Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)

1996-01-16 / 15. szám

1996. január 16., kedd A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Két év alatt több mint háromezer ügyfél Egy hely a fogyasztókért A fogyasztóvédelemmel fog­lalkozó Baranya Megyei Ta­nácsadó Iroda, mely Pécsett az Apáca utcában működik, talán már nem ismeretlen a megye polgárai előtt. Azok számára biztosan nem, akik valamilyen problémával, kérdéssel keres­ték meg őket, az elmúlt két év­ben több mint háromezren. Ritter Tamásné dr., az iroda vezetője elmondta, ingyenes tanácsadó szolgálatuk a fo­gyasztóvédelmet eléggé tágan értelmezi, tehát nemcsak a ke­reskedelemre vonatkozó, a vá­sárlásból fakadó megkeresé­sekkel foglalkoznak, hanem minden olyan területtel, ahol valaki fogyasztóként léphet föl. Leginkább a közüzemi szolgál­tatásokkal, a szolgáltatás minő­ségével, számlaügyintézések­kel kapcsolatosan keresik fel őket. A vásárlásból adódó pa­naszok mintha visszaszoruló­ban lennének, amiben közre játszhat a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség hatékonysága is. Utóbbi intézménnyel jó mun­kakapcsolatuk alakult ki, rend­szeresen tájékoztatják egymást tapasztalataikról. Az iroda, mely a Németor­szági Fogyasztóvédelmi Szö­vetség segítségével alakult, ja­nuártól támogató nélkül műkö­dik. A munkát ennek ellenére nem hagyják abba, hiszen nagy az igény iránta. Addig is, míg sikerül hazai támaszt találniuk délelőtt a 211-399-es telefon­számon fogadják a tanácsra vá­rókat. V. G. Jégveszély! Könnyű utólag okosnak lenni ... Az elmúlt hetek, napok bővelked­tek az olyan közúti tragédiákban, ahol ajég volt a főszereplő. Elég, ha a múlt heti Egyházas- kozár melletti súlyos tömegsze­rencsétlenségre emlékeztetünk, de a hét végén halálos áldozatot is követelt az alattomos jegesedés. Persze nem írhatjuk csak az idő­járás rovására a szomorú esemé­nyeket, hiszen ezek a balesetek - az utólagos vizsgálatok szerint - elkerülhetőek lettek volna. Nos, - mondhatja a kedves au­tós - könnyű utólag okosnak lenni! Régi közmondás, és még­sem szívlelik meg sokan, hogy „más kárán tanul az okos” és ké­pes a tragédiákból leszűrni a ta­pasztalatot. V Melyek ezek a tapasztalatok? Először is nézzünk a naptárra, majd a hőmérőnkre. A téli idő­szak az idén januárban igen vál­tozatos útviszonyokat produkál. Az egyik pillanatban még szik­rázó napsütésben autózunk, az­után árnyékba érve meglepetten „korcsolyázunk” az ott még fel Í m olvadt jégen. Nem ritkaság ’évszakra jellemző ónos eső m, amikor a gyalogos is felér egy kaszkadőr mutatvánnyal, hát még az autózás! Tisztelt járművezető! Ne hígy­•jen mindig a szemének, nem mindig víz, ami fénylik az úton, ráadásul a jeges szakaszok egy része láthatatlan. Mire hagyatkozhatunk hát? Az óvatosságra, valamint a kü­lönféle médiákban megjelenő közlekedés meteorológiai előre­jelzésekre, amely ezúton hívnánk fel a Tisztelt közlekedők figyel­mét. Az útvonal megválasztásánál vegyék figyelembe, hogy a fő- közlekedési utak ugyan forgal­masabbak, de azok karbantartá­sára, tisztítására több energiája jut az út kezelőjének, mint a mellék­útvonalakra. Induljanak időben úticéljuk felé, hogy ne kelljen a jégen, a ködben, ónos esőben vagy a ha­von sietni, ami szinte mindig életveszélyes! Ha sikerül az óvatos, megfon­tolt járművezetést és az aktuális út és látási viszonyokat egy opti­mális sebességbe ötvözni, hígy- jék el nem lesz baj. Végül ne feledjék, hogy a be­következett balesetekért a ható­ságok nem a jeget teszik fele­lőssé, hanem a jármű vezetőjét. Balesetmentes közlekedést kíván a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság Blázy Lajos vezényletével a Pécsi Szimfonikus Zenekar újévi