Új Dunántúli Napló, 1996. március (7. évfolyam, 59-89. szám)
1996-03-12 / 70. szám
10 Dünántúli Napló VÁROSAINK 1996. március 12., kedd Iskolabusszal Kaposvárra Az eszéki nemzetközi járat egyelőre csak remény A menetrendi egyeztető tárgyalások már decemberben lezajlottak fotó: löffler Gábor Komlói körkép .Lakossági fórum Március 13-án 17 órai kezdettel lakossági fórum lesz a Geszte- nyési Klubban a vezetékes gázellátásról. A fórumon részt vesz Szarka Elemér polgármester, Polics József városüzemeltetési irodavezető és Mátyás János, a körzet önkormányzati képviselője is. A német kisebbségi önkormányzat ülése A Komlói Német Kisebbségi Önkormányzat március 13-án 16 óra 30-kor ülést tart a Május 1 Művelődési Házban megnyitott, új klubjában. A tanácskozáson beszámolnak az önkormányzat múlt évi költségvetéséről és tárgyalnak a közösségi helyiségek használatáról és ez évi programjáról is. Programajánló A komlói Színház és Hangversenyteremben március 17-én vasárnap 19 órakor Kosztolányi Dezső regényének, az „Édes Annának” a színpadi változatát láthatjuk a Kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában. Március 21-én, csütörtökön 10 és 13 órai kezdettel a Holló együttes lép fel a színházban, „A bolond kalapja” címmel zenés mesejátékot mutat be. Csizmazia-napi vetélkedő Az „1100 éves Magyarország” címmel hirdet millecentenári- umi vetélkedőt az 501. Szakmunkásképző és Szakközépiskola középiskolás diákok számára. A Csizmazia napok keretében március 28-án az iskolában rendezendő vetélkedőre március 22-ig lehet nevezni négy fős csapatokkal. Egy-egy iskolából több csapat indulására is számítanak. Az oldalt összeállította: Bóka Róbert A Pannon Volán komlói forgalmi üzemének tájékoztatása szerint az egyetlen fontosabb változás a helyközi közlekedésben az, hogy március 1-től 6 órakor indul egy busz Kaposvárra, a közép- és főiskolákba járók igényei szerint iskolanapokon. 7 óra 20-ra érkezik a megyeközpontba, 9 óra 30-kor indul vissza. Gyorsított járat, csak a kijelölt megállókban áll meg. A távolsági közlekedés északi irányban zártabb, mint délre. Továbbra is naponta egyszer, 8 óra 35-kor indulhatunk Dombóvárra, Szászváron át háromszor Bonyhádra. A zsákközségeket - Bakócát, Szágyot - napi két-három járatpár látja el. Jágónak, Kisvaszar a sásdi szárnyvonalakhoz tartozik. Ezeken a vonalakon gyér a forgalom, a járatokat gyakran csak az érdekelt önkormányzatok támogatásával tudják üzemeltetni. Az elmúlt hetekben - legutóbb a hét második felében is - ülést tartott a Komlói Cigány Kisebbségi Önkormányzat. A jelenleg is telefon nélküli helyiséggel rendelkező önkormányzatnak volt miről tárgyalnia. Orsós István képviselő lemondása után Kun Géza kapott bizalmat, a megbízólevelet a választási bizottság nevében ár. Kőfalvy Ede adta át. Adószegi Zoltán köztisztviselő ismertette az önkormányzat múlt évi, egyértelműen takarékos gazdálkodását. Az éves költségvetés végösszege mindössze 1 millió 243 millió forintra rúg, ennek is jelentős hányadát támogatásként utalta ki a cigány önkormányzat. A renPécsváradra iskolabusz indul 6 óra 30-kor és 13 óra 30-kor is. Komló szűkebb körzetében Kaposvár felé átszállóhely lehet Mánfa vagy a sikondai elágazás. Köztudott, hogy a forgalom döntő hányada Komló és Pécs között, illetve - szinte bármilyen irányba kívánunk utazni - Pécs „közvetítésével” zajlik. Ide hétköznap félóránként, a reggeli „csúcsban” negyedóránként indulnak buszok, reggel és a délutáni órákban így is nagy a zsúfoltság. A Komló-Pécs-Harkány- -Eszék nemzetközi járat újraindítása is felvetődött, nem a szándékon, hanem a remélt horvátországi béke megteremtésén múlik. A menetrendi egyeztető tárgyalások, az önkormányzatok bevonásával, decemberben már lezajlottak. A jelenlegi menetrendek június 1-ig érvényesek. A helyi közlekedésben március 4-tól már 4 óra 20-kor eldezvénykiadások mellett élelmet, iskolatáskákat vásároltak, diákok kirándulását segítették - megbecsülték