Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)
1996-04-20 / 108. szám
1996. április 20., szombat Kultúra - Művelődés Dunántúli Napló 7 Böröndi Lajos: Illatáradatban állok Nagyon szépek a kertben a rózsák ebben az aikonyatban. Mindha az örök gyönyörűséget, a pillanatot pántolnák össze szirmai. Ilyenkor mindig szomorú leszek, Babits karói rémlenek föl, s erre bólint egy másik versben az idős Rónay. De csak azért, mert múlik a szépség, s mert vihar tépi holnap a szirmokat, mert tél támad orvul a kertre, a most gyönyörűségét teljes szívből ne csodáljam? Illatáradatban állok a rózsák között, és rád gondolok. Ma még nyár van. Egy emlékezetes koncert Haydn: Teremtés Hegyi Barbara és Balikó Tamás jelenete FOTÓ: MÜLLER ANDREA Egy régi-új Csehov-dráma Mindössze tíz nap választotta el egymástól a Pécsi Szimfonikus Zenekar két hasonló igényű, műfajválasztásban is egymáshoz közel álló produkcióját: a hosszú időre emlékezetes élményt adó Brahms-interpretá- ció után most a Haydn-életmű sok szempontból betetőző jellegű oratóriumát, a Teremtést hallottuk, ezúttal a POTE aulájában április 12-én. A Bazilikában már megszokott és - legalábbis számomra - igen rokonszenves módon: szünet nélkül hangzott el a mintegy száz percnyi zene. Hogy a publikum figyelmét mindvégig sikerült ébren tartani, az nemcsak Haydn különféle recitatívóinak, áriáinak, együtteseinek és nagystílű kartételeinek fantáziadús változatosságát, színgazdagságát, hanem az előadók teljesítményét is dicséri. Az előadáshoz mellékelt szórólapon közzétett elemzés (nem tudni, miért) névtelenül maradt szerzője alapos okkal igyekszik meggyőzni a hallgatót Haydn zenéjének hallatlanul képszerű, illusztratív jellegéről. Ennél meggyőzőbb már csak az lehetett volna, ha további figyelmességként - volt már itt erre példa! - magát a szöveget adták volna kézbe a szervezők, lehetővé téve a magasrendű ábrázolás tárgyának sorról sorra követését. A karmester, Nicolas Pas- quet sikeresen hangolta össze a részletező sokrétűség és összetartóerő előadói követelményeit, meggyőző tempókat és karaktereket diktált zenekarának, és újabb bizonyítékát adta szellemi és fizikai teherbíró képességének, valamint virtuóz vezényléstechnikájának. A zenekar, ha nem is a múltkorihoz hasonló kirobbanó formában, de igényesen muzsikált, különös tekintettel a fafúvós-karra - ezen belül is kiemelkedő élményt adott a fuvola-szólam minden megszólalása. Az est külföldi közreműködője a Tü- bingeni Kantatenchor volt (tartom magam a kinyomtatott félmagyar-félnémet öszvérmegnevezéshez). Hanns-Fried- rich Kunz karigazgató együttese kulturáltan, korrekten, rendezetten énekel, kicsit matt tónussal, ami részben annak eredménye, hogy az itthon megszokottal ellentétben férfiszólamai erősebbnek, képzettebbnek érződnek, mint a szoprán és az alt. Mindhárom énekes szólista a kifejezés és a stílus igényeit maximálisan szem előtt tartva teljesítette feladatát. Haramia László esetében ez olykor forszírozott, a hanganyagot túlerőltető, annak tónus-egységét és intonációs biztonságát kikezdő megoldásokkal járt. Kuncz László koncentrált, letisztult, nemes hangütéssel örvendeztetett meg, ami által kifejezőereje nemhogy csökkent volna, épp ellenkezőleg! Ami pedig Váradi Mariann teljesítményét illeti, kivételes élmény a hanganyag, a tecnikai és a művészi eszközök ilyen közvetlen, természetes harmóniája: úgy formálja meg az adott - virtuóz elemekben is bővelkedő - zenei anyagot, ahogyan mi levegőt veszünk. Nagy veszteségünk, hogy pécsi fellépései immár megszámláltattak. Gönczy László Amikor kivilágosodik a színtér, jellegzetes csehovi enteriőr tárul szemünk elé. A