Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)

1996-01-02 / 1. szám

1996. január 2., kedd Társadalom Dunántúli Napló 9 Segíteni szeretnénk Gyakorta megesik, hogy egye­sületünk - nyugdíjas társaink megsegítése érdekében - kérés­sel fordul az önkormányzathoz, a Vöröskereszthez, különböző kereskedelmi és szolgáltató cé­gekhez. Az esetek többségében meghallgatásra találunk, így van lehetőségünk arra, hogy rá­szoruló társainkat adományhoz, segélyhez juttassuk. Most a nyugdíjas társainktól kérnénk segítséget. Az év első heteiben gyűjtési akciót kez­deményezünk halmozottan hát­rányos helyzetű, intézetben ta­nuló, vagy ott élő gyermekek és szüleik részére. Gyűjtésünk ki­terjed ruhaneműre, cipőre, já­tékra, könyvre, illetve min­denre, amit a gyermekek vagy szülei használnak tudnak. A családokban nélkülözhető, szí­vesen felajánlott holmikat 1996. január 10-11-én, mindkét napon 10-16 óra között várjuk Pécsett, a Rákóczi u. 11. szám alatti helyiségeinkben. Nyugdíjasok Pécsi Egyesületének elnöksége Életmódról időseknek Életmód tanácsadást rendsze­resített a Pécsbányatelepi Kórház geriátriai és rehabili­tációs osztálya a betegek ré­szére. Dietetikus és mozgáste­rapeuta foglalkozik a bent fekvő idős emberekkel annak érdekében, hogy otthonukba távozva is ismerjék: milyen táplálkozást és rendszeres mozgást ajánlott folytatniuk annak érdekében, hogy véd­jék az egészségüket. A táplál­kozást tekintve különösen fontos, hogy a minőségi vál­toztatást miként lehet na­gyobb anyagi terhek nélkül elérni. Miután a tanácsadás gyorsan népszerű lett az idős betegek körében, az osztály azt tervezi, hogy jövőre, he­tente egy alkalommal minden érdeklődő idős ember szá­mára lehetővé teszi, hogy megismerjék a tudnivalókat. Egyre több támogatóval dolgozhatunk A Nyugdíjas Egyesület megtar­totta ez évi utolsó elnökségi ülését, és sorra vette, hogy mit tudtak elérni ez évben a tagság, illetve a város nyugdíjasai ér­dekében. A legfontosabbak között em­lítendő a szociális és ügyeleti csoportunk munkája. Az itt te­vékenykedő nyugdíjasaink se­gítségével ez évben mintegy 400 rászoruló segély, gyógy­szertámogatási illetve rendkí­vüli nyugdíjemelési kérelmét segítettük összeállítani és to­vábbítottuk a Megyei Nyugdíj- és Egészségbiztosítási Igazga­tóságokhoz. A kérelmezők - a jól előkészített beadványok alapján - csaknem 90%-ban meg is kapták a mintegy 1,5 millió Ft támogatást. Az együttműködést most is meg­köszönjük az igazgatóságok­nak. Ez évben is tudtunk segíteni a legalacsonyabb nyugdíjasaink közül 400 főnek a Vöröskereszt Városi Szervezetétől kapott élelmiszercsomaggal, és to­vábbi 300 főnek vásárlási utal­vánnyal 200 ezer Ft értékben. Erre az anyagi fedezetet a Pécsi Önkormányzat 100 ezer Ft-tal, míg a további 100 ezer Ft-ot pá­lyázatunk alapján a Szerencse- játék Alapítványtól kaptuk. Új fejezetként kell értékelni ez évtől szervezetünk érdekvé­delmi tevékenységét. A válasz­tások eredményeként a városi önkormányzatba bekerült 2 képviselőnk útján többször - és a legilletékesebb testület előbb - felhívtuk a figyelmet a város nyugdíjasainak egyre nehezebb helyzetére. Arra például, hogy az országban talán Pécsett a legmagasabbak a közüzemi dí­jak, a lakhatás és a városi köz­lekedés költségei. A 44 fős tes­tületben azonban 2 képviselő sajnos csak a figyelemfelhí­vásra és a helyzet reális feltárá­sára vállalkozhat. A döntés a szavazatokon múlik! A nyugdíjemelések és a megszorító gazdasági intézke­dések kérdései nem Pécsett dőlnek el, és az egész ország nyugdíjasait sújtják. Ezért ez évben is az országos nyugdíjas szervezetekkel illetve a So­mogy és Tolna megyei nyugdí­jas szervezetek vezetőivel egyetértésben petíciókat állítot­tunk össze, amelyeket az illeté­kes kormányzati szervekhez, valamint Horn Gyula minisz­terelnökhöz továbbítottunk. Az érdekvédelem mellett természetesen sok egyéb tenni­valót találtunk tagjaink érdeké­ben. 1995-ben egy sikeres, me­zőgazdasági témájú Népfőisko­lát rendeztünk a Kiskertbarátok Szervezetével közösen. Sok elismerést kaptunk a soproni és miskolci kirándulá­sokon részt vett tagjainktól. Fe­lejthetetlen emléke marad mindannyiunknak a Sepsi­szentgyörgyi Nyugdíjas Pénz­tár tagjaival a kapcsolat felvé­tel. őszinte, tartós barátságok kötődtek e kirándulások alkal­mával. Hagyományos rendezvénye­ink közül kiemelkedő volt a Pécsi Napok keretében megtar­tott Nyugdíjasok találkozója a két társmegye szereplőivel, va­lamint az Idősek Világnapja rendezvény. Szervezetünk azonban csak úgy tud működni, ha támoga­tásban részesül. Rendezvénye­ink sikeréhez nyújtott támoga­tásokat ez úton is megköszön­jük a Pécsi Önkormányzatnak, a POTE rektorának, a ME- TESZ, a Kereskedelmi és Ipar­kamara, a DOZSO, az Ifjúsági Ház vezetőinek. Természetben és anyagiakban nyújtott támo­gatásokat a Vöröskereszt Pécsi Szervezete, a BAT Dohány­gyár, az OTP, a Temesz Hol­ding és az UNO Kft. Az 1996. évben - mindjárt januárban - ismét indítunk egy Népfőiskolát a „Nyugdíjasok élete és egészsége” témakörök­ben. Szakemberek tartanak hét­főnként 10 alkalommal előadá­sokat a Mozgalmi Házban. Tovább szeretnénk bővíteni tagjaink igényeihez igazított szolgáltatásainkat: „Hobbi Klub”-ot szervezünk, melynek keretében kisebb szakkörök működnének. Például kézi­munka, szabás-varrás, csipke­verés, angol nyelvoktatás, 8 képző- és zeneművészeti té­mákban. Várjuk nyugdíjas tár­saink jelentkezését, ötleteit, és főleg olyan aktív vállalkozókat, akik egy-egy csoport megszer­vezésében, működtetésében szívesen vállalnának szerepet. Az Egyesület Elnöksége ne­vében minden tagunknak, aktí­vánknak, Pécs város nyugdíja­sainak, a bennünket támogató szervezeteknek jó egészséget, békességes és eredményes új esztendőt kívánok. Szekeres Istvánné elnök A drótfonó üzemben kiváló minőségű kerítés alapanyag készül FOTÓK: laufer László Raklapok az asztalosoktól Foglalkoztatás Rigópusztán Mindig is arra törekedtek, hogy elfoglaltságot találjanak a la­kóknak. Az elmúlt években is dolgoztak az itt élők, de most először van szervezett és rend­szeres munkalehetőségük a ri­gópusztai szociális otthon lakó­inak. A Rána Bt. jóvoltából egy felújított épületben három fog­lalkoztatót alakítottak ki. A száz pszichiátriai és szenvedély beteget gondozó otthonban no­vembertől faládákat, raklapokat készít, szőnyeget sző, drótot fon negyven nő és férfi. Napi hat, illetve nyolc órát dolgoz­nak. A keresetük egy részét be­fizetik az intézetnek gondozási díjként, a többivel szabadon rendelkeznek. A szövődé szövőszékei Veszélyes segítség Gyógyszercsere csak ellenőrzéssel! A kiindulópont egyértelmű: annyira drágák a gyógyszerek, hogy sok idős ember nem tudja megfizetni mindazt, amire szüksége lenne, amit az orvos felír. A patikákban napi gyakor­lattá vált, hogy először, össze adják a recepteken szereplő gyógyszerek árát és közlik az összeget. Most már azt is tudjuk, hogy jövőre újabb gyógyszerár emelkedéssel számolhatunk, tehát a segítő kezdeményezés­nek minden bizonnyal nagyobb tere lesz. Arról van szó, hogy kisebb nagyobb körökben, de egyre terjed a gyógyszer csere­bere, illetve a már nem szüksé­ges pirulák továbbadása. Nem csak a már elhagyásra ajánlott, de megmaradt tablettáikat ad­ják egymásnak idős emberek, hanem a családban fellelhető, - már szintén nem használt - ké­szítményeket is. A jó szándék egy percig sem vitatható, de ezúttal rendkívül veszélyes segítésről van szó. Szakemberek a megmondhatói, hogy a hatvan éven felüli em­bereknél milyen körültekintés­sel kell kiválasztani az adott be­tegség kezelésére szánt gyógy­szereket. Számolni kell azzal is, hogy többféle gyógyszer sze­dése mellett milyen ezek egy­másra hatása és mellékhatása. Gyakran előfordul az is, hogy a tájékoztatójától teljesen eltérő módon kell szedni a gyógy­szert. Ilyen és hasonló okok miatt csak egy módon járható a segí­tésnek ez az útja: ha összegyűj­tik a felesleges gyógyszereket, s ha szakembert kémek meg arra, hogy ellenőrzés mellett azoknak adja tovább, akik erre rászorulnak, s akiknek az adott gyógyszer valóban használ és nem árt! Nyugdíjasok karácsonya Több száz pécsi nyugdíjas hor­dozza a szép emlékei között azt a karácsonyi műsort, amit több pécsi általános iskola diákjai adtak részükre. A rendezvényt a Nyugdíja­sok Pécsi Egyesülete kezdemé­nyezte és a Vöröskereszt Pécs Területi Szervezete, illetve a Pécsi Kulturális Szervező Iroda támogatta. A Szivárvány Gyermekház nagytermében megjelenteket először Szűcs Zoltánná, a Vö­röskereszt pécsi titkára, majd dr. Páva Zsolt, a város polgár- mestere köszöntötte. Ezt követte a JPTE l.sz. Gyakorló Általános Iskola, az Esztergár Lajos utcai Általános Iskola és a Belvárosi Általános Iskola tanulóinak műsora. Vé­gül a Vöröskereszt által ado­mányozott ajándék csomagokat osztották szét a résztvevők kö­zött. Meg itt vannak ők is... Es nem is kevesen. Még ak­kor is, ha más korosztályok - pillanatokig sem vitatva jo­gosságát - egyre hangosab­ban követelik azt, ami meg­járna, vagy legalább annak tö­redékét. ígért, megígért bér- és keresetnövekedést, az inf­láció vágtató paripáját be nem érő korrekciót. Százalékok röpködnek, mint a jeges ára­dat. Még itt vannak - ők is! A nagyon régen leírtak: a nyug­díjasok. Még itt vannak és lassan három milliós sokasá­guk nem tüntet, nem szervez se buszt, se különvonatot. Már nem produktívak. El­használódtak: napjaik számba vétettek. Kinek ma többet hoz a postás, az holnap már keve­sebbet ér, akinek keveset, az már számolni sem mer. Pesz­szimizmus? Lehet. Bár cá­folná a jobb jövő bizonyos­sága. Mily öröm volna Ca- nossát járni! Még itt vannak... Kínos, kellemetlen tanúi éveknek, koroknak, éráknak. Izmusok bűvöletének, puffogó frázisok zajának, szalmaláng hevülé- sének, ön és kijelölt vezérek­nek, megváltóknak, taposás­nak, fúrásnak-faragásnak, fel- és letöréseknek. Élvezői? Szenvedői? Tanúi! Még itt vannak. Ritkuló hajjal, hajlott háttal, fakó mosollyal. Sokat temetnek. Hitet, álmot, re­ményt, barátot, társat. Félnek? Talán. Tőlük félnek? Ugyan mi­ért? Az öreg fákat ledönti a vihar. Ha nem ma, hát hol­nap. dr. Hegedűs Sándor tJjévi szieszta Ülök a fotelben. Meg kéne már végre spannoltatnom a rugókat, no meg a karfa is elcsempült kissé. Révedezek. Mondhatnám azt is, gondolkodom, de ez nem lenne igaz. Mert én most itt sem vagyok, ott sem, lebegek a két valahol között. Alighanem ez a negyedik dimenzió. Ugye isme­rik? Szemem lehunyva, kezem az ölemben. Pihenek. Az enyéim azt mondják: alszom. Én mindig letagadom. Hallom a hangokat, időnként határok közé szoríthatók a gondolataim. Igaz, éppúgy szétesnek, köddé vál­nak. Ázt hiszem erre mondják: ejtőzöm. A képek féktelenül szaladgál­nak fel s alá. Hol a tegnap, hol a régmúlt foglalkoztat, de van, hogy terveket szövögetek és a holnappal társalgók. Most éppen számot vetek magammal és a vi­lággal. Ez utóbbival mostanában nem vagyok maradéktalanul megelégedve, ámbár lehet, hogy a világnak is volna mit számon­kéntié tőlem. Megint egy új év - mormolom magam elé. Lesz mit tenni most is, lesz kiért aggódni, lesz kit szeretni és minden bi­zonnyal lesz olyan nap is, ame­lyet szívesen kiiktatnék az éle­temből. Tavaly is így volt. Mint minden évben, ha elszámoltat­tam a sorsomat. Már megcsen- desültek a vágyak, valahogy röghöz kötöttebbek lettek a re­mények, s kívánságok is. Mert közérzetem nem mindig úgy alakul, ahogy magam szeret­ném. Most megint a remények! Hogy most már óhatatlanul jobbnak kell lennie a világnak, világunknak. Ha persze csak a hírekre tapadunk, ha csak azokat a tényeket vizsgáljuk, amelyek ennek a reménynek a csíráit foj­togatják, úgy kell nekünk. Mert meg' kéne tanulnunk úgy élni - mert igenis lehet! -, hogy kika­parhassuk a Sors kezéből a ne­künk kedves, szívet melengető eseményeket, s hogy olyan semmiségeknek is örülni tud­junk, amelyek tán másoknak semmit sem jelentenek. Az örömhozókat kell vámunk és megbecsülnünk. Azokat, akik tudnak velünk egy hullámhosz- szon létezni, gondolkodni, akik mosolyukkal, vidámságukkal, hitükkel megsokszorozhatják a mi vidámságunkat, hitünket. Mert bármilyen nehezen hihető, nélkülözhetetlenek vagyunk. Már nem a tervezőasztalok, a sa­tupad, a műtőasztal, vagy az ekeszarv mellett. De a mieink­nek! Akik bár jóval energiku- sabbak, erősebbek, néha tán még gazdagabbak is nálunk, sze­líd fiaskóikban éppúgy, mint nehéz gondjaik között megke­resnek bennünket, hogy kipa- naszkodhassák magukat, hogy erőt kölcsönözzenek tőlünk. Mint ahogy örömüket is oly szí­vesen osztják meg velünk. Hihető hát, hogy ez az év is sematikus lesz. Mint voltak ed­digi testvérei. Majd elrohannak velünk a napok, hetek. Hogy észrevétlenül hónapokká dagad­janak, majd évekké, évtize­dekké. Csak a születésnapok, a nyomukban változó évszámok figyelmeztetnek. Pedig hogy megfogadtuk, nem érdekel hány évet írunk, belenyugszunk. Csak legbelül ijedünk meg néha, hogy elrohant az idő. Ülök a fotelben. Révedezek. A múlton, a mán, a holnapon. Élek! Ez a tény rója rám a legnagyobb felelősséget azokért, akik szeretnek, s ma­gam iránt, aki még sok újévi szendergésben szeretném ilyen édes-hamisan látni a világot. Bokrétás András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents