Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)
1996-01-07 / 6. szám
12 Blhántúli Napló Sport 1996. január 7., vasárnap A magyarok a finnek ellen kezdenek, és a finnek ellen fejezik be Megtartották a labdarúgó vb-selejtezők naptáregyeztetését Ha a FIFA nem tervezgetne. Alacsonyabb kapuk, kevesebb gól Totó A totó e heti műsorán szerepló' olasz A- és B- osztályú mérkőzéseit vasárnap játsszák le. Rúgott gól nélkül búcsúztak Szombaton a németországi Sindelfingenben befejeződött a 6. Daimler Benz Kupa nemzetközi ifjúsági (18 évesek) labdarúgó teremtorna. A délelőtt folyamán még a csoportmérkőzésekre került sor, majd délután már a legjobb nyolc között kieséses rendszerben folytatták a csapatok. A magyar együttes számára a pénteki három vereség után csak az volt a tét, hogy Ziegler János csapata szépen búcsúzzon a kupától; ez nem sikerült, utolsó csoportmérkőzésén is vereséget szenvedett az 1860 Münchentől, s szerzett gól nélkül kiesett. A KNDK elfogadta A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Olimpiai Bizottsága megerősítette, hogy elfogadja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság meghívását, s részt vesz a július 19-én kezdődő atlantai nyári ötkarikás játékok küzdelmeiben. A KNDK ezzel a 197. és egyben az utolsó ország, amely jelezte részvételét a 26. nyári olimpiára. A KNDK korábban ugyan nem kívánt tudomást venni a NOB meghívásáról, de Jimmy Carter, az Egyesült Államok volt elnöke felkérte az észak-koreai illetékeseket, hogy másítsák meg döntésüket. Orosz erősítés Két orosz játékossal erősített az angol labdarúgó-bajnokság második osztályában szereplő Millwall együttese. A Szpartak Moszkva vezetősége az idény végéig kölcsönadta Szergej Ju- rant (26) és Vaszilij Kulkovot (29).- Már egy hónapja türelmetlenül vártam, hogy végre aláírják szerződésüket - mondta Mick McCarthy, a Millwall elnöke. Mai sportműsor KOSÁRLABDA. NB I. nők: BSC Szarvas - PVSK-Dália, Szarvas 18.00. TEREMLABDARÚGÁS. NIKI-Pepsi Kupa, férfi torna megyei döntője, Apáczai Csere János Nevelési Központ tornacsarnoka, 7.30. Serdülő csapatok teremtornája, Pécs, városi sportcsarnok, 8.00. Az 1998-as franciaországi labdarúgó világbajnoki döntőbe jutásért a magyar futball válogatott a 3. európai selejtező csoportban küzd majd. Szombaton Zürichben befejeződött a „naptáregyeztetés”, amelyet az érdekelt válogatottak képviselőinek jelenlétében tartottak meg. A tárgyalások eredményeként eldőlt, hogy Mészöly Kálmán szövetségi kapitány együttese idén három kvalifikációs mérkőzést vív, 1997-re pedig Repkednek a milliók .„Repkednek” a milliók az olasz „labdarúgópiacon”, ahol ismét feltűntek a külföldiek. A hírek szerint Itália elitgárdáinak kívánságlistáján szerepel a német Mario Basler, az angol Robbie Flower és Stan Collymore. Ismét felmerült a francia „fenegyerek”, Eric Cantona szerződtetésének ötlete. Igaz, ő még két évig a Manchester United „alkalmazottja”. A legkapósabb kétségkívül Ju- len Guerrero, a spanyol Athletic Bilbao középpályása. A baszk futballistának 2004-ig (!) van szerződése jelenlegi csapatával. Az ára sem „aprópénz”: további öt összecsapás marad. A magyar csapat legelőször, 1996. szeptember 1 -jén játszik, amikor is Finnországot fogadja. A nyolcadik, egyben záró selejtezőn szintén ellenük kell(ene) bizonyítani, 1997. október 11-én Finnországban lép pályára Magyarország együttese. A magyar érdekeltségű játéknapok a vb-selejtezőkön a következők: 1996. szeptember 1.: Magyarország - Finnország. 18 millió dollár. Ennek ellenére a Milan, a Juventus és az Inter- nazionale is érdeklődést mutat a klasszis iránt. A Milan ismét „bevásárolni” készül. Leginkább a klasszis, igazán jól ismert Ajax Amster- dam-játékost, gólvágó Patrick Kluivertel szeretné megszerezni, de kiszemelte a PSV Eindhoven brazil tinédzserét, Ronaldót is. A Juventus már keresi Gian- luca Vialli utódját. Úgy tűnik, meg is találta a padovai Nicola Amoruso személyében. A tárgyalások hamarosan megkezdődnek az ügyben. Október 9.: Norvégia - Magyarország. November 10,: Azerbajdzsán - Magyarország. 