Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)

1996-01-17 / 16. szám

1996. január 17., szerda A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Új tudományos munkák Városkép és fel-feltörö talajvíz Hirden A pincéket építési előírások követelték meg annakidején A talajvíz kétségbeejtően egyre feljebb emelkedik Hirden, a Pécs város felé eső domboldal lankáira városképi szempontok miatt mély-pin­cével építették lakóházakat: ezt írta elő az építési hatóság. A helybéli öregek közül töb­ben megmosolyogták a dolgot. Tudták: a vízzáró réteg alat­tomosan felgyűrődött, s e mi­att sűrűn előjön a talajvíz. Nos, több száraz év után, az esős évszakokban kész gyötre­lem az itt lakók élete. A ka­zánházakat ellepi a víz. Akad ahol már beépített búvárszi­vattyút üzemeltetnek, másutt naponta a vízállást figyelve vödröznek. Idővel berobban­tak a szennyvíz-derítő gödrök és akadt, ahol a kazánházat - alagsort - kellett újból vasalni, betonozni. Az első igazán „vi­haros” telet 1989-ben élték meg, s mint azt Pataki Ferenc, a Hirdi Faluszépítő Egyesület ügyvezetője, mellesleg a téma ismerője elmondotta, azóta semmi sem történt. Azaz sok­MÜLLER ANDREA FELVÉTELE féle terv készült és ígéret hangzott el, miközben a vá­rosházán a hivatalokat átszer­vezték, az ígérgetők más pozí­cióba kerültek. Mostanában már válaszra sem méltatják a panaszkodót. Senkit sem ér­dekel az itt lévő kilenc utca közel 100 házának lakója. Pedig a megoldás köztu­dott: a terület csatornázásával és a felszíni vizek elvezetésé­vel elejét lehetne venni a gon­doknak. Kozma F. Szemléletváltás az óvodákban Pécsett egy szűkebb kör évekkel ezelőtt már megis­merhette annak az új ma­tematikának az alapveté­seit, melynek létrehozója, szerzője Haralyi Fejér Pál mérnök-matematikus. A je­lenleg Michigenben élő tu­dós új rendszerét 1958-ban vázolta fel, s 1975-ben fog­lalta először össze. A geometrikus dinamika összefüggéseit tárgyalta a Fe- jér-vektorrendszer, illetve az Idő a dinamikus geometriában című munkáiban is. Most el­készült új munkája, mely ed­digi felfogását összegzi, „A dinamikus geometria” cím­mel. Haralyi Fejér alapelve az, hogy a tér, idő, energia, mozgás, növekedés és irány együttese sokdimenziós rend­szert alkot, ehhez pedig ki­dolgozta a dinamikus, sokdi­menziós geometriát. Ennek további része a Fejér-féle mé­rőszám- és eszközrendszer, benne a szerző vektorrendsze­rével és egyetemes időelméle­tével. A szerző utóbbi könyve (Folytatás az 1. oldalról)-Raynal úr! A Janus Pan­nonius Tudományegyetem kép­viselőin kívül másokkal is tár­gyaltak. Milyen benyomásokkal távoznak?- Összességében nem lehe­tünk elégedetlenek. A célunk a már folyó oktatás értékelé­sén túl az volt, hogy a gazda­ságban érdekelt kamarák, il­letve a pécsi városháza - s raj­tuk keresztül több település és vállalkozó - figyelmét felhív­juk arra: az Európai Unióhoz való csatlakozásnak vannak ki nem mondott feltételei is. Az ottani jogrendszer, egyál­egy új világ matematikájának főtételeit reprezentálja. A gazdaság és az erkölcs sokak számára nem egybetar­tozó fogalmak. Másként gon­dolja ezt dr. Muzslay István je­zsuita pap, aki a közgazdaság- tan és a társadalomtudomány terén is megbecsült szerző. Hazai kiadásban másodszor je­lenik meg a „Gazdaság és er­kölcs” című kötete, mely hat főfejezetben elemzi a közgaz­daságtan fogalomrendszerének kérdéseit, a gazdasági gondol­kodás fejlődését, a különböző közgazdasági elméleteket, a társadalmi rendszer és a gaz­dasági rend kapcsolatait, a er­kölcs kérdéseit, illetve az egy­ház szociális tanításait. A könyv nemcsak szakszerű, de olvasmányos is. Jól körvona­lazhatók belőle a gazdasági és személyi érdek, a vállalkozói felelősség, a jövedelemelosz­lás problémái. Az egyházi ál­lásfoglalások közreadásával az erkölcsi magatartás tudatos alakításának felelősségét is megfogalmazza. talán az alapok ismerete. Ép­pen ezért fölajánlottuk, hogy jövőre csaknem tucatnyi gaz­dasági szakember tölthet el nyolc-tizenkét hónapot vala­mely német, spanyol, olasz, illetve angliai vállalatnál. En­nek persze az a feltétele, ha a már megkezdett egyetemi képzést a vállalati szintre is ki tudjuk terjeszteni.- Összességében optimista?- Már ami az itteni kapcsola­tot illeti? Igen! A magyarok rendkívül gyorsak, komolyan kezelik az elképzeléseinket. A bürokrácia? Istenem! Ez nálunk is átok ... B. Z. - Fotó: Müller Az 1989 előtti központi óvodai nevelési programok kevesebb szabadságot adtak az óvónők­nek, mint a most érvényben lévő. Ma már az óvónők maguk választhatnak a nevelési mód­szerek közül úgy, hogy azok az egyes gyermekeknek megfelel­jenek. Az óvónőknek maximá­lisan figyelembe kell venniük a gyermekek egyéni képességeit, hiszen igen nagy eltérések le­Közismert áruházat kell elfe­lejteniük a pécsieknek: a múlt év végétől már nem fogadott vásárlókat a Mecsektrade Termeltető és Kereskedelmi Rt. áruháza, ahol elsősorban a házépítőket látták el áruval. Az épületet - és csak azt, ma­gát a Mecsektrade-t nem - el­adta a többségi részvénytulaj­donos, egy fővárosi kereske­delmi cég. A vevő a Gienger Kft. volt, hetnek az óvodások között. így igen fontossá vált, hogy az óvónők minél többféle nevelési módszert ismerjenek meg, tájé­koztatott dr. Soós Attiláné, a pécsi Enyezd utcai II. számú óvoda vezetője. Az óvodában tegnap kezdődött a megye óvó­női számára szakmai tovább képzés a Baranya Megyei Pe­dagógiai Intézet segítségével. Az óvónők több, mint fele amely ugyancsak ismert, lévén már régebb óta boltja Pécsett, a Mohácsi-úton. Hauk Antal ügyvezető igazgatótól megtud­tuk: jelenleg a volt Mecsek­trade-t csinosítják, de ezekben a napokban már elkezdődött az áruház feltöltése is. A Gienger ebben a boltban is marad eredeti profiljánál, elsősorban épületgépészeti, fűtéstechnikai és szaniter áru­kat, szerelvényeket forgal­vidékről érkezett. Tegnap előa­dásokat hallgattak, ma gyakor­lati foglalkozásokon vesznek részt. Bővebb ismereteket sze­reznek a játék és a folyamatos óvodai élet megszervezéséről, a játékos matematikai foglalko­zásokról. A továbbképzés már­ciusban folytatódik. Akkor, többek között, a pályázatok megírásának követelményeit ismertetik velük. U. G. maznak. Jóllehet, a Mecsekt­rade tündöklése idején sem tartozott az olcsóbb boltok közé, ennek ellenére sokan keresték fel, mert - az utóbbi időszaktól eltekintve - széles választékot ajánlott. Várható tehát, hogy bezárása után a Gienger kitölti az űrt, bár árukészlete szűkebb, mint az előző áruházé volt. Az új bolt nyitását március első felére tervezi a kft. M. A. Közüzemi Rt. Lapunk tegnapi számában „Hűtlen kezelés a Közüzemi Rt.-nél” címmel rendőrségi tájékoztatás alapján cikket írtunk. Dr. Farkas Károly, Pécs város jegyzője a kö­vetkező tények közlését kéri az üggyel kapcsolatban: A Pécs, Gólya dűlőben lévő ingatlant a Közüzemi Rt. egyes volt vezető beosz­tású dolgozói értékesítették saját maguk részére. A terü­let-vásárlási lehetőséggel 4 vezető és 3 beosztott mun­katárs élt. A telekalakítás szabályosan történt a vonat­kozó előírások szerint, el­lentétben a telek értékesíté­sével. A Közüzemi Rt. és az érintett vevők 1995. október 19-én szerződésbontó közös nyilatkozatot írtak alá, az ügylettől elálltak, így az in­gatlan továbbra is a Közü­zemi Rt. tulajdonát képezi. Vizek és pénzek Minden eddiginél jobban fi gyei idén a vízügyi tárca a vízkárelhárítási, az árvízvé­delmi munkák finanszírozá­sára, nyilván az elmúlt he­tekben a Körösök mentét ve­szélyeztető árvízhelyzet ta­pasztalataiból is okulva. A most megállapított fejlesztési pénzekből régiónknak is jut, jóllehet, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szak­emberei