Új Dunántúli Napló, 1996. március (7. évfolyam, 59-89. szám)
1996-03-19 / 77. szám
12 DHinántúli Napló Társadalom 1996. március 19., kedd A kor nem betegség Többféle módon lassítható az öregedés Nyugdíjasok küldöttközgyűlése A demográfiai adatok világszerte az idősek számarányának emelkedését mutatják. Hazánkban a nyugdíjaskorúak aránya 20% körül mozog, megyénkben a 60 év felettiek a lakosság 18,5%-át adják. Ezen változások nyomán az idős korral kapcsolatos vizsgálatok, kutatások mindenütt fejlődésnek indultak. A legutóbbi Nyárutó oldalunkon arról volt szó, hogy melyek az öregedés egyértelmű jelei, s hogy mely szakterületek foglalkoznak ennek a kornak e kérdéseivel. Most arról kérdeztük dr. Hazafi Klára főorvost, a Baranya Megyei Kórház geriátriai osztályának vezetőjét, hogy miként lassítható az öregedés folyamata.- A legfontosabbak a következők: 1. A helyes életmód és életvitel, azaz a megfelelő táplálkozás, a fizikai és szellemi aktivitás megőrzése, a káros szenvedélyek elhagyása, a napi ritmus kialakítása. 2. Ne legyünk magányosak! A magány nagy veszély, hiszen a kor előrehaladtával számtalan veszteség éri az embert. Az első komoly veszteség általában a gyerekek távozása. A baráti kapcsolatok lazulnak. A magány uralkodó érzése a szeretet - hiány, amely vagy oly módon jön létre, hogy elveszítjük azokat, akik szerettek bennünket, vagy úgy, hogy elveszítjük azt az érzést, hogy szeretnek bennünket. A szeretethiány érzése esetén könnyen eluralkodik rajtunk a reménytelenség, a tehetetlenség és feleslegesség érzése. Ez az állapot már tulajdonképpen depressziót jelez, amelyről tudjuk, hogy a segítség elmaradása esetén öngyilkosságba kergetheti az egyént. A magány ellen tudatosan kell küzdenünk, melynek eszközei lehetnek:-A baráti kapcsolatok ápolása, új kapcsolatok létesítése.-Igen nagy jelentőségű az unokákkal való foglalkozás. Gyakran sokkal melegebb, szorosabb érzelmi kapcsolatot sikerül kialakítani az unokákkal, mint korábban gyermekeinkkel.- Fontosak életünkben az ünnepek. Az ünnep az áthango- lódás, a megszokott szürkeségből való kilépés lehetősége. Ünnepi asztal, ünnepi öltözék, ünnepi hangulat, együttlét egy közös érték jegyében óriási élményt adhat.-A közösséghez tartozás, - egyházi csoportok, gyülekezetek vagy civil szervezetek, klubok keretében végzett caritatív tevékenység, segítség bajba jutott társainkon, -, szintén segíthet a feleslegesség érzetének elkerülésében. 3. Panasz jelentkezésekor mielőbb forduljunk orvoshoz. A halogatás veszélyes. 4. Ameddig lehetséges, dolgozzunk! Össztársadalmi tévhit, hogy a nyugdíjas ne dolgozzék, dolgozott már eleget, üljön otthonában, pihenjen, nézze a televíziót, kímélje magát. A munkavégzés a hasznosság érzésén túl ritmust ad a napjainak, rákényszeríti, hogy elhagyja lakását, törődjék külső megjelenésével. 5. Bizonyos gyógyszereknek, tápanyag kiegészítőknek, öregedést lassító hatást tulajdonítanak. Túlzott illúzióink azonban e szerekkel kapcsolatosan ne legyenek! Március 26-án, délelőtt 9 órai kezdettel tartja szokásos félévi küldöttközgyűlését a Nyugdíjasok Pécsi Egyesülete, a Mária u. 9. sz. alatt található Angol Központban. Kiállítás Hosszúhetényben A Nyugdíjasok Pécsi Egyesületének képzőművész csoportja kiállítást rendez Hosz- szúhetényben. A kultúrházban március 24-kén nyíló, és április 10-ig látogatható bemutatón festményeket, grafikákat, tűzzománcokat láthatnak az érdeklődők. Jótékonyság a gyerekekért A Székesegyházi Plébánia Családért csoportja jótékony- sági ruhavásárt rendez ma, március 19-én 9-től 2 óráig Pécsett, a Káptalan u. 8. sz. alatt található Szent Anna klubban. A bevételből a nehéz sorsú, sok gyermekes családoknak szeretnének húsvéti ajándékot venni. Születésnap Baksán Március 8-án ünnepelte a Bak- sai Nyugdíjas Klub a második születésnapját. Ebből az alkalomból vendégségbe hívták a gerdei klub tagjait is. Az iskolások műsorát követően többen köszöntötték a résztvevőket, köztük dr. Sütő' László polgár- mester és Bojtor László, a Baranya Megyei Nyugdíjas Kamara elnöke. A két klub vezetője pedig egy hatalmas tortával kívánt szép ünnepet a résztvevőknek. Mindig tűz mellett élte az életét Szundi János, az utolsó hirdi kovácsmester fotó: löffler Gábor- Szerencsém, hogy kovácsnak tanultam. Csodás mesterség, bár nehéz, de nincs szebb - mondja a 89 esztendős Szundi János, az utolsó hirdi kovácsmester, akinek mindenki kalapot emel. Ahogy mondani szokták, rá igazán illik: kazánkovács és műszerész. Mindenhez ért. Kezében meglágyul az anyag.-Azért vagyok, hogy segítsek másoknak. Nincs olyan kovácsmunka, amit ne tudnék elvégezni. A kort el kell felejteni. Megjavítom a metszőollót, csákányt, vermelőt, kaszát, a mezőgazdasági szerszámokat, de a zsebórát és a toronyórát is. Lázba jön, amint a mesterségéről beszél, újra éli munkás életét. 1919-ben ment kovács- tanoncnak Hosszúhetényben, ahol még németül tanulta a szakszavakat. Amerikai mestertől pedig a rugókészítést.- Szeretni kell azt a vasat, jobban, mint az aranyat! És tudni kell sárgára, kékre, pirosra edzeni, azzal adok erőt bele. Fellelkesítem. Olykor kinevették a német szóhasználatáért, de minőségi munkáját, pontosságát szerte híresztelték. A maga csinálta régi szerszámokat ma is őrzi, mint a nélkülözhetetlen üllőt, a tábori kovácstűzhelyet, vagy a kovácsolt vas ekét.-Féken tartottam a fékező- ket - mondja, ugyanis 1931-től iparvasúti masiniszta is volt a hirdi kőzúzónál. 42 évi szolgálat után ment nyugdíjba. Régen 120 pengő fixet kapott, és prémiumként 1-1 fillért a szállított fonolit kő köbméteréért. Nyugdíjasán, 80 évesen a hirdi betonelemgyártóknál Truman lokomobilkazánokat, szivattyúkat javított. Ma is büszke a kazánbiztosi dicséretre. Közben kis oktatást tart a patkószögről, a vekkerről, falióráról. Kifogyhatatlan a viccekből, a megfigyeléseiből. 103 évig szeretne élni, mint a nagyanyja, aki még száz évesen is szemüveg nélkül varrta a bányászruhákat. Azt is elárulja, hogy a hetényi német jegyző jóvoltából lett Szundi a Szondi névből, de már megszokta, mint hét éve az egyedüllétet. Most az Új Dunántúli Napló a napi társa és a hirdiek, akiknek szórakozásból, segítésből javítgatja a szerszámokat. No meg azért, hogy semmit se felejtsen el a tűz melletti mesterségéből. R. Gy. Csendes elköszönés Fiatal egyetemista lány lett az utódom a Mecsek Optimista Klub elnöki székében. Örülök, hogy az eseménnyel kapcsolatban néhány mondattal nyilvánosságot kapott az optimizmus szelleme. Valóban nagy szükségünk van arra, hogy az úgynevezett kincstári „hurrá”-optimizmus, és ha lehet a még kellemetlenebb „kincstári pesszimizmus” után próbáljunk reményt és megértést táplálni magunkba, környezetünkbe és mind több velünk élő és küszködő embertársunkba. Az optimizmust ki lehet fejezni szóban, írásban, álló- és mozgóképen, prózában, versben, dalokban és indulókban. Ez is, amaz is velünk sodródik az évek gyors múlásával, változatos évadjaival. Az optimizmus klub amerikai mintára alakult és városunkban is megerősödött. Folytatása elé optimistán nézünk. Nemcsak biztatást vagy valamiféle elnöki áldást kívánok kedves, értelmes utódom számára, hanem el kell gondolkodnom a „leköszönésen”. Van leköszönés, elköszönés, hozzá csatlakozó elbúcsúzás, búcsúztatás. Árnyalati különbségek vannak a lemon- dás-lemondatás, váltás-levál- tás-felváltás, megbukás-lebu- kás fogalmak között és rugalmasan korszerűen alkalmazzuk őket. Őszinte örömmel adhattam tovább az optimista „president” jelvényt. A Magyar Orvosírók és - Művészek Köre jól sikerült kaposvári találkozója - vagy ahogyan szívesen neveztük „kongresszusa” - után bejelentettem, hogy abba kívánom hagyni elnöki működésemet a Kör vezetésében. Koromra és egészségi állapotomra hivatkoztam. Jólesett a valóban őszintének látszó csodálkozás, megdöbbenés. Abban a baráti, kollegiális társaságban bevallhattam, hogy a „Vaslé- ditől” tanultam az idejében történő lemondás művészetét. Ő sem várta meg, mint De Gaulle vagy Churchill, míg lemondatják, hanem hatalma, tekintélye csúcsán köszönt el, amikor még meg tudja köszönni a bizalmat és még megköszönik a munkáját. Merem „ragozni” a tényt, mert mint mondom, nem a magam nagy ötletéről van szó, csak alkalmas utánzásról, példavételről a legnagyobbaktól. Persze, nem nagy hatalomról volt szó egyik esetben sem. Széttekintve alkalmas helyzeteket látok példám követésére. Lemondani tudni kell, mielőtt repednének az eresztékek és a vezér lankadó karját alá kellene támasztani. A váltásban helyet kell adni a fiatalságnak. Újraéledt mozgalmak, egyletek, körök vezetősége többnyire leporoltam ránctalanítva, sminkelve, tupírozva is a régi. Többnyire langy nosztalgiázásra futja sorvadt erejükből. Nosztalgiájuk könnyen válik nyúlóssá és ráülepedik a körülvevő nyájra. Tehát nyitni kell a fiatalság felé. Nekik van idejük tévedni és rendbe hozni azt is, ha a botlásnál térdre esnek, rugalmasabbak a csontjaik, a „kalács” egyben marad. Az évtizedekkel fiatalabb utód lelkes kezdése, a magam jóleső megkönnyebbülése ajánlkozik követésre. Konkoly-Thege Aladár Tavasz a kiskapukban Most már jó. Nem kell az ablakokba tett virágok mögött üldögélve figyelni az utcát, hátha ott is történik valami, ami gyorsabban múlatja az időt. Nem kell nagyon korán nyugovóra térni, hogy minél kevesebbet kelljen fűteni, villanyt égetni. Most már itt van, ha csak pár órára is a napfény, a langyos tavaszi szél, ami felér a bizton teljesülő ígérettel. Hamarosan hosszabb időre is ki lehet menni a kiskapuba beszélgetni az arra járókkal, vagy lemenni az utcára csak úgy levegőzni, sétálgatni, figyelve, hogy miként bontanak rügyet a fák, miként népesülnek be a játszóterek. És lesni, hogy milyen gyorsan szárad a föld. Mert naptár szerint itt lenne az ideje a kerti munkáknak, de a természet idén nem törődött a naptárral. Csak a fóliasátrak alatt vannak biztonságban a tavaszi zöldségfélék, a föld még hideg a magoknak. De az idős emberek többsége nem fóliázik, maguknak termelnek, meg a gyerekeknek. Kint a kertben, a szőlőben. Palántát sem vesznek, mert az már nagyon drága, egyébként is jobb, amit