Új Dunántúli Napló, 1996. március (7. évfolyam, 59-89. szám)
1996-03-21 / 79. szám
996. március 21., csütörtök VÁROSAINK Sakkverseny ásd város sportegyesületének akk szakosztálya március 17- n tartotta a helyi művelődési özpont és könyvtár épületében város és környéke felnőtt matőr sakkozóinak versenyét, tz egész napos körmérkőzéses angadón tizenketten indultak, tz első három helyért az utolsó ordulóig nyílt volt a verseny. íz első öt helyezett között - tilisits György, Sáska Zoltán, llés Zsolt, Horváth László, zijjártó Csaba - egy pont kü- inbség döntött. kamarai tagdíj v kamarák a vállalkozóknak lár kiküldték az éves tagdíj uk- 51 szóló csekkeket. A Baranya legyei Kézműves Kamara tag- ai, azonban személyesen is be- izethetik azt a nagyobb telepü- íseken, többek között Sásdon > az ipartestületnél, a kamara épviselőjénél. zeneiskolások versenye lárcius 22-én Siklóson rende- ik meg a megyei mélyfúvós, űrt és magánének szakosok ta- ílkozóját. A sásdi zeneiskolát ét előképzős diák képviseli. Sboltás lárcius 25 és 29 között kerül or az eboltásra. Március 25-én -7.30 óra között a hömyéki oltnál, 14-16 óráig a sásdi olgármesteri hivatal udvarán, íárcius 26-án 15-17 óráig az jtelepi ABC-nél, 7.15-8.15 ra között Palában, míg már- ius 27-én 7.30-8.30 óráig íroszlón a faluház udvarán, 5- 16 óráig Felsőegerszegen, 6- 17 óráig Vargán adják be a eszettség elleni védőoltásokat három hónapnál idősebb beknek. Az oldalt összeállította: Szalai Kornélia Fejlesztésre alig marad pénz Sásdon Elkészült a költségvetés Hosszú vita után elkészült Sásd költségvetése. Ez év szeptemberétől megszűnik egy óvodai csoport, két óvónő és dajka bérét elvonta a testület. A 150 férőhelyes óvodából ugyanis ősszel 72 óvodás ősszel elsőbe megy. Az előzetes felmérések szerint szeptembertől 140-en járnak majd óvodába. Továbbra is minden jelentkező gyereket fel kell venni, mert csak így csökken- hetők a költségek. Jelenleg minden óvodáshoz a normatíván felül 54 027 forintot kell hozzátennie az önkormányzatoknak. A zeneiskola a múlt évi 648 000 forintos pénzmaradványát hangszervásárlásra használhatja fel. Az általános iskolából augusztus elsejével ketten nyugdíjba mennek, valamint hárman gyes-re az ő béreiket is zárolta az önkormányzat. Az iskolában megszüntettek egy napközis csoportot, azonban egy gyerek sem maradhat ellátatlanul. Az intézmény udvarának és sportpályájának felújításához hozzájárultak az önkormányzatok. A másfél millió forintot ehhez közösen adják ösz- sze lakosság arányosan. A szociális otthon négy üres álláshelyét nem lehet betölteni, valamint a fűtési idényre az olajtüzelést is ki kell váltani. A sásdi önkormányzat a saját művészeti csoportjain, és a sportegyesületen kívül senkinek nem tud támogatást nyújtani, egyedül a tüdőgondozó orvosának kijárásához járulnak hozzá. A sásdiak is megpályáznak pénzt az Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok részére kiírt pályázaton.- Nagyon nagy gond - mondja Kovács Sándorné polgármester -, hogy a tavalyi normatíva alapján finanszírozzák az önkormányzatokat. Az emelt összeget először május 26-án kapják meg, s e miatt likviditási gondokkal küzdenek. Ajándék az óvodának - Tízezer forintot ajándékozott a sásdi napköziotthonos óvodának a Gödréből származó, jelenleg a németországi Westhausenben élő Szaum Anton. A pénzen az óvoda értékes könyveket vásárolt, amelyeket már birtokba is vettek a gyerekek. Túl az első megmérettetésen Két továbbjutó Sásáról a Ki mit tud? válogatójára Földi Eszter fotó: Müller Hangszeres zene, illetve vers és prózamondó kategóriában indult és jutott tovább a Ki mit tud? májusi szentendrei válogatójára a sásdi Lynx együttes és Földi Eszter. Az 1994-ben alakult hat tagú zenekarnak ez volt az első hivatalos erőpróbája. A nagyrészt saját szövegű és hangszerelésű dalokból már összegyűjtöttek egy lemezre valót, de mivel az együttes átlag életkora 20 év, a kiadással anyagi okok miatt várniuk kell. Fellépéseiken tapasztalták, hogy dalaik tetszenek a fiataloknak, mégis a mostani továbbjutást tartják az igazi mércének. Mint iff. Győrpál Árpád, az együttes alapító tagja elmondta, amennyiben anyagi lehetőségeik engedik, a már meglévő saját hangszereken kívül egy igazán profi erősítő berendezést szeretnének vásárolni, hisz a további bemutatkozási lehetőségeknek ez a záloga. Földi Eszter, a Leőwey Klára Gimnázium II. c. osztályos tanulója. Sásdon jól ismerik, hiszen rendszeresen fellép, majd két éve a városban rendezett ünnepségeken. Többször nyert szavalóversenyt helyben és Pécsett is. A Ki mit tud?