egyelőre nincsenek tisztában azzal, hogy a pon­tosan meghatározott össze­geket mikor osztják le - bár bizonyos célfeladatok iránt beadott pályázataik régóta elbírálásra várnak. Az már eldőlt, hogy a Balaton víz­minőségének javítására a KHVM ebben az évben kö­zel 1,8 milliárd forintot szán. Alapítványi támogatás somogyi diákoknak Több mint másfélmillió forint ösztöndíj-kiegészítő támogatást kapott az or­szág különböző felsőokta­tási intézményében tanuló 140 Somogy megyei hall­gató. Az öt-húszezer forint közötti összeget Gyenesei István a Somogyi Egyete­mistákért és Főiskoláso­kért Alapítvány kuratóri­umának elnöke adta át a sikerrel pályázott diákok­nak. Az ország eddigi egyetlen ilyen céllal létre­jött és működő alapítánya alig négy hónapja alakult meg a Somogyért Egyesü­let kezdeményezésére a barcsi, a marcali és a len­gyeltóti önkormányzat összefogásával. A franciák minket szeretnek Új nagyáruház a Mecsektrade helyén Továbbra is irritál a kesztyűgyár Ahogy az várható volt, a hétfőn lezajlott lakossági fórumon kiú­jultak az ellentétek. A Lahti utca néhány lakójának továbbra sem tetszik, hogy a közelükben, a valamikori zöldövezetben kesztyűgyárat létesítettek. Az meg végképp felkorbácsolta a kedélyüket, hogy az üzem nem kíván megszűnni, de tovább akar terjeszkedni, még ebben az évben egy 1200 négyzetméte­res raktárral bővítenék. Négy évvel ezelőtt még tün­tetést is szerveztek a Lahti utca­iak, hogy megakadályozzák a német tulajdonban lévő könnyűipari üzem letelepedé­sét. Volt akkor minden, petíció, idegentőke-ellenesség, környe­zetvédelmi és talajvízháztartási aggályok, s még ki tudja milyen indokok. Mindenesetre az ügy eljutott az Alkotmánybíróságra is, ahonnan mind a mai napig nem érkezett állásfoglalás, nagy valószínűséggel nem is fog. A szövevényes, jobbára indulatoktól vezérelt ügy az épület elkészültével, az üzem beindulásával elfelejtődni lát­szott, a raktárépítés miatt ösz- szehívott lakossági gyűlés vi­szont azt bizonyította, a hamu alatt izzik még a parázs, habár egyre halványabban. A lakók egy része továbbra is azt kifogásolja, miért épült a lakóházakhoz közel a gyár. A kesztyűüzem jelen lévő dolgo­zói viszont azzal érveltek, az O. K. Kesztyűgyár bizonyítha­tóan nem szennyezi a környeze­tet, 300 dolgozónak ad munkát, s annak örülnének leginkább, ha még több embernek volna lehetősége itt elhelyezkedni. Egy másik, szintén Lahti utcá­ban lakó viszont semmiféle ki­vetnivalót nem talál az üzem működésében, sőt kimondottan örült az ápolt környezet megte­remtésének. A jelen lévő tulaj­donos, Dirk Hoffman ennek hallatán láthatóan zavarban volt, tulajdonképpen nem is ér­tette, mi is a kifogás a felépí­tendő raktárral szemben. Farkas Károly városi jegyző végül is kompromisszumot ajánlott fel. ígérete szerint ápri­lis 30-ig igazságügyi szakér­tőkkel vizsgáltatja meg a gyár tevékenységének hatását. Ha ennek alapján valóban van ki­fogásolni való az ipari létesít­mény működésében, akkor a lakók polgári peres eljárásban érvényesíthetik jogaikat. B. G. Oktatási központ a belvárosban Új oktatási központ nyílt Pé­csett, a Nagy Lajos király úti volt MHSZ épületében. A Ba­ranya Megyei Kézműves Ka­mara égisze alatt működő centrumban a kereskedelmi és ipar- , az agrár- , valamint a kézműves kamara közös mes­tervizsga titkársága, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ könyvtára és oktatóterme s a Pécsi Regionális Munkaerő­fejlesztési és Képző Központ információs irodája található. A központ szakképesítést nyújtó tanfolyamaival minden érdeklődő felnőttet, tehát nemcsak a munkanélkülieket várja. A PRMKK a könnyebb elérhetőség kedvéért nyitotta meg itt új szervező irodáját, ahol 8 órától 15.30-ig fogadja ügyfeleit. V. G. Az áj oktatási központ várja az ügyfeleket fotó: müller a. < 4 l

Next

/
Thumbnails
Contents