Új Dunántúli Napló, 1996. február (7. évfolyam, 31-58. szám)
1996-02-09 / 39. szám
8 DUnántúli Napló Kultúra 1996. február 9., péntek Német népdaléneklési verseny A Baranya Megyei Pedagógiai Intézet, a Baranyai Német Önkormányzatok Szövetsége és a Lenau-ház meghirdeti a IV. Megyei Német Népdaléneklési Versenyt általános iskolai tanulóknak. A versenyre 1996 május 17-én kerül sor a Lenau- házban. A versenyen szólista és páros (duett) léphet fel. (Egy iskolából több tanuló is részt vehet a versenyen.) Az egyéni versenyzőknek 10, a párosoknak (népi többszólamúságban) 5 német gyermekdalt, népdalt kell tudniok hangszerkíséret nélkül, amelyekből egyet a versenyzők választanak ki, és egyet pedig a zsűri jelöl ki - közvetlenül a verseny előtt - elének- lésre. A versenyre április 1- jéig lehet jelentkezni. Cím: 7621 Pécs, Munkácsy M. u. 8. A jelentkezés tartalmazza a tanuló(k) nevét, osztályát és a felkészítő tanár nevét. A versenyen résztvevő német nemzetiségi általános iskolák egy-egy tanulója és felkészítő tanára március 8-án (pénteken) 11.00 és 15.00 óra között felkeresheti a Lenau-ház- ban dr. Várnai Ferenc ének-zenei szaktanácsadót, aki meghallgatja a tanulók éneklését, és tanácsot ad a dalok előadására vonatkozóan. Hetvenéves lenne az idén Mensáros László és Pécs Száműzték ebbe a városba, mégis megszerette Az időpont: 1957, 1958. A helyszín: Gyűjtőfogház, Kozma utca 13. Az 56-os forradalom számtalan résztvevője tölti itt hosz- szabb-rövidebb büntetését, köztük a pécsi Weinhardt Béla. És a fogolytársak? Déry Tibor, Ilosfalvi Róbert, Göncz Árpád, Mécs Imre, Darvas Iván, Zelk Zoltán és Mensáros László. Természetesen mindenki dolgozik, ki a fordítóirodán, mint Göncz, ki a Telefongyár odatelepített üzemrészében, mint Mensáros. Weinhardt Béla minderre a következőképp emlékszik vissza:- Mensáros a forradalom idején a debreceni Csokonai Színház tagja volt, és szót emelt, hogy tűi sok sematikus szovjet darabot játszanak, sőt ennél nagyobb bűne volt, hogy szavalt az „ellenforradalmároknak” és mindenféle rend- szerellenes kijelentést tett. Ezért kapott két és fél évet. Ám szerencséjére a börtön fizikailag nem viselte meg, s tartotta benne a lelket - mint a többiekben is -, hogy a börtön színjátszó csoportjában kéthavonta fölléphetett. Az előadást először mindig az őrségnek, illetve családjaiknak mutatták be, aztán azoknak az elítélteknek, akik dolgoztak. Én pont ezeknek az előadásoknak a kapcsán kerültem szorosabb kapcsolatba a színészekkel, mert villanyszerelőként segédkeztem nekik. Mensáros László 1958-ban, rabtársa, Weinhardt Béla pedig csak 1960 áprilisában szabadult börtönéből.- Nem engedték a színpadra, ezért évekig a Margitszigeti Nagyszállóban pincérkedett. Jól megélt, mert mindenki ismerte, és busás borravalókat kapott, ám egyben szigorú volt: színészkollégától egy vasat sem fogadott el! A két volt rabtárs végül újból egy fedél alá került, ezúttal kellemesebb és otthonosabb körülmények között, Pécsett. Pedig Mensárost, a színészt ide is száműzetésbe küldték.- Megmondták neki, újra játszhat, de kikötötték, hogy csakis Pécsett - ehhez Aczél ragaszkodott. (Egyébként, mikor évekkel később, a Kos- suth-díj átadásakor gratulált Mensárosnak, mert kénytelen volt, állítólag azt mondta, „Látja, olyan erősek vagyunk, hogy még az ellenséget is kitüntetjük!”) 1962-ben jött Pécsre, igazából csak epizódszerepeket játszott, egy darabra emlékszem is, az volt a címe, „Szerelvény a hátországban”, de a közönség imádta. Az első hónapban nálunk lakott a Doktor Sándor utcában, a másfél szobás lakásunkban, és sokszor ette feleségem által főzött kedvenc ételét, a csülkös bablevest. Ha késő éjszaka kimaradt, ami meg-megesett, mert szeretett presszókba, az akkori Évába, a Színészklubba járni, inkább haza sem jött reggelig, hogy ne zavarjon, a Petőfi Mozi lépcsőin várta barátai körében a virradatot. Mensáros László fél év pécsi színészkedés után visszakerült a fővárosba, a Madách Színházba. De az a kis kiruccanás nem múlt el benne nyomtalanul, és a későbbi években is gyakran jött Pécsre. Elsősorban önálló estjeit láthatta a közönség, a „XX. század”-ot és a „III. Richard”-ot, illetve 1985-ben Tolnay Klárival a „Kedves ha- zug”-ot. A Tüdőszanatóriumban, ahol a régi barát, Weinhardt Béla (vagy ahogy ő emlegette, ha jegyet tetetett félre számára: „pécsi rokona”) dolgozott, egy hétig pihente ki fáradalmait, amit szintén egy esttel hálált meg.-Megszerette ezt a várost. Különösen a Mecseken sétált szívesen. Ott egyedül volt, és ettől megnyugodott. Mensáros László az idén lenne hetven éves. Méhes K. Eletműsorozattal ünnepük a 90 éves Vasarelyt Az idén 90 éves Victor Vasarely életművének méltatására világszerte kiállítások nyílnak meg rövidesen a művész alkotásaiból - közölte az El País című spanyol napilap. A sort a lausanne-i Olimpiai Múzeum nyitja Ötven évnyi alkotás című rendezvényével, amely 40 festményt állít ki a magyar származású művész legjobbjai közül, visszatekintve Vasarely művészetére a kezdetektől a legújabb, absztrakt kompozíciókig. A lausanne-i kiállítás február 25-ig tart nyitva, de bemutatókat rendeznek Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, sőt Mexikóban és Venezuelában is. Újra működik az Aix-en-Provence- ban székelő Vasarely alapítvány is, amelyet a mester 1976- ban hozott létre, ahogy ő fogalmazott, a különböző művészeti irányzatok központosítására és a napi élet és a művészet összeolvasztására. Az alapítvány hamarosan múzeumként működik tovább. Az El País interjút készített a festő menyével, Michelle Vasa- relyvel, aki többek között elmondta, hogy a 90. évét taposó mester egész életét a művészetre áldozta. Vasarely hajlott kora és betegsége ellenére még mindig hajnali ötkor kel, és legalább három órát dolgozik. Nem éppen csekély jövedelmét csaknem az utolsó garasig az alapítványra fordította. Vasarely követendő művészideálja mindmáig az maradt, aki mintegy mérnöki pontossággal dolgozza egymásba a művészetet és az életet. A pécsi születésű művész 1906. április 9-én látta meg a napvilágot - megszakított orvosi tanulmányai után a Bauhaus iskolához szegődött. 1930-ban költözött Párizsba, és nem sokkal később a figurális művészetről áttért máig jellegzetes, absztrakt stílusára. Vasarely a forma megszállottja, művészetének forradalmi újítása a festészet ábécéjének megalkotása. Mint menye elmondta, Vasarely mindvégig azt gondolta, hogy a világot egységes formákká lehet leegyszerűsíteni. Sokáig nagy bánata volt, hogy úgy érezte, minden művészetnek megvan a saját ábécéje, kivéve a festészetnek. Mintegy ezer alakzattal és 12 alaptónussal így maga alkotta meg ezt az alapvetést, amellyel elsőként az 1955-ben készített Kiáltvány sárgában című festményét „írta”. A cikk szerint ez volt az a műve, amellyel megvetette saját szóhasználatával kinetiz- musnak nevezett művészetének alapjait. Ebben az időben még főként fehérrel és feketével dolgozott, 1960-tól vezette be már említett színskáláját. Michelle szavaiból az is kiderül, hogy a kinetizmus kizárólag száraz geometrián alapuló ágának későbbi megjelenése Vasarely lírával teli művészetének félreértelmezése volt. Vasarely ugyanis a festészetet kizárólag kézműves jelleggel tudta elképzelni. Soha nem dolgozott modem technológiával. A számítógéphez nem ért - mondta róla Michelle. Éppen ezért - tette hozzá - amikor saját műveinek úgymond ipari szemléletű kritikáit olvassa, egy kukkot nem ért belőle ... Ünneplő közösség Ünnepeljük Magyarország ezeregyszáz éves fennállását. Ünneplő közönséghez intéznek beszédet, nekik szól a zene, ünnepi műsor, képek, körképtől egyszerű hírekig. Közönség és közösség között különbség van. A közönség alkalmi csoportosulás, a közösség együtt élők tömege. A közönséget fel lehet mérni, lehet vizsgálni számát, hangulatát, összetételét is. Ez a közönség bármilyen jellegű és nívójú rendezvényen, előadáson, ünnepen, gyűlésen, teremben vagy utcán, akár felvonuláson a közösségből vált ki. Akár kedvvel, szabadakarattal, akár kényszerből jelenik meg, ül, áll, vonul, zenére-dalra lépést tartva vagy anélkül, zászlókkal vagy jelszavas táblákkal. Mindenre volt és van példa közeli és régmúltban egyaránt. Ezt a Magyar Köztársaság határai között élő közösséget fel lehet mérni szám szerint és különböző szempontokból is Jól esik hallani, még ha néha különösen is hangzik, hogy ezerszáz éve vagyunk itt. Mondják ezt azok is, akiknek semmi közük nem lehet sem Árpád apánkhoz, sem a honfoglalókhoz. A Kárpát medencébe jöttek nem éppen Verec- kén, hanem sok más ifányból, akár már itt is voltak, vagy ide vándoroltak a szomszédból vagy messziről. Akár hivatalnoknak küldték őket, vagy itt próbáltak szerencsét, új hazát találni. Ez a közösség nem csak személyazonossági igazolványával, útlevelével, de öntudattal is vállalja magyarságát és az ezeregyszáz évet. A nyelv és a kultúra tartja össze, nem a név, amelyet örökölt, vagy választott jelezni kívánva nemzeti hovatartozását. A név mögött elfér a szolidaritás egy otthont és kenyeret adó országhoz és a származás szerinti nemzet kultúrájának örökségként őrzött tisztelete, tehát hűség a hazához és néphez egyaránt. A kettő együtt ezeregyszáz éve a hazát és annak közösségét erősíti, ha öntudatossá válik a személyben és elfogadottá a közösségben. Magyarországi németekre, szlávokra, zsidókra, cigányokra gondolok és el tudok képzelni kínait és arabot is. Mindenki beszélhet és álmodhat a maga nyelvén, dúsítják, erősítik a közösség szélnek, viharnak feszített vásznát, amely viszi előre a hajót, melyben együtt hullámzunk tarajos, örvényes vizek felett. Az ünnep habja alatt rohan a víz, viszi hajónkat új századok felé. K. T. A. Régen és most Régen, ha valakinek felfedezték a sikkasztását, másnap szégyenében agyonlőtte magát. Ma a sikkasztó másnapra agyonlövi azt, aki felfedezte. Régen a tanár behívatta a neveletlen tanuló apját, aki a tájékoztatás után nyakonvágta a fiát. Ma a neveletlen tanuló beküldi az úgyszintén neveletlen apját, hogy üsse nyakon a tanárt. Régen az iskolatáska alig volt egy kiló. Ma öt-tíz kiló. Hogy tízszer többet tudnak-e a tanulók, annak megmondhatója az a tanár, aki annak idején még egy kilós táskát hordott. Régen a tanuló vitte az iskolatáskát. Ma a nagymama. Régen azt mondták: olyan csúnyaszájú vagy, mint a kocsis, vagy jutási őrmester. Most azt mondják: olyan csúnyán beszélsz, mint egy tinédzser lány. Régen 3 millió koldus országának nevezték hazánkat. Ma 3 millió nyugdíjasának. Régen a választások idején a politikusok mindent megígértek és valamit adtak. Ma is mindent megígérnek és valamit mutatnak. Régen az emberek az ébresztőórára keltek. Ma az ablak alatt parkoló Trabant beindítására. Régen a fodrászok hajat szőkítettek, a halászok halat fogtak. Ma a zavarosban halászok olajat szőkítenek és palit fognak. Régen a lótolvajok más emberek lovát kötötték el. Ma az autótolvajok saját autójukat lopják el és aztán mennek pénzért a biztosítóhoz. Régen először a sonkát, szalonnát sózták be. Ma a járdát. Régen azt mondták, hogy húzzuk össze a nadrágszíjat. Ma nincs nadrágszíj. Régen, ha szerenádoztak, az egész utca kinyitotta az ablakot, hogy hallgassa a zenét. Ma rémülten lehúzzák a redőnyöket, hogy ne hallják a részeg ordíto- zást. Régen a rablógyilkost felakasztották. Az újságok megírták mit evett, ivott vacsorára utoljára. Ma a rablógyilkos írja meg az emlékiratait, kritizálja a kosztot, a TV műsort és karácsonykor szabadságra megy, hogy családi körben énekelje a „mennyből az angyalt.” Régen a hölgyek szemelték ki maguknak a mit sem sejtő, gyanútlan férfit. Ma is. Dr. Szalai István Tévéprivatizáció A politika utóvédharca Demszky Gábor a Nemzeti Színházról A Fővárosi Önkormányzat grátisz biztosítja a területet a Nemzeti Színház számára, mondta csütörtökön Demszky Gábor, miután a kormány aznapi ülésén három helyszín közül az Erzsébet teret választotta az új Nemzeti Színház felépítésének helyszínéül. A főpolgármester szerint közlekedési szempontból a legjobb alternatívát választotta a kormány. Rövidesen megkezdődik ugyanis a Főpolgármesteri Hivatal Károly körúti oldalának átépítése, ahol 800 gépkocsi befogadására alkalmas mélygarázst hoznak létre, ami a színház látogatóinak kényelmét is szolgálja. A színházépítéssel összefüggő konkrét kérdésekről, a beruházás kezdetéről március végén dönt a kormány. „Végjáték a Szabadság téren” címmel újabb központi napilap rögzítette a minap a lassan valamennyiünk számára nyilvánvaló tényt, a magyar és a kelet európai televíziózás őskorszaka véget ért, az új korszak új profikat kíván, s a politika kénytelen kivonulni az elektronikus média jelentős részéből, mivel az informatika társadalmának televíziójáról annyit már biztosan tudni lehet, hogy sokkal inkább gazdasági, mint politikai manipulációkra fogékony. A politika persze szívós utóvédharcokat folytat. A kisgazdák most az Alkotmánybíróságon próbálják megakadályozni a médiatörvény elfogadását. A pártok médiatanácsadói pedig abban a hitben osztják a helyeket a közszolgálati televízió felügyelő bizottságaiban, hogy embereik jelenléte tartós, az ő szavuk pedig súlyos lesz 1998-ban, a választások évében. Lehet, hogy utoljára még így lesz, de már ez sem biztos. A csehországi piacot letaroló Nova televíziót működtető amerikai cég, a CME helyi alkalmazottja, aki jól ismeri megbízóinak magyarországi marketing terveit, 20 százalékra becsüli a TV-1. lehetséges részesedését a hazai tévépiacon azt követően, hogy a TV 2, illetve az országossá bővíthető 58-as csatorna privatizálásra kerül. E becslés szerint Magyarországon a piac valamivel tagoltabb lesz a csehországinál, de nálunk sem képzelhető el, hogy a szakember- gárdáját és reklámbevételei javát egyszerre elveszítő köz- szolgálati adó megőrizze jelenlegi nézettségének döntő hányadát. A privatizálást követően a TV-1 ki lesz szolgáltatva a nagyobb szaktudással, jobb technikával és több pénzzel működtetett, feltehetően külföldi többségi tulajdonban lévő adók kényé- nek-kedvének. Utóbbiaknak szerencsére nem lesz érdeke a közszolgálati televíziózás megfojtása, hisz azt a parlament védőintézkedései követhetik. Az informatika társadalma akkor is beköszönt a tulipános ablakon, ha előzőleg kirúgják az ajtón. Ennek a társadalomnak a televíziója pedig depoli- tizált, legalábbis a pártoskodás szintjén. Mert a tömegkommunikáció természetesen nem lesz politikamentes, amig világ a világ. Az üzeneteket azonban többé nem a naponta megszólaló, minden reggel kínpadra ültetett pártelnökök és miniszterek ajkáról halljuk majd, hanem rövid híradásokból, melyek a pártok és vezetőik nyilatkozatai helyett intézmények, pártok és emberek teljesítményeiről szólnak a lényegre korlátozva a politikában természetes szóözönt. Ebből a szempontból szinte közömbös, hogy ki privatizálja a hazai televíziózást. A szakismeret a fontos. A további évtizedes nyüglődések elkerülésének egyetlen módja a megfelelő szaktudás,a technika és persze az anyagi háttér. Hazai vállalkozók csak gyártókként, segítő partnerekként jöhetnek szóba. A tőkeerős külföldiek közül is jó volna olyanokat választani, akik nem ma kezdik tanulni a televíziózást. Ki lehetne zárni közülük azokat, akik most vagy a későbbiekben monopolizálhatják a keleteurópai televíziózást, kisajátíthatják lelkeinket. Van lehetőség véget vetni a kisszerű marakodásnak, s meghívni azokat, akiket technikailag, anyagilag, erkölcsileg és persze szakmailag a világ legjobbjai közé sorolnak. Nem sokan vannak a négy legnagyobb amerikai tévétársaság mellett csak a BBC, a RAI és a két vezető német adó érdemel említést. Az összes többi földi és égi ■jelentkező gáttalan kommersz és a felesleges kísérletezés további évtizedeit igén a hazai televíziózásnak. Az pedig vajúdott most már eleget. Jókai Géza
