Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)

1996-01-26 / 25. szám

10 Dunántúli Napló Gazdaság 1996. január 26., péntek Vagyonhoz jutnak a szövetkezetek Tegnap hírt adtunk arról, hogy az idén a kormány ötvenmil- liárd forint névértékű részvénycsomagot kínál fel a kárpótlási jegyek ellenében. A februárban induló akció részleteiről Suchman Tamás privatizációs minisztertől érdeklődtünk. A benzináremelésekért nem csak a Mól felelős Nem nő, tehát esik Egy illetékes minapi nyilat­kozata szerint a jövőben a vállalat minden bejelentés nélkül fogja emelni a benzin árát. így lesz? - kérdeztük Pál Lászlótól, a Mól Rt. igazgatóságának elnökétől. Az egyik munkatársunk pon­tatlanul nyilatkozott - vála­szol Pál László. - A benzin árát eddig is a Mól állapította meg, s a változásokról eztán is hírt adunk. Tudni kell azonban, hogy az árban csak 27 százalékot képvisel a ter­melői ár, a többi adó.-Mindez az importár vál­tozásának következménye?- Ha egy gallon egy dollár­ral drágul, akkor az nálunk körülbelül literenként egy fo­rintot jelent. Tavaly március óta a Magyar Nemzeti Bank csűszóárfolyamon értékeli le a forintot. Mi ennek következ­tében egyre drágábban vesz- szük az olajat, ami esetenként körülbelül két forintot jelent. Ezt a Mól nem tudja vállalni, áthárítja a fogyasztókra.-A világpiacon néha esik is az ár. Ezt miért nem érez­zük soha?-De érezzük! Az árcsök­kenés általában annyit tesz ki, mint amennyivel a forint értéke esik. Ezért ilyen ese­tekben a csökkentés abban nyilvánul meg, hogy nem emeljük az árakat. Koós Tamás Privatizáció számokban Megjelent az új Vámkódex Az új Vámkódexet nyomta­tásban és elektronikus adat­hordozón is megjelentette a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztató­ján David Young, a cég el­nök-vezérigazgatója. A kiadványt a szerzők - a Pénzügyminisztérium mun­katársai - mutatták be a sajtó képviselőinek. El­mondták: a kiadvány részle­tesen ismerteti nyomtatás­ban és számítógépes hajlé­konylemezen is azokat a vámmal kapcsolatos jog­szabályokat, amelyek 1996. április 1-jén lépnek ha­tályba. A kiadó ígéretet tett arra, hogy a végrehajtási rendelet megjelenése után vala­mennyi változást folyama­tosan eljuttatják nyomtatás­ban és floppyn is az előfize­tőknek. A kötetet egyelőre 500 példányban adták ki, s ennek fele már elkelt. Piackutatást végeznek, s amennyiben igény lesz rá, idegen nyelven - angolul és németül - is megjelentetik a jogszabálygyűjteményt. Elhangzott a tájékoztatón az is, hogy az első negyed­évben szándékoznak kiadni CD-ROM lemezen a hatá­lyos jogszabályok gyűjte­ményét. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 97,54 Osztrák schilling 13,87 USA-dollár 144,16 ECU (Európai Unió) 179,00 Az év kereskedelmi konferenciája A kereskedelem túlélési lehető­ségéről, a fogyasztás növekedé­sének feltételeiről, a hazai ke­reskedelem kilátásairól rendez konferenciát "Kereskedelem ,96 címmel az Országos Keres­kedelmi Szövetség január 30- án Budapesten. A tanácskozá­son szó lesz az adórendszer vál­tozásáról, a fogyasztóvédelem új előírásairól, és arról is, mi­ként lehet megelőzni a bolti lo­pásokat, a hitelezési csalásokat, s melyek a feketekereskedelem elleni küzdelem leghatásosabb módszerei. Az előadók neves szakértők, köztük Tardos Már­ton, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke, Lengyel László, a Pénzügy Kutató Rt. vezérigazgatója, Gyarmathy András, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója.- Mekkora összegű beváltatlan kárpótlási jegy van még az ér­dekeltek tulajdonában ?-Jelenleg még mintegy 60 milliárd forint címletértékű - névértéken 104,5 milliárd fo­rintnyi - kárpótlási jegy van forgalomban: 34-38 milliárd a devizakülföldiek, illetve hazai kárpótoltak tulajdonában, 22- 26 milliárd pedig az önkor­mányzatoknál, szövetkezetek­nél és pénzügyi közvetítőknél.-Mit tartalmaz az ÁPV Rt. által összeállított részvénycso­mag?