Új Dunántúli Napló, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)

1996-04-16 / 104. szám

1996. április 16., kedd Társadalom Dunántúli Napló 11 Rendszeres egyeztetés a népjóléti tárcával Küldöttértekezlet A Nyugdíjasok Pécsi Egyesüle­tének legfontosabb tanácskozó, döntéseket hozó fóruma a kül­döttértekezlet. Az év első ilyen összejövete­lét - melynek legfontosabb na­pirendje az elnökség beszámo­lója volt - a közelmúltban tar­tották. Szekeres Istvánná elnök elsősorban azokról a gondokról beszélt, amelyek valamennyi idős embert foglalkoztat­nak. így a nyugdijak értékveszté­séről, illetve arról, hogy Pécsett a nyugdíjasok csaknem hatvan százaléka a minimálbér szint­jén, illetve ez alatt lévő nyugdí­jat kap, s ebből igyekszik meg­élni, megvenni a gyógyszereit, s fizetni az országos összeha­sonlításban is magas közműdí­jakat. Ezek összegzéseként fogal­mazta meg, hogy a nyugdíjasok nem a segélykeret emelését, az ilyen jellegű támogatások szé­lesítését, hanem a tisztességes megélhetés biztosítását várják a kormánytól. A problémáikról szóló bead­ványokat eljuttatták a kor­mányhoz. Nem csak a pécsi, il­letve baranyai idősek nevéhez tették ezt: somogyi tolnai, zalai és Veszprém megyei társaik is aláírták a közös gondokat hor­dozó leveleket. Az egyesület nagyon tudato­san törekszik más megyék nyugdíjas szervezetivel való kapcsolatainak szélesítésére. A küldöttértekezleten is jelent voltak a társ megyék képviselői szintén hallhattak arról, hogy a pécsi egyesület az önkormány­zat és számos cég, intézmény támogatásával stabilizálhatta tevékenységét. A munkájuk eredményeként, a kialakult szolgáltatásaik - jogsegély, szociális támogatá­sok intézése, közös kirándulá­sok szervezése -iránti érdeklő­dés jelenként értékelhető, hogy folyamatosan nő a taglétszá­muk. A jövőben rendszeresen talál­koznak a nyugdíjasok érdek- képviseleti szervezeteinek és a népjóléti minisztériumnak a vezetői azzal a céllal, hogy egyeztessék álláspontjukat az idős embereket érintő fontos kérdésekben. A találkozót Bleyer Jenő országgyűlési kép­viselő, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke kezde­ményezte, akivel a leglényege­sebb témákról, többek között a nyugdíjemelésről, a gyógy­szerproblémákról, illetve a nyugdíjreformról beszélget­tünk. A nyugdíjemelések elmúlt évi tapasztalatait figyelembe véve az érdekképviseleti szer­- Nehéz megszokni a panelt - mondja a hetvenöt évét húsvét- kor betöltött Bak Mihály, aki az Alföldről került a mecseki bá­nyákba. A béke csendje költö­zött otthonukba, amióta nyugdí­jasként élnek feleségével a pé­csi, kertvárosi tízemeletes pa­nelház kilencedik emeletén. Szemük előtt a város, ők meg az emlékek felé nézegetnek. Velük él a múlt, a bányászélet félelemmel teli szépsége. Mihály bácsi, az egykori orosházi cseléd, mire megta­nulta kiverni a kaszát, már is szerszámot cserélt. 