Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)

1996-02-13 / 43. szám

1996. február 13., kedd VÁROSAINK Dunántúli Napló 9 Jubileumra készül a fúvószenekar Mindig bízhattak a bánya és a város támogatásában A Komlói Bányász Fúvószenekar tagjai a hat évtizedes múltból sok szép sikerre emlékezhetnek. Hosszú út előtt A huszonötéves fiatalember mosolyogva fogad. Nyílt és nyugodt tekintetű. Mintha nem is emlékezne arra a más­fél évvel ezelőtti esős szep­temberi hajnalra. Pontosab­ban a borongós időre még igen, és Magyaregregyre is. De hazafelé az útra már ke­vésbé. Komló felé haladva el­aludt abban személyautóban, amit egy régi, félig-meddig alkalmi ismerőse - egy hozzá hasonló fiatalember - vezetett fáradtan. Nagyon fáradtan, ta­lán italosán is. „Elaludtam” - szögezi le Benke Tamás, mintha érzel­mek nélkül tenné. „Az akna­mélyítőknél vágódtak egy vil­lanyoszlopnak.” - teszi hozzá rokkantnyugdíjas édesapja. Tamás, aki azóta tolószék­ből nézi a világot, hozzá te­hetné, hogy most is a vétlen bűnhődött. Hiszen a gépkocsit vezető társa kisebb sérülések­kel megúszta. De nem teszi hozzá: Inkább arra figyel, hogy vállból-könyökből ismét mozog a karja. A mellkas vo­nalától lefelé béna teste. „Két hónapig élet és halál közt lebegett.” - mondja az édesanyja. - „Mindig sírva mentünk el.” - emlékezik csaknem színtelen hangon. Kéri, igyam a kávémat, mert kihűl. Az elfojtott érzelmek mögött már erős remény buj­kál. Reménye annak, hogy a fiú egyszer talán felépül. „Budakeszin, az ŐRI intéze­tében hónapokig rehabilitá­ciós kezelést kapott. Volt Harkányban is. Gyógytornász és hetente két alkalommal természetgyógyász látogatja. De az, hogy valaki rendszere­sen, napi nyolc órát foglal­kozzon vele - mert erre volna szükség - az már megfizethe­tetlen. Külföldön viszont több neves, gerincsérültekkel fog­lalkozó intézet van, ahol javu­lásban is bízhatunk. Egy ne­ves graz-i intézetből már van meghívólevelünk, csak a pénz hiányzik. A műtétet végző Dóczy Tamás professzor fel­ajánlotta, hogy az Olivecrona Alapítvány bankszámlájára, a 10402427-24214551- 70070000-es számúra gyűjt- sünk és különítsünk el pénzt. A befizetőnek a csekken fel kell tüntetnie, hogy a pénzt erre a rehabilitációs kezelésre ajánlotta fel. A legrövidebb, de feltétlenül szükséges keze­lési idő három hónap, de ma­gyar pénzben ez is 5,5 millió forintba kerül.” A Benke-család az első lé­pést már megtette ezen a hosszú úton. Eladták lakóte­lepi, emeleti lakásukat, né­hány hónapja magánházat vá­sároltak, amit a tolókocsis közlekedés igényei szerint alakítottak át. A szakmája szerint központi fűtésszerelő fiatalember nemcsak a szá­mára lehetséges tomagyakor- latokat végzi el napról-napra, de édesanyja segítségével könyveket búj. Nem adják föl. B. R. Egy lakótelepi iskola másfél évtizede Komlói körkép Választmányi ülés A Komlói Honismereti és Vá­rosszépítő Egyesület választ­mánya február 19-én hétfőn 16 órától ülést tart a városházán, amelyen az évnyitó közgyűlést készítik elő. Lakossági fórum A Dávidföldi Általános Iskolá­ban február 14-én szerdán 17 órai kezdettel lakossági fórum lesz. Napirendjén a város tava­lyi évének értékelése és az idei esztendő tervei szerepelnek. A fórumon Szarka Elemér pol­gármester, Páll Lajos képviselő és Polics József városüzemelte­tési irodavezető számol be a vá­rosrészt érintő tervekről. A múzeumbaráti kör évnyitó találkozója A Városi Helytörténeti Múze­umban február 14-én 17 órakor lesz a múzeumbaráti kör idei első összejövetele. Ismertetik az idei év munkaprogramját, elvégzésére munkacsoportokat alakítanak. Programajánló A Színház és Hangversenyte­remben Cseh Tamás február 12-én 19 órára hirdetett, elma­radt dalestje február 26-án lesz megtartva. A színházban feb­ruár 20-án 19 órakor Zámbó Jimmy koncert lesz. Városi borverseny Március 1-én és 2-án városi borverseny lesz a Május 1 Mű­velődési Házban. A borokat - fajtánkánt két palackkal lehet nevezni - február 28-án és 29- én 8-tól 17 óráig kell leadni a művelődési házban. Nevezési díj 100 forint. Borbírálat már­cius 1-én, eredményhirdetés 2- án 15 órakor lesz. Az oldalt összeállította: Bóka Róbert A Komlói Bányász Fúvószene­kar idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Rostás Miklós, az együttes elnöke, visszatekintve a múltra, elmondta, a zenekart még Sze­derkényi Adám alapította, aki egészen 1967-ig vezetőjük volt. Őt Bornemissza Péter, Szabó Ferenc, Németh Tamás követte, majd 1994-től Gyurkó István a szakmai vezetőjük. És feltétle­nül említeni kell Ambach Adám nevét, aki élő legendájuk, kar­mester híján összefogójuk, ve­zetőjük volt. A legnagyobb si­kereket a nyolcvanas években aratták, Szabó Ferenc vezetésé­vel a legmagasabb minősítést, a koncertzenekar címet is elnyer­ték. A bánya leépülésével 1988-tól megszűnt a műszak­támogatás, 93-ban pedig önálló egyesületté alakultak jobb anyagi körülmények reményé­ben. A próbálkozás sikertelen­nek bizonyult, így januártól is­mét mint a művelődési központ művészeti együttese működ­nek. A bánya és a város támo­gatását azonban még a legrosz- szabb időkben is maguk mögött tudhatták és a szakmai munka is fellendülőben van. a negyven tagú társaság csak a legutóbbi Komló legnagyobb háztartási propán-bután forgalmazója a Prímagáz Rt. A központi tele­pen kívül a Süni Diszkontnál, a kökönyösi TOTÁL és a sikon- dai elágazásnál lévő Avanti töl­tőállomásnál van cseretelepük. A közelmúltban három újabb kérelem került az önkormány­zat asztalára. A Prímagáz helyi vezetője, Hock Zoltán szerint azonban a hivatal nehézkessége hátráltatja a lakosságot szolgáló cseretele­pek létrejöttét. Szerinte a me­gyében csak itt kötik építési engedélyhez a szabványnak megfelelő konténerek telepíté­sét, másutt a kérelemre percek alatt pecsét kerül. A gesztenyésiek bizakodhatnak A villámvédelem miatt csak ta­lapzaton rögzített konténerek használhatók, ezért a telepítés engedélyhez van kötve minde­nütt - tájékoztat Polics József, a városüzemeltetési iroda veze­tője. Az új telepek létesítésének lassúsága nem a bürokrácia hi­bája. Héjjas József né geszte- nyési vállalkozó előírások sze­rin benyújtott kérelmére a bea­dást követő második napon, azaz a múlt héten megkapta az engedélyt. Ha nem érkezik a három hónapban nyolc tehetsé­ges fiatalt „igazolt” a zeneisko­lától, a mindenkori bázistól. Rájuk férne egy új uniformis is. A régi már nagyon viseltes. Hangszereik állapota olyan, hogy csak a javítás több milli­óba kerülne. Jubileumukat, fennállásuk 60. évfordulóját augusztus végén, a Komló na­pok keretében ünnepük majd. lakók részéről két héten belül fellebbezés, megkezdheti a szolgáltatást. Bár Héjjasné a saját telkére kérte az engedélyt, a szomszé­dok fellebbezést nyújthatnak be ez ellen - mondja a gesztenyé­siek képviselője, Mátyás János aki reménykedik abban, hogy ez nem történik meg, hiszen itt sok nyugdíjas él, aki így tud a legkönnyebben gázpalackhoz jutni. Vita a bérleti díj körül A következő telep a Zrínyi tér­rel szemben lévő Agip-kút mel­lett, egy önkormányzati tulaj­donú telken létesülne. A kérel­mező a töltőállomást üzemel­tető Huba Oil Kft., a kft. azon­ban perben áll a töltőállomás te­lektulajdonosával, Fung János­sal, mert magasnak találja a bérleti díjat. Ugyanakkor Fung, mint az önkormányzati tulaj­donú telek szomszédja - telek­szomszédi jogon - már felleb­bezett egyszer a telepítési jogot adó építési engedély ellen. Február 15-én újra próbálko­zik a telek hasznosításával az önkormányzat - de hogy lesz-e cseretelep, az továbbra is kér­déses. Fung ugyanis csak akkor áll ei az újabb fellebbezéstől, ha Vendégük lesz a testvérváros Neckartenzlingen fúvószene­kara, és az idén 35 éves Komlói Munkáskórus is fellép az ese­ményen, Pécsett pedig a Me­cseki Szénbányák Fúvószene­karával adnak közös koncertet. Több mint 10 éve nem vettek részt minősítő hangversenyen, így ismét cél a legmagasabb minősítés megszerése is. D. G. a kft.