Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)
1996-02-15 / 45. szám
6 Dünántúli Napló Honismeret 1996. február 15., csütörtök Arcok a múltból Hankó Márton Egy 1937-es képeslapban megjelent fotókon látható személyek közül, tudomásom szerint már csak Nowo- tarski István szobrász él. Az általa gyűjtött, hiteles dokumentumok segítségével próbálom a múlt ködéből előhoznia 30-as évek Pécsének jellegzetes alakját, Hankó Márton, a fiumei Tengerészeti Akadémi és a pécsi állami Főreáliskola egykori tanárát, a maga korában hírneves asztrológust és meteorológust. Életrajzi adatai pár sorban elférnek. Békéscsabán született 1868-ban és Pécsett hunyt el 1942-ben. „Azok közé a nagykulturájú, európai műveltségű tanárok közé tartozott, akik mindig megbecsülést szereztek a tanári rendnek. Beutazta egész Európát. Több nyelven beszélt” - búcsúztatta volt tanárát a Széchenyi Gimnázium 1942/43-as évkönyvében megjelent nekrológ. Érdekes módon, csak nyugdíjba vonulása után, 1926-ban kezdte meg feltűnést keltő eredményeket hozó tudományos kutatásait az asztromete- orológia és az asztroszeizmo- lógia területén. Primitív, jórészt maga készítette műszerek között tizenkét-tizenhat órát dolgozott naponta. Hosszú hónapokra előre készített mindig pontosan beteljesülő prognózisokat. Hankó nem jósolta az időjárást, hanem felfedezve annak törvényszerű összefüggéseit az égitestek oppozíció- jával, akár évekre előre megállapította a várható időjárást, a földrengések, vulkánkitörések időpontját és helyét. „Hankó tanár úr nem találgat - olvasható a Pécsi Naplóban -, nem tyúkszemén érzi a változást, hanem az eget vizsgálja, a csillagok helyzetét, aztán számít, számol és jelent.” Teóriáját 1933-ban megjelent könyvében foglalta össze. A német nyelvű kiadásban átdolgozott formában vitte nyilvánosság elé a meteorológiát forradalmasító Hankó-féle elméletet. Ennek nyomán az addig alig ismert, csendesen búvárkodó vidéki tanár nevét szárnyra kapta a világhír. Tudományos viták sora indult el, rengeteg külföldi tudományos folyóirat foglalkozott vele. De mindenütt nagyobb érdeklődést keltett teóriája, mint hazájában, ahol a tudományos körök merev elzárkózással vagy tagadással fogadták az időjárás várható alakulása terén tett alig vitatható, szigorúan tudomány megállapításait. Pedig újságokban, könyvében közölt előrejelzései, így pl. a mezopotámiai, az amerikai árvízkatasztrófákról, döbbenetes pontossággal bekövetkeztek. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy prognózisainak rendkívüli jelentősége van a védekezés, a katasztrófa megelőzése szempontjából. A pécsi újság bő terjedelemben, lelkes hangú cildcek- ben foglalkoztak Hankó Mártonnal. Megírták, hogy szenzációs sikerű könyve eljutott Svédországba. Ismertették a Stockholms-Tidningen lelkes hangú cikkét, a Cetralbladet- ben megjelent írást, mely a fizikai Nobel-díjra ajánlotta Hankó Mártont. De azt sem hallgatták el a pécsi újságok, hogy míg könyve külföldön egyike lett a legkeresettebb érdekességeknek, a tudóst idehaza fátumszerűen üldözte a meg nem értés és a közöny. Hankó tanár úr ennek ellenére folytatta tevékenységét, előadásokat tartott, bár munkáját nehezítette felszerelésének hiányossága. Ekkor kapcsolódott be segítő munkatársként két lelkes tanítványa, Nowo- tarski István műszerész, az ismert műugró bajnok és Házi (Hazenauer) József festőművész. Hozzákezdtek Hankó tanár úr instrukciói nyomán a földkerekség legnagyobb éggömbjének, csillagtérképének elkészítéséhez. Hónapokig dolgoztak ezen a hatalmas, több mint másfél méter átmérőjű, minden irányban forgatható, tükörsima felületű éggömbön, melyre pontos meghatározás szerint nyolcezer csillagot festettek fel és a hozzáértők, egyedülálló érdekességénél fogva alkalmasnak találták volna arra, hogy helyet kapjon a Párizsban megnyíló világkiállításon. A munka sikeres befejezését néhány száz pengő hiánya meghiúsította, a gömb pedig a II. világháború alatt megsemmisült. „A tudós tanár - írta a Friss Újság - pécsi magányában tovább búvárkodik. Pár barátján kívül nincá mellette senki, csak a csillagok, melyek leragyognak hozzá és kitartásra, türelemre biztatják örök fényükkel, örök sugárzásukkal.” Dr. Nádor Tamás Egy régi újságrészlet Hankó Mártonról fotó: laufer László Híres pécsi főrabbi Dr. Kohut Sándor A pécsi zsidóság megerősödését, a város közéletében elfoglalt megbecsült helyét mutatja, hogy a kor kiemelkedő tudású egyházi személyiségét, a székesfehérvári hitközségi szolgálatban álló dr. Kohut Sándort sikerült megnyerni főrabbinak dr. Ehrlich Ede utódaként, és ez a tény az országos tekintély megerősödését is tükrözte. Ekkor 32 éves volt, de országos elismertségét jelezte Arany János akadémiai főtitkár és báró Eötvös József kultuszminiszter támogatása is. Prófétai megjelenés, az akkori idők papi viseletének megfelelő, lobogóan hullámzó hajfürtök, széles gesztusok, öblös, prédikátori hang. Nemcsak tudósként, szónokként is kielégítette a legkényesebb igényeket is. Prédikációi hosszúak voltak, nyelvezetük patetikus, alliterációkban bővelkedő - a kor ízlésének megfelelően. Hosszú körmondatokat használt, hallgatóságát extázissal előadott beszédeivel kötötte le, ami nélkülözött minden mesterkéltséget, előre kiszámítottságot. Az elvont gondolatok tolmácsolása mellett az élet gyakorlati dolgai iránt is fogékonysággal bírt. Minden alkalmat megragadott, hogy nézeteit közzétegye, akár a hitközséghez intézett fölhívás alakjában, akár a sajtóban, akár a prédikációiban, akár a tudományos műveiben. A hazai zsidóság életében az emancipáció után a vallásos tradicionalizmus és a vallásos modernség egymáshoz való viszonya volt a legégetőbb probléma abban az időben. Kohut a székfoglalójában úgy foglalt állást ebben a kardinális kérdésben, hogy ő a harmonikus kiegyenlítődés híve. Pécsi működése alatt szintén ezt az utat követte, és az itteni légkör alkalmasnak mutatkozott ehhez. Mivel az ifjúság vallásos nevelését nem tartotta kielégítőnek, már 1875-ben egy Talmud Tóra intézet fölállítására tett javaslatot, és nagy gondot fordított minden korosztály oktatására csakúgy, mint a magyar nyelv széleskörű elterjesztésére. Két országos, sőt nemzetközi kérdésben is előremutató véleményt nyilvánított itteni működésének utolsó idejében. A hírhedt tiszaeszlári vérvád, illetve ■ a cári pogromok elől idemenekülő zsidók ügyében hallatta szavát. Ez utóbbinál a pécsi gyűjtésnél 2000 forintot adtak át a földönfutóknak, és a párizsi székhelyű karitatív Alliance Is- raelnek fiókegyesülete működött Pécsett. Amikor Nagyváradra tette át székhelyét, már javában írta élete főművét, az Aruch Comp- letumot, amelyre Dulánszky Nándor katolikus püspök is adományozott ezer forintot. New Yorkban alapítója, tal- mudtanára lett a Jewish Theological Seminarynek, főműve 8 kötetben, 8000 oldalon jelent meg. Ekkor már világhírű, s amikor híre jön Kossuth halálának, a szószéken búcsúbeszédet mond, de ez az ő búcsúja is: összeesik, s nemsokára meghal Pécs nagy rabbija. Dr. Vargha Dezső Egy különösen szép részlet a Komlón őrzött értékekből Köbe zárt évmilliók A mai élővilág csak futó pillanatkép a