főhős fekszik a kanapén, mellette üldögél a felesége, gyermekük a szoba közepén játszik. Kitartott, hosszú csend. Közben van időnk szemlélődni, s ellentmondásos érzés tölt el bennünket. Mert a lakásfalak jelzésszerű megoldása ugyan mintha kinyitná a teret, ám a szobabelső torzított, szűkülő perspektívája mégis a zártság, sőt a foglyul ejtettség élményét sugallja. S ezzel máris ráhangolódtunk a darab „hullámhosz- szára”. A Platonov, Csehovnak ez a korai, szertelen remeke, olyan ember tragikomédiája, aki önnön jellemének cellájában él, saját gyengeségének, tehetetlenségének rabja. „Nincs bennem semmi, amiben megkapaszkodhatnék, semmi, amiért becsülhetném magam” - mondja. Ennek következtében fel-fellob- banó vágya a méltó emberi létre szükségképpen kihamvad, s a csömörbe mártott, kínzó sóvárgás, a jól ismert csehovi „toszká”, a „fekvő kő”-vé vált ember tunya nehézkességével társul. Csiszár Imre rendezése a megváltatlanság groteszk komédiáját bontja ki a főhős sorsából. Egy anti-Don Juan históriáját eleveníti meg, aki a nők elől folyton visszamenekülne önmagához, mert képtelen dönteni, választani, mint ahogy élni is. Balikó Tamás hitelesen, rejtett, de mégis határozottan érezhető iróniával játssza el ezt a mindig meghátráló - hol a bohóc, hol a rezonőr maszkját felhúzó - férfit, bemutatván egy fájdalmasan hétköznapi, testi-lelki leépülés folyamatát, egészen addig a pontig, amikor már „az egész Platonov fáj”, ahogy a hős mondja halála előtt. Ehhez a „zuhanáshoz” való viszonyukban minősülnek Platonov szerelmei, az a négy nő, aki körülveszi őt. Gráf Csilla (Szása) butácska, de jóságos feleséget formál, akiről elhisszük, hogy még öngyilkossági kísérlete előtt írt búcsúlevelében is „a komód kulcsa” foglalkoztatja. Gellért Éva (Grekova) szintén azt sejteti, hogy „emancipáltabb” fellépése ellenére benne is egy másik Szása rejlik, aki ugyanazt a zsírpecsétes háziköntöst tartogatná Platonov számára. Az övükénél nagyobb szerep jut a másik két asszonynak. Füsti Molnár Éva kiválóan azonosul a rendezői koncepcióval: groteszk tónusokkal festi Anna alakját, s képes megteremteni a karikírozó stílus és az árnyaltabb jellemrajz egységét. A nők közül azonban az igazi alternatívát Platonov számára Szofja jelenthetné, aki képes lenne új életet kezdeni vele, a férfi döntésképtelenségét ezért ő tragikus tényezőként éli át. Hegyi Barbara játékának a többiekénél keményebb, drámai karaktere kétségkívül eltér kissé az előadás, különösen a végkifejlet hangulatától, ám ezáltal a dráma olyan rétegére utal, amelyet Csiszár Imre értelmezése nem hangsúlyoz, csupán jelez. Mire gondolunk? Mielőtt válaszolnánk, képzeletben pillantsunk ismét a színtérre (amelyet ugyancsak a rendező tervezett). A második rész nyitójelenete „a vasúti töltés mentén” játszódik. A távlat illúzióját ezúttal egy sínpár látványa érzékelteti. Erre az előadásban leginkább azért van szükség, mivel Szása a jelenet végén elkeseredésében a közelgő vonat elé fekszik. (A mozdony érkezésének megoldása igen hatásos, bár a pillanat feszült hangulatát némileg megtöri, hogy a vágány a fenékszín felől nem lejtővel, hanem lépcsővel folytatódik.) Csakhogy a vasút megjelenése ebben a világban nem csupán szcenikai elem, hanem elvi jelentőségű motívum. Azzal az átalakulással függ össze, amelynek során leleményes (és gátlástalan) kereskedők felvásárolják a földeket, birtokokat, feldúlva a védekezésre képtelen vidéki életforma tétlen, oblomovi nyugalmát. Csehov drámája erről is szól. Nemcsak lélekrajzot, de korrajzot is ad. Sorsanalízise éppen ezáltal kelti bennünk a teljesség ka- tartikus élményét. Csiszár Imre szemhatárából