Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)

1996-01-25 / 24. szám

Az Eurosport Sínen közlekedik Mire vehető fel magyarítása a veszély mezőgazdasági hitel? (5. oldal) (8. oldal) (9. oldal) Vasúti és erdészeti vezetők találkozója Vasúti és erdészeti vezetők találkoztak tegnap Pécsett. Kukely Márton, a vezérigaz­gatóság árufuvarozási igaz­gatója és Sárái Gyula pécsi vasútigazgató tájékoztatta a Dél-Dunántűl legjelentősebb szállíttatói közé tartozó hat erdőgazdaság vezetőjét a vasút új tarifapolitikájáról. Pécsi rendelet a távhödíj emelés ellentételezéséről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlé­sének 1996. évi 2. számú rendelete a helyi távhő­szolgáltatási díjemelés rész­leges lakossági ellentétele­zéséről január 25-én ha­tályba lépett. Tart a vizsgálat farkasügyben A Baranya Megyei Rendőr­főkapitányság helyettes ve­zetőjétől azt az információt kaptuk, hogy a farkasügyben még hetekig eltarthat a rend­őrségi vizsgálat. Öt szakértőt vontak be a nyomozásba, s eddig csak egy szolgált eredménnyel. Részletes tájé­koztatást akkor adhatnak, ha az összes szakértői vélemény rendelkezésükre áll. Továbbra is életveszélyben A mesztegnyői üzemanyag­tárolótelepen kedden történt baleset két sérültjét a pécsi Honvéd Kórházban ápolják. Dr. Török Zoltán főorvos lapunknak elmondta, a sú­lyosabb sérült állapota rész­ben stabilizálódott (meg­szűnt a sokkos keringési za­var), azonban továbbra is életveszélyes állapotban van. A könnyebb sérült ál­lapota kielégítő, megkezd­ték a bőrátültetési műtétre való előkészítését. Pécsi útkeresés a részönkormányzatoknak Egy Phare projekt támogatás ré­vén Pécs tavaly vállalkozott a te­lepülésrészi - és valamelyest a kisebbségi - önkormányzatok szervezése tapasztalatainak or­szágos kitekintésű feldolgozá­sára az MTA Regionális Kutatá­sok Központja közreműködésé­vel. A zárótanulmány szakmai vitáját tegnap rendezték meg Pécsett a városházán. Páva Zsolt Pécs polgármes­tere megnyitójában a városi részönkormányzatokról szólva megállapította, hogy tevékeny­ségük egyértelműen javította a lakosság közérzet. A kutatócso­port vezetőjeként elnöklő Pálné Kovács Ilona bevezetőként utalt rá, hogy a részönkormányzatok az önkormányzati rendszernek mind a gyakorlatban, mind a szabályozás tekintetében mos­tohán kezelt, kísérleti modell­ként szereplő intézményei. Ezt igazolta, hogy a vitában felszólalók - zömmel a záróta­nulmány szerzői - javarészt csak abban értettek egyet, hogy a részönkormányzatokban nagy lehetőségek rejlenek, ám a tör­vényi szabályozás elégtelen és ellentmondásos. A továbbiak­ban már a részönkormányzatok jellegének megítélésében is kü­lönböztek a felfogások. Bércesi Ferenc szerint leginkább speciá­lis önkormányzati bizottságok­nak lehet tekinteni ezeket, Né­meth Jenő a munkamegosztás tekintetében ezt kívánatosnak is jelölte, Csefkó Ferenc viszont a bizottsági jelleget cáfolta és a hatalom megosztásában is erős szerepet szán a részönkormány­zatoknak. Ivancsics Imre szerint sem bizottság a részönkormány­zat és nem is tekinthető zsugorí­tott képviselőtestületnek, így a hatáskörét célszerű szűkre szabni. Vagyis nemcsak a ré­szönkormányzatoknak jósolható szebb jövő, hanem a róluk zajló szakmai vitáknak is. D. I. Adóelőlegezrek az államkasszába A magánszemély „feledékenységének” nincs szankciója Bár ma még szinte mindenki az 1995-ös adóbevallásával fog­lalkozik, közeleg az idei első bérfizetési nap, amikor a mun­kavállalók jó része értetlenül fordul a pénztároshoz, miért számfejtettek neki a megszo­kottnál kevesebb pénzt. A ma­gyarázat pedig egyszerű, meg­változott a személyi jövede­lemadó törvény, s az már csak természetes, hogy nem a mun­kavállalók előnyére. Az APEH szakemberei szerint áttekinthe­tőbb, rendezettebb az új jog­szabály, az állampolgároknak azonban sok mindent újra kell tanulniuk, s megindul a lassan már megszokottá vált össznépi „játék”, a ki hol találja meg a saját kiskapuját a szigorodó szabályok nagy házában. A bérből és fizetésből élőket sújtó legfontosabb változtatás szerint csak az kerülhet a sávos kulcs szerinti kisebb adólevo­nást eredményező adózásba, akinek a munkabérén kívül semmi más bevétele nincs. Ne­héz eleget tenni ennek a felté­telnek. Mert a súlyos ezrekkel több adóelőleglevonást jelentő adótáblába kell sorolni például azt is, akire a cége kötött, mondjuk egy élet- és baleset- (Folytatás a 3. oldalon) Nyugdíj a régi szabályok szerint Változás az egészségkárosodási járadék megállapításában Idén még nem várható alapvető változás a hazai nyugdíjrend­szerben. Információink szerint ebben az évben marad a koren­gedményes, illetve az előnyug­díj intézményrendszere is. Az utóbbinak egyik fontos feltétele a hat hónapi munkanélküliség, vagyis ha valaki ebben gondol­kodik, annak legkésőbb az év közepén kezdeményeznie kell ezt a folyamatot. Nem változik a korhatár sem, a nők 55, a férfiak 60 éves ko­rukban mehetnek nyugdíjba. A törvény szerint ugyan ez évtől a nők már egy évvel később, 56 éves korukban válhatnának meg a munkahelyüktől, de a korhatáremelés bevezetését el­halasztották. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy ha valaki idén tölti be az 55. életévét, de szeretne tovább dolgozni, akkor a nyugdíjkorhatár elérése cí­mén nem mondhatnak fel neki. Döntöttek arról is, hogy az idén nyugdíjba menők részére az 1988. január 1-jétől a nyug­díjba vonulásig eltelt idő átlag- keresete alapján határozzák meg a nyugdíjalapot. Ez egy meglehetősen összetett számí­tási mód, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az értékállóság megőrzésének szándékával központilag meghatározott va­lorizációs számmal szorozzák meg az adóval csökkentett át­lagkeresetet. A tavalyi 20 000-rel szem­ben idén 25 000 Ft-nál lép be a degresszió - hallottuk Dezső Ferenctől, a Baranya Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság osztályvezetőjétől. Ez annyit je­lent, hogy 25 000 Ft-ig a teljes (Folytatás az 5. oldalon) Hó minden mennyiségben löffler Gábor felvétele Megyénk főútjai járhatnak A pécsi buszközlekedés kálváriája Megyénkben régen esett több mint 24 órán át folyamatosan a hó. Tegnap 18.45-kor a Po- gányi Meteorológiai Főállo­máson 16 centis havat mértek, ami az utóbbi évek megyei rekordja. Az előrejelzés sze­rint az idő enyhül, s ónos eső várható. A Pécsi Közúti Igazgatóság hóeltakarító egységei csúcs­ban dolgoznak kedd este óta: az utakon van 52 eke, köztük egyre több bérelt is. A gépek salakkal is érdesítik az útfelü­letet. Több órás közlekedési dugó csak Mágocs közelében alakult ki, mert a Tolna me­gyéhez tartozó csikóstöttösi útszakaszt késve takarították. A vidéki buszok csak Ma­gyarsarlósra nem