Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)
1996-01-23 / 22. szám
6 Dünántúli Napló Társadalom 1996. január 23., kedd Dr. Hortobágyi Ferenc, Szentlőrinc díszpolgára Lendületesen fejlesztette a nagyközséget ünnepségek, ajándékozások Az elmúlt napokban folyamatosan kaptuk azokat a leveleket, amelyekben az év végi ünnepségeikről számoltak be a nyugdíjas klubok, kifejezve örömüket, hogy voltak, akik a karácsony és az év vége alkalmából rájuk, az ő közösségeikre is gondoltak. A bükkösdieket az általános iskolások, óvodások köszöntötték, a klubtagok pedig maguk készítette állatfigurákkal, bábokkal ajándékozták meg őket. A közös vacsorával egybekötött elő- szilveszteri mulatságukra meghívták a község vezetőit és azokat a vállalkozókat is, akik rendszeresen támogatják a klub működését. A mozsgóiakat is az iskolások köszöntötték, majd a klubtagok a saját verseiket mondták el az ünnepség keretében. Nagyon örültek a Kulturális Alap pályázatán nyert támogatásnak, amelyet idén elsősorban színházlátogatásra és a körzeti szavalóverseny megrendezésére fordítanak. A pécsbányai időseket a részönkormányzat hívta év végi ünnepségre. Ötven résztvevőnek élelmiszerekből összeálh'tott ajándék csomagot is adtak. A vajszlói nyugdíjas klub tagjai ormánsági dalokkal és táncokkal szórakoztatták magukat és a karácsonyi ünnepségükre meghívott vendégeiket. A vendéglátásról a vajszlói Vöröskereszt tagjai gondoskodtak. Közülük a legfiatalabbak saját maguk által készített ajándékokkal köszöntötték a klub tagjait. A Bodolyabéren az ön- kormányzat rendezett ünnepi találkozót a község idős polgárai részére, s ajándékként pénzt kaptak a résztvevők. Az utóbbi években igazán nem csinálnak divatot abból, hogy valamely „régi” tanácsi vezetőt elismerésben részesítsenek. Szentlőrincen szakítottak az újkeletű hagyománnyal, amikor díszpolgári címmel tüntették ki dr. Hortobágyi Ferencet, aki 1957-től 1981-ben történt nyugalomba vonulásáig állt a nagyközség élén, a kezdeti néhány évben végrehajtó bizottsági titkárként, majd 1963 januárjától tanácselnökként.-Nem tagadhatom: nagyon meglepett, amikor értesítettek a kitüntetésről, hiszen akár el is felejthettek volna, oly régen mentem már nyugdíjba. De nem felejtettek el, és ez nagyon megható. Persze nehéz is lett volna elfelejteni a szentlőrinciek máig is csak Feri bácsiként emlegetett egykori tanácselnökét. A települést járva szinte minden az ő tevékenységére emlékeztet. Nem feledhető, milyen büszkén mondta, jócskán túl már elnöksége félidején, hogy náluk minden utca aszfaltozott, minden járda jól kiépített.- Hát hogyne lettem volna büszke - így most -, amikor olyan fontosnak tartom, hogy meglegyen az út, a járda, mert az emberek ebből ítélik meg a tanács tevékenységét. Hortobágyi Ferenc Kurdon született, Gödreszentmártonban gyerekeskedett, Baranyajenőn kezdett a közigazgatásban dolgozni (nem is dolgozott másutt!) a 30-as évek végén, jegyzőként Sámodon alkalmazták 1948-ban, aztán Drávaszerda- hely jött már tanácstitkárként, majd Harkány, és 1957-ben a válaszút. Szigetvár? Pécsvá- rad? Szentlőrinc? Ő az utóbbit választotta. Az ilyenkor kötelező kérdésre - utólag nem bánta-e meg? — határozott nem a válasz.- Igaz, hogy Szigetvár már rég város lett, Pécsvárad is elérte e rangot, viszont én nyugodtan mondhatom, hogy Szentlőrincet felhoztam Szigetvár szintjére. Mikor odakerültem, alig 3000 lakosa volt a községnek, amikor meg eljöttem, bőven a 7000 fölött volt a lakosszám. Ha akkor nem 10000 a küszöb, város lehettünk volna mi is. Első pillanattól kezdve Szentlőrinc fejlődéséért „hajtott”, vb-titkárként az akkori elnök Varga Ferenc áldásával. Épült is strand - ez volt az első, 1960-ban, orvosi rendelő, iskolák, 62-ben a törpevízmű- társulat alakult meg, 70-ben a szennyvízközmű következett, ami már a többszintes lakásépítésre nyitott lehetőséget. Az emeletes családi házak után az „igazi” 1977-ben következett be. így emlékezik rá:- Én nem tudom már, miért, hogyan, de volt akkoriban az OTP-nek pénze 300 lakásra, amit valamiért sehol nem fogadtak el. Mikor nekünk kínálta, bizony elfogadtuk, s a nyugdíjba-menetelemig 180 lakás meg is épült. A többi az utódomra maradt.-Apropó utód. Akkoriban az a hír járta, hogy a nyugdíjba készülő Hortobágyi maga próbál utódot állítani.- Valahogy így volt. Tényleg kerestem utódot, de nem jártam sikerrel. Legalábbis eleinte. Akiket kértem, sorra visszautasítottak. Miért? Tartottak attól, hogy amit én elkezdtem, nem tudják folytatni. Aztán jött a Győrvári Marci Drávafokról. Hosszas rábeszélésre állt kötélnek - minden segítséget megígértünk neki -, és senki nem bánta meg. Töretlen fejlődést tudott biztosítani a nagyközségnek.- Lassan másfél évtizede van már nyugdíjban. Elszakadt-e a közigazgatástól, a közélettől?- Be-bejárogatok a polgárNagyon kedvezően érintette a Nyugdíjasok Pécsi Egyesületének tagjait a város képviselőtestületének döntése, amely értelmében meghosszabbították a jelenlegi székhelyükre vonatkozó bérleti szerződést, illetve gyakorlatilag csak jelképesen kémek bérleti díjat az egyesülettől. A közgyűlés két évvel ezelőtt adta használatba az egyesületnek a Városi Vagyonkezelő Kft. tulajdonában lévő, Rákóczi u. 11. sz. alatti épület több irodahelyiségét. Az egyesület a megállapodás értelmében 1994. márciusától 1998. december 30-ig kapta meg a területet, havi 8 960 Ft+áfa bérleti díj ellenében. Ez az összeg rendkívül jelentős kiadást, komoly tehertételt FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR mesteri hivatalba érdeklődni a dolgok felől, ha tanácsot kérnek, adok is, bár az az igazság, hogy egyre kevésbé szorulnak rám.- Mivel telnek akkor a napok?- Van Bükkösd felé egy kis birtok, ott dolgozgatok, kertet, szőlőt művelek, kis zöldséget is termelek a családnak. Ez tölti ki a szabadidőmet. Hársfai István jelentett az egyesület számára, tekintettel arra, hogy a bevételük, pont a tevékenységükből eredően nagyon kevés. Ugyanakkor igyekeztek a használatba kapott helyiségeket karbantartani, szépítgetni. E két okra hivatkozva fordultak az önkormányzathoz a bérleti díj csökkentését kérve. A testülej döntése értelmében egyrészt meghosszabbították a bérleti szerződést: 2000 december 30-ig, másrészt gyakorlatilag eltörölték a bérleti díjat, ugyanis a mértékét havi lOOOF+áfában határozták meg, ugyanakkor kimondták, hogy az egyesület az igazolt felújítás ellenértékét havonta 1000 Ft+áfa ellenértékben a bérleti szerződés végéig beszámíthatja. Vidám percek az otthon társalgójában FOTÓK: MÜLLER ANDREA A gyógyulás útján Görcsönyi hétköznapok Harminc évvel ezelőtt mindössze húszán voltak. Igaz, akkor még nem is szociális otthonként, hanem inkább idős emberek nappali gondozóházaként működött a Görcsönyi Szociális Otthon. Ma már százan élnek itt, de még több helyre lenne szükség. Bővítésre nincs lehetőség, pedig nem csak a várakozók, hanem a már bent lévők körülményeinek jobbítása miatt is csökkenteni kellene a zsúfoltságot. Most azon gondolkodnak, hogy melyik - jelenleg más funkciót betöltő - helyiségeikből tudnának lakószobákat kialakítani. Együtt lenni Segítség a gyermekes családoknak Gyűjtöttek a nyugdíjasok Az év első napjaiban kérte a város idősebb korosztályához tartozókat a Pécsi Nyugdíjasok Egyesülete, hogy a családjukban nélkülözhető holmik összegyűjtésével segítsenek a többgyermekes családoknak. Ruhát, cipőt, játékot, könyvet hoztak a város minden részéből az egyesület Rákóczi úti központjába. Vasasról és Uránvárosból többször is fordultak az adakozók. Elsősorban jó állapotban lévő meleg, téli holmikat, illetve játékokat hoztak. Az adományokat az egyesület már el is juttatta az egyesület több pécsi családhoz. Önkormányzati segítség a pécsi egyesületnek Meghosszabbított szerződés, csökkentett bérleti díj Nyugdíjasok népfőiskolája Tíz előadásból álló sorozat Pécsett Az idős emberek egészségi, társadalmi problémáival foglalkozó előadás-sorozat kezdődött hétfőn Pécsett. A Nyugdíjasok népfőiskolája elnevezésű programot a Nyugdíjasok Pécsi Egyesületének szociális bizottsága