Új Dunántúli Napló, 1996. március (7. évfolyam, 59-89. szám)

1996-03-29 / 87. szám

1996. március 29., péntek A Mai Nap Dunántúli Napló 3 A Pécsi Rádió hét végéje Műholdas adást nézhet még a faluvégi rogyadozó házikóban élő néni is fotó: bolkovics László Hiricsi parabolaerdő A nagy fejlesztések évei véget értek - mondja a polgármester A Pécsi Rádió szombat dél­előtti 9-től 11-ig tartó „Jó pi­henést!” című magazinműso­rát ezúttal Gungl László szer­keszti és a következőkkel ajánlja a hallgatók figyel­mébe. Jegyzetírónk az adásban aktuális politikai visszássága­inkról beszél majd, figyel­meztetve arra, hogy sokszor nem látunk tovább az orrunk­nál.. . Az igazságügyi tárca vezetője igazságügyi grafoló­gus szakértőket nevezett ki, köztük Kremmer Bélánét is, aki a régióban tevékenykedik. Lesz-e bicikliút-hálózat a baranyai megyeszékhelyen? Egyáltalán reális-e ez a terv? Szakemberek szerint igen, sőt az elképzelés meg is valósít­ható. Baján búvártanfolyam in­dul a hét végén. Kik merül­hetnek a víz alá, egyáltalán mit kell tudni a cseppet sem veszélytelen sport művelői­nek? A Jó pihenést! című mű­sorban bemutatkozik még egy fafaragó is, ezen kívül az idén 25 éves fennállását ünneplő szentlőrinci zeneiskoláról is szólunk. Az év végén meg­alakult Szentlőrincért alapít­vány javára adnak koncertet szombaton a katolikus temp­lomban, amivel a város fiatal­jainak közművelődését és sport-, valamint egyéb szóra­koztató célú rendezvényeit támogatják szentlőrinci, vagy onnan elszármazott ifjú és idősebb muzsikusok közre­működésével. Virágvasámap az áldozat értékére irányítjuk a figyel­met - mondja László Lajos a fél 9-kor kezdődő Vasárnapi Magazin szerkesztője. Dr. Varga László teológiai tanár, királyegyházi plébános virág­vasámap és nagypéntek szel­lemiségéről szól, dr. Károly- házi Frigyes fizikusprofesszor pedig a világmindenség ke­letkezésének titkairól. E fél 10-ig tartó műsor ze­nei szerkesztője Kovács At­tila reggel fél 10-től 10 óráig dr. Nádor Tamás színes mű­sorát hallhatják a Pécsi Rá­dióban. Ez a hely olyan távol esik min­dentől, hogy ide még a madár is csak több napi hidegélelemmel indul el. A rövid, de a helyzetet jól jellemző megállapítást kö­zelmúltban történt beszélgeté­sünkkor Bődé Lajos, Hirics polgármestere tette. A kis or­mánsági települést mégis irigy­kedve emlegetik a környékbe­liek: az utóbbi években óriási fejlesztéseket tudott megvalósí­tani az önkormányzat. Mint ahogy vidéken másutt is, a 90-es évek elején jutottak több fejlesztési pénzhez. Mos­tanra a fejlődés üteme lelassult, ám mert korábban jól sáfárkod­tak a juttatott összegekkel, a hi- ricsieknek sikerült komforto­sabbá tenni életüket. Először a kultúrára költöttek. Felújították a művelődési ház tetőszerkezetét és padozatát, majd az önkormányzati épület és az orvosi rendelő felújítása, berendezése következett a sor­ban. Új ravatalozót építettek, és 800 méteres szórt út készült a faluból a temetőhöz. Amivel pedig csak kevesen dicseked­hetnek: önkormányzati pénzből megoldották, hogy mindenki­nek, aki kérte, parabola antenna került a házára.-Még a falu végén lévő', ugyancsak felújításra szoruló talpasházon is parabola anten­nát láthat, aki ide téved - mondja a polgármester. Csa­ládja körében fogadott bennün­ket. - Sokaknak szerzünk örö­met, hogy minden házat bepu- coltattunk. Mégpedig úgy, hogy minden épület szépítéséhez in­gyen biztosítottuk az anyagot, és valamennyi porta előtt felújí­tottuk a hidakat is. Korábban erősen nitrátos és vasas vizet it­tak az itt élők, mára azonban a vezetékes vízhálózat kiépítésé­vel ez a gond is megszűnt. Mi­vel a fiatalok elvándorlásának célszerű elejét venni, gondol­tunk rájuk is. Az ifjúsági klub­ban videoszobát és konditermet rendeztünk be. Hiricset ezek után tényleg magukénak érezhetik lakói, kü­lönösen, hogy még a település mellett lévő, festői szépségű horgásztó is az önkormányzat tulajdonába kerülhetett. Az összefogásban itt sem volt hi­ány. Traktorral és lovakkal hú- zatták ki a tóból a hínárt, hogy megtisztítsák a vizet. De hogy a gazdálkodókat is segítsék, a volt tsz. juhhodályát és tehénis­tállóját is megvették. Pályáza­ton nyert pénzből gondoskod­tak egy traktor és jónéhány munkagép beszerzéséről is, me­lyekkel már nemcsak a hiri- csiek földjeit művelhetik meg önköltségi áron, hanem külső munkákat is vállalhatnak. Szükség is van e gondosko­dásra, mert csak néhány em­bernek van munkahelye. A pol­gármester fejből sorolja: a falu­ból nyolcán dolgoznak a vajsz- lói Ganzban, négyen az útfenn­tartóknál, ketten az erdészetnél, négyen a vejti kft.-nél és rajtuk kívül már csak egy embernek van állandó munkája. A többiek munkanélküliek. Talán eljön az idő, amikor a madarak két napi hidegélelem nélkül is elindul­hatnak a hetven házból álló zsáktelepülésre. Balog Nándor A Magyar Nemzeti Cirkuszban tizenegy tigris ellátásáról gondoskodik Gyuricska Ferenc állatgondozó fotó:Tóth László A cirkusz sztárjai nem éhesek 77 kiló hús, 200 kiló széna és 50 kiló abrak Vegyi lomtalanítás lesz holnap Pécsett A tigriseket reggel kell etetni, mert ha az előadás előtt kapnák meg a napi fejadagjukat, lusták lennének, nem dolgoznának úgy, ahogy a közönség elvárja tőlük - tudtuk meg Gyuricska Ferenciül, a Pécsett vendégsze­replő Magyar Nemzeti Cirkusz egyik állatgondozójától. Az óriás-macskák hetvenhét kiló húst esznek naponta, első­sorban marhahúst. De kapnak szárnyast is, néha lovat, ugyanis ez a kedvencük - az édeskés íz miatt. Az állatokat általában egészben vásárolják azokról a vágóhidakról, ame­lyik városban éppen tartózkod­nak s a cirkuszban darabolják, dolgozzák fel. A cirkusz három indiai ele­fántja kétszáz kiló szénát, ötven kiló sárgarépát, illetve húsz kiló zabot pusztít el naponta. Az óriási mennyiségű etetni való beszerzése szintén abban a vá­rosban történik, ahol éppen a társulat szerepel. Az elefánto­kat viszont nem csak reggel, hanem még kétszer kell etetni a nap folyamán. Stefanits Csaba A Környezetünkért Alapítvány és a Környezetvédelmi Kft. Dél­dunántúli képviselete akciót szervez március 30-ra, szom­batra Pécs lakosságának. Olyan veszélyes hulladékok összegyűj­tését vállalták, amelyek közvet­lenül, vagy bomlástermékükkel az emberi életre, egészségre, ál­talában az élővilágra károsítóan hatnak. Az összegyűjtendő anyagok körébe tartoznak: szárazelemek, fénycsövek, fáradt olaj, festé­kek, lakkok, hígítók, savas ólo­makkumulátorok, lejárt szava­tosságú gyógyszerek, növény­védő és kártevő irtó vegyszerek, továbbá ragasztók. Ha ezeket az anyagokat nem gyűjtik külön és nem kezelik szakszerűen, akkor a városi szeméttel együtt kerül­nek a lerakóhelyre - mint sajnos általában így is történik - s el­szennyezhetik a talajt, a talajvi­zet, a levegőt, az élő környeze­tet. Az akció során szombaton reggel 9-től 14 óráig állandó gyűjtőhely lesz a DOMUS Áru­ház, illetve a Veress Endre utcai rendelőintézet előtti parkoló, a Lahti utcai nagybani piaccal szembeni terület és a Felsővám­ház utca a Zsolnay Gyár mögött. Másutt megállóhelyei és vára­kozási időpontjai lesznek a lom­gyűjtő autónak. A menetrend: 9 és 10 óra között Patacs - a Fő utca és a Rácvárosi út kereszte­ződésénél - 10-től 11 óráig Me­szes, Fekete gyémánt tér, 11-től 12 óráig Újhegy a Nagykozári út és a Bor utca kereszteződése, 13-tól 14 óráig Rózsadomb, Polgárszőlő utca. A gyűjtés résztvevői sorsje­gyet kapnak. A sorsolás a Föld Napja rendezvényén (április 20.) lesz. A nyeremények: akkumu­látortöltők és tölthető elemek. Ülés tart Baranya Megye Közgyűlése Baranya Megye Közgyűlése április 1-jén 9 órai kezdettel ülést tart Pécsett, a Papnö­velde utcai díszteremben. A megvitatásra tervezett napi­rendi pontok között szerepel a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség tájékoztatója a fogyasztóvédelem helyzeté­ről és a felügyelőség tevé­kenységéről, a területfej­lesztési koncepció készíté­sére kiírt pályázat elbírálása, a közgyűlés hivatalának te­vékenysége, a Jelenkor iro­dalmi és művészeti folyóirat átszervezése. A testület megtárgyalja a Baranya Megyei Autóközlekedési Tanintézet átalakítását, va­gyoni tárgyú döntéseket hoz, s foglalkoztatási köz­hasznú társaságot hoz létre. A Szaknévsor utolsó kötete Megjelent a Budapesti Szaknévsor, az okos tele­fonkönyv utolsó idei kötete. A fontos címeket, informá­ciókat tartalmazó kiadványt már nagyon várták a vállal­kozók és a kereskedők. A napokban már át is vehetik a munkájukat megkönnyítő könyvet a Szaknévsor Bara­nya Megyei Hirdetésszer­vező Irodájában, Pécsett. A katolikus iskola estje Siklóson A siklósi Szent Imre Katoli­kus Iskola és Gimnázium műsoros estjét rendezik meg ma 18 órakor a Siklósi Mű­velődési Központban. Az esten közreműködnek az is­kola kórusai, néptánc cso­portja, hangszeres szólistái és színjátszó csoportja, va­lamint vers- és prózamon­dók. Brahms-Requiem a Bazilikában Johannes Brahms Német Requiem-jét hallhatják a zenebarátok április 1 -jén, Nagyhétfőn este fél 8 órakor a Pécsi Bazilikában a Pécsi Szimfonikus Zenekar és a Debreceni Kodály Kórus (karigazgató: Kamp Sala­mon) előadásában. Az egy­házi zene e nagyszerű alko­tásában Váradi Marianna és Massányi Viktor, a Pécsi Nemzeti Színház magán­énekesei működnek közre. A hangversenyt a luxem­burgi Pierre Cao vezényli, akivel a Pécsi Szimfonikus Zenekar már többször dol­gozott együtt, legutóbb ta­valy nyáron Franciaország­ban. Katonai bűncselekmények A katonai bűncselekmények közül a leggyakoribb a szolgá­lat közben elkövetett köteles­ségszegés, de továbbra sem elhanyagolható a szolgálati visszaélések és az alárendeltek megsértésének száma - tar­talmazza a katonai ügyészség elmúlt évi tevékenységéről szóló dokumentum, amit csü­törtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján ismertetett Kovács Tamás altábornagy, katonai főügyész. A köztörvényi bűncselek­mények több mint fele vagyon elleni. A katonai bűnözésben is megjelent a kábítószerrel visszaélés, tavaly tizenheten követtek el ilyen bűncselek­ményt. Elhangzott: miközben az országos bűnügyi statisz­tika a bűnözési helyzet romlá­sát jelzi, a katonai ügyészsé­gekhez 1995-ben 3,1 száza­lékkal kevesebb feljelentés ér­kezett, mint 1994-ben. A ka­tonai ügyészségek 1995-ben összesen 3091 üggyel foglal­koztak, és ezek 96 százaléká­ban folytattak nyomozást. A nyomozások az esetek három­negyedében voltak eredmé­nyesek, 446 esetben pedig - döntően a honvédség, illetve a határőrség sérelmére elköve­tett vagyon elleni bűncselek­ményeknél - a tettes ismeret­len maradt. Kovács Tamás szerint az eredménytelen eljá­rások okai között szerepel a nagyon fiatal katonai ügyészi állomány gyakorlatlansága, a bűncselekmények késői felfe­dezése, illetve a szakszerűtlen parancsnoki intézkedések. A vizsgálatok 87,6 százalé­kát a két hónapos alaphatár­időn belül teljesítették, félév­nél hosszabb ideig pedig csak tizennégy ügyben húzódott el a nyomozás. A katonai főü­gyész megállapítása szerint az eljárások során nem érhette kritika a védelmi jogok bizto­sítását, illetve a sértetti érde­kek védelmét.Az ismertté vált elkövetők 95 százalékát meg­vádolták, a váderedményesség pedig meghaladta a 97 száza­lékot. A katonai ügyészek tö­rekedtek az eljárás gyorsítását, illetve egyszerűsítését bizto­sítójogi lehetőségek kihaszná­lására. A Katonai Főügyész­ségen és az öt katonai ügyész­ségen 52 katonai ügyész és 12 fogalmazó teljesít szolgálatot, átlagéletkoruk 36,8 év. Testületi ülés Komlón (Folytatás az 1. oldalról) csökkentik, költség- és álláshe­lyeket megtakarítandó, noha a komlói óvodák talán a legjob­ban kihasználtak a megyében. A Gyakorlati Oktatási Köz­pont fejlesztésének kért, hosszú távú koncepcióját elutasították, viszont határoztak az 501.-es Szakmunkásképző és a GYÖK integrációjának kidolgozásáról, amelyről egy hónap múlva tár­gyalnak ismét. Nem minden elemében fogadták el a Május 1. Művelődési Központ költ­ségcsökkentő programját, s noha az átvilágítások lezajlot­tak, a tervezet részletesebb ki­dolgozását kérik az intézmény­től. Döntöttek abban is, hogy a Zrínyi Mozi működtetésére jú­nius 30-i határidővel pályázatot írnak ki. B. R. A

Next

/
Thumbnails
Contents