jártak be, mert a korlát nélküli kanya­rokban az árokbasodródás ve­szélyétől tartottak a sofőrök. A Pécsre tartó távolsági busz­járatok 30-60 percet késtek, A megyeszékhelyre 10-20 perces késéssel érkeztek a vonatok Dombóvár, Puszta­szabolcs térségéből, miután a váltókat lassan tisztították. A pécsi buszközlekedést ismét megviselte a síkosság, pedig mind az 5 sószórót és 5 ekéskocsit kivezényelték, s sok érdesítő homok került az utakra. A Széchenyi téren sorra akadtak el a csuklós bu­szok, ezért a 30-ast háromszor elterelték. A térre salakot kért a PT Rt., de a gépeket üzemel­tető Axis Bt. nem rendelkezik ezzel az érdesítő anyaggal. A régi típusú csuklós buszok keservesen mozognak emel­kedőn: a Zsolnay-szobornál egyből kiszállt mindenki, a hókotró többször utat vágott, mégsem sikerült a tovább-ha- ladás. Nem jutottak célba órákon át a járatok Bálicsban, Deindolban, a Misinán, Pécsszabolcson. Ezeken a ré­szeken kaptatónak még el­mennének az új típusú csuk­lósok, de lefelé nem képesek biztonságosan fékezni. Több téli gumi kellene, s mellé hó­lánc! CsutiJ. Adómentes marad a nyugdíj A nyugdíjasokat közvetle­nül érintő időszerű témák kerültek terítékre azon az eszmecserén, amelyet teg­nap a Parlamentben folyta­tott Horn Gyula miniszter- elnök a Nyugdíjasok Orszá­gos Képviseletének vezetői­vel. A zárt ajtók mögött le­zajlott tárgyaláson a kor­mányfő kategorikusan cá­folta, hogy a kabinet a nyugdíjak megadóztatásá­nak tervét fontolgatja. Mint Knoll István, a nyugdíjas testület elnöke a találkozó után elmondta, Horn Gyula az adó­ról szóló hírekkel kapcsolatban kijelentette: ezentúl szigorúan felelősségre vonják azokat a kormánytisztviselőket, akik olyasmiről nyilatkoznak, ami­ről még a tervekben sincs szó. Szóba került a megbeszélé­sen a nyugdíjkorhatár emelé­sére vonatkozó kormányzati koncepció. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban hangsú­lyozta, hogy még nincsenek végérvényesnek tekinthető, tel­jesen kiérlelt - tehát már nem módosítható - elgondolások. A képviselet vezetői nyoma­tékkai szóltak arról, hogy a be­jelentett 30-35 százalékos gyógyszeráremelés immár el­viselhetetlen anyagi terheket róna az idősekre. A kormányfő megígérte: mindent megtesz­nek azért, hogy a krónikus be­tegek, idősek ne kerüljenek le­hetetlen helyzetbe. Ezért is ter­vezik a közgyógyellátásra jo­gosultak körének bővítését. A kormányfő nem tartotta lehet­ségesnek, hogy visszavonják a gyógyászati segédeszközök áfakötelezettségét. Dr. Barakonyi Károly (balra) és dr. Tóth Sándor aláírja a megállapodást fotó: löffler Együttműködési keretmegállapodás A Baranya Megyei Közgyűlés és a Janus Pannonius Tudo­mányegyetem kézfogásának lehetett tanúja tegnap délután a pécsi Művészetek Háza. Dr. Tóth Sándor, a közgyűlés el­nöke és dr. Barakonyi Károly, az egyetem rektora határozatlan időre szóló együttműködési keretmegállapodást írt alá, melyben a megye szakember-el­látottságának javítását, tudomá­nyos életének fejlesztését, kuta­tások támogatását, a tudomány eredményeinek gyakorlati meg­valósítását tűzték ki célul. A szerződés az eddigi együttmű­ködés tapasztalatai alapján ké­szült el, s a felek úgy vélik, az érintett területeken túl is számta­lan kapcsolódási lehetőség kí­nálkozhat még a jövőben. (Bővebben az 5. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents