Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)

1996-02-15 / 45. szám

1996. február 15., csütörtök A Mai Nap Dünántúli Napló 3 Elhunyt Csorba Tivadar Váratlanul ért mindenkit, aki ismerte, tisztelte, szerette, hogy 68 éves korában eltávozott az élők sorából Csorba Tivadar, Pécs város közművelődésének, oktatásügyének egykori lelkes szervezője, irányítója. Fiatal korában jegyezte el magát a pedagógus hivatással, mely később az ifjúsági mozgalomhoz, a politikai hivatástudat vállalásához, a pécsi állami közigazgatás munkásai közé von­zotta. Bármilyen megbízatást kapott, bárhol is vállalt tisztséget, a becsületes, elkötelezett magatartás, munka jellemezte. Ezért volt oly sok jó munkatársa, barátja, akik - 1973-tól 1987-ig, míg a Pécs Városi Tanács művelődési osztályát vezette ké­szek voltak támogatni újszerű, gyakran merész ötleteinek meg­valósulását a pedagógusképzésben, a pécsi óvodák és iskolák fejlesztésében, a kulturális, művészeti életben. Érdeklődése fi­gyelme életünk e fontos területei iránt nyugdíjba vonulása után sem szűnt meg. Csorba Tivadart Pécs város polgármesteri hivatala saját ha­lottjának tekinti. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1996. március 1-én, 13,30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. „A Magyar Népművelők Egyesülete Pécs-Baranyai Szerve­zete szomorúan tudatja, hogy tagtársunk, Csorba Tivadar, a v árosi művelődési osztály volt vezetője, Pécs kulturális életének jeles képviselője váratlanul elhunyt. Emlékét kegyelettel meg­őrizzük.” Frankofon vetélkedő A IV. Frankofon Hét fel­nőtt civilizációs versenyének kérdései a következők. A tör­ténelem témakörében: 1.) Hol volt Gallia, ókori római tar­tomány? 2.) Melyik az a törzs, amelyik először telepe­dett le a Kárpát-medencében és uralkodott itt a Kr.e. II-III században? Ugyanez a törzs a mai Franciaország területén is „honfoglaló” volt. 3.) Mikor alapították az idegenlégiót? Melyik városban van a tá­maszpontja? Melyik magyar író műveiben olvashatunk gyakran róla? 4.) Melyik or­szágban teljesítenek állandó szolgálatot svájci katonák? 5.) Ki képviseli Magyarországot a genfi Reformáció-emlék­művön? 6.) A francia forrada­lom következetes hívei, aki­ket öltözködési szokásukról neveztek el. 7.) Országos ül­dözésük a hírhedt Szent-Ber- talan éjszakán kezdődött. 8.) Melyik hadművelet indult meg a következő üzenetre: „Les sanglots longs des vio- lons de l’automne ...” 9.) Az első világháború után Fran­ciaországhoz csatolták és népszavazással került vissza Németországhoz. 10.) 1940- ben a németek elfoglalták Franciaországot és az ország déli részén Pétain bábállamot hozott létre. Melyik város­ban? 11.) Hogyan kapcsol­ható össze a Mecsek és a na­póleoni háborúk? 12.) Ho­gyan kapcsolható össze az első, Pécsett alapított magyar egyetem és a francia történe­lem? 13.) Mit csinált Zsolnay Vilmos 1879-ben Párizsban? Az építészet témakörében: 1.) Párizstól néhány kilomé­terre lakom. Királyok éltek bennem udvari embereikkel. Mansart, le Brun és le Notre építészek hoztak létre. Évente 4 millió látogatót fogadok. 2.) Sziklás szigeten fekszem, me­lyet 1875-ben a szárazföldhöz kapcsoltak. Bencés apátság van a csúcsomon, melyhez középkori szűk utcácskák ve­zetnek körbe-körbe. Az egyik leglátogatottabb turisztikai látványosság vagyok. 3.ha­talmas, ég felé nyúló kövek vagyunk. Némelyikünk 4 mé­ter magas és 350 tonnás. Több, mint ezer van belőlünk. Néhány szekta gyülekezési helye vagyunk. Máig sem tud­ják megfejteni, kik és miért „építettek” bennünket. 4.)Egy híres francia ital fővárosában lakom. Kőbe faragott moso­lyom egyedülálló a világon. Évszázadok óta gyönyörkö­döm a gótikában. 5.) A Pire­neusokban lakom. Belém me­nekültek a XII. században ül­dözött eretnekek. Egy hegy csúcsán ágaskodom, bevehe­tetlen, biztos menedék len­nék, de a bennem rejtőzök ki- éheztethetők. 