a szerény forintokat is. Jelentős eseménynek könyvelhették el a cigányság megyei majd országos konferenciáját, s az sem közömbös, hogy az utóbbi rendezvény közel 1 milliós bevételt jelentett az ön- kormányzat számára. A testület határozott a Vakok és Gyengénlátók Szövetsége komlói szervezetének támogatásáról, amely egy nagyobb áprilisi rendezvényre készül, és segítséget nyújtanak három Tompa Mihály- utcai Általános Iskolába járó kisdiáknak is. A Bányavagyonhasznosító indul a 19-es busz Körtvé- lyesbe, és 4 óra 35-kor fordul vissza, hogy az utazók a 4 óra 52-es vonatot elérjék. A Pécsről haza utazó me- csekjánosiak nehezményezik, hogy a busz mindig óra 10-kor érkezik a pályaudvarra, így 50 percet kell várniuk a helyi, me- csekjánosi buszra. A forgalmi üzemben elmondták, dönteniük kellett: a Pécsre utazókhoz vagy a hazaérkezőkhöz alkalmazkodjanak. Értelemszerűen inkább a Pécsre és a munkába járók igényeit vették figyelembe. Mecsekjánosi panasz a szombati járatok ritkulása is. Ez a lakók megkérdezése nélkül történt - írja egy panaszos - a korábbi állapot visszaállításához viszont aláírásokat kérnek. A volán szerint az akkori változtatást utasszámlálás előzte meg. A cég ilyen és hasonló esetekben a helyi képviselő kezdeményezését várja. B. R. Rt. és PERT-Kőszénbánya további segítségére is számítanak munkahelyteremtő elképzeléseik megvalósításában - ugyanis pályázati úton szeretnének szakképzettséget nem igénylő bontási munkát kérni, ahol a résztvevőket az önkormányzat ajánlja ki. Szándékuk a munkaügyi kirendeltséggel pályázat kiírása szociális munkás foglalkoztatására is. A Vörösmarty utcai óvoda körüli döntésre hivatkozva határoztak abban is, hogy az egyetértési jogot a városi ön- kormányzattól kérjék és kapják meg azokra az esetekre, amikor a legalább 50 százalékban cigány többségű óvodák, iskolák sorsáról döntenek. B. R. Takarékoskodni, amíg van miből A cigány önkormányzat a múlt élírói és idei teendókróí tárgyalt Szépszavú lányok Büszkék lehetnek a komlóiak, a Kazinczy Ferenc nevével jelzett „Szép magyar beszéd” megyei döntőjén a két pécsi diák mellett két komlói középiskolás lány végzett az élen, és indulhat április végén Győrött, az ottani Kazinczy Gimnáziumban rendezett országos döntőn. Bakó Szilvia az 501. Ipari Szakmunkásképző és Szak- középiskola utolsó éves diákja már 93-ban és 94-ben - még szakmunkástanulóként - részt vett az országos versenyen, egy alkalommal külön- díjat is nyert. A szüleivel Ma- gyaregregyen élő, magas, vidám tekintetű kislány meglepő céltudatossággal készül az életre is.- Az alapokat ottthonról hoztam. Az egész család sokat olvas, szeretjük a nyelvet, irodalmat. Női ruhakészítő szakmát szereztem, most ugyanitt érettségizem. A Szekszárdi Tanítóképző Főiskolára készülök, de most a győri verseny a legfontosabb, harmadszor veszek rajta részt, nyerni szeretnék. Hogy mivel lép fel a versenyen, nem árulja el, de felkészítő tanára, Harsányi Zoltánná a jó szerepléshez, és ahhoz is komoly reményt fűz, hogy Szilvia egyszer majd jó pedagógussá válik. Wágner Anita, a Nagy László Gimnázium harmadikos tanulója még nem választott, de elképzelései természet tesen már vannak.- Már az óvodában is mondtam mesét, az iskolában jöttek a versek - mondja Anita. A mai napig imádom őket.- Anita elsősorban versmondó alkat - mondja tanára, Brandt Tiborné. - Ezért külön siker a most elért eredmény, hiszen itt tárgyilagosnak kell lenni - mindent alá kell vetni a jó artikulációnak, a beszédfonetikai eszközök kifogástalan használatának. Szellemileg, érzelmileg talán most érett meg a sikerre. Anitának még van egy éve eldönteni, hogy érdeklődési területe ma- rad-e a jog, vagy édesanyja pályáját választva pedagógus lesz. Azért a versek is maradnak, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a Ki Mit Tud? megyei döntőjéről is továbbjutott. D. G. Az idősek Komlóért Úgy tűnik, az idősebbekben él a lokálpatriotizmus, a városszeretet Komlón. Ismét a nyugdíjasok a kezdeményezői ugyanis a „Tegyük szebbé városunkat!” mozgalomnak, a mozgalom önkénteseit ezután is várják minden hétfőn 8 és 12 óra között a polgármesteri hivatal első emeleti tanácskozójában, hogy a felajánlások révén - összefogva a városszépítőkkel, az asszonyklubbal, a magányosok klubjával - valamiféle közös stratégiát is kidolgozzanak. Természetesen eredményesen szeretne bemutatkozni a Komlói Nyugdíjas Egyesület új vezetősége is. A mostani választáson Adószegi Károly többségi szavazattal lett a 900 tagú szervezet elnöke, két helyettese Bielik Béla és Puchert János. Egyébként legközelebbi közös rendezvényüket, a hagyományos „Tavaszvárót” március 15-én rendezik meg a kökönyösi „legényszállón”, ahol a nyugdíjas hölgytagokat szeretnék fölköszönteni. B. R. Suli-Dili döntő a szakmunkásképzőben A február 16-i selejtezőn nyolc középiskolás csapat jutott az egyre népszerűbb Suli-Dili vetélkedő döntőjébe. Öt csapat a Kazinczy Közgazdasági Szak- középiskolából, kettő az 501. Szakmunkásképzőből került a játékos szellemi vetélkedő véghajrájába. A szentlőrinci Újhelyi Állatenyésztési Szakközép- iskola egy csapattal képviseli magát. A döntő március 28-án 16 órakor kezdődik az 501. Szakmunkásképző és Szakközépiskola ebédlőjében - a résztvevők 15 órai gyülekezőjével. Addig is a „házi feladatok” közé tartozik a március 23-i Csizmazia Kupa tájékozódási versenyen való részvétel, tréfás feladatok, de ismerniük kell az új Közoktatási Törvény a tanulók kötelességeiről és jogairól szóló paragrafusait is. A vetélkedősorozat rendezője az 501. Szakmunkásképző diákönkormányzata és a Diákönkormányzatok Komlói Egyesülete. Fő támogatója ezúttal is a Juve Kft., amely a győztes csapat 5 napos bala- tonkeresztúri táborozását finanszírozza. B. R. Ünnepi számvetés A millecentenánum jegyében ünnepi közgyűlést tartott tegnap a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület. Az egyesület elnökének, Szarka Elemér polgámester- nek a beszámolója alapján elmondható, hogy az egyesület az évek során a város közéletének alakítójává vált. Négyen a tagok közül önkormányzati képviselők, önálló frakcióként működnek. Kutatómunkájuk, kiadványaik az elmúlt években is gazdagították a város helytörténeti értékeinek tárházát. Nemzetközi ifjúsági környzetvédelmi táboruk tavaly már a tizedik alkalommal fogadott vendégeket. Szoros együttműködést alakítottak ki a megyei, országos sőt külföldi partnerszervezetekkel - többek közt a Város- és Faluvédők Országos Szövetségével, a Művelődési Egyesületek Baranya Megyei Szövetségével is. Pályázataikkal igyekeztek munkájukhoz megfelelő anyagi hátteret teremteni. Az idei esztendő legfontosabb feladatának a honfoglalás 1100. évfordulójának méltó városi megünneplését tekintik. Kiadványok, kiállítások, emlékpark kialakítása, 1100 fiatal fa tavaszi ültetése és sok más szerepel idei terveikben. A tegnapi ünnepi közgyűlésen napirendre került az alapszabály módosítása és tárgyaltak személyi kérdésekről is. Az eseményt követően a Kossuth emlékhely koszo- rózására került sor. D. G. Városvédő kamera Egy-két alkalommal már szóvá tettük, hogy az idősek, mozgáskorlátozottak közlekedésére milyen kevéssé vagyunk tekintettel a városban és sajnos úgy általában is. . Noha nehezen köszönt ránk a tavasz, megtörni látszik a jég: a komlói vásárcsarnok főbejáratánál már használatba is vehették a nem rég készült korlátot, és ígéret van arra is, hogy a polgármesteri hivatalban megforduló, mozgásukban korlátozott emberek ott is egy hasonló „fogódzót” kapnak, ahogy az elkészült a Pártok háza bejáratánál is. Az elsők között lenne szükség hasonlóra a forgalmas postaépület előtt is. A vásárcsarnoknál már elkészült a korlát fotó: nemesi árpád Hirdetésfelvétel az Új Dunántúli Naplóba valamint a lap előfizetésével kapcsolatos ügyintézés a Komló és Környéke Területi Ügynökségen Munkanapokon: 8-11 és 14-16 óráig Cím: 7300 Komló Kossuth L. u. 17-19. Tel: 72/482-437 l