Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)

1996-01-25 / 24. szám

1996. január 25., csütörtök VÁROSAINK Dunántúli Napló 11 Felsőegerszegi változások Emeletes házakat, lakásokat 1988-ban épített utódára Sásdon a szövetkezet fotó: müler andrea Kevés az új beruházás Alig néhány éve még három telepe volt a Sásdi Építőipari Szövetkezetnek, mára már ebből csak egy maradt meg.- 1987. óta nehéz helyzet­ben van a cég - mondja Ni- dermayer József, a szövetke­zet elnöke. - 1988-ban adtunk át utoljára lakásokat, nagyobb munkánk Sásdon ezt köve­tően csak a Mezőbank helyi fiókja volt. A szövetkezetnek az elmúlt év végéig különösebb gondjai nem voltak, ugyanis 1990-ig a környékbeli nagy cégek adtak munkát, utána pedig az ön- kormányzati beruházások je­lentettek biztos megrendelé­sekét. Szászváron német nemzetiségi iskolát, Hetvehe- lyen szintén iskolát építettek, ahol jelenleg is dolgoznak, a tornacsarnok építése folyik.- Az elmúlt évben a legna­gyobb munkánk Pécsett volt, ahol a Barta Kereskedőház Nagykereskedelmi Központ­ját építettük - folytatja Ni- dermayer József. - Idén egy­előre az áthúzódó beruházá­sokat fejezzük be. Alig van­nak új építkezések. Minden meghirdetett pályázatra nyúj­tunk be ajánlatot. Jelenleg még minden nap van mit cjsinálni, nem kellett elküldeniük egyetlen dolgo­zót sem, sőt eddig egész télen tudták foglalkoztatni őket, nem kellett kényszer szabad­ságra menniük.- Nagy gond, hogy az ön- kormányzatoktól jelentős összeget elvontak, alig marad pénzük új beruházásokra - fe­jezi be a szövetkezet elnöke. - Ugyan egyre több családi ház épül, de azok nagy része ka­lákában készül el. Elszármazottak találkozója Sásdi körkép Polgármesterek tanácskozása Sásdon tegnap ismét találkoz­tak egymással a helyi és a kör­nyező települések polgármeste­rei. A tanácskozáson többek között szóba került az új sze­méttelep építésének ügye, va­lamint a már meglévő üzemel­tetése, az iskola és óvoda átvi­lágításáról készült tanulmány, és az 1996-os költségvetés, amely a városi önkormányzat következő testületi ülésének fő napirendi pontja lesz. Ügyfélszolgálati iroda Sásdon Az ÁB-Aegon ügyfélszolgálati irodát nyit Sásdon a polgármes­teri hivatalban február elsején. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a város és a környékbeli települések lakói helyben in­tézhessék ügyes, bajos dolgai­kat, ne kelljen mindenért Kom­lóra utazniuk. Az iroda eleinte hétfőn és pénteken tart majd nyitva. Millecentenáriumi emlékünnepség Mindszentgodisán február 3-án a kultúrházban millecentenári­umi emlékünnepséget tartanak, amelyen részt vesz dr. Tóth Sándor is a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke. A megem- ( lékezést követően kerül sor az ünnepi műsorra, amelyen fellép a sásdi német nemzetiségi tánc­csoport, valamint a mindszent- godisai együttes, ami ebből az alkalomból két új koreográfiát is bemutat. Anyakönyv Született: Sáfrány Zsüliett. Meghalt: Eichert Józsefié sz.: Pernekker Anna és Schild Csaba Mihály né sz.: Szabó Esz­ter. Az oldalt összeállította: Szalai Kornélia A ’70-es évek elején sokan el­költöztek Felsőegerszegről Sásdra, Komlóra és ott építkez­tek. Ez időtájt szűnt meg az is­kola is. Mind ez jelentősen rá­nyomta a bélyegét akkoriban a falu életére. Mára azonban újra fejlődésnek indult a csak nem 200 lélekszámú kis település. Közműtársulatot alapítottak a szomszédos Vargával, hogy egészséges ivóvize legyen a te­lepülésnek. Benne vannak a gáz- és a kistérségi szennyvíz­programban is, azonban ezeket a beruházásokat