6.) Kicsiny szi­geten fekszem, I. Ferenc épít­tetett börtön gyanánt. E. Dan­tes volt leghíresebb rabom, akit Farzia abbé tanított. Telefonos váminformáció A Vám- és Pénzügyőrség új te­lefonos szolgáltatást indított. Az ügyfélszolgálati rendszer naprakész információiról a szakértők folyamatosan gon­doskodnak. A 06-1-3434-717 számok fel­tárcsázása után a szolgáltató be­jelentkezése után a 09 számok megadásával lehet belépni a Váminformációs szolgáltatások körébe. A keresett információk kiválasztásában operátor nyújt útbaigazítást. Útmutatásait kö­vetve a következő témakörök­ben tájékozódhat az érdeklődő: Utasforgalomban az enge­dély nélkül és engedéllyel kivi­hető dolgokról, a kivihető fo­rint- és deviza összegéről, vámmentesen behozható dol­gokról, mennyiségéről, a vám­fizetés módjáról és egyéb turis­tákat érdeklő témákról. A külszolgálatosokat érintő szabályokról. Az apport címén történő vámkezelés szabályairól. 2.5, 3, KFT 4, 5 m széles PADLÓSZŐNYEG „ 2 m széles , MŰANYAGPADLÓ 110-30 árengedménnyel Pécs, Mohácsi út - Tüskésréti út sarok Pécs, Nagy Jenő u. 10. Pécs, FEMA külső üzletsora } CSEMPÉK, PADLÓLAPOK >FÜMM-MANmCA mi y S2ANITERÁRUK mmm mm Í ÁRUHÁZ nmm ín ti itumm MINTABOLT ujcsw (ti. n nimiwi Valentin nap - Elég egy szál virág a kedvestől, egy lágy mosoly... fotó: müller andrea Új országos vérellátó rendszer Kórházi osztály lesz a komlói és a mohácsi állomásból A jelenlegi több, mint hatvan véradó állomásból a tervek sze­rint 28 marad az országban. Ezek az állomások az Országos Vérellátó Központhoz rendel­ten kötelesek gondoskodni az egészségügyi intézmények vér­rel és vérkészítményekkel való ellátásáról. E változásnak az a kiindulópontja, hogy a vérellá­tás állami feladat, a korábbi szervezeti felállást korszerűsí­tett formában ehhez kell igazí­tani. Az év eleji módosulás az első lépcsője a hazai vérellátó rendszer átalakításának, amely­től a biztonságosabb, szakmai­lag egységesebb és gazdaságo­sabb vérellátást remélik a szak­emberek.- A népjóléti miniszteri ren­delet alapján megszűnt az Or­szágos Hematológiai és Vér­transzfúziós Intézet, s ezzel egy időben létrehozták az Országos Vérellátó Központot, illetve az Országos Hematológiai és Im­munológiai Intézetet - mondta dr. Kerekes Endre főorvos, a Baranya Megyei Véradó Állo­más vezetője. - Mi a jövőben az Országos Vérellátó Köz­ponthoz tartozunk, amely önálló költségvetési intéz­ményként működik. A központ tervezi az egész ország éves vér- és vérkészítmény szükség­lete alapján a koordinált vérvé­teleket, illetve irányítja és fel­ügyeli a vérkészítmények for­galmazását. Lesz egy központi diszpécserszolgálata is.- Mit jelentenek ezek a válto­zások Baranyának?- A megyében egy véradó ál­lomás marad, a megyei; a ter­vek szerint a komlói és a mohá­csi az ottani kórház transzfüzio- lógiai osztályaként tevékeny­kedik tovább.- Változnak-e a feladataik?- Több feladatunk lesz. Amit eddig csináltunk - donortobor­zás, nyilvántartás, kivizsgálás, vérvétel, a levett vér vizsgálata, a különböző készítmények elő­állítása, speciális vérkészítmé­nyek biztosítása más intézmé­nyek számára is - az a jövőben is feladatunk marad, de na­gyobb lesz a szervezési és ellá­tási kötelezettségünk.- Az elmúlt években csökkent a véradók száma, mind keve­sebb mennyiségbóí kellett gaz­dálkodniuk. Változhat-e ez a helyzet a vérellátó rendszer át­szervezésétől?- Nem hiszem, hogy az át­szervezéstől több lesz a véradó, vagyis a donor toborzás a jövő­ben is kiemelten fontos feladat marad, s ebben továbbra is számítunk a Vöröskereszt munkájára. Viszont az egysé­ges országos rendszerbe fogott mennyiség, illetve a különböző készítmények nagyobb bizton­sággal szolgálhatják a gyógyí­tást függetlenül attól, hogy pé­csi, vagy miskolci betegnek van-e szüksége vérre. Informá­cióink szerint a jövőben na­gyobb szerepet szánnak az au- totranszfúziónak, vagyis bizo­nyos műtétek előkészületeként - ha az egészségi állapota meg­engedi - magától a betegtől ve­szik le azt a vérmennyiséget, amire szüksége lehet. A fel­adatkörök kimunkálása még tart, s gondolom, hogy időbe te­lik, amíg a jelenlegi gyakorlat­ról teljesen áttérünk az újra. A Deutsche Welle és Kelet-Európa A németek tömegkommuniká­ciós „tankja” a Deutsche Welle. Sok különlegessége mellett szembeötlő: hirdetésekkel nem foglalkozik, bevétele nincs. A