koncertre invitálta tegnap az érdeklődőket a pécsi Művészetek Házában. A zenekedvelő közönség Johann Strauss mű­veiből hallhatott válogatást. fotó: müller^ndrea Robbanástól sérült a kisfiú szeme Petárdarészeket, légpuska töltényeket távolítanak el az orvosok A hét végén megkísérelték el­távolítani annak a 14 éves kis­fiúnak a szemébe fúródott fém­darabot, aki még szilveszterkor sérült meg. Műtét közben azonban úgy lát­ták az orvosok, hogy többet árt­hatnak, mint használnak, ha mindenáron ki akarják venni a szeméből az ide­gen testet. A fémdarab ugyanis az ideg­hártyát is érintve beékelődött a szemfalba. Pilla­natnyilag kérdé­ses, s a követ­kező időszak dönti el, hogy mégegyszer megpróbálják-e kivenni, avagy ott marad. A kisfiú a ku­tyáját akarta vé­deni. Petárdát, vagy valami ha­sonló robbanó Műtét a POTE szerkezetet dob­tak le szilveszter éjjelén az egyik emeleti erkélyről, ami a kutya elé esett. A kisfiú fel­kapta, hogy tovább hajítsa, eközben robbant a szerkezet, s egy fémdarab a fiú jobb sze­mébe fúródott. Mindez Szombathelyen tör­tént, de január 1-jén már itt volt Pécsett, a POTE Szemkliniká­ján a gyermek, ahol összevarr­ták a sebet, s a szakmai szabá­lyoknak megfelelően második’ lépésben igyekeztek kioperálni a fémdarabot.- A kisfiúnak meg van az esélye arra, hogy látni fog ­Szemklinikáján mondja dr. Mester Viktória, a POTE Szemklinikájának tanár­segédje. - Ennyiben tehát meg­nyugtató a helyzete, de például az a fiatalember, - akinek az elmúlt év végén hasonló okok miatt sérült az egyik szeme - elvesztette a látását. Minden évben vannak ilyen esetek. A korábbi időkben, amikor nem lehetett ennyire könnyen hozzá férni különböző gyújtó, illetve robbanószerkezetekhez lénye­gesen kevesebb volt a szemsé­rüléssel járó baleset. Sajnos az utóbbi években növekszik a számuk és ez még akkor is nyugtalanító, ha hozzá tesz- szük, hogy sze­rencsére nem sok a súlyos következmény­nyel járó bal­eset. A klinikának gyűjteménye van a szemek­ből kioperált idegen testek­ből. A tanárse­gédnő a szemé­lyekre is em­lékszik, akik szeméből eltá­volították eze­ket. Például az öt darab pe­tárda marad­ványt szintén egy gyermek szeméből szed­ték ki, de van itt rézdarabka, fémszál, rozs­dás szögfej, és egy csomó lég­puska töltény is. Az adataik szerint a szemsérüléseket szen­vedettek 50-60 százaléka negy­ven év alatti férfi. Az elmúlt évben tizenhat al­kalommal kezdeményezett el­járást a rendőrség Baranya megyében petárda birtoklás, árusítás, illetve felhasználás miatt. A tizenhatból kilenc esetben az év végi ünnepek idején. Török E. Megzsaroltak egy főiskolást A városi rendőrkapitány­ságon január 10-én tett feljelentést az a Pécsett ta­nuló főiskolás, akit isme­retlen személyek a meg­előző napon megfélemlí­tettek és megzsaroltak. Mint a fiatalember el­mondta, telefonon értesítet­ték, hogy Pécs melyik szó­rakozóhelyén kívánnak vele találkozni, majd az oda ér­kező négy férfi arra kény­szerítette, hogy beüljön ko­csijuk hátsó ülésére. Ezt kö­vetően egy elhagyatott helyre hajtottak. Már útközben közölték a fiúval, hogy négymillió fo­rintot követelnek tőle. Arra hivatkoztak, hogy megbízó­juk nevében járnak el, aki­nek korábban a fiatalember hárommillió forintos kárt okozott. Hogy milyen kárt oko­zott, arról nem beszéltek, ám azt elmondták, hogy to­vábbi egymilliót az ő mun­kájuk ellentételezéseként követelnek a fiútól. „Kéré­süknek” azzal a kijelentés­sel adtak nyomatékot, hogy amennyiben nem fizetne, úgy kezét és lábát ujjanként törik darabokra. Miután a fiatalember el­mondta, hogy ennyi pénzzel ő nem rendelkezik, ám rész­letekben bizonyos összeget fizetni tudna, némiképp enyhítették követeléseiket. Mint mondották, elég