1997. április 30.: Svájc - Magyarország. Június 8.: Magyarország - Norvégia. Augusztus 20.: Magyarország - Svájc. Szeptember 10.: Magyarország - Azerbajdzsán. Október 11.: Finnország - Magyarország. A Juventus „álma” Davids az Ajaxból. A torinóiak idényenként 1 millió 500 ezer dollárt fizetnének a holland „szolgálataiért”. Az olaszok is kapósak - külföldön! Sokan már kész tényként veszik az AC Milánnál mellőzött Gianluigi Lentini távozását a Manchester Unitedhez. Vialli- ért szintén angol gárdák versengenek; a Chelsea és az Arsenal „udvarol” neki. A tálján futball erejét jelzi, hogy a nem túl ismert Bresciani (Foggia) is Németország felé kacsingat. Ára 800 ezer márka. Ha a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem foglalkozna azzal az ötlettel, hogy nagyobbítják a kapuk méreteit, talán sohasem derült volna ki, hogy a harmadik ligában szereplő spanyol Castellon futballistái miért eredménytelenebbek odahaza, mint akkor, ha idegenben lépnek föl. Paco Martinez vezetőedző próbaképpen leellenőriztette a hazai pálya kapuméreteit. Kiderült, az előírt 244 cm helyett 224 cm magas a kapu. A castel- loni mester azonnal kész statisztikákkal szolgált: az eddigi hazai mérkőzéseken játékosai mindössze 8 gólt szereztek hazai környezetben, míg idegenben tizenkettőt. így hát viszonylag érthető, hogy odahaza nem annyira eredményesek a castelloniak. Martinez rákérdezett a stadion vezetésénél, vajon hová „tűnt el” a 20 centi? Kiderült, a kapuk előtt rendszeresen feltöl- tötték a földet, mert a kapusok a rossz, esős, vizes időben egyszerűen kirugdalták a gyeptéglákat. A folytonos pótlás következménye: a pályamunkások húsz cm-t „elcsaltak”. Olasz futballsztárok távoznak külföldre? A totókirály eltotózta az életét Öngyilkos lett, utolsó óráit az olasz sportlappal a kezében töltötte A megdöbbentő hírt, hogy az évekkel ezelőtt országos botrányt kavart totócsalás első számú embere, Molnár Tibor öngyilkos lett, először a Blikk című napi színes újság írta meg. Ezt követően bővebben foglalkozott az esettel a Sport plusz c. heti sportmagazin, majd tegnap szólt róla a Magyar Rádió Pécsi Stúdiója is. Tény, hogy a 44 éves „totókirály” a kórházba szállítása előtti éjszakán nagy mennyiségű Andaxint, Eunoctint, Midetont és Rubofent vett be, miközben késő éjszakáig a La Gazzetta dello Sport legfrissebb számát tanulmányozta. Tette mindezt azért, hogy hajdani évtizedes jóléte után - jó ideje a Kiskunhalason élő barátjához költözött albérletbe - életét újabb nagy nyereménynyel hozza egyenesbe. S végül is ennek lett áldozata, hiszen élete utolsó heteiben - a szemtanúk szerint - többször is közel 1 millió forintért játszott a totón. Megtehette, hiszen kisebb- nagyobb nyereményei között volt már egy 9 milliós telitalálata, csakhogy ez sem volt elég ahhoz, hogy játékszenvedélye miatt ne kelljen megválnia lakásától, egy balatoni nyaralótól, egy tőserdei háztól, egy szentendrei ingatlantól, valamint egy 626-os Mazda és egy Peugeot személygépkocsitól. A számára másfél éve szállást biztosító barát, valamint a tőle külön élő élettársa nem tudott arról, hogy milyen elhatározásra jutott és mire készül Molnár. A környezetében élő, őt ismerő emberek sem észlelték, hogy a 44 éves ember az ön- gyilkosságot forgatja fejében. A történtek azonban elgondolkodtatok: a bevett gyógyszerek dobozai mellett talált búcsúlevél, amiben ötéves kislányától - akit rajongásig szeretett -, valamint barátjától (akinél lakott) bocsánatot kért tettéért, azt bizonyítják, hogy a hajdan elegáns, megnyerő modorú, nagyvonalúan élő totókirály régóta készült erre a lépésére. Molnár Tibor tippje ezúttal halálos volt. K. L. Hol a labda? D E A képen látható jelenetről eltüntettük a labdát. Olvasóink feladata az, hogy megtalálják, hol is lehet(ett) a játékszer. Ehhez meg kell jelölniük a megfelelő mezőt betűvel és számmal. A megfejtéseket péntek délig kell eljuttatniuk szerkesztőségünk címére (Új Dunántúli Napló, 7623 Pécs, Rákóczi út 34.) A helyes ippgfejtők között egy darab 500 forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki. Csak a lapból kivágott szelvényeken lehet tippelni. A borítékra írják rá: „Hol a labda?” Á múlt heti rejtvényünkre sok pályázat érkezett. A helyes megfejtés: C 1. Az elmúlt heti rejtvényünket nagyon sokan megfejtették. Közülük a sorsolásnál a szerencse Szabó Zoltán, 7300 Komló, Fürst Sándor u. 8. szám alatti olvasónknak kedvezett, aki az 500 forintos utalványát postán kapja meg. A pályázó neve:. Lakcíme: A megfejtés (betűvel és számmal): Múlt Heti képünk A megfejtés: C 1 Üinántúli Napló Új Vasárnapi Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út 34.7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Telex: 12-211 Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája saját árushálózata és a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt. útján. Sportleltár Nagykanizsán Sorrendiség nélkül is az élre kívánkozik baseball, az egyik legfiatalabb hazai szakág, melynek vidéki fellegvára lett a dél-zalai város. A japán szakember," meg Gondi Zoltán menedzser és lelkes segítőtársaik rendhagyót alkottak, hiszen négy év alatt bajnoki döntőt játszottak az NB I-ben, ahol végül is ezüstérmet szereztek. Nagyszerű fegyvertény volt a fiúk helytállása, mellettük a nők is jeleskedtek, hiszen a softball országos bajnokságban az első évben bronzérmesek lettek. Az élvonalbeli sakkozóknál Ribli Zoltán nemzetközi nagymester, a lámpagyáriak élversenyzője, valamint Kassai Zoltán csapatvezető példaértékű együttműködése, Babonyai Attila utánpótlás edző kiemelkedő nevelőmunkája új utat nyitott. Ebben a közösségben alapoz a jövő nagy reménysége, a vb- bronzérmes és Eb-ezüstérmes Kiss Judit, a korcsoportos kiválóság. A vívók nagyszerű családot alkotnak Bálits Károly, dr. Horváth György, Kiss György, Kisgyura István és a többi elkötelezett vezetésével. Az élvonalbeli vívók hálásak a gondoskodásért, ők jegyzett hazai és nemzetközi eredményekkel öregbítették a kanizsai vívást. Az úszóknál Horváth Gyula, Németh István, Meiszterics László irányításával új team látott munkához. Úgy tűnik, hogy az élversenyző Révész Katalin, a korcsoportos kitűnőség és tehetséges társai új fejezetet nyitnak a kanizsai úszásban. A kanizsai sportakrobatáknál Farkas Zoltán és Gajcsi József vezetésével tovább folytatódott a remek hazai és nemzetközi szereplés. Jól tartja magát a Sörgyár NB I-es női és férfi tekecsapata és ebben a lelkes szakvezetők, versenyzők mellett döntő érdemei vannak Kovács Sándor ügyvezető igazgatónak. Nagykanizsa városi sportvezetése, élén Kápolnás Zoltánnal és a jegyzett szakszövetségi vezetőkkel, nagy figyelmet szentel a pozitív értékekre. Az országos kupaversenyek rendezése mellett kiemelten foglalkoznak a minőséggel, a legjobb versenyzők, az őket felkészítő testnevelő tanárok és edzők elismertségével. Az viszont sajnálatos, hogy a szűkös anyagi feltételek, a szegénység és egyéb körülmények miatt az Olajbányász elbúcsúzott a labdarúgó NB I-től, a női teniszcsapat kiesett az élvonalból, a Tungsram NB I-es férfi kézilabdázói siralmas őszt zártak, Szekeres Sándor, az autócross magyar bajnok nem talált szponzorokat (ezért csak a bajnokság hajrájában kapcsolódott be). Mindezek ugyan ünneprontásnak számítanak, de mégsem lehetett elkerülni ezeket e sorok írójának, a krónikásnak, hiszen az évtizedek alatt közel álltak hozzá a szeretett sportágak. Balogh Antal