kénytelenek voltak felfüggeszteni, mert kép­telenek az ezzel járó költsége­ket az itt élők megfizetni. Az önkormányzat azonban folya­matosan figyeli a pályázati le­hetőségeket, melyek segítségé­Mindszetgodisán jelenleg húsz vállalkozó tevékenykedik, akik elsősorban állattenyésztéssel és kereskedelemmel foglalkoz­nak. Kezdenek megerősödni, de még sokan nem találtak munkát azok közül, akiket a bányákból elbocsájtottak. A falu két üzemét vállalko­zók vették meg, a faiparit egy pécsi kft., míg a fóliával foglal­kozót egy kaposvári. Évek óta jól működik a varroda, ahol 18- 20 nő dolgozik. A vállalkozó nemrégiben továbbfejlesztette, szabászati részt is kialakított. Hamarosan megkezdi működé­sét a tésztaüzem is a szövetke­vel minden elképzelésüket, ha lassabban is, de meg tudják va­lósítani. Nagy könnyebbséget jelent, hogy községben két tele­fonfülke és két gázcseretelep van, ugyanis messze van egy­mástól a településrész. Az asz­faltprogram keretében minden­hol szilárd burkolatú utat építet-. tek, még a téglagyári részen is. Az árkokat lefedték. Azonban megoldásra vár a falu felett hú­zódó övárok rendezése, mert a nagy esőzések alkalmával el­önti a falut a víz. Közhasznú munkásokat fog­lalkoztatnak, akik rendben tart­ják a település köztereit, de az önkormányzatnak jól felszerelt műhelye van, ahol sok minden helyben meg tudnak csinálni. A közhasznú munkások kőfalat zet egyik régi épületében. Kis 4-5 főt foglalkoztató ipari üzem is van a községben, amelyben napraforgó olajat préselnek. Ezt is már többször fejlesztették már a tulajdonosai. A 1995-ben a vállalkozások megizmosodásának hatására a munkanélküliek száma 35-40 fővel csökkent a községben. A jövedelempótlósok száma ugyan jelentős, de az önkor­mányzat a teljes létszám fog­lalkoztatására pályázott, mint közhasznú munkásokat alkal­mazta őket. így mindenkinek tudtak munkát, s nem kerültek ki az ellátottak köréből. építettek a partoldalba, hogy megakadályozzák az omlást, de az ő kezük munkáját dicsérik a buszvárók, a parkosított közte­rek, a szépen rendben tartott temető, amit fenyőfa-cseme­tékkel ültettek körbe. Nagy gondot jelent a szeméttelep a falu határában, ahol hét község szemetét gyűjtik. Egyre nehe­zebb rendben tartam. Befejezés előtt áll a téglagyári lakások előtti rész parkosítása, és itt kap helyet ■ a község harmadik sportpályája is. Kialakították a kábelrend­szert is, amelyen tíz csatorna foghat és a téglagyári részen parabola antennákat szereltek fel a fiatalok kérésére. Pályázat útján nyert pénzből finanszíroz­ták ezeket a beruházásokat. Az idei év nagy kihívása lesz, hogy sikerül-e a szenny­víztisztító megépítése, ami sze­repel a fejlesztési programban, valamint a szilárd hulladék ke­zelésének megoldása, amit a Sásd környéki települések által létrehozott Hegyhát-térségi Társulás keretében, közösen kívánnak megoldani. A tervek között szerepel, hogy csatla­koznak a Dél-Zselici fejlesztési Társasághoz, erről most foly­nak a tárgyalások, szeretnék a zsákfalut megnyitni a Zselic felé. A falusi turizmus csírái már megvannak, elsősorban a szép fekvésű Gyümölcsényben. Sásd is az ország többi telepü­léséhez hasonlóan az egész évet átölelő rendezvénysorozattal készül a Honfoglalás 1100. év­fordulójának megünneplésére. Az elképzelések szerint az ün­nepségsorozat május elsején a Tavaszi Fesztivállal venné kez­detét, amelyen részt vesznek a svájci Neftenbach és az osztrák Raaba települések énekkarai. Az egész napos rendezvényt kiállítások, kézműves vásár, va­lamint a helyi