Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)

1996-02-07 / 37. szám

2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1996. február 7., szerda Horn Gyula Stockholmban tárgyalt az EU-csatlakozásról Számíthatunk a svéd támogatásra Horn Gyula tegnap a svéd fővárosba látogatott. A miniszter- elnök megérkezése után, a stockholmi repülőtéren tárgyalt Mats Hellström svéd Európa-ügyi és külkereskedelmi mi­niszterrel a magyar EU-csatlakozásról. Kárpátalján a tanszék után a színház is megszűnik Bajban vannak a magyarok Bepiszkolódhatott Di Pietro tiszta keze Perbe fogták a bírót Föld alatti bevásárlóközpont és székesegyház épül Moszkva készül az ünnepre vészeti főiskolán. Az elviselhe­tetlen állapotok miatt - a többi között hónapokig nem kaptak fizetést - most benyújtotta fel­mondólevelét az a 7 színész is, aki a nehézségek ellenére a leg­tovább kitartott. A baj, úgy látszik, csőstül jön a kárpátaljai magyarokra. A napokban ugyanis végérvé­nyessé vált, hogy nem indít első évfolyamot az Ungvári Állami Egyetem 1963 óta megszakítás nélkül működő magyar nyelvé­szeti tanszéke. A döntést azzal indokolta az egyetem bölcsészkarának tu­dományos tanácsa, hogy a köz­oktatási minisztérium pénzte­lensége miatt felére kell csök­kenteni a karra felvehető diá­kok számát. más, kamatmentes kölcsönt a biztosítási üzletág ismert, mul­timilliomos szereplőjétől. Gor- rini egyike volt azoknak, akiket korrupció miatt felelősségre vontak. Miközben Di Pietro másokat zsarolt, őt is zsarolták. Sakkban tartásával állítólag Previti volt védelmi miniszter és Paolo Berlusconi - a megbukott kor­mányfő több ügyben „sáros” öccse - próbálkozott. A kényes ügyben megoszla­nak a vélemények. Di Pietrót szülővárosa, Montenero di Bi- saccia szolidaritásáról bizto­sítja: az emberek rágalomról, cselszövésről beszélnek. Má­sok annak bizonyítékát látják a tárgyalásban, hogy Itáliának ebben az időszakában nehéz makulátlan embert találni. Párizsban tanácskozik az OECD illetékes bizottsága, hogy megvizsgálja, Magyaror­szág teljesíti-e a csatlakozáshoz megkövetelt devizaliberalizá­ciós feltételeket. Ha a testület pozitív ajánlást tesz, az OECD március végén meghozhatja a hivatalos döntést. A 12 tagú magyar delegáció Bokros Lajos vezetésével tárgyal Párizsban. Groznijban folytatódott Dzsohar Dudajev csecsen elnök híveinek tüntetése, az orosz csapatok kivonását és a Moszkva-barát Doku Zavgajev lemondását követelve. Zavga­jev időközben korábbi nyilat­kozataival ellentétben kijelen­tette: kategorikusan ellenzi az orosz csapatok kivonását. A jövő évezred első éveiben sor kerülhet a tagságra törekvő országok EU-csatlakozására. Az azonban valószínűtlen, hogy ez bármelyikükkel 2003 előtt megtörténjen - állapítja meg egy brüsszeli tanulmány. Az Európai Politikai Tanulmá­nyok Központja (CEPS) által közzétett dokumentum szerint a legkritikusabb kérdés a bővítés biztonságpolitikai szempont­jainak kidolgozása. Részbeni kárpótláshoz kell jutniuk a Kis-Jugoszlávia elleni ENSZ-szankciók betartása mi­att súlyos gazdasági károkat el­szenvedett országoknak - java­solta Göncz Árpád a davosi Vi­lággazdasági Fórumon. A köz- társasági elnök szerint ez a probléma a délszláv újjáépítési üzletből való méltányos része­sedéssel oldható meg. Csehország elutasítja Moszkva azon javaslatát, hogy Közép-Európában, Oroszor­szág és a NATO-országok kö­zött jöjjön létre egy semleges övezet, amely mintegy elvá­lasztó zónaként szolgálna a két fél között. A közép-európai semleges övezet létrehozását Andrej Kokosin orosz külügy­miniszter-helyettes javasolta. A boszniai választások meg­rendezéséről, s a háborús bűnö­sök bíróság elé állításáról tár­gyalt Banja Lukában Robert Gallucci, az amerikai elnök kü- lönmegbízottja. A boszniai szerb ellenzéki pártok vezetői­vel folytatott tárgyalások után Gallucci kijelentette: igyekszik felmérni a daytoni egyezmény végrehajtásának helyzetét. Bukarestben közzétették az 1989. decemberi fordulat idején alakult ideiglenes vezetőszer­vezet, a Nemzeti Megmentés Tanácsa (NMT) december 27- ei első ülésének teljes jegyző­könyvét. Ennek alapján cáfol­hatók azok az állítások, misze­rint Iliescu a Szovjetunió segít­ségével akarta volna megbuk­tatni Ceausescut. A két politikus rámutatott arra, hogy a magyar-svéd kapcsola­tok jól fejlődnek. Mats Hellst­röm biztosította Horn Gyulát arról, hogy Svédország min­den lehetséges módon támo­gatja Magyarországnak az Eu­rópai Unióhoz történő csatla­kozását. Miniszterelnökünk ismer­tette a magyar részről kívána­tosnak tartott csatlakozási me­netrendet, svéd partnere pedig kormánya nevében ígéretet tett arra, hogy megosztják Bu­dapesttel az Unióval folytatott tárgyalások során szerzett ta­pasztalatokat. Horn Gyula hangsúlyozta, hogy Budapesten nagyon fon­tosnak tartják a svéd-magyar gazdasági kapcsolatokat és ezen belül is a Wallenberg- csoporttal kialakítandó ipari együttműködést, amelynek ré­sze lehet az esetleges repülő­gép-vásárlási megállapodás is. Horn Gyula Ingvar Carlsson miniszterelnökkel is találko­zott, aki ebédet adott a magyar kormányfő tiszteletére. A dél­utáni program a svéd parla­mentben folytatódott, ahol a vendéget Anders Björck, a par­lament alelnöke fogadta. A miniszterelnök este a stockholmi magyar nagykö­vetségen vezető svéd üzlet­emberekkel találkozott, majd az Olof Palme Center szerve­zésében előadást tartott „Ma­gyarországi modernizáció az euroatlanti integráció fényé­ben” címmel. Megszűnik létezni Kárpát­alja egyetlen hivatásos ma­gyar színháza, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nem­zeti Színház. A három évvel ezelőtt létesített intézmény, amelynek állandó épülete máig sem készült el, kezdettől fogva anyagi nehéz­ségekkel küszködött. Vidnyánszky Attila rendező elmondta: a színház pénzügyi helyzete odáig romlott, hogy a társulatnak ideiglenesen helyet adó épületben fél éve kikap­csolták a telefont és a fűtést. A mostoha működési feltéte­lek miatt felére apadt a.kezdet­ben 15 főnyi társulat, amelynek tagjai felváltva tanultak a bu­dapesti, illetve kijevi színmű­Furcsa per kezdődik az észak-itáliai Bresciában. Azt a bírót akarják a vádlottak padjára ültetni, aki Olaszor­szágban a korrupció elleni fellépés jelképévé vált. A 44 éves Antonio Di Pietro sokat tett azért, hogy felelős­ségre vonják a korábbi hatalmi elit tagjait, vesztegetési pénzek elfogadása, maffiakapcsolatok, a kormányzati beosztással való visszaélés, valamint más bűn- cselekmények miatt. Most Di Pietrónak kell több hasonló vádra felelnie, mint amilyeneket ő hangoztatott má­sok ellen. Például az úgyneve­zett Gorrini-kölcsön miatt is fe­lelősségre akaiják vonni. A bíró Mercedes vásárlására és házá­nak felújítására vett fel hatal­A Kreml közelében hatalmas föld alatti bevásárlóközpont épül. A moszkvai Manézs téren készülő létesítmény a tervek szerint jövőre fogadja első látogatóit. Az orosz főváros 1997-ben ün­nepli alapításának 850. évfor­dulóját, és a születésnapra az oroszok a várost jó néhány új épülettel lepik meg. A Vörös tértől alig száz méterre nyílik meg a föld alá süllyesztett há­romemeletnyi üzletsor, kávé­ház, étterem. Sőt, bankok és irodahelyiségek is itt fogják kí­nálni szolgáltatásaikat. A földmunkákat a hideg idő ellenére télen is folytatták, s a markolók nemegyszer bukkan­tak régészeti leletekre. Megta­lálták például egy valamikori kolostor 560 sírhelyét. Az érté­kes tárgyakat, köveket egy föld alatti múzeumban tekinthetik meg az érdeklődők. A Manézs tér a gyalogosok birodalma lesz. A járókelők kü­lönleges üveglapokon lépked­hetnek: ezeken kapnak termé­szetes fényt a lábuk alatti helyi­ségek. Este pedig alulról is el­árasztja a teret a világosság. Merőben más jellegű, ám ugyancsak lenyűgöző terv va­lósul meg a város másik pont­ján. Ismét felépítik a Megváltó Krisztus székesegyházat, ame­lyet Sztálin leromboltatott. A város vezetése szerint ez jelké­pezi majd Oroszország újjászü­letését. Belső kiképzését az ez­redfordulóig fejezik be. Az or­szág legnagyobb templomában tízezren is elférnek majd. Mértéktartó autonómiatervezet Budapesten fognak egyeztetni a vajdasági magyar szervezetek A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elképzelhetőnek tartja, hogy már a jövő év végén megvalósuljon a tarto­mányban élő magyarok körzeti önkormányzata. Kasza Jó­zsef, a VMSZ elnöke tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: a szervezet autonómiakoncepciója mértéktartó ja­vaslat, amely figyelembe veszi a törvény adta lehetőségeket. A vajdasági magyarságnak je­lenleg két érdekvédelmi szer­vezete, s ily módon két auto­nómiatervezete van. A Vajda­sági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyarok Demok­ratikus Közössége (VMDK) egymástól függetlenül dolgo­zott ki megállapodástervezetet az önszerveződésről. A VMSZ és a VMDK képviselői már tárgyalóasztalhoz ültek, hogy egyeztessék elképzeléseiket, s megállapodtak abban, hogy a megbeszélések következő for­dulóját február 19-én Buda­pesten tartják. A VMSZ szerint a háború éveiben megfogyatkozott vaj­dasági magyarságot a beolva­dás veszélye fenyegeti, ezért kell mielőbb megteremteni önszerveződésének intézmé­nyes alapjait. A tartományban évszázados hagyománya van a nemzetiségek együttélésének, s ha a mindennapos gyakorlat nem is, a törvény biztosítja a nyelvek és a kultúrák egyen­rangúságát - vélekedett a szervezet elnöke. A VMSZ szorgalmazza, hogy mielőbb létrejöjjenek azok az autonóm intézmé­nyek, amelyek az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás terén a magyarság hatáskörébe utal­nák a döntés jogát. Ezek a ta­nácsok az állami költségve­tésből elkülönített pénzzel gazdálkodnának. Kasza József hangsúlyozta: a VMSZ végső célja a területi autonómia megteremtése azo­kon a településeken, ahol a magyarok többséget alkotnak. Ez azt jelenti, hogy Szabadkán és vonzáskörzetében a magyar ajkú lakosság saját kezébe venné sorsának irányítását. A VMSZ tisztában van az­zal, hogy a szerb hatalommal harcolnia kell javaslatának el­fogadtatásáért. Először azon­ban a két vajdasági magyar szervezetnek kellene szót ér­tenie a közös célokról. Halmai Katalin Három földrész is felküldené űrhajósát Versenyfutás a Holdra Valaha az Egyesült Államok és a Szovjetunió versengett egymással a Hold meghódí­tásáért. Az amerikaiak szálltak le elsőként az égi­testen, a szovjetek pedig fel is adták a küzdelmet. Most új verseny kezdődött Japán, az Egyesült Államok és Európa részvételével. Az ázsiai ország kifejlesztette a H-2 jelű rakétáját, és 2001 körül expedíciót akar indítani, hogy felmérje a Holdban rejlő gazdasági lehetőséget. Az állandó űrállomás tervét Oslóban mutatta be a Nissan autógyár és a Shimizu építő­ipari konszern. A létesítményt tíz évig építenék a Földről irányított automaták. Az amerikaiak egy újabb, de olcsó Hold-expedíciót ter­veznek. Erre a NASA szerint 2001-ben kerülhetne sor, s huszadannyiba (két-három milliárd dollárba) kerülne, mint negyedszázada az Apol­lo. A NASA ennél a prog­ramnál is fontosabbnak te­kinti egy új űrsikló és egy új szélcsatorna építését. Európát is foglalkoztatja a Hold. Az ESA, az európai űr­hajózási ügynökség négylép­csős tervet dolgozott ki, amelynek végén európai em­ber lépne az égitestre. Első ütemben a Holdra rakétával eljuttatott 150 kilós jármű vé­gezne önálló kutatásokat, és az eredményeket továbbítaná a Földre. Daniel tiltás alatt Daniel Ducruet, amikor két gyermekük megszületése után feleségül vette Stephanie her­cegnőt, hivatalosan a család tagja lett. A 31 éves férjet gyak­ran meg sem hívják az udvar hivatalos rendezvényeire, s ha igen, nem foglalhat helyet a hercegi páholyban. Nem állhat be jachtjával az uralkodó csa­ládnak fenntartott kikötőrészre. Jelemző a téli síelés ügye. Szerette volna igénybe venni a hercegi család házát, amit Rai­nier ugyan nem utasított el, ám kijelentette: csak tavasszal tud érdemleges választ adni. Leg­hőbb vágya, hogy egyszer végre ott lehessen az udvar va­dászpartiján, de ez a meghívás is késik. Egyedül az vigasztal­hatja, hogy a legutóbbi monte- carló-i ralin hetedik helyezést ért el, amihez Rainier herceg gratulált vejének. l\fuíírranríoJáTa\?ál az Dünántúli Napló előfizetésére 1996. március l.-jétől Címzett: az Új Dunántúli Napló Kiadóhivatala Pécs, Rákóczi út 34. Pf.: 134. Előfizetési időszak 1 egy hónapra kél hónapra negyedévre félévre C/1U1IZ,CLCN Uljd £ 650 Ft 1300 Ft 1 1950 Ft 1 3900 Ft 1 Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény példányszámban 6 12 18 36 forintban 210 420 630 1260 Az előfizetéssel tagja leszek a Kedvezményes Vásárlói Körnek és a kijelölt áruházakban, üzletekben, szolgáltatóhelyeken a gépi számlámmal kedvezménnyel vásárolhatok név lakcím (ir. szám) Kérjük a megrendelőlevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni vagy az Új DN hírlapkézbesítőnek átadni, legkésőbb február 26-ig. Az új előfizetők között 5 db 1000 Ft értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki, á‘kedvezményes vásárláson felül. Százezren várták Guatemalavárosban II. János Pál pápát. A katolikus egyházfő a repülőgépből kiszállva megáldott és átölelt két indián kisgyermeket, majd valódi békére biztatta a 35 éve polgárháborúban élő guatemalaiákat. fotó: feb/reuter

Next

/
Thumbnails
Contents