Új Dunántúli Napló, 1996. március (7. évfolyam, 59-89. szám)
1996-03-30 / 88. szám
6 Dünántúli napló Kultúra - Művelődés 1996. március 30., szombat Pákolitz István: Pepitafiizetemből A nagyhét a művészetben Füstkarikák Ötödikes gimnazistaként megkapta Józsink a kispapok- nak járó égszínkék reverendát. A nagyvakációban, a rekkenő hőségben a rövid alsóra vagy a klottnadrágra „öltötte magára” Józsi a vastag posztóból készült, néha csuhának is nevezett ruhadarabot. Valamelyik káplántól megtudta, hogy a kánikulában álnadrágot, vagyis nadrágszárat kell viselni, nehogy a zokni fityegjen ki a reverenda alól. A nadrágszár ugyancsak klott-anyágból készült, Teru- sunk varrta a Singer varrógépén. A két szárat gumipertlivel erősítette bátyám a térde alá, leért a bokájáig, kissé ki is látszott a reverenda alján, így volt szabályos és - ahogy a bátyó mondta - esztétikus. Az esti Angelust 8 órakor harangoztuk, de már félnyolckor elindultunk, Józsi természetesen reverendában, én meg a szokásos glottgatyában. Bátyám a reverendában sokkal méltóságteljesebben lépegetett, mint civilben: persze, jómagam is peckesebben szedtem lábaimat feszelegve a dicsfényben, ami a kék reverendából sugárzott. Idős asszonyok köszöntötték bátyámat hangos Dicsértessék- kel: a lányok hol tisztelettudó, illendő komolysággal, hol kun- corászva; meglett férfi is akadt, aki köszönt, megemelve kalapját. A Mindörökké-t Józsi után én is elrebegtem; - az Ámmen-t már jó hangosan kántáltam, olyképpen, ahogy az öreg Prutscher bácsi, a nyugdíjas postás szokta a nagymisén. Ferenc és Mihály, a két idősebb testvérünk vontatógőzösön forgatta a sárgaréz kormánykereket Regensburgtól Brailáig. Mindkettő erős dohányos volt; Józsit is ellátták bőven. Különösen a bolgár füst- rudacs (ezt a Valter susztertől hallottam ) ízlett Józsinak, bár apánk egyáltalán nem szerette, hogy kispap fia az utcán eregeti a füstkarikákat. A füstkarika- fuvás nem akármilyen dolog, valóságos művészet. Józsi elmondta, hogy a Kleidál Jenőtől tanulta. Úgy magyarázta a Jenő, hogy a szánkat kutya- segg-formára kell kerekíteni, ennyi az egész. Kilenc karika volt a Józsi rekordja. Egy-két slukk nekem is kijárt; egy kő- bebotláskor tüdőre szívtam a füstöt, fulákolva köhécseltem, s hajszál híján szájon törölt a leendő kanonok úr. No, a kanonokságból nem lett semmi, még a papságból se, mert egy év múlva azt végezték Józsink felől, hogy „nem megfelelő magatartása miatt küldje vissza a reverendát”. Sose tudtuk meg, miféle csínynt követett el Józsi. Semmit se mondott. Lehet, ő se tudta. Én a füstkarikákra gyanakszom. Stílus Megnőtt az üzenet ázsiója. Minden rendű-rangú író, muzsikus, festő, színész, futballista, popénekes, illuzionista, hivő ateista, pityi-palkó mást se csinál, csak üzen. Üzen a valódi, de a botcsinálta politikus is. Az ókor szekérderéknyi tanulsággal üzen az új, a legújabb kornak, jelennek, jövőnek. Fenyegető, biztató, atyáskodó, elmarasztaló, szívmelengető, átkozott, sokat- és semmitmondó üzenet bőven volt mindenha, temérdek van ma is. Csak éppen senki se tanul belőle. Minek bíbelődni a szinonimákkal? Nem kell megerőltetni a szürkeállományt. Nemcsak a beszűkülés, az elszürkülés, hanem a durvaság is romlasztja a stílust. Egyik honatya azt mondja a másikról, hogy hülyeségeket beszél: az újdondász elterjeszti kollégájáról: marhaság, amit ír; a hírmondó szerint Havel elnököt elkergették, mikor szólni akart a tüntetőkhöz; Jelcin részeg volt, nem tudta fogadni a nemtudomkit. A parlamenti felszólaló szerint Zs. úr hazudik; változatként az újsütetű farmeres politikus azt mondja: a kormány hazudott. Jelen van a csúsztatás is, többféle árnyalattal. Benne foglaltatik a félreértés, a félremagyarázás, a másként-vé- lekedés lekicsinylése, a mellébeszélés, a tapintatos és tapintatlan alattomoskodás, a szembe-hazudozás, a szemrebbenés nélküli tagadás . „ .. .tetű volt apád is, te pedig nem vagy egyéb koronás szamárnál, akit ganéjjal kéne megdobálni”. - Arra nem emlékszem, hogy Komárik atya, a világhistória tudós magisztere melyik frank uralkodónak tulajdonította az idézett levéltöredéket. Azt se tudom, ki lehetett a címzett. Félévezreddel ezelőtt meglehetősen naturális volt a diplomáciai nyelvezet. Goromba. De legalább őszinte. Mára kifinomultabban homályos, te- kervényesen célzatos a politikusi szószátyárkodás. Ugyanazt a szöveget ki-ki a saját érdeke szerint értelmezi, ferdíti, alávalóan letagadja. Következik a cáfolat, majd a cáfolat cáfolata. Végkimerülésig. A stílus az ember. Hallhatjuk eleget. De még nem tudunk igazodni ahhoz a bölcs aranymondáshoz. Sikerek és félelmek a latintanításban Berta Gergely a pécsi Babits Mihály Gimnázium harmadikos tanulója. Biológia-fizika fakultációt választott, mert mint mondja; mindig is vonzódott a biológiához. A Párkányi Lászlóról elnevezett megyei fizika- versenyen második, csapattal első lett, így aztán már most biztos, hogy felvételi nélkül mehet a JPTE fizika szakára. De arról még nem döntött, hogy él-e ezzel a lehetőséggel, hiszen nincs kizárva, hogy mégiscsak orvos lesz. Mindenesetre szorgalmasan tanulja a latin nyelvet, s a tavalyi, az Ókortudományi Társaság által rendezett országos latinversenyen, melyen közel ezren indultak, I. fokú dicséretet kapott, amilyent Baranyából még senki sem érdemelt ki latinból. A fenti versenyen díjazott húsz tanuló között aztán ez év februárjában válogatót tartottak, melyen negyedik lett, s egyben tagja annak a magyar csapatnak, amely részt vehet májusban az olaszországi Arpino- ban, Cicero születési helyén megrendezendő nemzetközi Cicero versenyen. Az 1980 óta minden évben megtartott találkozón az elmúlt tíz évben már magyar diákok is indulnak. Tekintettel arra, hogy tavaly éppen egy magyar nyerte az első díjat, idén tizenketten vehetnek részt hazánkból ezen a nemes megmérettetésen. Or- nódi Zsuzsa, Gergely latintanára büszke tanítványára, annál is inkább, mert a latinversenyek díjazottjai zömmel egyházi iskolákból kerülnek ki. Mint mondja, ősztől a pécsi egyetemen is beindul a Latin nyelv- és Irodalom Tanszék, amely talán pozitív hatással lesz a középiskolai oktatásra is, s Dél-dunán- túl olyan központtá válhat, ahol szerveződnek majd az ókortudománnyal vagy a klasszika filológiával kapcsolatos vagy éppen a latin nyelvtanároknak szóló konferenciák. Bár ennek a pozitív folyamatnak ellentmond hogy szeptembertől már csak bizonyos létszámú csoport létrejötte esetén indíthatók majd be a kisebb nyelvek, s félő, hogy az angol és német mellett a többi nyelv oktatása, köztük a latiné is veszélybe kerülhet. Cs. L. A húsvéti ünnepkör a kereszténység legfontosabb ünnepsorozata, a hitvallás alapja. Leírása az Újtestamentumban, a Biblia második részében található. Az időszámítás szerinti első század végétől a második század elejéig írt könyvek központjában a tanítványok, Jézus élete szemtanúinak, Máté, Márk, Lukács, János apostoloknak evangéliuma áll. Ezek Jézus életének főbb eseményeit írják le, az Apostolok cselekedetei pedig a kereszténység elterjedéséről tudósítanak. Az Újtestamentum meghatározó módon járult hozzá az európai ember gondolati, érzelmi, erkölcsi világának kialakulásához. Az európai művészetet a III. századtól kezdve korunkig annyira befolyásolta, hogy a kereszténység művészete, de a történelem bonyolult, nehezen áttekinthető szövevénye sem érthető meg az Újtestamentum nélkül. A hittérítések századai, a középkori államok keletkezése, a pápaság kialakulása, a keresztes háborúk, az újkor hajnalán a protestantizmus megjelenése, az ellenreformáció megértése úgyszólván lehetetlen az Újtestamentum nélkül. Városaink elképzelhetetlenek lennének a különféle korokban épült templomok, híres székesegyházak nélkül, melyek az európai művészet büszkeségei mind külső, mind belső megjelenésükkel. Képi, gondolkodásunk kialakítói. Az európai vallásos művészet fő témája Jézus élete. A középkor folyamán a művészet számos műfajában keletkezett alkotások Jézus egész élettörténetét ábrázolták, így tették hozzáférhetővé a Szentírás tanításait az írni-olvasni nem tudó tömegek számára. A művészi megformálás mikéntjét, témaválasztását az egyes korok eszmei-ideológiai, sőt technikai adottságai nagyban befolyásolták. A kereszténység első századaiban, az üldöztetések idején például a szarkofágokon és a katakombák naív festészetében Jézus életéből leginkább a feltámadással kapcsolatos történéseket, csodatetteket örökítették meg, gyakran szimbólumok formájában, Jézus gyermekségének, Szűz Mária életének epizódjait pedig az V. század óta. Szenvedéstörténetének egyes állomásait a későközépkor vallásos misztikája terjesztette el széles körökben. Nagy mértékben hozzájárultak ehhez a szentföldi zarándoklatok, a kereszteshadjáratok, melyeknek csak a törökök balkáni terjeszkedése vetett véget. Új lendületet nyertek a XIV. századtól kezdve a festészet fellendülésével, majd a nagy olaszországi művészeti központok, elsősorban Siena, Firenze, Velence, később, a pápaság fénykorában Róma felvirágzásával. Jézus életének ábrázolásai a nagy művészegyéniségek megfogalmazásában nemcsak a kor emberének vallásos elképzeléseit, hanem századokon keresztül a késő utódok eszmevilágát is befolyásolták. Ki ne ismerne közülük egynéhányat, melyekhez ma is szinte zarándokolnak nemcsak a hívők, de minden turistaút résztvevői is, mert az emberiség klasszikus szellemi örökségéhez tartoznak, akár templomok, akár szerzetesrendek kolostorai, akár múzeumok őrzik őket. A kor szellemi arculatát őrizték meg számunkra a kor emberének ruháiba öltöztetett szentek, a maguk környezetét örökítették meg a városképpel, később pedig a tájábrázolásokkal is. Órákig el lehet gyönyörködni például Fra Angelico freskóiban a firenzei San Marco kolostorban, de Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájában is, vagy éppen a Sixtusi kápolna Michelangelo által festett Utolsó ítéletén, ha valakit jó sorsa Rómába vezet. A kereszténység főtemplomában, a Szent Péter székesegyházban látható Michelangelo feledhetetlen márványszobor-csoportja, a halott Krisztust ölében tartó Szűz Mária is. A könyvnyomtatás feltalálása óta a kispénzűek számára is elérhetőek lettek a nagy- és kismesterek sokszorosított grafikai lapjai, amely műfajban főleg a német és németalföldi mesterek jeleskedtek, Dürer és Rembrandt. Az utóbbi Jézus kínszenvedését bemutató rézkarc-sorozatán a passió jeleneteit mély emberi drámaként fogta fel, a híres „Száz forintos” lapon a misztikumba emelkedve. Brestyánszky Ilona Aquila János: Krisztus a kereszten, Mária és János között. Falkép a veleméri templomban. Zinovjev (azaz: Zinó) a Néva fölött Futnak a képek filmjegyzet Lágermese a pityeri rablóról Gothár Péter Hagyjállógva Vászka című filmje, mint tudjuk, az idei filmszemle fődíjas alkotása. Vetítése tehát fontos esemény, s ami ennél is több: megtekintése emlékezetes élmény. A rendező, mint legutóbb A részleg esetében, most is irodalmi inspiráció alapján dolgozott, ám a forrásul választott szöveg ezúttal inkább a közköltészethez látszik közel állni, semmint a „hivatásos” literatú- rához. A nagy pityeri rabló története ugyanis műfaját tekintve mese, pontosabban: lágermese, s mint ilyen, a huszadik századi folklór jellegzetes alkotása. Lejegyzője Marjána Ko- zirjeva, aki apja, Lev Gordon irodalmár elmondása alapján vetette papírra a históriát, ez utóbbi pedig a fehér-tengeri csatornaépítésen raboskodva gyűjtötte. A mese a Szűrnerki (vagyis: ’szürkület’) című szentpétervári folyóiratban látott napvilágot, idehaza a 2000 közölte 1994-ben Bratka László kitűnő átültetésében. Ő írta a film szövegkönyvét is. Mindezt azért részletezem, mert a történetmondás többszörös áttételének szem előtt tartása alkalmasint kulcsot kínálhat számunkra e film egy lehetséges értelmezéséhez. Mert a Vászkáról szóló lágermese a metamorfózis, a folytonos alakváltozás érzetét kelti bennünk, ami valójában - s ez Gothár Péter keze nyomán bomlik ki igazán - a történet rétegzettségeként, a beszédmód többszólamúságaként realizálódik. A népköltészet ismert motívumai korunk fogalomkészletéhez idomulnak-torzulnak, s lesz belőlük például „hullámos grif- fogály” az égigérő fán és „vére- hullató szardíniakulcs”, a tejesköcsögből pedig „fejesköcsög”, s maga a cselekmény (a vörös vezérfonallal) a szovjet rendszer groteszk szatírájává válik. Megfellebbezhetetlen ítélkezéssé, amely a szájhagyomány kollektív közegében alakult ki, ám a rögzítés, az ítélet kimondása az egyéni megszólalás nemes bélyegét hordja. A rendező legfőbb érdeme e polifónia megítélésem szerint’ maradandó értékű vizuális megvalósítása. Ebben két kiváló mun'^'^rsra lelt. Az egyik az operatőr, Uózon Francisco, aki tudatos és igen fegyelmezett képi stilizálással illeszkedik a mesei hangulathoz, miközben a színesen fotografált alapcselekménybe olyan fekete-fehér felvételeket illeszt, amelyeket szándékos roncsolással és álnaiv színezéssel egy primitív vaskorszak dokumentumaivá alakít át. Máté Gábor mesélője pedig, páratlan szellemességgel és újabb ironikus csavarással, egyszerre tölti be a szentpétervári környezetben, orosz színészekkel, Makszim Szergejevvel és Jevgenyij Szigyihinnel, orosz nyelven forgatott film szinkronjának szerepét, valamint a narrátor feladatkörét, aki a történet részese és kívülálló értelmezője egyben. A nagy pityeri rabló viszont még ma is él, ha meg nem halt. Nagy Imre
