Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)
1996-01-19 / 18. szám
2 Dünántúli Napló Külföld - Magyarország 1996. január 19., péntek Nem sérti a kisebbségek jogaira vonatkozó nemzetközi normákat a román parlament által elfogadott oktatási törvény - jelentette ki bukaresti tárgyalásai befejeztével Max van der Stoel. Az EBESZ kisebbségi főbiztosa ugyanakkor hangsúlyozta: nagyon sok függ attól, hogy milyen intézkedéseket tesznek a törvény végrehajtására. A délszláv békeszerződés végrehajtását elősegítő NATO- erők kötelékébe tartozó brit katonáknak kötelességük őrizetbe venni azokat a személyeket, akik ellen a Hágai Nemzetközi Törvényszék háborús bűnök elkövetésének gyanújával körözést adott ki. Az Egyesült Királyságból küldött katonák nem kutatnak majd a körözött emberek után, de ha szektorukban bármelyikük felbukkanna, akkor nyomban őrizetbe veszik. A varsói katonai ügyészség csütörtökön megkapta a Józef Oleksy kormányfő elleni vádak kiegészítő dokumentumait - jelentette be az ügyészség illetékese. Az újabb iratok áttanulmányozását követően várhatóan a jövő hét közepén határoznak arról, hogy megkezdik-e a vizsgálatot. Betiltotta csütörtökön az egyik párizsi bíróság annak a könyvnek a terjesztését, amelyet Mitterrand volt elnök egykori háziorvosa írt páciense betegségéről. A bíróság döntése értelmében Gubler doktor műve a magánélet különösen kirívó megsértésének számít, s az orvos mindezzel még saját szakmájának titoktartási kötelezettségét is megsértette. Havannába érkezeti szerda éjjel Bill Richardson, az amerikai képviselőház tagja. A demokrata párti politikus háromnapos látogatása alatt feltehetően találkozik Fidel Castro kubai államfővel is. A honatya nem kormányzati megbízatást teljesít. Saját nevében, mint kongresszusi képviselő utazott a karibi szigetországba. Ismét kórházba szállították Christopher Reeve amerikai filmszínészt, a világszerte közkedvelt Superman-sorozat főszereplőjét. Szerdán erősen ingadozó vérnyomás miatt utalták be intézeti kezelésre, állapotát mindazonáltal kielégítőnek találták orvosai. Reeve a múlt év májusban szenvedett balesetet: leesett a lóról, eltörte két csigolyáját, s azóta mozgásképtelen. Megnyílt csütörtökön Brüsz- szelben a 74. Brüsszeli Nemzetközi Autószalon. Az összesen 115 ezer négyzetméteres alapterületen 330 kiállítói stand épült, amelynek megtekintésére 7-800 ezer látogatót várnak. Adósságcsökkentésre 92 milliárd Új feladatok, hatáskörök a Miniszterelnöki Hivatalban Eldőlt a privatizációs többletbevétel sorsa. A kormány tegnapi ülésén - kétórás vita után - úgy határozott, hogy az APV Rt. - a számláján lévő 240 milliárd 322 millió forintból -100 milliárdot a költségvetésbe utaljon át, 48 milliárdot későbbi kötelezettségei teljesítésére meghagyhat, 92 milliárdot pedig az államadósság csökkentésére kell fordítani. Hogy pontosan milyen hiteleinket fizetjük vissza, azt egy újabb előterjesztés részletezi majd. A kabinet már most határozott a ’96-ban várható privatizációs bevételek elosztásáról is. Eszerint újabb nettó 100 milliárddal törlesztjük majd államadósságunkat. Az az ezt meghaladó esetleges többletbevételből, valamint a kamatmegtakarításból az államháztartási reform megvalósítását segítik, de export- ösztönzésre, térségi fejlesztésekre is juttatnak pénzt. A részletes tervezetet április végéig kell az illetékes minisztereknek elkészíteniük. A kormányülést követő sajtótájékoztatón Kiss Elemér közigazgatási államtitkár ismertette a Miniszterelnöki Hivatal átszervezésének tervét. Horn Gyula vezetésével európai integrációs kabinet alakul - az érintett miniszterek részvételével. Közigazgatási és más szakemberek bevonásával integrációs stratégiai munka- csoportot is létrehoznak. Az egyházi ügyek visszakerülnek a művelődési tárcától a Miniszterelnöki Hivatalhoz. Tevékenyen bekapcsolódik a hivatal a döntések végrehajtásának ellenőrzésébe, a törvényelőkészítésbe és a tárcák közötti koordinációs munkába. A kabinet elfogadta a szakképzés távlati fejlesztéséről szóló koncepciót, amely azért fontos, mert a szakképzés részesedése a középfokú oktatásban immár 82 százalék. A közigazgatási államtitkár bejelentette, hogy a kormány jövő heti ülését követő sajtótájékoztatón részt vesz a miniszterelnök, a belügy-, a pénzügy-, az ipari- és a népjóléti miniszter is, és együtt értékelik a ’95-ös esztendőt. Takács Mariann Lézerszemek fürkészik a száguldozó autósokat Kevesebb karambol a közutakon Tavaly 5,3 százalékkal kevesebb közlekedési baleset történt, mint egy évvel korábban, de a halállal végződök számát és arányát tekintve a nemzetközi élmezőnybe tartozunk. Az ORFK tegnapi sajtótájékoztatóján elmondták, hogy 1995-ben 20 ezer személyi sérüléssel járó karambol volt közutainkon, körülbelül ezerrel kevesebb, mint ’94—ben. A javulás azonban figyelemre méltó, mert az autók száma 5 százalékkal nőtt, számuk mára csaknem 3 millió. A gyorshajtók változatlanul Bevetésre készen a lézeres sebességmérők fotó: feb/diósi gyakran veszélyeztetik a köz- hamarosan 40 újabb lézeres lekedés biztonságát, ezért szi- sebességmérő készüléket állí- gorítják az ellenőrzéseket: tanak munkába. K. T. Bíróságok: perben a perekkel Egyelőre nincs napirenden az ügyek illetékének emelése A tavalyinál több munka, valamivel nagyobb bér, ugyanakkor kevesebb épületkarbantartás. Röviden így összegezhetők a bíróságok idei kilátásai. Hiszen az 1996-os költségvetési keret 27,4 százalékkal, a saját bevételek előirányzata pedig 78 millió forinttal haladja meg a tavalyit. A többi között erről tájékoztatta tegnap az újságírókat dr. Füredi Károly, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára. Az idei előirányzatból a tavalyinál nagyobb összegeket fordíthatnak személyi juttatásokra. A bírák fizetése átlagosan 19,5, a többi bírósági dolgozóé 11,1 százalékkal emelkedik. Növelik a létszámot is, amire szintén a központi költségvetés biztosít fedezetet. A peres ügyek számának ugrásszerű emelkedése már- már megoldhatatlan feladatot ró az apparátusra. Az idén a leginkább túlterhelt szervezetek összesen csaknem 200 új státust kapnak, s ezek felét bí- rákkal töltik be. Dologi kiadásokra viszont a tavalyinál jóval kevesebb jut. Az ajánlott levelek kézbesítése, a telefonszámla, a fűtés, a világítás díja oly mértékben emelkedett, hogy a legtöbb hivatal várhatóan csak a karbantartási, bútorvásárlási keretek megkurtításával tudja kiegyenlíteni a számlákat. Nagyobb rekonstrukcióba, beruházásba ezért nem is kezdenek - pedig jó néhány ön- kormányzat szeretne saját bíróságot létesíteni, és számos bírósági épület szorul sürgős felújításra. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: egyetlen bíróság működése sem kerülhet veszélybe, a munka feltételeit, ha kell, a pénzek átcsoportosításával is, biztosítják. Nincs tudomása arról sem, hogy a peres ügyek illetékeinek emelését tervezné a kormányzat. N. Zs. Hírháttér A nemzetiek bumerángja Északi szomszédunkban alapos vihart kavart, hogy a nacionalista alapállású Szlovák Nemzeti Párt (SNS) - korábbi ellenállását feladva - bizonyos feltételek teljesítése esetén hajlandó az általa mindeddig élesen ellenzett magyar-szlovák alapszerzcídés megszavazására. Az SNS furcsa pálfordulását többen bírálták. Ha Meciar csakugyan támogatja a koalíciós partnere által sürgetett intézkedéseket, akkor gyakorlatilag épp a régóta ratifikációra váró alapszerzcídés értelmét, szellemét sérti. Elvégre az SNS által indítványozott, s most Meciar által fölkarolt törvényjavaslatok a magyar kisebbség ellen irányulnak. A miniszterelnöknek föl kell(ene) mérnie, nem üt-e vissza bumerángként egy olyan, mereven nacionalista vonalvezetés támogatása, amelyről maga is tudhatja, hogy hosszabb távon megnehezíti saját országa európai betagozódását, belső' politikai stabilitását, szomszédkapcsolatai harmonikusabbá tételét. A Mérnök felderítése Gázában rettegnek a mobil telefonoktól Amerikai lapok értesülése szerint a „Mérnököt”, a legendás palesztin bombagyártó terroristát az izraeli titkosszolgálat és a PFSZ közösen tette ártalmatlanná. A , jól értesült” amerikai forrásokra hivatkozó Washington Post Hírszolgálata szerint nem az izraelieknek, hanem a Palesztinái Felszabadítási Szervezetnek sikerült felderítenie Je- hija Ajas, a „Mérnök” tartózkodási helyét. Gázában bújt el egyik volt egyetemi szobatársa lakóházában, „ők (a PFSZ) találták meg” - állítja a titokzatos forrás, hozzátéve, hogy az izraeli titkosszolgálat, a Sin Bet az elmúlt két évben egyszerűen képtelen volt Ajas közelébe férkőzni. Egy másik forrás szerint a PFSZ abban is együttműködött a Sin Bettel, hogy eljuttassák a terroristához azt a mobil telefont, amely végül is a kezében felrobbanva, leszámolt Izrael első számú közellenségével. Azóta a Gáza-övezetben szinte rettegnek a mobil telefonoktól. Hivatalos épületekben betiltották használatát, és Jasszer Arafat közelébe sem engedik azt, akinek ilyen van a birtokában. Az ügyvédek sem vihetik magukkal a mobil készüléket a bíróság épületébe. A napokban egy feledékeny jogásztól az ajtónálló kobozta el a berendezést, ám ijedtében rögtön el is ejtette, és elszaladt. Az izraeli hatóságok elzárkóznak az állítólagos együttműködés kommentálásától. „Ez a legcsavarosabb történet azok közül, amelyeket eddig olvastam - mondta az izraeli kormány szóvivője. - Kérdezze meg a palesztinokat!” Nabil Abourdanah, Arafat szóvivője „száz százalékig alaptalannak” nevezte a hírt. „Elítéltük a gyilkosságot” - mondta. „Akik elkövették, nem segítették a békefolyamatot, és nagyon megnehezítették a helyzetet, éppen a közelgő választások előtt.” FEB A legendás kapitány új kutatóutakat tervez Készül Cousteau új hajója Bemutatta készülő új hajója modelljét Párizsban a legendás tengerkutató. Jacques Yves Cousteau régóta melengetett terve, hogy „úszó laboratóriumot” hoz létre. A modell alapján készülő vízi jármű 66 méter hosszú lesz, tizenkét személynek biztosít helyet. Saját helikopterrel és mini tengeralattjáróval van felszerelve. A Calypso I, eredetileg brit aknakereső hajó volt, amely nem régen léket kapott, és szeptember óta a szingapúri kikötőben vesztegelt. Január 8- án el is süllyedt. A tervek szerint kiemelik, biztonságos helyre vontatják, majd a gyerekek „ökológiai tanhajója” lesz. Az új kutatóhajó már jövőre elkészül. Várható költségei elérik a 18 millió dollárt. A 85 éves kapitány elképzelései szerint a Calypso II megszakítás nélkül képes lesz bárhol a világon a víz, a levegő és a talaj elemzésére. A kutatási eredményeket a legkorszerűbb elektronikus távközlési eszközök továbbítják majd a szárazföldi állomásoknak. Egyelőre még tisztázatlan, ki viseli a hajóépítés tetemes költségét. Jacques Yves Cousteau bízik benne, hogy akadnak „bőkezű mecénások” szerte a világon, akik szívesen áldoznak a környezetvédelmet előmozdító vállalkozásra. Ferenczy Europress Ellentmondásos jelentések a kiszabadított túszokról és a terroristákról Jelcin szerint vége az ostromnak Január 18. A napok óta tartó heves harcok ellenére a helyzet még mindig ellentmondásos és tisztázatlan Január 11. A faluban újabb túszokat ejtenek. Az orosz hadsereg elitalakulatai körülzárják őket Január 10. A terroristák, túszaik nagy részét szabadon engedve, elhagyják Kizljart Január 9. Csecsen fegyveresek elfoglalják a város kórházát, lakóházakat, és kétezernél több túszt ejtenek A csecsen túszdráma Január 16. Terroristák eltérítik az Avrasya nevű hajót, fedélzetén több mint száz emberrel Január 16. 37 orosz építőmunkást fognak el. Más hírforrások szerint ez még decemberben történt Január 15. Egy Groznij melletti hőerőműben a csecsének harminc túszt ejtenek Véget ért a több mint egy hete tartó dagesztáni túszdráma, amelyet feszült figyelemmel kísértek világszerte. Borisz Jelcin elnök csütörtök délután közölte: „minimális veszteséget” követelt a túszmentő akció. Az orosz elnök szerint 82 túsz szabadult ki, 18 eltűnt. Nem említette viszont, hogy a kétnapos zárótűz következtében mi történt a többivel. Jelcin közölte: az összes fegyverest megölték, hacsak „azok nem rejtőzködnek a föld alatt”.- Alapos leckét adtunk Du- dajevnek, s ezután csapást kell mérnünk a csecsének erődített állásaira, hogy végezzünk a terrorizmussal orosz földön - mondta és hozzátette: az eltűnt túszokat még két napig keresik. Az államfő azt állította, hogy a túszmentő akcióban 26 orosz katona vesztette életét, az Alfa rohamosztag két tagja pedig megsebesült. Jelcin nyilatkozatának ellentmondó kijelentést tett Viktor Csemomirgyin kormányfő, amikor azt állította, hogy 42 túsz szabadult ki, és nincs több fogoly a településen. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat egyik illetékese viszont csak húsz kiszabadult túszról tudott, s szerinte ugyanennyi csecsen fegyverest foglyul ejtettek az orosz csapatok. Az Interfax hírügynökség katonai forrásokra hivatkozó jelentésében nem zárta ki, hogy több csecsen fegyveresnek sikerült végül áttörnie az orosz védelmi vonalakat hajnalban. Megfigyelők szerint elképzelhető, hogy az orosz erők azután foglalták el az előzőleg rommá lőtt falut, hogy a terroristák nagy része onnan már elmenekült. Az ugyancsak csecsen terroristák által elrabolt Avrasya komphajó várhatóan péntek reggel 5-6 óra körül ér a Boszporusz bejáratához. A török hatóságok jó előre közölték: nem engedik a robbanószerrel megrakott hajót a nagy forgalmú vízi útra. Borisz Jelcin „hatékony segítséget” ajánlott Törökországnak a csecsen túszszedők által megszállt Avrasya komphajó elfoglalásához. Az államfő csütörtökön utasította az új külügyminisztert, Jevgenyij Primakovot, hogy a Törökországnak nyújtandó segítséggel kapcsolatban egyeztesse lépéseit az orosz különleges alakulatokkal. l i i k