljebb magyarázatokat találtam - azt se sokat -, de megoldást egyáltalán nem. A történtek egyik kiváltó oka nyilván, hogy térségünkben két folyamat találkozott össze, s erősítette fel egymást: a korszerűtlen gazdasági szerkezet hatékonyabbá tételének követelménye hirtelen szakadt rá az országra az állampárti rendszer összeomlása után. Ennek lett a következménye, hogy az addig biztos megélhetést nyújtó klasz- szikus nehézipari ágazatok egyik pillanatról a másikra tehertételként jelentek meg a gazdaságban. így értékelődött le több ezer ember munkahelye, s vele együtt maga az ember is. A tartósan magas munkanélküliségnek azonban nem pusztán ez az oka. Közrejátszik ebben az a világméretű folyamat is, amelyben a profittermelés fő színterei már nem is a bankszektor, a szolgáltatóipar és a turisztika, hanem az informatika és a tömegtájékoztatás multinacionális vállalatai. Mindez együtt járt a társadalom szerkezetének a gyökeres változásával a világ legfejlettebb országaiban is. A zt jelentette ez, hogy a klasszikus osztálytagozódás lassan feloldódott, jobban prosperáló országokban általánossá vált a középréteg, a világ szegényebb peremvidékein gazdagokra és szegényekre szakadt a társadalom. A jóléti államokban új társadalmi magatartásformák kezdtek kialakulni. R. Dahrendorf német liberális szociológus ezt úgy jellemzi, hogy kialakult egy osztályok alatti réteg, mely- lyel szemben a középosztály valamennyi eleme kirekesztő magatartást tanúsít, és tagjait nem is kívánja többé bevonni a társadalom szövetébe. Az osztály alattiak azok közül kerülnek ki, akik valamilyen oknál fogva kívül rekednek a társadalom szociális hálóján, azaz nem hívhatnak le olyan társadalmi juttatásokat, amik a középréteg számára általánosak. Kulcselem ebben a viszonyrendszerben a munkahely és a hozzá kapcsolódó társadalombiztosítási juttatások. A legtöbb országban ugyanis a szociális állam biztosította előnyök bizonyos munkában töltött idő után járnak csak. Azokban az országokban, ahol állampolgári jogon jár a társadalombiztosítás, e rétegek gondja úgy jelentkezik, hogy ők szinte soha nem lépnek be a munkaerő piacra, s egész életüket a segélyek korlátozta létminimumon tengetik. A munkaerőpiacon pozícióval bíró érdekcsoportok mindent megtesznek azért, hogy ez a kialakult, számukra kedvező állapot ne változzon, s együttesen tartják a létminimum határán az osztály alattiakat, akik maguk nem is akarnak kitömi ebből a helyzetből, vagy nincsenek eszközeik a kilábalásra. Úgy gondolom, a fent vázolt folyamat két szempontból is érződik nálunk is: egyrészt, mint a világméretű konkurenciaharcban viszonylag gyenge ország, eleve rosszul indulunk a munkaerőpiaci versenyben, s a nálunk erősebbek nem is igyekeznek erősíteni bennünket. Másrészt a mi társadalmunkban is jól körülhatárolható csoportok kezdenek véglegesen kiszorulni a munkaerőpiacról, s a segélyezés létminimumán tengődni. Sajnos anélkül, hogy velük párhuzamba állítható erős középosztály kialakulhatott volna. Magyarországon tehát ismét egyszer előnytelenül összetorlódtak a társadalmi folyamatok. M ilyen következtetéseket lehet mindebből levonni? Túl sok újdonságot nem. Úgy vélem, arra magától is rájött minden gondolkodó ember, hogy napjaink egyik legfőbb értéke a munkahely. A munkahely megtartása és védelme, illetve új munkahelyek teremtése kell, hogy legyen a legfőbb társadalmi és egyéni feladat. Sajnos ebben nem nagyon jeleskedtünk. Sem mi, sem a szervezeteink. Véleményem szerint érdekvédelmi szervezeteink nem alakultak még át a feladatnak megfelelően. Az állami szektorokban tevékenykedő szakszervezetek elég jó hatékonysággal gyakorolnak nyomást a kormányzati szervekre, időnként már-már politikai attitűdöt is felöltve, de az egyén védelmében a munkahelyeken sokszor még igencsak gyengék. Ugyanakkor nem dolgozták ki a nagy alkúmecha- nizmusok működtetésének technikáját (persze a poütikusok sem), s így időnként képlékenyek, gyakran személyfüggők az általuk megkötött megállapodások. Ez nem növeli hitelüket tagjaik körében. A magánszektorban szinte alig hallunk szak- szervezeti tevékenységről, s közismert néhány botrányos eset, ami azt jelzi, hogy a munkavállaló szinte teljesen kiszolgáltatott a munkaadóknak. Az egyének sincsenek kellően felkészülve a változásokra, a versenyre. Legfőbb gondnak azt tartom, hogy kevesen élik át az egyéni kockázatvállalás és felelősségvállalásjelentőségét és súlyát. Úgy gondolom, nálunk csak a kisebbség hangolta át gondolkodását olyan értelemben. hogy elsősorban önmaga felelős a viszonyaiért, s csak másodsorban számíthat segítségre. Természetesen mindez nagyon nehéz, de valamennyien tudjuk, hogy elkerülhetetlen feladat. A már idézett Dahrendorf az ellentmondások feloldásaként a munkaerő piaci pozíciókkal bírók önkéntes munkaidő korlátozását vázolja fel, vagyis a szolidaritás társadalmi méretű kiterjesztését. Magam sem tudok ennél bölcsebb megoldást. Addig is azonban, amíg realizálni tudjuk ezt a törekvést, ne adjuk fel! Emlékezzünk hagyományainkra, a nagyapákra és apákra, s találjuk ki, hogy nap mint nap hogyan éljük túl a krízist. Kunszt Márta egyetemi docens