-ra édesanyja és magyar tanára segítségével választotta ki Szilágyi Domokos versét. Még nem döntött arról, hogy a későbbiekben is csak hobbija marad a versmondás, és versenyeken való megmérettetés, vagy ezen kívül is kamatoztatja-e tudását. Jól tanul, kedvence az irodalom, szép az énekhangja, és szeret táncolni is. Megyeriné Harminc év a rendőrségen Hideg József búcsút vett a „Yard”-tól Hideg József nyugdíjba ment fotó: Müller andrea Sokak számára nem ismeretlen Sásdon Hideg József rendőr neve, aki a napokban vett búcsút kollégáitól, nyugdíjba ment. Három évtizeden át a rendőrségnél dolgozott, melyből 27 évet a komlói kapitányságon töltött, mint URH-s gépkocsivezető. Az utolsó három esztendőben a sásdi rendőrállomáson teljesített szolgálatot. Hideg József higgadt ember. Soha nem szerette a hangoskodást, a vaklármát, és ennek köszönheti azt is, hogy az elmúlt években végzett munkájáért nem egyszer kitüntették. Mint mondta, voltak életének nehéz pillanatai, a rendőrségi munkának árnyoldalai, de ő kitartott elhatározása mellett, szolgálta az embereket, ezen keresztül a rendet. Tervei szerint nyugdíjas éveit pihenéssel, némi gazdálkodással, állattartással tölti majd, melyhez otthon Gerényesen minden adott. Megyeriné Alsómocsolád újabb erdeje Négy napon át tartott az árverés Oroszlón a faluházban, melyen a második kárpótlásra kijelölt földalap azon 20 százaléka került kalapács alá, amelyre bárki licitálhatott. Az alsómocsolá- diak is nagyon készültek erre az alkalomra, mert szerették volna megvásárolni, a falujuk határában található kárpótlásra kijelölt erdőterületet. Össze is gyűjtöttek erre a célra, majdnem kétmillió forint értékben kárpótlási jegyet. A mocsoládiakat Sztankovanszky Imre képviselte. Mint elmondta, nagyon sokan voltak az árverésen, mind a négy nap. Voltak, akik több millió forint értékű kárpótlási jeggyel érkeztek. Még Szegedről, Budapestről és Székes- fehérvárról is jöttek, akik ezen a vidéken akartak földet, erdőt venni. Végül sikerült megszerezniük a mocsoládiaknak az erdőrészt, melynek aranykoronájáért 85 000 forintot fizettek. Az Erdőtársulatot már korábban megalakították a már meglévő erdők művelésére. Mindszentgodisaiak sikere Somogy megyében immár ötödik alkalommal rendezik meg a Tavaszi Fesztivált. A hét végén Kaposváron tartották a dél-dunántúli művészek találkozóját, valamint első alkalommal ezzel egy időben a városismereti vetélkedőt, amelyre a környező megyékből is érkeztek szép számmal versenyzők. Baranyát Szentlászló és Mindszentgodisa képviselte. Négy kategóriában zajlott a verseny, külön adtak számot tudásukról az alsós, felsős gyerekek, valamint a felnőttek és a középiskolások. Arról, hogy ki tud többet Kaposvár Szent Imre utca, Berzsenyi park, Kossuth Lajos utca és Fő utca által határolt területéről. Nem kis meglepetésre a felnőttek versenyét a székesfehérvári csapat nyerte meg, míg az ezen a versenyen először részt vevő mindszent- gödisai gyerekek az általános iskolások között a negyedik helyen végeztek. Ha ezt az évet kibírjuk... íaranyajenőn mostanában egy icsit vidámabb az élet, ugyanis evesebb lett a munkanélküli, 'izenheten eljárnak Taszárra olgozni, nekik munkahelyet Jen tett, hogy az IFOR katoná- at állomásoztat ott. A Pannon folán is külön buszjáratot indí- )tt a megnövekedett utaslét- zám miatt. A Mecseki Erdő- azdaság sásdi erdészetének árom fakitermelő brigádja is aranyajenőn dolgozik. A faiban még így is van munka- élküli, azonban a legnagyobb ondot a sok jövedelempótlós denti, akiknek jelentős része ő. Közhasznú munkásként iglalkoztatják őket, ugyanis az nkormányzat minden évben legpályázza ezt a lehetőséget. A községnek csaknem ötszáz ikója van. Három település közösen tartja fenn a falu iskoláját. Nemrégiben az önkormányzat nehéz szívvel, de meghozta döntését, csökkenteni kell a napközis csoportok számát, ami néhány pedagógus állásának megszűnését is jelenti. A két csoporttal működő óvodába - két község tartja fenn - túljelentkezés van. Azonban a munkát talált szülők gyerekét soron kívül felveszik. A faluban van védőnői szolgálat, egészségház is. A szociális étkeztetést is megszervezték, az óvoda konyhájáról kapják az ebédet az idős emberek. A településen ugyan van mindenhol szilárd útburkolat, de nagy részét fel kellene újítani, mert a hosszú tél tönkretette azokat. Egyelőre még nem tudják, hogy ezt milyen pénzből fogják megcsináltatni a ká- tyús, járhatatlan útszakaszokat. Adót eddig nem fizettek a baranyajenőiek, ugyanis a vezetékes ivóvízhálózat kiépítéséhez házanként 40 000 forinttal járultak hozzá, amit tíz év alatt törleszthetnek le. Ebből még három esztendő vissza van. Idén először bevezették az iparűzési adót, valamint megszüntették a szemétszállítási díjat, s helyette kommunális adót vetettek ki, ami évente 1000 forint. A község idei költségvetését most készítik elő, de mint mondták, ha ezt az évet kibírják, akkor talpon marad a falu. Az már biztos, hogy idén két millióval kevesebb lesz a pénzük, mint amivel tavaly gazdálkodhattak. Beköszöntött a jó idő, ébredezik a falu FOTÓ: MÜLLER ANDREA