a drámának ez a vonulata jobbára kimarad, amit alkalmasint az a körülmény magyaráz, hogy e némileg túlit, terjedelmes szöveget - figurák, motívumok, jelenetek mellőzésével - mindenképpen meg kellett kurtítani, s a rendezőnek el kellett döntenie, hogy a mű melyik rétegét kívánja reflektorfénybe emelni. Csakhogy a húzások tendenciája következtében Iszak figurája ( Moravetz Levente) óhatatlanul súlytalanná válik, s csupán Rázga Miklós számára nyílik lehetőség arra, hogy felvillantsa Oszip alakjának korfestő, démoni vonásait. így bizonyos mértékig vákuumba kerül Platonov sorsa, amin érdemben nem módosít a lezüllöttség és a csehovi mű légkörétől idegen alpá- riság naturalisztikus érzékeltetése, ami, főként a középső szakaszban, kissé vontatottá is teszi az előadást. Ezzel összefüggésben véljük ezúttal a kívánatosnál egysíkúbbnak Andorai Péter Trileckij-alakítását, de a motiváció jelzett beszűkítése Balikó Tamás játékából is kirekeszti, különösen a befejező játékrészben, a tragikusabb szólamokat. Mindez Németh János Vojnyi- cevjének megformálására is hatással van: a színész szatirikus eszközökkel, túlzások nélküli szemléletességgel ábrázolja a figura kisszerűségét, ám e szereplő becsapottságának olyan eleme is van, amit az adott színpadi szöveg alapján alig lehet érzékeltetni. A Pécsi Nemzeti Színház színpadán tehát groteszk vígjáték elevenedik meg előttünk, a rendezői elképzelést értő színészek közreműködésével. Csehov azonban tragikomédiát írt: hiányérzetünk e ténnyel függ össze. N. I. A Művészetek Háza programjából Rendhagyó musical-estre hívja a pécsi Művészetek Háza a közönséget április 22-én 19 órára. Színpadi jelenetek formájában hangzanak fel világhírű musicalrészletek, néhány világsláger pedig először lesz magyarul is hallható. 23-án 19 órakor Ogbe Kobo Té nigériai író színművét adják elő magyarul, „ií” címmel. E napon 18 órakor mutatják be a pécsi pedagógus, Ró- naky Édit érdekes könyvét, melynek címe: Hogyan beszél ma az ifjúság? 24-én Binder Károly és Kutas Zsolt lemezbemutató zongorakoncertje kezdődik 19 órakor. 25-én 14 órakor és 26-án 9 órakor a Pszicholó- gai Napok keretében tartanak előadásokat a Házban, a pszichiáterképről a filmalkotásokban, illetve a művészet gyógyító kommunikációja témakörben. 25-én különleges társulat tart előadást 18 órai kezdettel. A Pécsi Playback Színház és a budapesti Rögtönzések Színháza olyan játékot játszik, melyben a közönség tagjai is szereplők lehetnek. Az angyali üdvözlet Paul Clodel Az angyali üdvözlet című darabját játssza a Pécsi Harmadik Színház és a Merlin Színház közös produkcióban április 20-án 19 órakor Pécsett. A téma a szerelmét feláldozó, életét Isten terveinek ajánló lány drámája, s a kérdés: jogunk van-e a boldogságra, ha körülöttünk szenvedést tapasztalunk? A főbb szerepekben Blaskó Pétert, Eperjes Károlyt, Dér Denisát láthatja a közönség. Az IH ajánlataiból József Attila-est kezdődik április 28-án 18 órakor a pécsi Ifjúsági Házban. A költő műveiből Jordán Tamás és Sebő Ferenc ad elő. Április 25-én 17.30-kor a Művészeti Szakközépiskola végzős tanulóinak kiállítása nyílik. 24-én 18 órakor Csa- jághy György zenetanár az ősi magyar zenéről beszél. Kiállítás Kiállítás nyílik a pécsi bazilika Kocsis László termében április 20-án 16 órakor, Bo- gáthy Ferenc festő és grafikus műveiből, illetve Bo- zóné Sárközy Márta csuhé, szalma és fa alkotásaiból. A közös tárlat egy hónapig látható. Mihalik Zsolt: Rejtőző Késemért hogy jöttem, Uram: megbocsáss Bár kocsmádban elvérezni nem szokás. Úgy dőlünk el, mint a barmok csendesen Zsoltáraid megtanultuk rendesen. Nótázzunk hát: hisz a világ bibliás. Áldozat sincs, bűnös sincsen: nem vitás. N em mondhatnám, hogy kisiskolás éveimben nyelvtani zseniként viseltem sorsomat, magyar nyelvből négyesem, néha ötösöm volt, ami már majdnem bukásnak számított, de e tantárgyat nem is tudták megkedveltetni velem a mai napig sem. „Tanár úr kérem, én készültem!” - címszó alatt ha- zudoztam, aminek aztán a későbbiekben meglett a böjtje, mert már rég rájöttem: mégiscsak meg kellett volna tisztességesen tanulnom a nyelvtant, a helyesírás - eléggé bonyolult - szabályait. Ami rám ragadt - nem sok - az is inkább hivatásom gyakorlásából fakad. Mindezt bevezetésnek szánom, jelezve, hogy a következőkben inkább csak okoskodok, mintsem,. hogy „szakértőként” tévedjek a nyelvtudomány területére. Valamelyik tévé képaukcióról tudósít, a kalapácsos FőliciA megtakarított Margitsziget tátor szellemességgel próbálja fölrázni a gyér számú közönséget, egy fiatalember pedig sorra szedi elő a fal mellől a képző- művészeti alkotásokat. Fölmutatja, megy a licit, lecsap a kalapács, majd azt halljuk a pulpitusról, hogy a kép kerete nem valami tetszetős, de „ ... kérem- szépen, át lehet kerete 1 n i! ” Vicces. Egy szociális ügyekkel foglalkozó magas tisztségviselő háttérmagyarázatnak szánva említette, hogy - még az átkos- ban - a fiatal házasok kötelezettséget vállaltak egy vagy több gyermek világra hozatalára, így kedvezményes áron jutottak szövetkezeti lakáshoz. Ennek az lett a következménye, hogy sok ifjú házas „b e gyere k e 11 ” Azt hittem, idegbajt kapok, elküldtem a tisztviselő urat a jó büdös francba. Csakhogy ezt ő nem hallotta, mert a rádiókészülék már csak ilyen: nem lehet visszabeszélni. Politikusok, ilyen-olyan előadók gyakran mondják, hogy ezt- vagy azt „megtapasztaltam”. Egyszerűbb lenne, ha csak tapasztalatról regélnének, de az túl egyszerű, és még talán azt hihetnők, hogy nem elég művelt és okos az istenadta. Egy népszerű (?!) politikus, akivel - ugye, ha köll, ha nem - a hazai sajtó-rádió-tévé szinte naponta foglalkozik és sugárzó arccal el is hiszi magáról, hogy a „nép” döglik érte, egy belpolitikai kérdés kapcsán kijelentette: „Én már ezt többször 1 e n y i - latkoztam az újságíróknak”. Gondolom, a kollégák nagy épülésére. Egy riporter arról faggatta a főváros köztisztasági szakértőjét, hogy miért koszosak a kerületek járdái, a par- kok-ligetek ösvényei, bolu-ai, mire elmondta, hogy a takarításhoz, a rendszeres tisztálkodáshoz milliók kellenek, amik viszont éppen, hogy csak csordogálnak. De nincs veszve az ügy, mert tavasz lévén gondosabb munkát végez a vállalat, és éppen most tervezik: „ . . . megtakarítjuk a Margitszigetet”. Ez persze, nem azt jelenti, hogy takarékossági meggondolásból a Dunába süllyesztik a szigetet, hanem egyszerűen csak takarítanak a szigeten. Minden szakmának megvan a maga zsargonja, ami nem is lenne baj, ha nem menne a közérthetőség rovására. Egy bányász-szakszervezeti vezető a napokban - érthető módon fájlalva - említette a munkanélkülivé vált bányászok valóságos seregét. így: „ ... Hatvanezer embert kizsilipeltek”Ha ez egy jó kis külvárosi kocsmában hangzik el vagy az illető úr irodájában, a társaság legföljebb jót derül. De mint szakszervezeti politikus a milliós rádióhallgatóság előtt már ne jampizzon. A gőg és a nagyképűség ott bújik meg a városszerte nyílt butikok és szórakozóhelyek angol nyelvű cégtábláin. Elképesztő, milyen méreteket ölt ez a buta anglománia. Köztudott,hogy egy kis baranyai település népe tiltakozott az ellen, hogy határába veszélyes hulladékgyűjtő telepet létesítsenek. Mit gondolnak, milyen tábla jelezte óhajukat? Két szó: „No G a r é ! ” Ez a csúcs. Rab Ferenc