szervezte. Az előadásokat hétfőnként, délelőtt 10 órai kezdettel tartják, s a hely is állandó: a Tüzér u.3/1. sz. alatti Mozgalmi Ház. A hétfő délelőtti megnyitót követően dr. Iván László professzor, a SOTE Gerontológiai Központjának igazgatója beszélt az egészséges és sikeres öregedés lehetőségeiről, az idősek társadalomban és családban elfoglalt helyéről. Ezt követően dr. Hazafi Klára, a pécsbányatelepi kórház főorvosa beszélt az idős életkor egészségi jellemzőiről, illetve kórház feladatairól céljairól. A legközelebbi találkozó január 22-én, délelőtt 10 órakor lesz. Ekkor is két szakember tart előadást. Dr. Nagy Ibolya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat területi vezetője, belgyógyász főorvos az időskori érrendszeri megbetegedésekről, dr. Dom Klára, az Egyesített Egészségügyi Intézmények szemész főorvosa pedig a leggyakrabban előforduló szemészeti megbetegedésekről tájékoztatja az résztvevőket. A szakemberek szívesen válaszolnak az érdeklődők kérdéseire is. B ájos anekdota főszereplője néhai dr. Beöthy Konrád orvosprofesszor. Az egykorvolt pécsi Erzsébet Tudományegyetem tanára, aki megannyi hazai és nemzetközi társaság tagjaként az akkori időknek megfelelően méltán viselhette a méltóságos úr tiszteletreméltó címét, rangját. Tisztségének se szeri, se száma nem volt. Történt egy ízben, hogy egy, a rangját-címeit pénzért vásárolt potentát felhívta telefonon professzorunkat és ekként mutatkozott be: ’’Itt X. Y. kormányfőtanácsos, országgyűlési képviselő, a Gyárosok Országos Szövetségének alelnöke beszél!” Mire Beöthy dr. lakonikusan így válaszolt: „Itt csak Beöthy”! Más történet a „csak”-ról. Kivel ne fordult volna elő, hogy érvei, elvei mellett szenvedélyesen ágált. A vitapartner meggyőzése, az érvek szembeállítása és az erősebb argumentumok diadalra vitele ilyenkor a cél. Nincs is baj, míg az érvek keményen pattannak egymásnak s míg azok kvalitása egy határon belül mozog. A baj akkor kezdődik, amikor a másik érvrendszere lassan elhalványul, s képtelen arra, hogy a vitapartner meggyőző tényezői mellé hasonlókat sorakoztasson fel. Mert ilyen esetekben, amikor már fogytán a puskapor, egyszercsak elpattan egy szó, amely pontot tesz a vita végére, s amely a „miért?”-re mindig ekként pattog: „Csak!” Meg kéne magyaráznom mindez miért jutott eszembe. Nos, egyszerűen azért, mert mostanában mintha egyre többet és egyre keményebben vitatkoznának velem, velünk azok, akik érvrendszere kifogyóban, elhal- ványulóban. A vita persze egyoldalú. Rám ömlenek valóságos, ám alig ellenőrizhető tények, adatok, melyek labirintusában képtelen vagyok eligazodni. Itt élek a magam kis portáján, nekem a kenyér, a tej, a mindennapi szükségletek beszerzése, fedezése okoz gondot. Felsorakoztatom hát érveimet, amelyek meglehet szubjektivek, de az én világom velejét, gerincét alkotják, s melyeken keresztül tudom csak megítélni a világot. Legtöbbet feltett kérdésem persze a „miért?”. A vita hosszas, egyre terméketlenebb, s egyszer csak elpattan a sztereotip válasz: „csak!” Ez ellen a csak ellen már nem tudok érvelni, gúzsba kötődtem. Innen megközelíthetetlen számomra minden, amire - meglehet - torz rálátásom van. Most két megoldás van. Vagy papagájként mondom a magamét, s megpróbálom megismertetni látásmódom igazát a vitapartnerrel, vagy leteszem a fegyvert. Ez utóbbit kell tennem, nemcsak szükségből, de a magam nyugalma érdekében is. Már csak az foglalkoztat, menynyiben és mennyire kell eltérnem önmagam megkövesedett elveitől, mennyi az áldozat, amelyet óhatatlanul meg kell hoznom és mennyi az önmérséklet, amely felszínen tud tartani ebben a vitában. Mert a hozzám szólók látásmódja, címei, rangjai messze felülmúlják az enyéimet. Ha nem is ismételgetik mindenkor, éreznem kell, mert éreztetik, hogy más szférában gondolkodnak. Hogy messzebbre látnak, s a tények ismeretében jóval előttem járnak. Mégis, tán nekik kéne tudomásul venni, ha megszólítanak, hogy itt „csak” egy állampolgár beszél. Bokrétás András Leteszem a fegyert