-Az ötvenmilliárdos össz- névértékű részvénycsomagban Amerikai kormánytámogatás­sal egy esztendeje alakult meg a Mecsekurán Kft-nél az a Munkábahelyezést elősegítő Bizottság, aipely feladatul vál­lalta, hogy levezényli a bánya tervezett bezárásával kapcsola­tos humán feladatokat, létszám- leépítést. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ és a válla­lat munkáltatóinak, munkavál­lalóinak és érdekképviseletei­nek megbízottjaiból létrejött testület céljául tűzte ki, hogy a lehető legnagyobb segítség nyújtásával igyekszik az aktív foglalkoztatottak körében tar­tani a cégtől kényszerűen tá­vozó alkalmazottakat. A Az elmúlt évben lezajlott leépítési hullámban 540 dolgo­zótól vált meg a Mecsekurán Kft. Közülük közel 300 ember a kárpótoltaknak a privatizált stratégiai társaságok vagyoná­ból 39 milliárdnyit ajánlunk fel jegyeik ellenében. Több mint 9 milliárdos ag- rárportfólió értékesítése a szö­vetkezetek számára már elkez­dődött, 1-1,5 milliárd forint ér­tékben pedig újabb kárpótlási jegy-részvény csereakciót hir­detünk meg. Az első fél évben az áram- szolgáltató társaságok jegyzett tőkéjének 8-8 százalékát ki­tevő részvénycsomagok ke­rülnek a piacra. Ezzel párhu­zamosan elindul a Líra és Lant Kereskedelmi Részvénytársa­kapott végkielégítést, 132 fő különféle járadékos konstruk­cióban távozott. Ugyancsak je­lentős a száma (122) azoknak akik munkanélküli ellátásban részesültek. Igen örömteli, hogy az elbocsátottak közül hetvenhetén igen gyorsan új munkahelyet találtak, viszony­lag kevesen mentek nyugdíjba. Az uránbánya bezárása idő­pontjának (1997) ismeretében a bizottság már most szeretne előkészületeket tenni annak ér­dekében, hogy a jelenlegi dol­gozói állomány leépítését leg­alább hasonló eredményesség­gel tudja lebonyolítani. A mun­kát könnyíti, hogy a fizikai ál­lomány nagyrésze rendelkezik jól hasznosítható más szakké­pesítésekkel is, de a PERt. Kő­szénbánya a vájvégiek iránt is ság állami tulajdonú részvé­nyeinek értékesítése.- Milyen árfolyamon számít­ják be a kárpótlási jegyeket: címletértéken vagy a kamattal megnövelt névértéken ?-A törvény - köztudomá­súan - egyértelműen kimondja, hogy a kárpótlási jegyet kamat­tal növelt névértéken kell be­számítani. Jelenleg az 1000 fo­rintos címletértékű kárpótlási jegy 1742 forintot ér.-Köztudomású, hogy egye­sek - spekulatív céllal - jelen­tős mennyiségű kárpótlási je­gyet vásároltak fel. ők is részt vehetnek a mostani, kedvezmé­nyes tranzakcióban?-Nem. Kínálatunk az alanyi jogon kárpótoltakat, a szövetke­zeteket és az önkormányzatokat célozza meg. Újvári Gizella bejelentette munkaerőigényét. Az elkövetkező időszakban a bizottság kérdőíven keresi meg a dolgozókat, hogy milyen el­képzelésük van a jövőjükkel kapcsolatban. A gyors beavatkozás segély- program amerikai felelőse, Ma­ria T. Heidkamp így nyilatko­zott lapunknak az eddigi mun­káról:- Eddig csak pozitív véle­ményt mondhatok a program résztvevőiről és kormányzati támogatóiról is. A következő időszakban a jobb eredményes­ség érdekében szeretnénk job­ban bevonni a munkába az ér­dekképviseletek, a szakszerve­zet és az üzemi tanács képvise­lőit is, a jövő évben pedig újra megnyitjuk ügyfélszolgálati irodánkat. Kaszás E. Az Állami Privatizációs és Va­gyonkezelő Rt. összes bevétele 1995-ben 473,9 milliárd forint volt - állapítható meg az ÁPV Rt. Informatikai és Vagyony- nyilvántartási Ügyvezető Igaz­gatóságának összegzéséből. A privatizációs szervezet kiadásai ugyanakkor tavaly elérték a 241,9 milliárd forintot. A több­letbevétel 192 milliárd forint volt. Az ÁPV Rt. bevételeiből 451,5 milliárd forint készpénz­ben érkezett be. Az értékesíté­sekből összesen 460,1 milliárd forintnyi bevétel keletkezett, 412 milliárd devizában. Az ÁPV Rt. bevételeit 5,5 milliárd forintnyi osztalék gyarapította, további 8,2 milliárd forintot pedig egyéb bevétel címen számoltak el. Az ÁPV Rt. kiadásaiból a legnagyobb tétel az a 150 milli­árd forint, amelyet közvetlenül a költségvetés számára kellett befizetni. Osztalék gyanánt 5,5 milliárd forintot juttatott a költ­ségvetésbe a privatizációs szer­vezet, és további, mintegy 3 milliárd forint jogszabályi köte­lezettségekből származó befize­tést teljesítettek. A privatizá­ciós folyamat előkészítése 5,1 milliárd forintot emésztett fel, a vagyonkezelés költségei 3,3 milliárdot tettek ki. A saját mű­ködés költségeinek címén 3,2 milliárd forintot számolt el az ÁPV Rt. Az önkormányzatok­nak kiadott ellenérték 1,9 milli­árd forint volt. A reorganizáci­óra 9,7 milliárd forintot kellett költeni. A befektetési alapokra és tár­saságalapításra 7,5 milliárdot fordítottak tavaly, kezesi, ga­ranciális kiadásokra pedig 3,6 milliárdot költöttek. Az ÁPV Rt.-nek vissza kellett fizetnie tavaly 20,6 milliárd forint devi­zahitelt, ezzel egyéb kiadásai 23,6 milliárd forintra duzzad­tak. A kárpótlási jegy felhasz­nálás 18,4 milliárd forintot tett ki. Az ÁPV Rt. jelenleg 363 tár­saságban rendelkezik többségi tulajdonnnal, 298 cégben pedig kisebbségi tulajdonrésszel. A privatizációs szervezet kezelé­sében lévő vagyon értéke ez idő szerint eléri az 1190 milliárd forintot. Az ÁPV Rt. tavaly 214 különböző nagyságrendű va­gyonnal rendelkező társaságot értékesített 159,8 százalékos át­lagos árfolyamon. Teljes egé­szében összesen 102 céget ad­tak el, 105 százalékos átlagárfo­lyamon. ÓRIÁSI TÉLI iZONYEGVÁSÁI A SLILÁKNÁL! Minden gépi perzsaszönyeg 50 % árengedménnyel vásárolható 1996 január 31-ig! Padiószőnyegek 30 %-al olcsóbban! Egyes padlószőnyeg már 299 Ft/rrh-től. Kárpótlási jegyét a vásárláskor felhasználhatja. Pécs, Centrum Áruház, Bajcsy-Zs. út 4. Tel.: (72) 232-500/236, 1 Nyitva: H-P 9-18-ig, Sz.: 9-14-ig * Sulák Ne feledje, a SULÁKKAL jól jár! Mi lehet, aki ma bányász? Újabb állomásához érkezett az uránosok sorsát egyengető bizottság munkája A gépesítés ellenére nehéz munkát végeznek a bányászok fotó: Müller andrea HÍREK a gazdaságból Önkéntes biztosítók Az országban jelenleg kilenc önkéntes, nonprofit mezőgazdasági biztosítóegyesület működik. Kö­zülük hat foglalkozik növény-, kettő állatbiztosí­tással, egy pedig a vadásztársaságok vad és gép­jármű ütközéséből eredő felelősségi kárát intézi. A növénybiztosító egyesületekben 35 400 hektárra, 1,85 milliárd forint értékre kötöttek biztosítást a termelők. Az állatbiztosítókkal összesen 300 mil­lió forint értékben kötöttek szerződést a gazdálko­dók szarvasmarhára, sertésre és igáslóra. Az EU változtatott a kvótákon Az Európai Unió úgy döntött, hogy a kelet-euró­pai országokból - így Magyarországról - érkező mezőgazdasági termékek kvótáját 1996-ban nem tíz, hanem csak 5 százalékkal növeli. Bár tavaly nem nőtt az EU-ba irányuló magyar agrárkivitel, néhány terméknél - például kacsa, darabolt csirke, liba - lehetőség lenne az export növelé­sére. A kormány szeretné, ha az Unió termékekre és országokra lebontva differenciálná a kvótákat. Módosul a Pénzintézeti törvény Ez év tavaszán az Országgyűlés elé kerül az a törvénymódosító csomag, amely a pénzügyi szolgáltatásokat végző gazdasági társaságok, köztük a bankok, a lízingcégek, faktorházak és más típusú pénzügyi cégek tevékenységét szabá­lyozza majd átfogóan. A törvénymódosítások célja az, hogy a hazai pénzintézeti szektor alkal­mazkodjon az Európai Unió és az OECD-tagál- lamok gyakorlatához. Nemzetközi cégekre támaszkodva A Pénzügyminisztérium támaszkodni szeretne a Magyarországon jelenlévő multinacionális vállala­tok tapasztalataira - jelentette ki Bokros Lajos pénzügyminiszter csütörtökön a Nemzetközi Vál­lalatok Magyarországi Társasága (NVMT) köz­gyűlését követő sajtótájékoztatón. A Magyaror­szágon megtelepedett multikat képviselő NVMT és a pénzügyi tárca közös szakbizottságot hoz létre, amely javaslatokat fog kidolgozni a pénz­ügyi politika időszerű feladataival kapcsolatban. Fekete a fehérben - Nagy a forgalom ezekben a hideg, havas napokban a Tüzép-tele- peken. Sokan pótolják az ősszel beszerzett, de mára alaposan megfogyatkozott tűzifát és szenet. Megfigyelhető, hogy a szűkre szabott pénztárcák miatt nem kevesen vannak, akik csak egy-két hétre való tüzelőt tudnak tartalékolni. fotó: müller andrea

Next

/
Thumbnails
Contents