Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)
1996-02-14 / 44. szám
2 Dünántúli Napló Külföld - Magyarország 1996. február 14., szerda Fogadás jobbról. Szarajevóban már felsorakozott a bosnyák kormány díszszázada, hogy méltóképpen fogadja a fővárosba érkező Milan Kucsan szlovén elnököt, amikor a takarítónő még javában dolgozott a vörös szőnyegen. fotó: feb/reuter Kiterjesztik a zálogjogot t „Homokóra” a parlamentben, napirend eló'tt, parázs vitával „Könnyű nem megérteni őket” - ez a felirata annak a két összesimulva sétáló fiatalembert ábrázoló plakátnak, amely tegnap a Ház napirend előtti vitájának főszereplőjévé vált. Dobos Krisztina (MDF) ugyanis felháborodva tette szóvá, hogy a homoszexuális pár képét a Művelődési Minisztérium azzal küldte meg valamennyi középiskolának, hogy a tanárok beszélgessenek e témáról diákjaikkal. A képviselőasszony felszólalása parázs vitát indított el, amelyben elhangzott: az ominózus hirdetmény nem homo- szexualitást hirdet, hanem a másságot sújtó társadalmi előítéletek ellen lép fel. A plakát az Európa Tanács intoleranciaellenes kampányának része. A tárgysorozatra térve a Ház folytatta a sorkatonák, tartalékos és póttartalékos katonák szolgálati viszonyáról szóló előterjesztés tárgyalását. A törvénytervezet alapelve, hogy a hadköteles felnőtt ember, akinek az állampolgári és szabadságjogait csak a legszükségesebb mértékben megengedett korlátozni. Folytatódott a Polgári törvénykönyv zálogjogi részének átalakítását célzó javaslat tárgyalása is. Ismeretes, hogy sokan indokolt esetekben sem tudnak hitelhez jutni, mert a bankok nem látják biztosítottnak pénzük visszatérítését. Ennek kárvallottal elsősorban a mezőgazdasági gazdálkodók. A javaslat szerint a jelzálogjogot - az ingatlanokon túl - kiterjesztik az ingóságokra is, s bevezetik a vagyont terhelő jelzálogjog intézményét. S. Á. PILLANTÁS A TÁRGYALÓTEREMBE Testvérháború - kertes házért Napjainkban mind többen igyekeznek saját, „egyszemélyes” tulajdonra szert tenni. Ez magyarázza, hogy az utóbbi időben szinte ugrásszerűen megnőtt a közös tulajdon megszüntetéséért indított perek száma. A tulajdonostársak rendszerint arra törekednek, hogy lehetőleg nem túl nagy ellenérték fejében „elpereljék” a másik részét, s egy-egy örökölt vagy szerzett ingatlan kizárólagos birtokosává váljanak. Horn Gyula sajtótájékoztatója Szlovákia engedélyezte a leszerelt német erőműből Paksra szállítandó fűtőelemek tranzit- ját. Mojmír Seliga, a Szlovák Atomenergia Felügyelet szóvivője szerint a „zöld utat” már február 8-án megadták. A 235 fűtőelemet három különleges vasúti kocsiban április végéig szállítják Paksra. Merényletet terveznek csecsen harcosok az ukrán fővárosban, Borisz Jelcin orosz elnök kijevi látogatása idejére - állítja Olekszandr Morusz, a betiltott ukrajnai szélsőjobboldali mozgalom, az UNA-UNSZO sajtótitkára. Jelcin április 4-én utazik Ukrajnába, hogy Leo- nyid Kucsma államfővel aláírja az orosz-ukrán alapszerződést. A magyar gazdaság túljutott a mélyponton, és fokozatos növekedésre van kilátás - állapította meg Otto Wolff von Amerongen, a Német Gazdaság Keleti Bizottságának elnöke a Handelsblatt című lapban. A gazdasági szakember szerint Magyarországnak több mint tíz évre van szüksége a nyugati mintájú piacgazdaság kialakításához. Kína ISO ezer katonát vont össze a tajvani elnökválasztások idejére kitűzött hadgyakorlatra. „Harcra készen állunk, de nem számítunk háborúra” - jelentette ki Csiang Csun-ling tajvani védelmi miniszter. Kína 226 repülőgépet állomásoztat délkeleti partvidékén, Tajvan szigetével szemben. Iowai győzelme ellenére sem érezheti még magát nyeregben a republikánus elnökjelöltség megnyerésére legesélyesebbnek tartott 72 éves veterán politikus, Robert Dole kansasi szenátor. A hétfő esti pártgyűléseken a szavazatoknak kevesebb mint egyharmadát szerezte meg, alig néhány százalékkal megelőzve a keresztény jobboldal támogatását élvező Pat Buchanan kommentátort. Sikeres műtétet hajtottak végre Alekszandr Vengerovsz- kij dumaképviselőn. A szélsőjobboldali Vlagyimir Zsiri- novszkij pártjának második emberére lakásának közelében, kutyasétáltatás közben lőtt rá két ismeretlen tettes. Az egyik golyó a lábán találta el Venge- rovszkijt, aki az orosz vezetés több tagjával lakik egy házban. Újabb robbantással sem sikerült szabaddá tenni az utat az előtt a húsz ember előtt, akik egy beomlott alagútban rekedtek Japánban, Szapporó közelében. A hatalmas szikla, amely rázúdult az országúti alagútra, maga alá temetett egy autóbuszt és egy személykocsit. A szerencsétlenül járt húsz ember nem ad életjelet magáról. Jó példa erre az az ügy, amelyben a vitatott ingatlan két testvér osztatlan, egyenlő arányú közös tulajdona volt. A kertes ház egyszobás, és ténylegesen csak a felperes testvér birtokolta. Öccse a saját részére öröklési szerződést kötött valakivel. Az elidegenítési és terhelési tilalmat be is jegyeztette a földhivatalban. Bátyja a közös tulajdon megszüntetését kérte a bíróságtól. Felajánlotta, hogy megfizetné a fél tulajdon megfelelő megváltási árát testvérének annak fejében, hogy a házrészt a bíróság neki ítéli. Az öcs természetesen viszontkeresettél élt. Azzal érvelt, hogy ő is hajlandó lenne bátyját kifizetni, ha így az egész ingatlan tulajdonjogát megszerezhetné. A bíróság salamoni ítéletet hozott: mindkét kérelmet elutasította. Indoklásában rámutatott, hogy az elidegenítési és terhelési tilalom alatt álló ingatlan közös tulajdonának megszüntetésére nincs lehetőség, ha a tilalom jogosultja nem járul hozzá. Márpedig ez esetben erről van szó. Hiába hivatkozik a felperes a polgári jogi törvény azon kitételére, hogy senki sem köteles közös tulajdonban lakni. A bíróság az ügy fontos szereplőjének minősítette azt a személyt, akivel a fiatalabb testvér öröklési szerződést kötött; az ő írásos egyetértése nélkül ugyanis semmiképp nem lehet mással felcserélni a jelenlegi tulajdonost. Ilyen írást azonban a testvérháború egyik részvevője sem tudott fölmutatni. dr. Lajer Erika (Folytatás az 1. oldalról) A baranyaiakat is érintő információként hangzott el, hogy az M3-as mellett a Déli autópálya megépítésére előrehaladott tárgyalások folynak nemzetközi konzorciumokkal. Több kérdés foglalkozott a magyarok hétvégi sikeres budapesti találkozójával. A miniszterelnök megerősítette, hogy fontos élmény volt számára a találkozó, sok hasznosítható javaslat fogalmazódott meg. Megállapodtak az évenkénti folytatásban, s ha a külföldön élő magyarok segíteni akarnak az országnak, a kormány nyitott feléjük. A résztvevőket egyébként a külképviseletek által készített lista alapján hívta meg. Román és magyar részről is megvan a szándék arra, hogy folytassuk az alapszerződés nyitott kérdéseinek megoldását - jelentette ki Somogyi Ferenc külügyi államtitkár, aki tegnap Bukarestben tárgyalt. A magyar diplomata előbb román kollégájával, Marcel Di- naval, majd Teodor Melescanu külügyminiszterrel folytatott megbeszélést az alapszerződésről és a román-magyar megbékélési dokumentumokról. Somogyi Ferencet fogadta Ion Iliescu államfő is. „Napirendünkön szerepel az, hogy megállapodjunk a hogyan tovább bizonyos részleteiben” - közölte a tárgyalások szünetében a magyar külügyminisztérium köz- igazgatási államtitkára. Sorin Ducaru román külügyi szóvivő elmondta, hogy Iliescu Moszkva élesen bírálja a háborús bűnökkel vádolt két boszniai szerb tábornok letartóztatását. Karaszin orosz külügyi szóvivő önkényes akciónak minősítette Djordje Djukics és Aleksza Krszmanovics tábornok Hágába szállítását, ami szerinte nem segíti elő a daytoni békeszerződés megvalósulását. Karaszin megkérdőjelezte a két szerb tábornokot elfogó muzulmánok akciójának jogosságát is. „Moszkva magyarázatot kér Hágától, és objektív vizsgálatot sürget a háborús bűnök ügyéElhangzott, hogy a miniszterelnök értelmetlennek látja megvalósítani Torgyán József javaslatát, hogy tartsanak politikai vitanapot a határon túli magyarság autonómia elképzeléséről, mert meglátása szerint a határon túli magyar szervezetek sem egységesek a témában, és először nekik kellene tisztázniuk álláspontjukat. Nem született érdemi válasz a mai és holnapi vatikáni látogatás céljairól. A miniszterelnök ugyanis tartja magát a katolikus főpapokkal történt megbeszélés szerinti megállapodásához, s