ha az ő egymillió forintjukat kifi­zeti, a megbízójuk három­millió forintos követelését majd ők elintézik valahogy. Ezt követően vissza in­dultak a már említett szóra­kozóhelyre, ám közben tan­koltak is, és költségeik fe­dezésére 16 500 forintot vet­tek el erőszakkal a fiútól. Hogy biztosak lehessenek a dolgukban - már fehér asztalnál - egy adásvételi szerződést írattak alá a fiatalemberrel, amelyben ő aláírásával igazolta, hogy Honda típusú gépkocsiját a négy férfi 500 ezer forintért megvette tőle. Kocsijával a zsarolók el is hajtottak, ám a Pécsi Rendőrkapitányság nyomozói (röviddel a sértett bejelentését követően) őri­zetbe vették egyiküket. Meglehetősen ritka eset, de másnap a három bűntárs önként jelentkezett a rend­őrségen, így már valameny- nyien előzetes letartóztatás­ban várhatják a bíróság íté­letét. A négy pécsi zsaroló (P. F„ H. I., O. I. és V. R.) már büntetve volt erőszakos jellegű és vagyoni bűncse­lekmények elkövetése mi­att. Balog N. Csökkent az influenzás megbetegedések száma Somogybán Valamelyest csökkent az influ­enzás megbetegedések száma Somogy megyében. Harkai László a tisztiorvosi szolgálat főorvosa elmondta: az elmúlt héten összesen 2157 új beteget jelentettek, amely 89 százaléka az azt megelőző héten nyilván­tartásba vetteknek. A járvány kezdetétől mostanáig csaknem 11 és félezren fordultak orvos­hoz influenzás tünetekkel, kö­zülük 2337-et vettek betegál­lományba. Az esetek egyötödé­ben valamilyen szövődményt is kimutattak. Egy újabb halálos áldozata is van a járványnak, egy 51 éves öreglaki asszony. Ezzel hétre emelkedett a most már kimu­tathatóan „A” vírus okozta megbetegedésekben elhunytak száma a megyében. Bútorbőség - böjtölő vásárlók Emlékeznek még a hetvenes évekre? Arra az időre, amikor Pécsett csak a Mecsek Áru­házban, a Bem utcai és a Bajcsy-Zsilinszky úti üzletben lehetett bútort vásárolni? És ha beérkezett egy-egy hazai, ro­mániai, NDK-beli, vagy szov­jet szállítmány, a vagonokból máris az előjegyzett megrende­lőkhöz vitték. Voltak, akik egyenesen a gyárakhoz igye­keztek kapcsolatot találni, oda mentek a megrendelt szek­rénysorért, ülőgarnitúráért. Napjainkban teljesen fordí­tott a helyzet. Most távolról sem az a kérdés, hogy van-e bútor, hanem az, hogy milyen és mennyiért? A hazai gyártók mellett itt vannak az olasz, német, holland, angol, szlovén termékek, sőt, az egyik legdi­vatosabb bútor, ami nádból ké­szül Indonéziából érkezik. Zavarba ejtően nagy a vá­laszték és zavarba ejtőek az árak. Legalábbis azok szá­mára, akik nem kívánnának egyebet, mint lakhatóvá tenni az otthonukat. Kevés olyan új bútort for­galmazó üzlet létezik, ahol 100 000 forint körüli áron ösz- sze lehet válogatni egy normál lakószoba berendezést. Ezért találtak jó piacot a használt bú­torkereskedők, a megújító, fel­újító feladatokat vállaló aszta­losok, kárpitosok akik közül többen új bútorok készítésével is foglalkoznak. A tehetőseknek természete­sen nem okoznak gondot az árak, s vannak akik nem száz­ezreket, hanem milliókat köl­tenek otthonuk berendezésére. Bár manapság egyetlen nagy­város üzleteiben sem kunszt ennyit bútorra költenie annak aki megteheti, Frick Ferenc a pécsi Domus Áruház igazga­tója, a szakma jó ismerője sze­rint ma is akadnak, akik csak Budapesten, márkás üzletek­ben vásárolnak. A fővárosban egyébként tényleg mindent le­het kapni. Ha tetszik, XV. La­jos korabeli étkezőt - három millióért. A kiragadott példa helyett azonban többet mond az adat, miszerint az éves össz­jövedelmük egy százalékát sem éri el az az összeg, amit ma Magyarországon az embe­rek bútorra fordítanak. T. É. A szép bútorok hiába csábítanak, ha apadt a pénztárca I

Next

/
Thumbnails
Contents