Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)

1996-01-20 / 19. szám

1996. január 20., szombat Kultúra - Művelődés DÜinántúli Napló 7 Jubileumi ajándék CD-lemez az 50 éves Bartók Férfikartól Tavaly novemberben ünne­pelte fennállásának 50 éves jubileumát a Pécsi Pannon Volán Rt. Bartók Béla Férfi­kara, s nemrég egy rendkívül színes összeállítású, az elmúlt 15 év munkáját reprezentáló CD-lemezt is megjelentettek. A pécsi DO-LÁ stúdiónál készült lemezre nemcsak az európai férfikari muzsika él­vonalába tartozó kórus veze­tői, az együttest 1980 óta irá­nyító Lakner Tamás karnagy és segítője, Schóber Tamás lehetnek büszkék, de maguk a kórustagok és Pécs városa is. A több nemzetközi kórusver­senyen - közte olasz és görög- országiakon és ausztriain - va­lamint a budapestin és a debre- cenin is kiváló eredményeket - első, második és harmadik he­lyezést - elért kórus ugyanis olyan magas színvonalú és ugyanakkor szórakoztató vá­logatást vett lemezre, mely az európai férfikari muzsika leg­jobb tradícióinak szintézisét mutatja fel. Bartók egy neműkarai közül ötöt énekel a kórus. Ezek kö­zött találunk olyat is, amely a régebbi tömörebb kórushang- zású-ideál felé tekint vissza - ilyen a népszerű Csujogató - és a lírai, árnyalt megszólalást megcélzó felvételt is, mint amilyen a „Ne menj el”, vagy az elmúlt évek versenyein gyakran énekelt és mostanra már tökéletesen letisztult „Senkim a világon”. E kétfajta törekvésnek szintézisei a Bo­lyongás és a Levél az otthoni­akhoz. Kodály Zoltántól is énekel négy szép művet a férfikar: a korábbi karnagyok által is mindig szívesen műsoron tar­tott Fölszállott a páva mellett az Esti dal szinte a női han­goknál lágyabb karakterű ve­gyeskari hangzással veteke- dően szépen sikerült, s az el­múlt években gyakran énekelt Huszt is most érett be igazán. A CD-felvétel kedvéért meg­tanult Karádi nóták pedig minden nehézsége ellenére azt is igazolja, hogy a Lakner Ta­más vezette Bartók Férfikartól még sok szép koncertélményt és nemzetközi versenysikerről szóló híradást kaphatunk. Azt, hogy a kórus a kortárs muzsikában is otthon van, Ko- csáriklósnak két Kányádi- versre készült művével bizo­nyította a Bartók férfikar. S, hogy nemcsak a magyar zené­ben járatosak, Schubert Salve Reginájával és a Carl Orff-mű, a Sunt lacrimae rerum elmé­lyült és sokszínű előadásával. A Bartók Férfikar által életre hívott Európai Bordal­fesztivál hangulatát a század- forduló környéki Zoltai Má- tyás-mű, az Emelem poharam Schóber Tamás által vezényelt felvétele, valamint az általa feldolgozott és zongorán kísért dzsessz-örökzöld, a Chattano­oga Choo-choo idézi fel, ez utóbbiban Cserfai Miklós iga­zán stílszerű szólóénekével. A CD-t záró Paul Simon-dal, a Híd a zavaros folyó felett pe­dig - eredeti nyelven - nem­csak a kórus egyik közkedvelt sikerszáma (melyben dr. Mé­hes-Kanizsai Melinda műkö­dik közre zongorán, s melyet a korábbi zongorakísérő Ka­nizsámé Madari Melinda em­lékére ajánlottak), hanem a CD-nek is hangulatos és töké­letes lezárása. Kovács Attila Bertók László: Mintha egyszerre két madár Itt és most és én, ugyebár, beszorulva két ha közé, vagy mi közé, mint a madár kifeszített szárnya közé, mint, mint aki dönthetne már, hogy mi felé, ha mi felé, s mi felé ne, ha ugyebár, ha valaki eldöntené, mintha egyszerre két madár, se egyiké, se másiké, de most mindkettő, most akár, most megölne, ha á, ha bé, csak bólintsak, csak rajtam áll, csak foszlik éppen semmivé. Pákolitz István: Pepitafüzetemből Sötétségben 1949-ben egy este dr. Tarisz- nyás Györgyi francia-magyar szakos tanárnő meghívott baráti beszélgetésre. Elcseverésztünk mindenről, ahogy nyelvünkre jött; szó esett pedagógiáról (édesanyja kisiskolásokat taní­tott), irodalomról, politikáról is, de leginkább az amatőr színját­szásról. Györgyi akkoriban ta­nította be tanítványaival a Kép­zelt beteg-et. Középiskolások­tól azóta se láttam jobb Moli- ere-előadást. Július egyik estéjére vártuk Györgyit és édesanyját a vi- szontlátogatásra. Bosszantott, hogy még este tízkor se mutat­koztak. Feleségem anyja meg is jegyezte: „Úri népek azok, nemigen találnak ide mihoz- zánk.” Másnap reggel tudtuk meg, hogy a strandról tegnap elvitték Györgyit az ávósok. Anyját azonnali hatállyal kiparancsol­ták az iskolából; letartóztatták apját is, Gerő bácsit, a népszerű főjegyzőt. Pár nap múlva ol­vashattuk a sajtóban, hallhattuk a rádióban a romantikával ele­gyített rémregényt: Rajk László és bandája aljas összeesküvését népi demokráciánk megdönté­sére. Körülhordozták a köröz- vényt, aláírásunkkal kellett bi­zonyítani, hogy elítéljük a hit­szegő árulót és cinkosait. Ebbe a monstre perbe sodor­ták bele dr. Tarisznyás Györgyi tanárnőt és dr. Klein Antal sváb földbirtokost, hajdani alispánt. Tóni bácsi (mindenki tónibá- csizta) biritói vadászkastélyá­ban jónevű hazai és külhoni demokraták, reakciósok, hívők, ateisták, Barankovics-pártiak és kommunisták találkozgattak, le-leruccanva Pestről egy-egy vadászatra. A kirándulásokon gyakran részt vett Mrzovics úr, a jugoszláv nagykövet. A né­met szót Tóni bácsi tolmácsolta magyarul, franciául (a nagykö­vetnek) Györgyi fordított. Nem is a kastély, hanem a regénye­sebb csőszkunyhó lett a színhe­lye Rajk és Rankovics (jugo­szláv belügyminiszter) hírhedt találkozójának. A forgatókönyv szerint Györgyinek és Tóni bá­csinak a csőszkunyhóban kel­lett felismernie a lódenkabátos Rajk Lászlót. Györgyi egyszer- kétszer említette futólag ezeket a vadászatokat, meg is nevezett néhány politikust, de Rajk nem volt köztük. Nem is lehetett, hi­szen soha életében nem járt Pakson. A kirakatperben koronatanú­ként szerepelt Györgyi és Tóni bácsi. A sötét napokban olyan tu­dósítást olvashattam a Szabad Népben, melyben a tájékozat­lan és hazug firkász annyira túl­lihegte Rajk Titoval való lepak­tálását, hogy a földrajzi helye­ket összekevercölve, a jugó ha­tárt Biritó-puszta környékére „telepítette”. Nem átallotta le­írni a vadszamara, hogy Rajk jómadár bűntársának csak más­fél km-t kellett gyalogolnia a csőszkunyhóig. A dramaturgi­ába az is beletartozott, hogy Rankovics úr gyalogszerrel kö­zelítse meg a tetthelyet. így romantikusabb. Mit számított a valóságosan meglévő, potom pár száz km-nyi differencia! A megyei lapban ezt olvastam: „A Tarisznyás-lányt, a nagyra­vágyó tanítónőt, a paksi és kör­nyékbeli kulák bagázsok, va­lamint a levitézlett földbirtoko­sok, angol segítséggel király­nővé akarták koronázni.” A tárgyaláson minden úgy történt, ahogy előre tudni lehe­tett. A koronatanúk szembesül­tek Rajkkal, aki természetesen mindent bevallott, itt-ott még tetézte is bűnösségét. Olyan pletyka járta, hogy az akasztás előtt elfelejtettek szólni a hó­hérnak, álljon meg a menet, „finita la commedia”. A két koronatanút is bebör­tönözték. 1957-ben rehabilitál­ták Tarisznyás Györgyit és Klein Antalt. Tóni bácsi vala­hol Burgenlandban telepedett le 89 évesen. Györgyi a Corvina Kiadónál lektorkodott, majd igazgató-helyettes lett. 59-ben fölkerestem a munkahelyén. Félelmetes volt a csend, alig váltottunk néhány szót. Minde­nütt, mindig figyelték. Azt kér­deztem, hogyan tudta túlélni a szörnyűségeket.-Tudja, Pista, végülis min­dent kibír az ember. Olyan szomorúsággal mondta, hogy belereszkettem. Mezsgyekő 1956. október 31-én Mezs­gyekő címmel versem jelent meg a Dunántúli Naplóban. Azt ünnepeltem benne, hogy a fegyveres fölkelés napja törté­nelmi dátum, a szabadság és függetlenség pirosbetűs dia­dala. És mérhetetlen gyász is: a Parlament előtt békésen tüntető fiatalokra sortüzet nyittatott az eszement hatalom. Két strófát idézek a versből: Október huszonhárom! / Fegyvert ragadt a nép, / hogy vérrel, drága áron / megváltsa életét; / mert kő helyett ho­mokra / építettek, hazám / és vergődtél bomolva, / ebek harmincadén! Aztán jött a ködös, szomorú­keserves november negyediké. A Dunántúl című folyóirat szerkesztőségében megjelent egy lityinant s arra kért ben­nünket, hogy ne sztrájkoljunk, dolgozzunk, írjunk. Szántó Ti­bor főszerkesztő erre kijelen­tette, hogy a nagy Szovjetunió szabadságeltipró gesztusa mél­tatlan egy világhatalomhoz. A hadnagy eleresztette füle mellett a megjegyzést, talán nem jól hallotta, vagy nem akarta meghallani. Igaz, a bot­csinálta tolmács is csak ötölt- hatolt tehetetlenségében. Tibort egyébként nem ezért a lesújtó kritikájáért kóterolták be né­hány hónapra, hanem azért, mert a szerkesztőség nyitott ab­lakából heteken át bömböltette a pesti híreket. Versem miatt nem cimbáltak sehova sem; mindössze annyi visszhangját hallottam: Olaj volt a tűzre. Teljes volt a zűrza­var, összevisszahírek keringtek. Amikor - Kádár ígérete elle­nére - megkezdődött az inkvi- ziciós megtorlás, 57 kánikulai májusában is pulóverben jár­tam, tartva a számonkéréstől. (Hírlett, hogy a börtönben hű­vösek a cellák.) Munkatársaim jókat kuncogtak rajtam; azzal hekliroztak, hogy versem nem volt elég hatékony és ellenfor- radalmár-beütésű, mert lám, a kutyák se ugattak meg miatta. Égyik novembervégi estén a szokottnál később értem haza. Feleségem sápadtan újságolta, hogy két bőrkabátos férfi kere­sett. Nem mondták, mit akar­nak, nem hagytak üzenetet se. A Mecsekbe húzódott fegyve­resek küldöttei voltak? Vagy ávósok? Soha nem derült ki. A rendszerváltás utáni egyik évfordulón azt kérte B. L. bará­tom, hogy a tv-ben olvassam föl a Mezsgyekő-t. Azt felel­tem, hogy a verset ugyan nem tagadtam meg, de mivel hosszú ideig nem dicsekedhettem vele, nem tartom illendőnek, hogy előrukkoljak a verssel, olyan felhanggal, hogy: Na, ugye megmondtam, lám, jó prófétá­nak bizonyultam: Október Hu­szonhárom nemzeti ünnep! - Abba beleegyeztem, hogy a verscím kinagyítva kerüljön a képernyőre. B. L. azt kérdezte, miért ez az ódzkodás?-Azért, mert a műalkotás­nak ugyan fontos, de csak egyik eleme az igazság kimondása és ezt még súlyosbítja, ha beválik a jóslat. Ez azonban etikai dis- ciplina (noha már az ókorban leírták: ami igaz, az szép is). Ezt etikai követelménynek tar­tom, érvényre is jut a versben. Van viszont esztétikai problé­mám. A Mezsgyekő-n végig­zuhog a nagy lelki feszültség eufórikus mámora. A felszaba- dultság érzése himnikus so­rokba kívánkozott, így óhatat­lanul uralják a sablonok, a köz­helyek. A legfontosabb hiány­zik belőle: az eredetiség. - Kö­tetbe nem került a Mezsgyekő, de személyes, becses emléknek megmarad. A Magyar Kultúra Napja A Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én 18 órakor Pécsett az Ifjú­sági Házban a Pécs-bara- nyai Kulturális Szövetség nívódíjait adják át az idei évben kiemelkedőnek ítélt alkotóközösségeknek. Ezen a napon a Pécsi Vá­rosi Könyvtár szervezésé­ben 11 órakor Zöld Ferenc, az Akadémiai Kiadó igaz­gatója tart előadást, „Ma­gyar lexikonok - Magyar nagylexikon” címmel. A helyszín a Várkonyi Nán­dor Könyvtár. A