művészeti cso­portok bemutatói színesítenék. Augusztusban kerülne sor a Magyarországról, Sásdról el­származottak találkozójára. A világ és az ország különböző pontjairól hazaérkező elszár­mazottak kötetlen beszélgeté­sek, valamint üzletember-talál­kozó keretében tájékozódhat­nak majd az egykori szülőfalu gazdasági és kulturális eredmé­nyeiről, gondjairól. A termelők és termék-előállítók bemutató­ján pedig megismerkedhetnek a sásdi és környékbeli vállalko­zók által készített és forgalma­zott termékekkel. Az elszárma­zottak találkozójával egy idő­ben nyílik majd a várostörténeti kiállítás, és ekkor avatják fel a millecentenárium tiszteletére állított kopjafát is. Szeptemberben zárulna a rendezvénysorozat. A hónap elején a katolikus templom fel­szentelésének és az első elemi iskola megnyitásának 200. év­fordulóját, míg e hónap 21-én a várossá nyilvánítás egy éves születésnapját a mediterrán ősz jegyében szüreti felvonulással és vigassággal ünnepelik meg. Mindszentgodisán kezdenek megerősödni a vállalkozások Kevesebb a munkanélküli Baranya és Somogy határán Nem olyan egyszerű Gödrébe eltalálni. Azok, akik nem isme­rik az utat könnyen azt hihetik, hogy Gödreszentmártonba érve, már elérték céljukat.- Nagyon sok gondot jelent, hogy ennyire messze vannak egymástól a településrészek - kezdi beszélgetésünket Végh István polgármester. - Több ki­lométer választja el egymástól Gödreszentmártont, Gödrét, Szénáspusztát és Gödrekeresz- túrt. A négy településrészen 1100 ember él. Gödre Baranya és Somogy határán van, nem a világ végén, de mégis ott. Mindentől távol, ezért minden sokba kerül, a hétvégi ügyelet az önkormány­zatnak, de a helybelieknek akár az építkezés is, a magas fuvar­díjak miatt.-Az egy jó megoldás lett volna, ha annak idején, amikor lehetőség volt rá a társtelepülé­sek különválnak, önálló ön- kormányzatok alakulnak mind­egyiken. Most több pénzből gazdálkodhatnánk - folytatja a polgármester. - Azért a lehető­ségeinkhez képest, apró lépé­sekben próbáljuk fejleszteni a falut. A Dobó, a Béke és a Kos­suth Lajos utcák útjait felújíttat­juk. A két temetőhöz vezető utat leköveztettük, amelyhez a lakosság is hozzájárult. Gödrén az elmúlt évben feje­ződött be a telefonfejlesztés, 140 családot kapcsoltak be. Az önkormányzatnak sikerült elér­nie, hogy minden településré­szen legyen nyilvános telefon- fülke. A MATÁV egy új akciót is meghirdetett, ugyanis aki ja­nuár 31-ig befizeti a 37 500 fo­rintot, annak egy hónapon belül beszerelik a telefont. Az ön- kormányzat vállalta az igények felmérését. Eddig négyen je­lentkeztek.- Tavaly készült el a Gödrét Gödrekeresztúrral összekötő út, amit egy vállalkozó egy földte­rületért cserében épített meg, amelyen benzinkutat kíván a későbbiekben létesíteni - foly­tatja a polgármester. - A pol­gármesteri hivatal fűtésének korszerűsítését saját erőből ol­dottuk meg. A központi fűtés szerelését társadalmi munkában végezték el a faluban élő köz­ponti fűtés szerelők. Gödre völgykatlanban fekszik, ezért a vízelvezető árkok kitisztítására helyezzük a közeljövőben a legnagyobb hangsúlyt. A közelmúltban megszépült templom mellé világháborús emlékművet is építettek fotó: Müller 1 i i Környéki tervek - A sásdi önkormányzat településfejlesztési koncepciójában külön fe­jezetben foglalkozik az 1936-ig önálló településként nyilvántartott Hömyékkel. A tervek kö­zött szerepel a szennyvízhálózat kiépítésének befejezése, járdaépítés, valamint az iskolabusz elindítása. fotó: müller andrea

Next

/
Thumbnails
Contents