csak - ahogy fogalmazott - Őszentségével és a Vatikán miniszterelnökével folytatott tárgyalások után ad tájékoztatást. G. G. elnök és Horn Gyula kormányfő márciusra tervezett találkozóját a román fél a dokumentumok aláírása szempontjából nem végső határidőnek, hanem ösztönzésnek tekinti. „Magyarország és Románia újabb kísérletet tesz a kibékülésre” címmel egyébként tegnap interjút közölt Kovács László külügyminiszterrel a bécsi Kurier. A cikkíró szerint Magyarország világosan Bukarest tudomására hozta, hogy az Iliescu elnök által javasolt, a történelmi megbékélésről szóló dokumentum és a kisebbségekkel kapcsolatos magatartási kódex nem helyettesítheti, legfeljebb kiegészítheti a magyar-román alapszerződést. Utóbbi megkötésének fontosságát hangoztatta rövid bukaresti látogatásának végén Richard Holbrooke amerikai külügyi államtitkár-helyettes is. ben” - fogalmazott. Nicholas Burns amerikai külügyi szóvivő időközben nyugtalanítónak minősítette azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint Radovan Karadzsics, a háborús bűnök elkövetésével vádolt boszniai szerb vezető a közelmúltban négy NATO-ellenőrzési ponton is zavartalanul áthaladt. A daytoni megállapodás nem teszi kötelezővé a NATO-egységek számára a háborús bűnök elkövetésével vádolt személyek felkutatását, de lehetőséget ad arra, hogy őrizetbe vegyék az illetőket, ha rájuk bukkannak. Somogyi Ferenc Bukarestben tárgyalt Újabb kísérlet a kibékülésre Moszkva kifogásolja a szerb tisztek elfogását Karadzsics jöhet-mehet Arany Kamera-díjazottak Idén harmincegyedszer osztják ki az Arany Kamerát, a legjelentősebb német televíziós díjat. A díjazottak között tévés személyiségek mellett a nemzetközi show-business ismert sztárjai, valamint egy szervezet is szerepelnek. Politikai tevékenységükért idén a Greenpeace nemzetközi környezetvédő mozgalom aktivistái kapnak Arany Kamerát a francia atomkísérletek elleni tiltakozó akcióikért. Másodszor veheti át a díjat két színész: Harald Juhnke és Marius Müller- Westernhagen. Az utóbbit énekesként is ismerheti a magyar közönség. A külföldiek közül a hazánkban is nemsokára fellépő Jósé CarrerasX említhetjük, akiről honfitársnője, Montserrat Caballé így nyilatkozott: „az évszázad hangja”. Az Arany Glóbusz után Arany Kamera jár Gerard Depardieu- nek. A francia színész 47 éves kora ellenére már 80 filmben szerepelt.' Az indoklás szerint azért kapja a díjat, mert „élete a film”. A hollywoodi sztárokat egy igazi legenda, Anthony Quinn képviseli. A kétszeres Oscar-dí- jas színész a maga 80 évével a legidősebb a kitüntetettek közül. A hölgyek közül Jodie Fos- tert tartották érdemesnek a díjra. A 33 éves, kétszeres Os- car-díjas színésznő újabban nemcsak játszik, hanem rendez, és produceri feladatokat is teljesít. A díjátadási ünnepséget Bálint-napon, február 14-én tartják. Ferenczy Europress Hölgyek kiélezett versenye az Oscar-díjért Tolonganak a sztárok „A nők éve!” - ezzel a címmel kürtölte világgá a legbefolyásosabb szórakoztatóipari szaklap, az Entertainment Weekly az idei versengést az Oscar-díjakért. A jelöltek listáját tegnap tették közzé Los Angelesben. Éles versengés várható a hölgyek között. A nálunk kevéssé ismert Elisabeth Shue a kritikusok elismerését váltotta ki a Las Vegas-i történet című filmben nyújtott alakításáért. A nagyobb nevek azonban háttérbe szoríthatják, hiszen a legjobb női alakítás Oscarjáért versenyben van Emma Thompson, Sharon Stone, Meryl Streep és Nicole Kidman is. A legjobb filmért járó díjért vetélkedhet az amerikai űrhajózás hőskorát megéneklő Apollo 13, a beszélni tudó kismalacról szóló Babe, a száműzetésben élő chilei költőt, Pablo Nerudát középpontba állító A postás, a skót szabadságharc történetéből merítő Oroszlánszív, és a múlt századi Anglia vidéki életét ironikus-érzelmes színekben ábrázoló Értelem és érzelem. A díjra esélyes rendezők között van Chris Newman, Tim Robbins, Mel Gibson, Mike Figgis és Michael Radford. A legjobb férfi főszereplőnek jelölték többek között Nicholas Cage-el, Richard Dreyfusst, Anthony Hopkinst, Sean Pennt és Massimo Troisit. Emma Thompson is számíthat az Oscarra i 4 4 t i