DOZSÓ- ban 17 órától ünnepi mű­sort adnak a művelődési központ művészeti cso­portjai és együttesei. / Évkezdő koncert Az idei év első hangverse­nyét adja a Pécsi Szimfo­nikus Zenekar a POTE au­lájában január 29-én. El­hangzik Hector Berlioz Római karnevál nyitánya, mely a Benvenuto Cellini című opera közzenéje volt. Maurice Raveltől a La valse című darabot játsz- szák, melyet a szerző ere­detileg nyolc tételes zon­goraciklusnak komponált. Alekszander Porfirjevics Borogyintól a Polovesi táncok lesz műsoron, majd pedig Carl Maria von We­ber Felhívás keringőre című darabja. A hangver­seny zárószámában ifj. Jo­hann Strauss Tavaszi han­gok című keringője csen­dül fel, énekel Váradi Ma­riann. Kiállítások A pécsi Művészetek Há­zában 23-án, kedden 17 órakor a játékteremben nyílik kiállítás, a Ház te­hetségkutató galéria soro­zatának keretében. Vásár­helyi Zsolt fotói elé Körtvé- lyesi László mond beveze­tőt. A pécsi Ifjúsági Házban 24-étől Roberts Kwamina munkái láthatók. Ott 23-áig még Horváth Dénes festő képeit is megtekintheti a közönség. Művészbejáró Folytatódik a Művészbejáró sorozat az Ifjúsági Házban. Az est vendégei a Pécsi Nemzeti Színház balettmű­vészei, görög, olasz, perui, svájci és szerb táncosok, va­lamint a társulat vezetője, Herczog István. A január 24-én 19 órakor kezdődő beszélgetés házigazdája Bükkösdi László. Művészképzés, vállalkozás A Baranyai Alkotótelepek sik­lósi kerámia műhelyeiben hét­köznapi élet folyik ezekben a napokban: a Mesteriskola ke­rámia szakos hallgatói dolgoz­nak. Az Alkotótelepek vezető­jének és a fenntartó Baranya Megyei Közgyűlésnek azonban nemcsak napi feladatai, hanem távlati tennivalói is vannak: fe­lelősen megtervezni e jelentős művészeti műhely-együttes jö­vőjét.- Három lábon szeretnénk állni, hogy szilárdan megáll­junk - mondja Komor István, az Alkotótelepek igazgatója. - Egyik anyagi forrásunk a mű­ködéshez a Megyei Közgyűlés­nek mint tulajdonosnak a mű­ködéshez adott költségvetési támogatása. A másik: saját be­vételeink. Vannak állandó szponzoraink, bevételt jelente­nek szimpozionjaink is. Saját vállalkozásunkban rendezzük meg a nyári szabadegyetemi kurzusokat, és vállalunk kivi- telzési munkákat is: például nemrég egy irodaházhoz dísz­kerámiákat készítettünk.- Végül pedig fontos forrás­nak ígérkeznek az egyetemtől kapott bevételek. Az a termé­szetes folyamat, hogy a Janus Pannonius Tudományegyetem a művészképzés költségeit a pi­aci árakhoz közelebb álló szin­ten egyenlítse ki. Az a célunk, hogy az egyetem mint társfi­nanszírozó lépjen be a Megyei Közgyűlés mellé. Ezt a szándé­kot már minden oldalon dekla­rálták, remélhetőleg megtalál­juk a közös nevezőt és megköt­hetjük a szerződést.- A megyei közgyűlés finan­szírozná a szimpzionokat, és ez segítené a megyei gyűjtemény kialakítását, de továbbra is megmaradna igényünk, szük­ségletünk a külső támogatókra. Az Alkotótelepek név a si- kondai alkotóházat és a villányi szoborparkot is takarja. Sikon- dán műfordító alkotótelepet szeretnének létrehozni, ám ke­vés az érdeklődő - eddig csak egy osztrák cég jelentkezett -, úgyhogy lehet: el kell adni ezt az épületet. A villányi szobor­parkban tovább folyik a munka nyaranta: az idén például egyik alföldi nagyvárosunk megren­delésére fog köztéri szobrokat faragni itt a magyar kőszobrá­szok számos kiválósága. És természetesen folyik a művészképzés: Villányban Bencsik István, Siklóson Schrammel Imre vezetésével. G. T. Elsős keramikusok, Kincses Ágota és Gyuricza Gabriella vizsgára készülnek FOTÓ: LÄUFER I. t K A i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents