Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)

1996-04-29 / 117. szám

1996. április 29., hétfő A Mai Nap Dünántúli Napló 5 A pécsi polgármester közleménye Az 1994. évi pécsi önkormányzati választáson a sikeres szereplés ér­dekében a FIDESZ, az FKgP, az MDF és az SZDSZ választási és együttműködési megállapodást kötött és minden választókerületben közös jelöltet indított. A sikeres polgármester-választást követően a pécsi közgyűlés a négypárti koalíció tagjai közül alpolgármestereket állított. Közel másfél éves eredményes együttműködés és az 1996. évi költségvetés elfogadása után az SZDSZ bejelentette, hogy előrehala­dott tárgyalásokat folytat az MSZP helyi frakciójával, annak érdeké­ben, hogy az MSZP a város irányításában az eddigieknél hangsúlyo­sabb szerepet kapjon. Mint a város polgárai által közvetlenül megválasztott polgármester­nek, ebben a helyzetben kötelességem az önkormányzat munkájának folyamatosságát és kiegyensúlyozottságát biztosítani. Emiatt a mai naptól tárgyalásokat kezdeményezek az önkormányzatban képviselet­tel rendelkező pártokkal és szervezetekkel. Reményeim szerint a jelen bizonytalan helyzet nem lesz negatív hatással a polgármesteri hivatal munkájára és még a nyári közgyűlési szünet előtt konszenzusos meg­oldással zárul. Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere Befejeződött Komlón a Kisebbségiek Akadémiája A közönség szemmel láthatóan jól szórakozott a fellépők műsorán fotó: laufer László Az édesanyákat ünnepelve (Folytatás az L oldalról) A szolgálat vezetője, dr. Dely Viktória elmondta, hogy idáig elsősorban nagycsaládo­sokat hívtak erre az ese­ményre, mostanra azonban a kör kibővült. Sajnálatos, hogy az idén már a vidéki szülők­nek nem futotta útiköltségre, sőt olyan is akadt, aki öt gyermekével már a pécsi pe­remkerületekből sem tudott beutazni. Idén először adták át „Az Év Édesanyja” oklevelet. Bis­chof Istvánná, Kovácsné Kő­vári Klaudia, Kőszegi Má­tyásáé, Lovas Gábomé, Mar­tin Erika és Papné Czina Györgyi vehette át a Kut­nyánszky Géza festményeivel díszített emléklapot, illetve a Providencia Biztosító ajándé­kát, az életbiztosításokat. Ajándékot kaptak az Ágos­ton téri iskola rajzversenyének legjobbjai: Lukács Béla, Tüdő Milán, Tamás Dalma és Schmidt Diána. H. I. Gy. Az Alpok-Adria és a hordókészítés A kisebbségi önkormányzatok első országos akadémiája zárta kapuit tegnap Komlón, a város­házán. A háromnapos találkozó célja az volt, hogy a képviselők tájékozódjanak az alkotmányo­zás és a kisebbségi önkormány­zatok időszerű kérdéseiről, megvitassák továbbfejlesztésé­nek lehetőségeit. A cigány önkormányzatok képviselői - köztük karcagiak, budapestiek - mellett a német és a horvát kisebbség jelent meg a legnagyobb számban. A tavaly hatályba lépett jog­szabály szerint azoknak, akik személyi és vagyonőrként akarnak dolgozni, szakvizsgát kell tenniük. Más oldalról: az alkalmazásnak feltétele az ilyen igazolvány. A megyében több százan kezdték el a felkészítő tanfolyamokat, s most már a számonkérés ideje van. Tegnap a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság épületé­ben elméleti és gyakorlati vizs­gát tettek a Group-4 biztonsági őrei. Ez már a tizenötödik cso­port volt, velük együtt közel 300-an ültek le a háromtagú A péntek esti nyitó ülésen Szarka Elemér, Komló város polgármestere, szombaton dr. Hargitai János, a megyei köz­gyűlés alelnöke köszöntötte a találkozót. A vitaindító előadá­sokat Gellért Kis Gábor, az Or­szággyűlés Emberi jogi, Ki­sebbségi és Vallásügyi Bizott­ságának elnöke és dr. Kalten­bach Jenő, az Országgyűlés ki­sebbségi biztosa tartotta. A programban testületi munkára felkészítő tréning és szakmai konzultációk is szerepeltek. B. R. vizsgabizottság elé, amelynek elnöke dr. Kurucsai Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke. Az elvárások korántsem egysze­rűek, meglehetősen szerteágazó jogterületeket érintettek a kér­dések. Ezzel összefüggésben azonban fel lehet tenni a kér­dést: valóban szükségük van-e a biztonsági őröknek például polgári jogi ismeretekre? Ön­védelmi ismeretekre, vagy bün­tető jogiakra igen. Az elsajátí­tandó anyag nehézségi foka természetesen a vizsgázók átla­gos iskolai végzettségéhez iga­zított. M. A. Különös megbízást kapott az Alpok-Adria Munkaközösség­től Baranya megye és Lom­bardia: a kulturális bizottság tagjaiként őszre tervezetet kell készíteniük az összes tarto­mányt érintően a kihaló mes­terségekről. Nádor Rudolfné, mint a bi­zottság tagja, folyamatos kap­csolatban áll lombardiai kollé­gájával, mert hamarosan elké­szítik azokat a kérdőíveket, amelyeket szétküldenek a ré­giókba. A cél: a még fellelhető mesterségek felmérése, illetve tervezet készítése ezek kihalá­Két új kiállítás várja a képző­művészetek barátait Pécsett: a Szent István téri Kisgalériában a Svájcban élő, japán származású Koji Takihara táblaképeinek, fából készült plasztikáinak és könyvillusztrációinak tárlatát, a Pécsi Galéria Széchenyi téri ki­állítótermében pedig a városban élő Erdős János festő- és graft­sának megakadályozására. Ezt a tervezetet tárgyalja majd ősszel az Alpok-Adria legkö­zelebbi ülése és - amennyiben elfogadja - kezdődhet meg a konkrét munka. Ez persze pénzbe kerül, de Lombardiából már jelezték: keresik s szponzorokat. Archa­ikus mesterségekben gazdag terület Baranya - a kovács­mesterségtől a hordókészíté­sig, a kelmefestéstől a csizma­diáig -, s nyilván ennek is eredménye, hogy Nádor Ru­dolfné kapta a szervezés, elő­készítés feladatát. kusművész alkotásait bemutató kiállítás nyílt vasárnap. Koji Takihara nevét nemcsak képei és sajátos fakonstrukciói tették ismertté világszerte, ha­nem azok az általa írt és illuszt­rált gyermekkönyvek is, ame­lyeknek jelentős részét az UNESCO megbízásából készí­tette. Könyvillusztrációiból két Bizonyos ismeretek, doku­mentációk már rendelkezésre állnak, s a többi magyarországi Alpok-Adria régió is jelezte együttműködési szándékát, Győr-Soprontól Somogyig, Vastól Zaláig. A felmérésben, a gyűjtő munkában részt vállalt a Bara­nya Megyei Idegenforgalmi és Kulturális Központ is, ahol ugyancsak sok ismeret halmo­zódott már fel a kihaló mester­ségekről, a még ma is - bár igen gyér számú - aktívan dolgozó művelőikről. M. A. éve már rendeztek kiállítást Pé­csett. Erdős János a Pécsi Művé­szeti Szakközépiskola tanára, aki legutóbb 1982-ben mutatko­zott be a városban önálló kiállí­tással. Most az utóbbi csaknem 15 év alatt készült alkotásaiból a falvak világát feldolgozó művei láthatók - kiállítását Vitányi Iván szociológus nyitotta meg. Önkormányzatok eszmecseréje Szekszárd ad otthont a Me­gyei Önkormányzatok Or­szágos Szövetsége és a me­gyei Jogú Városok Szövet­sége találkozójának, május 3-án és 4-én. Tábor asztmás gyerekeknek Asztmás és allergiás gyere­keknek szervez gyógytábort a pécsi Szivárvány gyer­mekház. A tizedik életévü­ket betöltött fiatalok június 8-ától Márévárán, 20-ától pedig Balatonkeresztúron táborozhatnak. A jelentke­zéseket április 30-ig várják. A Dombóvári VTV Baranyában is Az eddig félezer családdal szemben már kétszer eny- nyien nézhetik a Tolna me­gyén túl is sugárzó Dombó­vári TV adásait. Somogybán Csorna, Szabadi, Nagyberki, Mosdós és Baté, Baranyá­ban pedig Mágocs és Sásd is része a kistérségi televízió­zásban is kiemelt szerepre törekvő stúdió adáskörzeté­nek. „Érintettek” pécsi találkozója Érintetteknek hívják azokat, akik állításuk szerint' kap­csolatba kerültek már föl­dön kívüli lényekkel. A pé­csi Moebius Ufó Klub a hétvégén szervezte meg az I. Pécsi Érintettek Fórumát az Apáczai Nevelési Köz­pontban, ahová közismert ufológusokat is meghívtak. TELECCOM3P- képviselet MA TÁ V - partner EGY ÉRTŐ KÉZBEN MINDEN, AMI NAPJAINKBAN A HATÉKONY MUNKAVÉGZÉS FELTÉTELE:- EGYSÉGES INFORMATIKAI RENDSZER, MELYBEN A TÁVOLSÁGOT IDŐVESZTESÉG NÉLKÜL HIDALHATJA ÁT ■ INTERNET-HOZZÁFÉRÉS TELEGOMP Jó családhoz tartozunk ! Budapest, Tábor u. 5 Tel.: (1) 135-43-88 Pécs, Magyarürögi út 12. Tel.: (72) 33 66 55 Önvédelmi ismeretek a gyakorlatban fotó: laufer l. Vizsgázó vagyonőrök Japán és magyar képzőművész kiállítása a megyeszékhelyen Milliárdok a múzeumokban Azt, hogy Pécsett bemutathat­ták Marcus Aurelius Svájcban fellelt aranyszobrát, együtt a császár Dunaszekcsőnél előke­rült portréjával, csak annak köszönhettük, hogy a bizton­ságra oly érzékeny svájciak tökéletesen meg voltak elé­gedve az itteni őrzéssel. Igaz, alig valamivel korábban ké­szült el a behatolás ellen védő berendezés - de a császár port­réja nyugodtan tölthetett el né­hány hetet Pécsett. Meghökkentő számot mond Ecsedi István, a megyei múze­umok igazgatója: a baranyai gyűjtemények egyenként is milliárdos értéket je- lent(het)nek. Örök panasza is a muzeológusoknak: ezerszerese a megvédendő érték annak, mint amit biztonságos őrzé­sükre fordíthatnak. Baranyá­ban néhány évvel ezelőtt volt e téren jelentős előrelépés: ösz- szesen közel 20 millió forintot fordíthattak erre a célra. Ez persze mindenféle rafi­nált riasztó- és védőberende­zéseket takar, Ecsedi István azonban elsősorban az éjjel­nappal szolgálatban lévő mú­zeumőri személyzet munkáját tartja hatékonynak. Jó párszor előfordult már, hogy a megye múzeumainak valamelyikébe megpróbáltak betömi, vagy valamit elvinni, de ez csak két­szer sikerült - akkor is meglet­tek az értékek és a tettesek. Ami a tolvajok célpontját il­leti: nem lehet megnevezni „sztár-tárgy at”. Nincs már olyan múzeumi érték, amit va­laki ne gyűjtene. Ilyen szem­pontból legfeljebb a kőtár több mázsás darabjai vannak abszo­lút biztonságban: nincs, aki csak úgy elemelje ezeket. A múzeumban őrzött tár­gyakat nem biztosítják. Nem csak Baranyában, sehol a vilá­gon. Az intézménynek alapfe­ladata ezek őrzése, s a bizto­sító társaságoknak legfeljebb akkor jut szerep, ha az értéke­ket mozgatják, más kiállító- helyre szállítják. Akkor vi­szont - így nevezi a szakma - szögtől szögig, azaz az eredeti helyétől addig, amíg az újra nem kerül. Az ilyenkor megha­tározandó értékük is nehezen becsülhető: mert lehet szem előtt tartani eszmei értéküket, de a műkincspiaci árakat, a gyűjtők által a tolvajoknak fel­ajánlott összegeket is. Felmerülhet a kérdés: ha kí­vülről nem férnek hozzá a jól őrzött darabokhoz, talán a „belső megoldás” jelentheti a járható utat. Arra, hogy bara­nyai múzeumi alkalmazottak csentek el volna valamit, nem tud példát említeni Ecsedi Ist­ván. Amúgy a muzeológus fe­jében - véli az igazgató - még csak a gondolat sem merülhet fel, s reméli, soha nem süllyed ilyen mélyre senki a szakmá­ból. A fellelés helyétől a kiállí­tásig a muzeológus a gazdája a tárgynak; a sajátjának, de mint a köz kincsét jelentő értéknek tekinti. Másként: hivatalból őrzője. Mészáros A. Koccanás a pécsi éjszakában Mint a Vasárnapi Dunántúli Naplóban hírül adtuk, „össze­koccant” szombatra virradó éj­szaka a pécsi Volán Taxi Kft. néhány sofőrje a szabadúszó taxisokkal. „Betelt a pohár”, bocsátotta előre Döme János ügyvezető. Kollégái két kocsiról szedték le a hat hármassal virító matricá­kat, a harmadik önként vált meg tőlük. Megelégelték, hogy öt szabadúszó az övékhez meg­tévesztésig hasonlító jelzést használva, nem ritkán kétszeres tarifával fuvarozza - a panaszá­radatot a Volánra zúdító - uta­sokat. Az ügyvezető vasárnap máris új ragaszt látott az egyik érintett kocsin. Az egyik magántaxis, akinek az autója az „első” volt, neve mellőzését kérve kereste fel tegnap szerkesztőségünket. Úgy véli, kizárólag az ő hig­gadtságának köszönhető, hogy miután a vásártérnél a Volán­autók körbekerítették, csak a helyzet vált feszültté. Felhábo­rodott a történteken, miután az ő tetőjelzőjén a 333-320-as te­lefonszám volt olvasható.- Azt mondták, azért, mert hasonlít - mondta a taxisofőr. - A másik két autó matricáján pedig törzsutas tarifaként sze­repelt a háromszor 33. Szerin­tem ez jogtalan önbíráskodás. Úgy tudom, a matrica nincs le­védve. A rendőrségen feljelen­tést tettünk a volánosok ellen. Döme János viszont el­mondta, matricáikat a Találmá­nyi Hivatalnál már tavaly levé­dették. Eddig ugyan nem ter­vezték, az eset után most mégis pert indítanak a magántaxisok ellen. Tröszt É.

Next

/
Thumbnails
Contents