Mecsekvidék több száz millió é\es fejlődéstörténetében. Csak kevesen tudnak róla, hogy működött Baranyában, Komlón, egy olyan földtani és őslénytani laboratórium, amelynek kutatói évtizedeken át vallatták a Föld mélye rejtette évmilliókat. Az ő munkásságuknak is köszönhető, hogy sorra nyíltak a bányák, s fejlődésnek indult a vidék. Kutatták az egykori Baranyát borító sós- majd kiédesedő tengerek üledékeit, szenes partszegélyeit, a mecseki szigetek ősnövényeit és állatait. Olyan országosan is egyedülálló szellemi és tudományos kincset halmoztak fel, amelynek híre szerte Európába eljutott, de az Újvilág is felfigyelt rá. Ennek a legendás őslénytankutató csapatnak volt tagja Kernemé Sümegi Katalin (1934—1995), aki az elmúlt évben hosszan tartó, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. Kernemé geológus volt. Iskoláit Budapesten végezte. 1956-ban került Komlóra, ahol alapító tagja az Országos Földtani Kutató- és Fúró Vállalat komlói laboratóriumának. Itt dolgozott egészen nyugdíjazásáig. Fő kutatási területe az egysejtű állatokhoz tartozó ún. foraminiferák - másképpen li- kacsoshéjúak. Ezeket a 0,02- 110 mm közé eső, csaknem tengerekben élő ősmaradványokat tömegével találjuk a mecseki üledékes kőzetekben. Azonosított fajaikkal földtörténeti korokat tudnak behatárolni, így igen nagy a szerepük a széntelepek, sőt a kőolajtelepek felkutatásában is. Kernemé százával, ezrével tárta fel és határozta meg ezeket a fajokat. A képen látható foraminiferák és ezekhez hasonló, állábakkal mozgó egysejtűek milliárdjai mozogtak a 15 millió évvel ezelőtti, DélDunántúlt borító Paratethys tengerben, akkor amikor a Mecsek csak lapos hátságként emelkedett ki a kellemes hőmérsékletű tengeri habokból. A szubtrópusi éghajlaton buja vegetáció nőtt, virágpollenjei a megkövesedett iszapban hihetetlen gazdag élővilágról tudósítanak. Kernemé munkája nyomán feltárult a földtörténeti közép- és harmadkor közel 250 millió éves izgalmas evolúciója. Mikroszkópja alatt főleg a szénkutató fúrások fossziliái kerültek feldolgozásra, de részt vett a budapesti METRO nyomvonalának kutatásában is. Életpályájának kiemelkedő eseménye volt az 1987. évi kubai kiküldetés, ahol a szigetország őslénytani feltárásában is kiemelkedőt alkotott. Publikációi a Magyar Állami Földtani Intézet kiadványaiban, illetve az igen rangos Földtani Közlönyben jelentek, meg, társ szerzőkkel közösen. Fontos, megbízható vizsgálatait a szakmai körök elismerték, kutatásait rendszeresen felhasználják. 1976. áprilisában a Földtani Kutatás Kiváló Dolgozója címmel tüntették ki. Nyugdíjba vonulása után Kernemé szomorúan szemlélte a komlói őslénytan fokozatos leépülését, majd 1993-ban végleges felszámolását. Súlyosbodó betegségében gyógyírként hatott rá a hír, hogy a kedvenc ősállatait őrző sok száz fiola, az őslénytani laboratórium teljes tudományos anyagával együtt, s a komlói múzeum természet- tudományi gyűjteménye szintén a múzeumba került. Megrendült pályatársai, tisztelői a hirdi temetőben kísérték utolsó útjára. Abba a földbe temették, amelynek ősi mikroszkopikus világát 35 éven át töretlen kitartással és szorgalommal kutatta. Fazekas Imre Komló Újabb adatok Magyarország történetéhez A törökök kiűzése a Körös-Maros közéről A magyar történelem jelentős éve a - millecentenarium - egybeesik az országnak a török alóli felszabadulása 300 éves évfordulójával. Erre hazánk történészei is évek óta készülnek különböző tanulmányokkal, forrásfeldolgozásokkal. Szita László éveken keresztül folytatott kutatómunkát különböző külföldi levéltárakban: így az osztrák, német és vatikáni levéltárakban, amelyek szinte kimeríthetetlen forrásai egy-egy korszak történetének. Az így összegyűlt anyagból készült a Békés Megyei Levéltár kiadásában Gyulán megjelent A törökök kiűzése a Körös-Maros közéről 1686-1695. című tanulmány-, illetve dokumentumgyűjtemény. A latin, német, francia, olasz nyelven írt dokumentumok most először jelennek meg magyar fordításban, illetve legtöbbje most került először kutató kezébe. Ez már maga is jelzi, milyen jelentős, a jövő kutatója számára is forráskiadványként is szereplő munka készült el. Háromszáz esztendővel ezelőtt a gyulai török helyőrség parancsnoka és a „szegedi határ erőd” parancsnoka december 21-én aláírta a megadási szerződést, amely egy évtizedes küzdelem végére tett pontot. Ezzel ez a vidék szabad lett. Ennek a szabadságnak azonban hihetetlenül magas ára volt. A vármegye falvainak többsége, kétharmada romokban hevert, a magyar lakosságot hasonló arányban pusztították el a harcok. Émellett a szövetséges hadsereg a közvetlen hadszíntérről ki is telepítette a lakosságot Hajdú, Bihar és Szatmár megyékbe, és ez, valamint a menekülés szinte lakatlan területté változtatta a vidéket. A török elleni háborút a Szent Szövetség csapatai vívták. Ez a háború itt, a Maros völgyében - amely egyúttal az Erdélybe vezető utat is jelenti - a terepviszonyok miatt is nagyon lelassult és blokádháborúvá vált. Ugyanakkor tudjuk, hogy a magyarság megoszlott, és vergődött'a török és a német között. Gondoljunk csak adott esetben a Thököly köré csoportosuló erőkre. Ébben a szakaszban azonban - a dokumentumok tanúsága szerint - különlegesen jelentékennyé vált a magyar katonaság részvétele és szerepe a szövetséges hadseregben. A dokumentumokban a szövetséges hadseregben harcoló hajdúság, a huszárregimentek, a Thököly török politikájával - a „kaftános fejedelem” politikájával - szembekerülő csapatok harcaira találunk értékes adatokat. A területen folyó hadműveltekről, a terepviszonyok, földrajzi adottságok adatai nehézségekről, az itt élő vagy idekerült emberek borzalmas szenvedéseiről, éhségről, járványról az elfogulatlan, hiteles jelentésekből értesülünk. A török uralom alatt, amikor a korabeli török történetíró szavai szerint „szüneti sincs a csatázásnak”, a középkori Magyarország virágzó kultúrtájai teljesen elpusztultak, az áradások és az elmocsarosodások a közlekedést egyes időszakokban szinte lehetetlenné tették. A temetet- len holtak, állati tetemek fertőzték a vizeket és a levegőt. Viszonylag még a lovasság volt az, amely megfelelő vezető segítségével elérhette a kitűzött célt. Ilyen viszonyok mellett alakul ki a mozgó harcok helyett a blokádháború, amellyel egyes erődöket kiéheztetnek. Ä tárgyalt korszakunkban azt láthatjuk, hogy akár a főhadsereg, akár a különítmények, vagy speciális hadtestek konkrét hadműveleti céllal indultak várak, erősséggel elfoglalására, azonban az időjárás megváltozása teljesen megakadályozhatta a hadművelet végrehajtását. A dokumentumok fordítása külön említést érdemel. Aki már ilyesmit csinált, tudja, milyen nagy nehézségbe ütközik az akkor is gyakran csúnyán író emberek írásának elolvasása a maga helyesírási, rövidí- tési problémáival együtt. Ezt a szerkesztő és az olvasásban, fordításban segítségére levő pécsi kutatók kiválóan oldották meg. Összesen 144 dokumentum fordítása szerepel a műben, és 22 korabeli térkép teszi szemléletessé. A dokumentumokban szereplő személynevek és földrajzi nevek mutatója könnyíti meg a későbbi kutatók munkáját. Dr. Rajczi Péter
