Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)

1996-02-05 / 35. szám

1996. február 5., hétfő Külföld Dhnántúli Napló 11 Bukaresti képeslapok Világváros születik Budapest a kiegyezés utáni év­tizedekben nyerte el mai for­máját, arculatát. New York akkor, amikor megépültek a felhőkarcolók. Bukarest az utóbbi egy-két évtizedben szü­letett. Hatalmas építkezések elől dózerolták el a régi város földszintes és egyemeletes há­zait, sugárutakat vágtak, s épí­tették az egységes stílusú pa­neleket, lakótelepeket, szökő­kutakat - a megtervezett vá­rost. Egy hatalmas építkezést állított itt le a foradalom. Meg­szűnt az egységes, a pénzeket egy célra koncentráló hatalom, állnak a daruk, rozsdásodnak a betonvasak. Előbb-utóbb ide­talál majd a tőke, befejeződnek a félbehagyott építkezések, ta­lán újakba is fognak... De a város képét a diktatúra évtize­dei határozzák meg hosszú időre. A legeredetibbek a félbema­radt, hatalmasnak indított ku­polás áruházak. Robusztus monstrumok tekintélyes kupo­lával a tetejükön, mintha az amfiteátrumot keresztezték volna a csillagvizsgálóval. Az éhezés és sorbanállás éveiben kezdték építeni őket, hirdetve a szocializmus dicsőségét, amely ekkora árubőségnek fog hamarosan helyet adni. A helybeliek csak az éhség cir­kuszainak nevezik az impo­záns épületeket. Autók Világvárosi a forgalom. Ki­lencven százalékban Daciák meg nyugaton levetett hasz­nált autók, zajosak, büdösek, és tele van velük a parkoló, a járda, az útszéle, a park, - mindenhol autó. Ide a motori­záció kicsit később ért, a lakó­telepeken nincs garázs, nincs is hely ilyesmire, így minden elképzelhető helyet az autók foglalnak el. A nagyobb kereszteződé­sekben forgalmi lámpa jelzi a szabad utat, és rendőr áll kö­zépen, aki ugyanazt integeti és fütyöli, amit a lámpa mu­tat. Először fölösleges sze­rephalmozásnak tűnt, aztán jöttem rá, hogy így kell len­nie, mert ha nincs rendőr, akkor nemigen fogadnak szót a lámpának. Itt elképzelhetet­len az az otthon megszokott kép, hogy ajtók állnak a piros lámpánál, sehol semmi for­galom, s megvárják szépen a zöldet. Ha üres a keresztező­dés, akkor minek álljunk meg? Es mindenki dudál. Eleinte kapkodtam a fejem: történt valami?, mi ez a hangzavar? - de teljesen természetes; aki kétszázadiknak gördül be a dugóba, az is megnyomja: mi lesz már?!, megérkeztem, mennék tovább . . . Aki sávot vált vagy gyorsít, szintén megnyomja, vegye észre a többi közlekedő... És ha gyalogosok tiblábolnak az út szélén, akkor is meg kell nyomni, nehogy a kocsi elé szédelegjenek. Plata Majdnem piazza - de, szó­val, ugyanaz. Egyszerre jelent piacot és teret, és a két funkció igazából elkülöníthetetlen. Miért is alakítana ki az ember városon térés helyeket, ha nem azért, hogy az ott megfordu­lóknak mindenfélét árusítani lehessen. Minden tér piac, és miden piac színtér is, közélet. Persze ide is beütött a modern­ség, leghangosabban a kazet­taárusok zengetik a világsláge­reket. A lakótelepek egy-egy szé­lesebb utcája is piaccá ala­kul, ide az őstermelők jönnek szekérrel, személygépkocsi­ból buherált járgányokkal, s gyékényről, platóról, zsákból és ládából árulják azt, amit a vidék megtrmelt. Éjszaka ér­keznek, hajnalig bóbiskolnak a zsákjaikon, hajnalban meg­jelennek a pékek és a pecse­nyesütők, ők szedik az első sápot, aztán jön a a panelek (itt blokkok) éhes nagykö­zönsége. Itt működés közben figyelhető meg az angol klasszikus közgazdászok ál­tal leírt önszabályozó szabad piac, az árak minőségi kü­lönbségeket jeleznek, s ki­lométeres sor mindkét végén ugyanannyiba kerül az első­osztályú szőlő vagy sárga­répa. Meg az európai és vi­lágbóvli is teljes spektrumá­val jelen van: vehetsz Whis- kast, Milky wa-t, Floriolt, Marlborot. Colgate-ot, Kin- der-tojást, Jacobsot és su­gármentes Pepsi light-ot pon­tosan annyiért (dollárra át­számolva) mint Európában bárhol. A fejlődés megállít­hatatlan! Krebsz János Százmillióval többen lettünk 1995-ben Kik lakják Ukrajnát? * Mely nagyobb társadalmi csoporttal azonosítják ma­gukat Ukrajna lakói? - ez a kérdés szerepelt a Demokra­tikus Kezdeményezések nevű intézet egyik felméré­sében. A lakosságnak mind­össze 34 százaléka vallja magát az ukrán néphez tar­tozónak, 17 százalék szov­jetnek bizonyult, 37 száza­lék faluja, városa vagy me­gyéje lakójának nevezte magát, 6 százalék pedig Eu­rópa vagy a világ polgárai­hoz sorolódott. Valerij Hmelko kijevi szociológus ismeretei sze­rint Ukrajna lakosságának csak 40-42 százaléka ukrán nyelvű, egyötöd orosz nyelvű orosz, több mint egyharmad orosz nyelvű uk­rán. Arra a kérdésre, hogy milyen nyelven beszél ott­hon, a megkérdezettek 37 százaléka azt felelte, ukrá­nul, egyharmad pedig oro­szul. 30 százalék felváltva beszél a két nyelven, ami azt jelenti, hogy az egykori fa­lusiak egymás között helyi, ukrán nyelven érintkeznek, de gyermekeikkel már „vá­rosi”, orosz nyelven. A 40- 42 százaléknyi ukrán nyelvű csaknem fele kelet-ukrajnai paraszt, aki inkább megszo­kásból, mint tudatos válasz­tás alapján beszél ukránul. Ezen eredmények alapján érthetővé válik, miért nem tudnak kirobbanó sikereket elérni az ukrán nyelvet és kul­túrát erőltető nemzeti-demok­rata erők. Részben választ ka­punk arra, hogy miért ünnep­ük még ma is Ukrajnaszerte a bolsevik ünnepeket, miért áll­nak még a bolsevik szobrok és emlékművek, és miért nem tiltakozik a lakosság az ellen, hogy második államnyelvvé váljék az orosz. Hetvennyolc államcsíny 30 év alatt A nigeri hadsereg múlt szomba­ton államcsínnyel döntötte meg a demokratikusan választott el­nök és kormányfő hatalmát. Az ország példája korántsem egyedülálló a fekete földrész történetében: az utóbbi három évtized belviszályái hetveny- nyolc puccshoz és huszonöt ál­lamfő halálához vezettek. A megrendítő adatokat Sza­bni Ahmed Szalim, az Afrikai Egységszervezet (AESZ) főtit­kára tette közzé az afrikai gaz­dasági miniszterek Ouagadou­gouban tartott tanácskozásán. Szavai szerint az ideológiai okokból kitört viszályok ma egyre ritkábbak, s a különböző államok szembenállására, bármi legyen is annak forrása, egyre kevesebb a példa: 1989­ben és 1990-ben a világszerte dúló több mint harminc válság közül csak egy esetben álltak szemben egymással államok - idézte az AFP Szalimot. Annál gyakoribbak a belvi- szályok: a nyolcvanas évek óta terjedtek el Afrikában, s első­sorban az „etnikai tényezővel”, illetve a hatalomért és az erő­források ellenőrzéséért folyó harccal magyarázhatók. Szere­pet játszik ebben a kisebbségek kirekesztése is a politikai hata­lomból, a vallás, így a vallási szélsőségek kiváltotta ellentét, nem beszélve a tolerancia hiá­nyáról és a tekintélyelv hanyat­lásáról. Mit tett maga az Afrikai Egységszervezet, hogy a fekete földrészen béke honoljon? Sza­lim szerint az alapítást, 1963-at követő első évtizedben a pánaf- rikai szervezet jelentős sikere­ket ért el, az utána következő tíz év során viszont már ke­vésbé bizonyult hatékonynak. Az AESZ közvetítésre és bírás- kodára hivatott bizottsága az alapítás óta lényegében tétlenül szemlélte az eseményeket: a fő­titkár egy békefenntartó rend­szer létrehozását tartaná kívá­natosnak a szervezet keretei között. A gazdasági integráció szintén a térség békéjét és biz­tonságát erősítheti, s partneri viszonyra van szükség a külön­böző szervezetek között: ha egyiküknek nagyobb esélye van a sikerre, a többinek meg kell elégednie a kiegészítő, „másodhegedűsi” szereppel. 1995-ben százmillióval növe­kedett a Föld népessége és nap­jainkra elérte az 5,75 milliár- dot. Ez a valaha is regisztrált legnagyobb arányú növekedés - derül ki egy washingtoni né­pességkutató intézetnek az AP által idézett jelentéséből. Az intézet az amerikai kor­mánytól független szervezet, amely az ENSZ, valamint kü­lönböző alapítványok és ma­gánszemélyek anyagi támoga­tásával működik. Az idei százmilliós népes­ségnövekedésért 90 százalék­ban a szegény országok „fele­lősek”, amelyekben nagy tö­megek élnek nyomorban és ahol állandó a szociális nyugta­lanság - mutatott rá a jelentést ismertetve Wemer Fontos, az intézet munkatársa. Szerinte megfelelő intézkedések segít­ségével 2015-re 8 milliárd kö­rül stabilizálható a Föld lakos­sága, de a családtervezés kellő támogatása nélkül ez a szám a 14 milliárdot is elérheti. A gazdag és a szegény or­szágok népességének növeke­dése közti különbség érzékelte­tésére Wemer Fomos Iowa amerikai állam és Banglades . helyzetét hozta fel példának. A jelenlegi növekedési ráta mel­lett Iowának száz esztendőre lesz szüksége, hogy nem egé­szen hárommilliós lakosságát megkettőzze. Bangladesnek vi­szont harminc évre sem lesz szüksége ahhoz, hogy mai 128 milliós lakosságát megdup­lázza. Hozzátette, hogy a világ 80 országában olyan a növekedési ráta, hogy harminc év, vagy még rövidebb idő alatt megket­tőződhet a lakosságuk. Ezek közül 43 ország Afrikában van. Fomos azonban „jó hírekkel is” szolgált - mintegy har­mincra tehető azoknak az or­szágoknak a száma, ahol csök­kent a népszaporulat. Ezek közt sorolta fel Mexikót, Brazíliát, Thaiföldet, Indonéziát, Kenyát és Zimbabwét, de mindenek­előtt Kínát. Az 1,2 milliárd la­kosú Kínában, a világ legnépe­sebb országában napjainkban egy szülni képes nőnek átlag 1,4 gyermeke van, míg 1965- ben ez a szám még 6,5 volt. Német aggodalmak az EU bővítésével kapcsolatban Az ellenzéki német szociálde­mokraták szerint a bonni kor­mány nem őszinte az Európai Unió keleti bővítésével kapcso­latban, mert nem fedi fel, hogy ez milyen súlyos pénzügyi ne­hézségekkel jár. Heidemarie Wieczorek-Zeul, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökhelyettese, a párt törvényhozási frakciójának Eu- rópa-politikai szóvivője a Ge­neral-Anzeiger című bonni lap­ban megjelent elemzésében úgy véli, hogy a német keresztény­liberális kormány eddigi politi­kája a csatlakozni kívánó or­szágokban „hamis reményeket” kelt és egyúttal félrevezeti a német lakosságot. Helmut Kohl kancellár az EU gyors bővítését szeretné és ezt több ízben meg is ígérte az érintett országoknak, ám eddig - így legutóbb a madridi csúcs­értekezleten is - elmulasztotta a bővítéssel együttjáró költségek bemutatását - állapítja meg az ellenzéki politikus és sürgeti, hogy a kormány mielőbb ter­jessze elő az EU jövőbeni fi­nanszírozására vonatkozó el­képzelését. Véleménye szerint ellentmondás van az EU bőví­tésének bonni sürgetése és a között, hogy a kormány egyre erőteljesebben követeli az unió költségvetéséhez való német hozzájárulás csökkentését. Az SPD támogatja az EU ke­leti bővítését, mert az megfelel a német és az európai érdekek­nek. A szociáldemokraták rea­listák, ezért úgy ítélik meg, hogy alapvető változást kell végrehajtani a közösség agrár- és struktúrapolitikájában, vagy pótlólagos pénzügyi eszkö­zökre van szükség. Az agrárpo­litikai kiadások már most az unió költségvetésének felét te­szik ki és az eddigi gyakorlat fenntartása esetén Lengyelor­szág, Csehország, Magyaror­szág, Szlovákia, Bulgária és Románia csatlakozásával to­vábbi negyven milliárd már­kára lenne szükség. Az unió bővítésének és re­formjának összhangba hozására azt javasolja, hogy az EU a kormányoktól csak abban az esetben kapjon pótlólagos pénzügyi eszközöket, ha új fel­adatköröket kap. Drasztikusan csökkentsék 2010-ig az agrár­költségvetés eszközeit, különö­sen a piaci szabályozásra és az exporttámogatásra szánt pénzt. Az így felszabaduló forrásokat használják a közép- és kelet-eu­rópai új tagállamok felvételé­nek előkészítésére - indítvá­nyozza az SPD elnökhelyettese. A z Egyesült Államok a múlt vasárnap ismét gyászolt: egy álomkép szertefoszlására emlékezett, arra a tíz évvel ez­előtti napra, amelynek hideg, tiszta, napsütéses reggelén a Challenger űrrepülőgép az indí­tás után hetvenhárom másod­perccel narancsvöröses láng­csóvaként felrobbant, három, gomolygó füstcsíkot festve a szikrázóan kék égre. A Challenger fedélzetén hét űrhajós tartózkodott, jelképe­sen is a sokszínű amerikai tár­sadalom igazi, hősként ünne­pelt képviselői: a három fehér bőrű űrhajós mellett egy fekete bőrű, egy ázsiai születésű és két nő is magára öltötte azon a tra­gikus reggelen a kék űrhajósru­hát. Az első pillanatokban úgy tűnt, hogy minden simán megy - ám néhány másodperc múlva a Cape Canaveral űrközpontba meghívott több ezer vendég és nyolcszáz újságíró üdvrivalgá­sát az elborzadt döbbenet csendje váltotta fel. A vizsgálatok megállapítot­ták, hogy a katasztrófát a hor­A döbbenet csendje dozórakétának valószínűleg a szokatlanul erős hidegtől szi­várgó üzemanyagtartálya okozta, belobbantva a hajtóerő­ként szolgáló folyékony hidro­gént. Az amerikai űrhajózási hiva­tal, a NASA kétéves szünetet rendelt az 1982-ben útnak indí­tott űrrepülőgép-programban, hogy a tüzetes vizsgálatok el­végzése után elvégezzék a szükségesnek ítélt biztonsági változtatásokat. A tragédia a szó. szoros értelmében megren­dítette a NASA tudósainak szakmai hitét, hiszen addig vál­tig hajtogatták, hogy repülés közbeni katasztrófa bekövet­keztének az esélye csupán egy a százezerhez. Tévedésük vég­zetesnek bizonyult. A hordozórakétán több mint száznegyvenöt, az üzemanyag- tartályon nyolc, az űrrepülőgé­pen kétszázharminc különböző, a biztonság erősítését szolgáló módosítást hajtottak végre. A költségek meghaladták az öt- milliárd dollárt. És a magabiz­tos ábrándból felocsúdva, a túl­zott önhitet felváltotta a kocká­zatok őszinte felmérése. A NASA szakértőinek becs­lései szerint ma a tragédia be­következtének a lehetősége az 1:76-hoz és az 1:230-hoz határ­értékek között mozog. A hiva­tal megbízásából elvégzett ta­nulmány megállapította, hogy a becslési számítások megbízha­tóságának növekedését figye­lembe véve „igen nagyra te­hető annak az esélye, hogy újabb katasztrófa következhet be, mielőtt majd az űrrepülőgé­peket véglegesen kivonják a forgalomból. ” (Az utasszállító repülőgépeknél a tragédia elő­fordulásának esélye egy az egymillióhoz.) A Challenger tragédiája óta a három űrrepülőgép - az Atlan­tis, a Discovery és az Endea­vour - összesen negyvenkilenc küldetést teljesített. És a hat- vanötmilliárd dollárt érő, egyre öregedő flottára még legalább ugyannyi munka vár: gyakorla­tilag nélkülözhetetlenek lesz­nek a tervek szerint 2002-ben felavatandó Alpha nemzetközi űrbázis - az amerikai kormány­zat egyik dédelgetett álma - építési munkálatainál, és még utána is jó ideig, amíg az újabb, a korszerűbb „égijárművek” át nem veszik a helyüket. A NASA úgy gondolja, hogy ta­lán 2012 táján vehetnek végleg búcsút a sokat próbált, akkorra már csaknem félévszázados tervezésű űrrepülőgép-flottától. De vajon addigra megmarad-e az összes három? Vagy bekö­vetkezik az újabb tragédia? Nem sokat segít a gondokon, hogy ahogy öregszenek az űr­repülőgépek, úgy csökken a NASA költségvetése. Az utóbbi öt évben a hivatal ren­delkezésére álló keret másfél milliárddal, hárommilliárd dol­lárra zsugorodott, miközben kénytelen voltak elbocsátani tízezer alkalmazottat is. Az új járműnemzedék terve­zési munkálatai tulajdonképpen már hosszú évek óta folynak. A program neve: X-33. Három nagy vetélytárs cég is dolgozik a prototípusokon, a Rockwell, a Lockheed Martin és a McDon- nel Douglas. Tulajdonképpen olyan, többször felhasználható egylépcsős rakétákról lenne szó, amelyek hasonlóképpen tudnának manőverezni, mint az űrrepülőgépek. Epoxigyantás és üvegszálas anyagokat hasz­nálnának megépítéséhez, tehát sokkal könnyebbek lennének, mint a mostani elődök. A NASA az első teszteket 1999- re várja, hogy utána dönthesse­nek, melyik típus mellett ma­radnak. Ä próbarepülések az­után 2004-2005-ben kezdőd­hetnek, hogy öt-hat év múlva az új „űrrepülőgépek” már had­rendbe is állhassanak. Rácz Péter Bukaresti látkép

Next

/
Thumbnails
Contents