német állam finanszírozza mű­ködését, s ebből adódik legfőbb feladata: e német hullámon megkülönböztetett figyelem­mel foglalkozni a német ese­ményekkel, népszerűsíteni az országot gazdasági, kulturális téren, bemutatni szép tájait, fel­lendíteni az idegenforgalmat. A közelmúltban tartották a fővárosban, a Kongresszusi Központban azt a kommuniká­ciós seregszemlét, melyen ott volt a DW televíziós műsor- szerkesztésének kelet-európai felelőse, Adriana Cosoveanu és a DW Rádió magyar szerkesz­tőségének vezetője, Szalay Sándor. Mint megtudtuk: a DW erőteljesen szeretne nyitni Ke- let-Európára, s ennek jegyében szerkeszti műsorait. K. F. Qj\ ú. oí c\] rívó. az Dunántúli Napló előfizetésére 1996. március l.-jétől Címzett: az Új Dunántúli Napló Kiadóhivatala Pécs, Rákóczi út 34. Pf.: 134. Előfizetési időszak Előfizetés díja Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény példányszámban 6 forintban ” 210 egy hónapra két hónapra negyedévre félévre 650 Ft 1300 Ft 1950 Ft 3900 Ft 12 420 18 630 36 1260 Az előfizetéssel tagja leszek a Kedvezményes Vásárlói Körnek és a kijelölt áruházakban, üzletekben, szolgáltatóhelyeken a gépi számlámmal kedvezménnyel vásárolhatok név lakcím (ir. szám) Kérjük a megrendelőlevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni vagy az Új DN hírlapkézbesítőnek átadni, legkésőbb február 26-ig. Az új előfizetők között 5 dh 1000 Ft értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki, a kedvezményes vásárláson felül. Millecentenáriumi kiállítás Nagyszabású kiállításra ké­szül a Mecseki Erdészeti Rt.: a millecentenárium tisz­teletére a pécsi MTESZ székház nagytermében, il­letve az előtte lévő téren mutatják be a mai erdőgaz­dálkodás főbb területeit. Az utóbbi évtizedekben nem volt olyan kiállítás Bara­nyában, amely az erdőt és gyümölcseit, a gazdasági és közjóléti célú hasznosítást úgy tárta volna a nagykö­zönség elé, hogy a látogatók mintegy „az erdőben sé­tálva” ismerkedhetnek meg az erdészek, vadászok mun­kájával. A május elején nyíló bemutatóra már most elkezdték az anyag összeál­lítását. Miben jártak a honfoglalók? A Zürichi Magyar Törté­nelmi Egyesület és a kapos­vári Iparművészeti Szakkö­zépiskola képző- és iparmű­vészeti, valamint kézműves pályázatot hirdet a honfog­lalás 1100. évfordulójára. Olyan képző- vagy iparmű­vészeti alkotásokat várnak, amelyek kötődnek a honfog­lalás szellemiségéhez. A kézműveseknek korabeli ruhákat, szerszámokat, fegyvereket stb. kell bekül- deniük. Határidő: 1996. áp­rilis 20. A szakközépiskola címe: 7400 Kaposvár, Szántó u. 11. Laktanya vizit hozzátartozóknak A héten sorkatonai szolgá­latra bevonuló fiatalembe­rek hozzátartozóit fogadják február 18-án 8.45 órától a pécsi „Szigetvári” Zrínyi Miklós Tüzérdandár lakta­nyájában. A nyílt nap során a hozzátartozók ízelítőt kapnak a dandár életéből, megtekinthetik a hálókörle­teket, az étkezdét, a techni­kai eszközöket és a fegyver­zetet. Az ezt követő fóru­mon felmerülő kérdésekre Kovács Gyula alezredes, a dandárparancsnok első he­lyettese válaszol. feLugossy grafikái feLugossy László grafikáit bemutató kiállítás nyílt teg­nap Pécsett a Nevelők Háza Galériájában. A szentendrei művész kiállítását Weber Kristóf zeneszerző nyitotta meg, akinek Szép levegő című operáját feLugossy László állította színpadra két éve Pécsett, a Kisszín- házban. Levegőt! A február 13-án mért 24 órás át­lagértékek alapján Pécs város légszennyezettségét a követ­kező mutatók jellemezték az egészségügyi határérték (100%) százalékában: kéndio­xid 100,8%, nitrogéndioxid 59,9%, szénmonoxid 30,0%, szálló por 74,9%, ózon 22,6%. Pécs város levegőminősége vál­tozatlanul nem megfelelő. A nitrogéndioxid értékek a város minden részén az esti órákban meghaladták a határértéket, a kéndioxid pedig a város köz­pontjában több ízben és hosz- szabb időszakban 1,5-3,5-sze- res túllépést ért el, a Mecsek- oldalon időnként több, mint négyszeres volt a határérték túl­lépés. Komló légszennyezett­sége: kéndioxid 45,1%, nitro­géndioxid 31,2%, Ózon 15,5%, a levegőminőség kielégítő volt.

Next

/
Thumbnails
Contents