ők nevelnek. És most, amikor még csak várják, mikor engedi a föld a ve- tegetés kezdését, tervezgetnek. Azt, hogy mit, hova fognak ültetni, miből mennyit érdemes, vagy kell vetni. De csak akkor, ha reggelre sem fagy, ha lesz értelme a munkának és fáradtságnak. Mostanában erről esik a legtöbb szó a kiskapukban. Mámor és macskajaj Suttyó koromban találkoztam először a mámorral. Mielőtt bárki holmi sikamlós történe- tecskére gondol, elmesélem, hogyan is történt. Akkoriban ádáz küzdelmeket vívott egymással Pécsvárad és Hímesháza focicsapata. Találkozóik a régió örökrangadójának számítottak. A pályán kívül meghitt barátságok fűzték össze a csapatok tagjait, ám ha mérkőzésre került sor, ez az érzelem a sarokba kullogott. Történt egyszer, hogy egy hí- mesházi támadás során a jól cselező csatár akadály nélkül jutott túl bátyámon, aztán egy büszke, mozdulattal az üres kapu felé pöccintette a labdát. Ekkor jött el az én pillanatom. Berohantam a kapu mögül és a gólba tartó labdát hatalmas rúgással kiküldtem a pályáról. A mutatványt óriási hangzavar, felhördülés követte, a bátyám rám kiabált: húzd fel a nyúlcipőt, Öcsém! Elkezdtem futni a pincesorok felé. Biztonságban csak akkor éreztem magam, amikor az itt kvaterkázó Müller Hanzi és Mayer Toncsi bácsi védnöksége alá helyezhettem magam. Ok voltak annak a két parasztsze- kémek a sofőrjei, amelyek a csapat tagjait meccs után hazaszállították Pécsváradra. A meccs után a csapat tagjai is itt gyülekeztek. És amiért győzniük sikerült, ezt kellőképpen meg is kívánták ünnepelni. Valaki kitalálta, hogy a nap hőse én vagyok, s arra biztatott, igyák meg egy pohár bort a sikerre. Megtettem! Egyik pohár követte a másikat, s mire szedelődzködni kezdtünk, tisztességgel eláztam. A szekér saroglyájában tettem meg az utat hazáig. Édesapám szelíd mosollyal nyugtázta az eseményeket. Kimosdattak és lefektettek. Idejekorán. Mert alighogy vízszintesbe kerültem, az ágy megindult alattam. Menetrend szerint. Hanem a másnap reggel! Ellenségemnek sem kívánom. Akkora volt a fejem, mint egy káposztáshordó, a gyomrom rángatózott, a kezem remegett, duzzadt szemhéjaim mögül alig láttam ezt az utálatos világot. Pedig milyen szép volt a pincesori ünnep. Előbb hívogatóan mosolygott rám a világ, majd egyre rózsaszínűbbé vált minden, végül megmozdultak az eddig mozdulatlan tárgyak és valamiféle kecses lejtéssel hozták tudomásomra, hogy mégis mozog a föld. Azóta sok-sok év telt el és én sohasem mertem úgy a pohár fenekére nézni, mint akkor, nehogy mindez megismétlődhessék. Jó lecke volt számomra az eset. És bírt egy nagy tanulsággal. A szépség, a csalogató remények, a falra és egekre festett szavak, a felpántlikázott ígéretek, a bimbódzó és termést hozó szerelmek, a vágyak és remények sohasem ragadhatják el az embert annyira, hogy átadja magát a talmi pillanatnak s meggondolatlanul annak csalfa ölébe hajtsa fejét. Mert az időtlen lebegésből, a mindent rózsaszínűvé varázsló világból szükségszerűen felébredünk. És az a macskajaj - amelyet szívesen hívunk Katzenjammemek is -, amely ilyenkor ébredésünket kíséri, csírájában megöli a lebegés közben született boldogító érzéseket. Maradjunk hát a földön, s ha a mámor hívogatóan az egek felé csalogat bennünket, csak annyit adjunk oda neki magunkból, amennyit a kijózanodás szürke pillanataiban sem sajnálunk. Bokrétás András
