Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)
1996-02-22 / 52. szám
10 Dhnántúli Napló Gazdaság 1996. február 22., csütörtök Átalakuló raktárbázis - Szinte folyamatos a nagyüzem Pécsett, a Megyeri úti raktárbázison. Míg korábban nagyüzemek használták ezeket az óriási hangárokat, manapság egyre több kisebb cég bérel itt telephelyet. A belvárosból is költöztek már vállalkozások a jól őrzött telepre, ahol mindig van parkolóhely, jó a telefon-, valamint a telefax-szolgáltatás, és állandóan biztonsági őrök vigyáznak az értékekre. fotó: müller andrea Középvezető-képzés felső fokon Tanfolyam PHARE-programban 450 millió forintos támogatással Nem szeretnek a sógorok ~y -viába az ezeréves szomszédság, aztán a több száz éves alá- f—f rendeltségben megszerzett ismeretség, s a közös sorsban A A. való egymásrautaltság -, hiába az osztrák vállalkozók mostanság nem sokra tartanak bennünket. A rendszerváltás előtt megnyilvánuló kitüntetett figyelmük még egy-két évig megmaradt, de aztán fokozatosan apadt az érdeklődésük, manapság már inkább a régi, monarchiabeli vetélytárs, a csehek jöhetnek számításba, no és a rendszerváltás éllovasai, a lengyelek, ha az osztrák befektető jó üzletet akar kötni. Egy salzburgi termelékenységi tanácsadó cég, a Czipin & Partner az elmúlt év végén megszondázta az osztrák vállalkozókat, ha külföldön akarnak termeltetni, melyik közép-kelet európai országot választanák? A derék sógorok nyilván sutba vágták történelmi érzelmeiket, s csak a nyers üzleti szempontokat vették figyelembe. Ezt bizonyítja ugyanis az a következtetés, amelyet a 151 megkérdezett cégvezető válaszai alapján rögzítettek. Ezek ugyanis mindenféle szempontból a cseheket tekintik a fő partnernek, a régi jó barátot, küzdőtársat csak úgy mellékesen említik. Hát még ilyet! Az osztrák menedzserek még azt sem becsülték sokra, hogy a magyar munkaerő legendásan szorgalmas és jól képzett. A szorgalom csak külföldön jut érvényre - tapasztalták az osztrákok, otthon - mármint Magyarországon - már lazább erkölcsök érvényesülnek. Kis bér, kis foci - s ezt tudják a szomszédok is, így azután nem csoda, ha csak 9 vállalkozó volt, aki a bérköltségek miatt tartotta vonzónak hazánkat. A jövő sem túlságosan rózsás. A megkérdezett cégek több mint fele úgy véli, hogy az alacsony bérek ellenére megmarad a keleteurópai és az osztrák termelékenység közötti különbség, amely körülbelül 60 százalék. Ráadásul ez nem tűnik el az évek múltával, az osztrák vezetők több mint fele úgy gondolja, hogy a felzárkózás időtartama meghaladja majd az öt évet is. B. G. HÍREK A GAZDASÁGBÓL Hol jegyezhetők BorsodChemrészvények? Több olvasónk kérésére ezúton közöljük, hogy BorsodChem- részvényeket intézményi befektetők és külföldiek kizárólag a Bank Austria-GiroCredit Befektetési Rt.-né\ és a Concorde Értékpapír Ügynökségnél igényelhetnek. Belföldi magán- személyek a Budapest Bank és az Inter-Európa Bank fiókjainál is, azaz Pécsett több helyen is jegyezhetnek BorsodChem- részvényt. A világ piacain A búza nemzetközi piacán a múlt héten megélénkült a kereslet. Ismét hírek keringenek az oroszok 2 millió tonnás felvásárlásáról. Az Agrograin Rt. elemzői szerint a magasabb búzaárakat alátámasztja a kedvezőtlen időjárás és az erős fagyok miatti terméskárosodás veszélye, a terméskiesés nagyságát azonban jelenleg senki sem tudja pontosan felmérni. A világ jelentős búzapiacain a múlt héten Üzbegisztán 50 ezer, Jordánia 50 ezer, Marokkó 30 ezer, Libanon 50 ezer tonna búzát vásárolt, míg Románia 150 ezer tonnát adott el. A kukoricajegyzések 6 dollárral erősödtek a múlt héten. Az áremelkedés hátterében a megnövekedett kereslet áll. A legjelentősebb vásárlók között tartják számon Dél-Koreát 260, Tajvant 18, és Malajziát 35 ezer tonna áruval. A takarmányárpa piaca ösz- szességében véve csendes volt, számottevően nem emelkedtek az árak. A növényolaj világkereskedelmében sem történt lényeges elmozdulás: a dollár árfolyam- változása miatt bekövetkezett árnövekedéseket leszámítva a piac rövid távon stabilnak látszik. Wágner Katalin Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 99,00 Osztrák schilling 14,08 USA-dollár 143,91 ECU (Európai Unió) 181,76 No, valahogy így tudja elképzelni az átlag magyar vállalat- vezető a továbbképzést! A kurzuson a legújabb szakmai újdonságokat ismertetik, a színvonal minden téren legyen európai rangú és természetesen a lehető legkevesebb pénzbe kerüljön! Tegnap éppen ilyen oktatási programot mutattak be a Pécs- Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarában. Magyar vállalatvezetőket vár ez a PHARE- programként megvalósuló, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium által is támogatott különleges továbbképzés, ahol az elkövetkező két évben a magyar társaságok ezer középkáderének szakmai ismeretbővítésére 465 millió forintot fordítanak. Az ügy még szebben hangzik, hogy a felsőbbvezetők továbbképzése (50 cég 500 embere) 232 millióért már megvalósult, s az Európai Unió ilyen méretű oktatási segítséget nem nyújtott még kelet-európai országnak. A lehetőség csábító, hiszen a beharangozás nem kevesebbet ígér, minthogy a beiskolázott középvezetőknek a tanfolyam elvégzése után javulni fog a döntéskészsége, emberileg és anyagilag a korábbiaknál jobban tudják motiválni beosztottjaikat, ügyfélközpontú gondolkodást sajátítanak el és minőségibb munkát nyújtanak ezután, de ezt várják el a továbbiakban az irányításuk alól tartozó személyektől is. Mindezt 5 hónap alatt 20 napi közös foglalkozással érik el a Nemzetközi Menedzser Központ közreműködésével Balatonvilágoson, s a cégeknek mindössze 10 ezer forintot kell befizetni az IKM számlájára résztvevőnként. Érdemes az oktatási tematikából is kiemelni néhány területet: verseny-vállalkozás a piacgazdaságban, hatékony vezetés, az ügyfél- és értékesítésorientált cég, gyakorlati eszközök és a személyzet irányításának módszerei középvezetők számára, nos, úgy tűnik nem fognak unatkozni a jelentkezők. A programok március végéig hetente indulnak, majd szeptembertől december 16-ig következnek az újabb kurzusok, s egy-egy tanfolyamra 15 fős csoportokat szerveznek. Arra is lehetőség van, hogy egy cég részéről mindenki egyszerre járja végig az oktatást, végezetül pedig oklevelet szerezhetnek a résztvevők, ha az itt szerzett tudás birtokában készített cselekvési tervüket elfogadja kiküldő cég vezetősége. Mivel a vezetőképzés igen jelentős nemzetközi és hazai támogatással kerül lebonyolításra, ezért a jelentkezési feltételek is meglehetősen kötöttek. Csak olyan cégek alkalmazottai vehetnek részt az oktatásban, amelyek még állami tulajdonban vannak, vagy korábban ál- lami/vagy magántulajodú, átszervezés alatt álló vállalatok, a vállalkozások legalább 50 főnél több dolgozót foglalkoztatnak, valamint nem vegyesvállalatok (További részletek a 226-5128- as telefonszámon kérhetők). Mészáros B. E. Fejlemények a Lánchíd 2000 ügyben Az Állami Bankfelügyelet és az Állami Értékpapír- és Tőzsde- felügyelet mulasztását állapította meg a Lánchíd 2000 Befektetési Alap ügyében az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Az ombudsman kezdeményezte, hogy a Pénzügyminisztérium indítson fegyelmi eljárást az ÁÉTF, a kormány pedig a BAF mulasztást elkövető tisztviselői ellen. A Tőzsdetanács a Pharmavitról A tanács hétfői ülésén határozott egyebek között arról, hogy a Pharmavit Rt. részvényeit április 1-jétől törlik a tőzsdei Értékpapírlistáról. A Pharmavit- papírokkal legutoljára március 29-én, pénteken lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén. A társaság azért kérelmezte a tőzsdei kivezetést, mert a részvények túlnyomó többsége egy befektető tulajdonába került. Kínaiak Záhonyban Kína harmadik legnagyobb tartománya, Heilongcsiang befektetői érdeklődnek a Záhony térségében készülő vállalkozói övezet beruházási lehetőségei iránt. A tartományi székhely, Harbin vállalkozóinak képviselői márciusban érkeznek a tervezett nemzetközi ipari-kereskedelmi centrumba, ahol az együttműködési megállapodás értelmében raktárbázist szeretnének minél hamarabb kialakítani. Felkészülés az EU-csatlakozásra Az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeinek megteremtését segítendő, integrációs mezőgazdasági gyakorlati műhelyt hozott létre a Kiskunsági Mezőgazdasági Termelők Szövetsége. Az egyedülálló kezdeményezés abból a tapasztalatból született, hogy a termelőkhöz, termeltetőkhöz nem jutnak el a csatlakozáshoz szükséges gazdasági információk. Adósarok Új APEH-nyomtatványok Az 1996. január 1-től hatályban lévő adóhatósági jogszabályok által támasztott követelményeknek megfelelően a támogatások igénylésére szolgáló igénylőlapok több változata is megváltozott. A módosított 33-as igénylőlap APEH/196. r. számon, a módosított 11-es igénylőlap APEH/197. r. számon kapható mostantól a kereskedelemben. Az 1996. évet megelőző időszakra vonatkozó juttatási igényeket az adózók 1996. február 29-ig a régi típusú nyomtatványon még benyújthatják. 1996. március 1-től kizárólag az új típusú nyomtatványokon adható be az 1996. január 1. előtti és utáni időszakra vonatkozó igénylés. APEH Baranya Megyei Igazgatósága Belső ellenőrzés és munkaügy VTT fórumok baranyai gazdálkodóknak A vállalkozói, intézményi és önkormányzati gazdálkodást érintő, a múlt évi elszámolásokhoz és a folyó évi eljárásokhoz kapcsolódó időszerű belső ellenőrzési feladatokkal foglalkozó programot kínál a baranyai gazdálkodók számára március 7-8-án a Vezetési Tudományos Társaság Baranya Belső ellenőrzés című konzultációs fóruma. A rendezvény szakértők bevonásával külön kitér a témához kapcsolódó jogszabályok módosulásaira, munkáltatói kötelezettségekre és jogosultságokra, alkalmazási és módszertani kérdésekre. Hasonló körökben és hasonló érdeklődésre tarthat számot a társaság március 28-29- én megrendezésre kerülő Munkaügy ’96 című szakmai, szakértői konzultációs lehetőséget kínáló fóruma. A program foglalkozik többek között az új munkaerőpiaci intézményekkel, a közvetítői és döntőbírói szolgálattal, a munkavégzésre irányuló szerződések új tartalmi követelményeivel, a munkáltatói támogatások, juttatások, kedvezmények és biztosítások lehetőségeivel. Információ: VTT Baranya (tel.: 72/224-024, fax: 72/227-044). MEMRIVI? ■ W ■ Bh ■ W U VB Bi Mm Ha befizeti, már telefonálhat is. A készülék és a WESTEL 900 előfizetés árának fennmaradó részét 6-12 hónap alatt is törlesztheti.* WESTEL 900 - OTP Bank hitelakció a WESTEL 900 és a Westel Rádiótelefon Kft. mintaboltjaiban és üzletkötőinél, valamint a Keravill üzleteiben. Házhozszállítás megrendelése: 30/30-30-30 * Az akcióban csak magánszemélyek vehetnek részt. Kezes szükséges. i i i