-étől írásos garanciát kap a pereskedés beszüntetésére. Cseretelep az Attila utcában? A harmadik kérelmet a minap utasította el a képviselőtestület. Szilvásban, az Attila utcában Kakas Melinda szeretne csere­telepet létesíteni. A kérelmében megjelölt hely azonban belterü­leti, ezért Kovács Péter városi főépítész javaslatára a tervet elutasították. Két lehetőség ma­rad a konténer kihelyezésére; vagy ideiglenes területfoglalási engedélyt kell szerezni annak minden rizikójával, vagy a saját telkén állítja fel a konténert. Kakas Melinda nem áll el szán­dékától, hiszen a szilvási tégla­épületekben és Somágon is nagy az igény palackos gázra. Ellenérdekeltség a piacon A tehergépkocsival gázt fuva­rozó Zsirmon Attila persze nem örül az új telepeknek. Megren­deléseinek száma már tavaly jócskán lecsökkent. Azt mondja, Szilvásban és Kökö- nyösben még megy az üzlet, de telep létesítésével próbálkozik maga is. Tud az engedélyek kö­rüli huzavonáról, mégis vál­lalja. Egyelőre! D. G. Ami az oktatásügyet illeti, ma­napság egyre kevesebb abban az ünnepelni való. Az sem lehet feltétlenül az indoka, hogy egy lakótelepi iskola megért másfél évtizedet és most sem kerül a megszüntetendők listájára. De mennyi az a másfél évtized, amikor ötven, száz vagy ezek­nél is korosabb iskolamatuzsá­lemek vannak? A város legmagasabb pont­ján lévő Felsőszilvási Általános Iskola most mégis ünnepel. Kö­szönthetné a hely varázsát - megköszönhetné sajátos hangu­latú, függőfolyosókkal össze­kapcsolt belső tereit a terve­zőknek, ha nem volna kicsi a tornaterem, ha az üvegtető alatt nem lenne télen valamelyest hidegebb, nyár közeledtével melegebb. Ha nem a saját igé­nyességük tükröződne az iskola tisztaságában, a lépcsőházban kialakított páfrány- és virág­esőben. Ünnepelhetnék azt is, hogy Tillinger Jánosné igazgatónőt most részesítette Komló Város Önkormányzata elismerésben kiváló munkájáért. Az igazga­tónőt persze öröm tölti el, de nem magát akarja ünnepeltetni. A kollégák természetesen sze­retettel koccintanak erre, a isko­laalapító tanárokra - egymásra is. De azt is ünnepük, hogy a német nemzetiségi nyelvet is tanító iskolát a sajátuknak ér­zik. Hogy dr. Rácz Sándor - akkori művelődési osztályve­zető, ma alpolgármester - kar­doskodott a lakótelepi iskola felépítése mellett, és a már nyugdíjas igazgatónő, dr. Tóth Tiborné nyomdokain az átlagé­letkorát tekintve fiatal tantestü­let kiegyensúlyozott, jó közös­séggé kovácsolódhatott. Azt, hogy Komló legifjabb iskolája is büszke lehet múlt­jára, ha ez a múlt mégoly rövid is, és arra a néhány, itt végzett pedagógusjelöltjére, akik szí­vesen jönnek vissza a gyakorló- tanítás heteire á régi-új falak, volt tanáraik közé. B. R. Hogyan születik a gázcseretelep? Komlón sem a hivatali bürokrácia késlelteti a létesítésüket Jótékonysági est Magyaregregyen Február 17-én 17 órakor jóté­konysági est lesz Magyaregre­gyen az Arnold házban. A szer- . vezők - Magyaregregy, Kárász Szalatnak és Köblény önkor­mányzata - a rendezvény bevé­telét Kiéri Márk kétéves világ­talan kisgyermek szemműtétjé­hez ajánlják fel. A műsorban a Szalatnaki Általános Iskola és magyaregregyi néptáncosok lépnek fel. Egyesületi ülés A Magyaregregyi Nyugdíjas Egyesület február 15-én csütör­tökön 17 órától farsangi össze­jövetelt tart az Arnold házban, amelyen a résztvevők beszámo­lót hallgatnak meg az egyesület tavaly végzett munkájáról és idei terveiről is. Városvédő kamera A hideg szél ellen is védel­met nyújtó buszvárók sem ússzák meg a vandálok pusz­títását. Először csak összefir­kálták, plakátokkal csúfítot­ták a hófehér, mutatós váró­kat, majd letörték a csikktar­tókat. Most az alsó vasleme­zeket rúgják ki, viszik el. A felháborodás érthető. Csak nem idegenek jönnek és tör­nek össze majd mindent az éjszaka leple alatt? A szétvert virág- és szeméttartók, kresz- táblák javítása, pótlása mind pénzbe kerül, amit vala- mennyein fizetünk! Gondol­junk erre, és segítsünk azok­nak, akik hivatalból, büntetés kiszabásával, próbálják őrizni a város rendjét! A közelmúltban telepített új buszvárók közül számosat rongáltak meg, tettek tönkre szán­dékosan KÉP ÉS SZÖVEG: NEMESIÁ. Hirdetésfelvétel az Új Dunántúli Naplóba valamint a lap előfizetésével kap­csolatos ügyintézés a Komló és Környéke Területi Ügynökségen Munkanapokon: 8-11 és 14-16 óráig Cím: 7300 Komló Kossuth L. u. 17-19. Tel.: 72/482-437

Next

/
Thumbnails
Contents