35 évet dol­gozott a föld alatt. A bányászé­letet Nagymányokon kezdte csillésként, majd az ötvenes években került Komlóra, ahol vájárrá képezte magát. Felesége, Erzsi néni csapat­csillésként dolgozott együtt a férjével a komlói Kossuth-ak- nán. Ma már hihetetlennek tű­nik: nő a bányában? Pedig vol­tak többen is. Földalatti munkát végzett, 80%-át teljesítette a férfiakénak. Amikor 1953-ban vek vezetői megállapították, hogy egy év kivételével az emelés mindig alatta maradt a nettó bérkiáramlásnak. Idén, az eddigi számok azt mutatják, hogy megint veszteség érheti a nyugdíjasokat. Szabó György miniszter a felvetésre reagálva egyetértett azzal, hogy az érdekképvisele­tek szakértőit fogadják a Köz­ponti Statisztikai Hivatalnál és egyértelműsítsék a nettó bérki­számítás módszereit. Egyben megígérte, hogy olyan jogsza­bály megalkotását kezdemé­nyezi, amely vitathatatlanná te­szi a nettó bérszámításba tar­tozó jövedelmeket, illetve a számítás módszerét. megszüntették a nők leszállá­sát, napszinti bányamunkás lett.- A bányában ismerkedtünk meg. Összenőttünk. Hát ilye­nek vagyunk mi, bányászok, tiszta, fehér lelkiismerettel. Megtettük, amit tőlünk elvárt az ország - mutat Erzsi néni körbe a város panorámájára.- A hidasi bányánál nő lé­temre kazánfűtő voltam, majd csatlós lettem, aztán jött az első leszállás. Magamtól jelentkez­tem, amikor 1949-ben Komlóra toboroztak. Hidason 15 évet dolgozott vájárként Bak Mihály, aki ad­digra már el is felejtette, hogy egykori parasztgazdája alföldi- esen csak Misónak hívta. Ám egyszerre elfogyott a lignit, és bezárták a hidasi üzemet. Ott kellett hagyniuk a szép családi házat. Következett az utolsó ál­lomás, az uránbánya, ahonnan nyugdíjba ment. Pécsett a mára már csak az emlékek közt fellelhető Ha­rangöntő utcában laktak. 1978- ban szanálták a házukat, ekkor Hosszan tartó vita alakult ki a gyógyszerárak miatt. Az egyik oldal érvei szerint a tár­sadalombiztosítás gyógyszerki­adásai az elmúlt öt évben hat­szorosára emelkedtek, s ez a tendencia tovább nem tartható. A másik oldalon pedig ott a rendkívül nyomasztó, -becslé­sen alapuló adat-, miszerint a nyugdíjasok negyven-ötven százaléka nem, vagy csak rész­ben tudja kiváltani a részére fel­írt gyógyszereket. Egy harma­dik szempontot pedig az az adat hordoz, miszerint a hatvan éven felüli lakosságban 14 száza­lékra tehető a különböző gyógyszerártalmakra visszave­zethető egészségi probléma. A kerültek a kertvárosi panel­házba.- Amióta itt lakunk, rossz az alvókánk. Állandóan az jár az eszünkben: szinte hihetetlen, hogy mit bírtunk ki. Emlék­szünk a kasra, a fakaruszra. Amikor elindult a kas, jósze­rencsét kívántunk egymásnak. Hátunkon vittük a fát, a szenet. Nehéz, de gazdag életünk volt szenvedésben, munkában, élet- tapasztalatban. Sokszor beszélgetnek a bá­nyászéletről, a közös sorsukról, mely a kényszerű lemondások­kal együtt is tisztességre ne­velte őket. Öregségükben egyre elevenebb él a múlt. Csak hát a panelt nem tudják megszokni.- Sokba kerül a lakás, a fű­tés, a villany, a víz. Nincsenek már vágyaink. Tovább tapossuk a szétnyűtt cipőt. Nincs miből spórolni, de már nincs is hová menni. Majd a gyerekek, az unokák ..., ők más jövőről ál­modnak. Pedig a miénk sem volt mese. Rozvány Gy. jövőbeni feladatokat tekintve a minisztérium képviselőinek vé­leménye szerint szükség van a gyógyszerellátás alapjogainak kidolgozására. A nyugdíjreformmal kapcso­latosan az érdekképviseleti* szervek vezetői két tényezőt hangsúlyoztak. Egyrészt elen­gedhetetlennek tartják, hogy a reform koncepcióját és főbb in­tézkedéseit - más civil szerve­zetek mellett - az idősek érdek- képviseletivel is megvitassák. A másik, hogy az átfogó változ­tatást ne előzzék meg részterü­letre - például a korhatárra - vonatkozó döntések. Azt is fon­tosnak tartják, hogy a már nyugdíjban lévők biztosítéko­kat kapjanak a jövőjükre, il­letve a reformmal együtt meg kell oldani olyan régi problé­mákat, mint például az özvegyi nyugdíj kérdése. A tárca vezetője bejelentette, hogy reform elképzeléseket il­letően - az eddigi gyakorlattól eltérően - egy közös anyagot készít a népjóléti- és a pénz­ügyminisztérium, illetve a Nyugdíjbiztosítási Önkor­mányzat és várhatóan májustól megkezdődik a kormány előter­jesztés társadalmi vitája. A résztvevők abban is meg­egyeztek, hogy a jövőben ne­gyedévenként találkoznak, in­formációcsere és álláspont egyeztetés céljával. A panelek sodrásában Túlzás nélkül: életre szóló élményt adott az a viharos éj­szaka, amikor a 60-as évek elején, a Hajnóczy utcai la­kásból figyeltem a bolgárkerti panelházak futószalagszerű, s talán ezért is különös színjá­téknak beillő építését. Hatal­mas újdonság volt ez akkor, s ki is sejthette volna, mi gon­dokkal fog még járni ez az az- időtájt egész Európát meghó­dító, s üdvözítőnek hitt építési módszer. Az elsőként épült panelhá­zak is közelebb vannak már az először jósolt várható élet­korukhoz, mint a születésük­höz és lassan a felnőttkorba lépnek az utolsóként épültek is, ami úgy is értelmezhető: rég lezárult egy nagy jövőjű- nek hitt építési módszer rö­vidre sikerült korszaka. Nem több e korszak egy rövid ge- nerációnyi emberi létnek; de vajon hány emberi generáció életkeretét fogja jelenteni? Ez az, amire - látjuk a jövendö­lésekből - ma nehéz vála­szolni. De azt már tudjuk: életfor­maváltást jelentett a panel mindazoknak, akik kényte­len-kelletlen belé költöztek, mert hogy már választásuk nemigen volt tízezreknek, akik jó része ma már nyugdí­jasként a hajdani talmi elő­nyök jelenlegi kíméletlenül kizsákmányoló változatát „élvezik”. Életformaváltás? Valami­képpen mindenki rákénysze­rült, s ebben a legnyomasz­tóbbnak a háború utáni évti­zedek sokat emlegetett nagy nemzetközi ragálya, az elide­genedés bizonyult. Mert ezek a házak úgy épültek, hogy le­hetőleg a minimumra csök­kentsék velük az emberi kap­csolatok lehetőségét. Ennek a kommunikácihiány- nak a nagy kárvallottjai nyil­ván azok a falusi öregek vol­tak, akik beköltöztek a fiata­lokhoz, megszabadíttatván a falusi kis háztól, birtoktól, hogy meg lehessen venni a városi lakást, és esetleg még egy autóra is fussa az eladási árból. Aztán itt élve szegé­nyek, próbálták valamikép­pen folytatni a falusi, egy éle­ten át megszokott életformát. Nem sikerült! És annak, aki a maga vá­lasztotta falak közé gyömö­szölte be magát élete egy hosszabb-rövidebb szaka­szára? Ahelyett, hogy most belebonyolódnánk, . eléged­jünk meg annak a megállapí­tásával, hogy nem igazán életsiker a panel-élet, még ha az anyagiakat tekintve úgy is néz ki. S főleg nem életsiker, ha a manapság egyre gyakrabban emlegetett riasztó látomásra gondolunk, amit a nagy felújí­tás jelent, s ami a következő évek valamelyikétől kezdő­dően a Bolgárkerttől a Rózsa­dombig elvileg három és fél­négy évtized alatt végig kell, hogy söpörjön a városon. Er­ről ma még semmit sem tudni. Illetve annyit, hogy sokba, nagyon sokba fog kerülni. Meg, hogy „segíteni” akarja a kormány a paneltulajdonoso­kat a nemetektől kapott pénz­ből kreált kedvezményes hi­tellel. Ami így igazán jól hangzik. Csakhogy vállalni is kell az úgynevezett kedvez­ményes hitel terhét. Lesz-e elegendő vállalkozó? És ha nem? Hársafi István A bányában találtak egymásra Sok éve együtt jóban-rosszban fotó: Müller andrea Befejeződött a pécsi nyugdíjasok népfőiskolája. Felvé­telünk a záró találkozón készült. fotó: müller andrea Napsugártánc T e még fázósan húzod össze gúnyádat, védekezve a böjt eleji szelek vad rohamai ellen, melyek bősz támadásokkal borzolják fürtjeidet, s bújnak korcaidba, amikor fent a Me­cseken a bágyadt napsugártól álmosan nyújtózó horhosokban és széltől védett zugokban fel­emelik gyenge fejecskéjüket a hóvirágok. Később a tereken ta­lálkozol velük, szemérmes ka- cérsággal hajtják le fejüket, s kínálják magukat: vigyetek el magatokkal, én a tavasz hír­nöke vagyok. Aztán a kertek alján sárgát nyit a kankalin, a krókuszok kék és narancssárga csíkjai fris­sítik fehértől fáradt szemedet, egyik másik zugban már az ibo­lya is nyílásnak indul. Hiába, itt a tavasz! Aztán eldördül a természet rajtpisztolya. Egyik nap az ál­lomás ölében kinyílnak a tuli­pánfák, a püspökkerti Janus- szobor köré koszorút fonnak a mandulafák, a Magaslati úton duzzadnak az orgonarügyek. Már nem tudod kapkodni a fe­jed, mert elborítanak a színek, illatok és mindenünnen a tavasz üzen kedves méltóságával. A gyümölcsöskertekben a don- gás-zümmögés szimfóniáit hallhatod, már a harmadik té­telnél tartanak, allegretto, a madarak felgyorsult számycsa- pásai öblös zúgássá csepered­nek. Megmelegszik a föld, előbb csípősen savanyú, majd fanyarul édes illatot áraszt, csendes falvak villanyoszlopain tollászkodnak a hosszú útról fá­radtan megtért gólyák, később fecske suhan a fejed felett, s el­lenállhatatlanul jön, itt van, uralkodik a tavasz. Ha májust írunk, szeretnél letépni minden orgonát, mert kinyílt a lelked. Már nem emlékszel süvítő sze­lekre, az oly hosszúra nyúlt tél viszontagságaira, csak éhesen nyújtod arcod a napsugár felé, megmelegedsz áldásában és oly sok remény kel életre benned, amennyit elérzékenyülés nélkül alig tudsz elviselni. Pedig hány tavaszt éltél! Hányszor nézhetted végig ezt a csodálatos színjátékot! S mily keveset gondoltál arra, hánya­dikat is számolod. Most mintha egyre többet jutna eszedbe megsokasodott számuk. Tán azért is élvezed, várod, köszöntőd egyre jobban, szívesebben. Pedig nem csak ajándékot hoz, egyszer-egyszer fenyeget is. Virágporfelhők surrannak észrevétlen szobádba, szemed tele lesz könnyel, csomagnyi papírzsebkendőt használsz na­ponta. Ha tehetnéd, a Maldív- szigetekre, netán a tenger mellé utaznál, de örülsz, ha a bogádi sóbarlang gyógyítását élvezhe­ted. Mégis megbocsátasz neki. Mert ajándékai felülmúlják kel­lemetlenkedéseidet, mert a szí­nek és illatok orgiája kimossa a türelmetlenséget, kedvetlensé­get, még tán a bánatot is. Már van idős, hogy összejöjj azokkal, akikkel szívesen vagy együtt. Kiültök valahol a város egyik csendes szegletében és nézitek, vizslatják a világot, irigyen a sürgő-forgó ifjúságot, rosszul titkolt kíváncsisággal és élvezettel a miniszoknyák alól kikandikáló gumikemény com­bokat. Meghányjátok-vetitek a vi­lág dolgait, amelyekhez már alig van közötök, s közben csontjaitokba gyűjtitek az ál­dott meleget, mellyel a tavasz ajándékoz meg benneteket. így az emberútnak több, mint felénél kérj kölcsön egy kis vi­dámságot, fiatalságot a tavasz­tól és szered, amiért elhozta ne­ked az örök megújulás gyö­nyörűjátékát. Bokrétás András L I I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents