Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)

1995-12-28 / 353. szám

1995. december 28., csütörtök Közélet Dünántúli Napló 13 Az ember őrizze meg a hitét, elveit, tisztességét Kósáné Kovács Magda a munkáról, a lemondásról, a családról Amikor az MSZP miskolci kongresszusán a mikrofonhoz lépett, alábbhagyott a nagyteremben a neszezés. A lemondását pár héttel azelőtt bejelentett munkaügyi miniszter azonban nem ka­vart botrányt szavaival. Nem védekezett, nem magyarázkodott és nem támadott, csupán summázta politikai hitvallását: „Nem a funkcióban való mindenáron megmaradás a fontos, hanem az, hogy az ember őrizze meg a hitét, az elveit, a tisztességét...” Ahogy várok rá új helyén, a képviselői irodaház parányi szobájában, a kicsomagolatlan dobozok között, megértem: Kósáné Kovács Magda szá­mára tényleg nem a miniszteri bársonyszék, s a velejáró kül­sőségek voltak a fontosak.- Kértem, tegyenek inkább a harmadik emeletre. Bánom is én, hogy az ablak ott az udvarra néz, de az iroda tágasabb. Azt felelték: a volt minisztereknek az első emelet dukál - magya­rázza mintegy mentegetőzve a szűkösség miatt, s rögtön elné­zést kér a késésért is. Az alkot­mányügyi bizottság ülésének időpontját az utolsó pillanatban tudta meg, de mindenképpen ott kellett lennie, mint a mun­kaügyi terület „előretolt katoná­jának”. Mert a miniszterségről le­mondani lehet, ám a megkez­dett munkát abbahagyni nem. Nem vagyok gyáva!- Miért érezte szükségét an­nak, hogy hitről és tisztességről szóljon a sok száz kongresszusi küldött előtt?- Kétszer is elhangzott a kongresszuson - az elnöki be­vezetőben és a zárszóban -, hogy akik nem maradtak a kormányban, azok nem mertek szembenézni a feladatokkal, vagy esetleg bizonyos célokat nem voltak hajlandóak elfo­gadni, netán gyávaság moti­válta őket. Ezeket a szavakat sem a magam, sem a korábban kormányból kivált miniszter- társaim nevében nem fogadhat­tam el.-Az október elején bejelen­tett lemondás mégis találgatá­sokra adott okot. Akadt olyan megfogalmazás: a pártja be­csületét akarta menteni vele. Mások az érdekegyeztetés ku­darcának minősítették elhatá­rozását, jó néhányon pedig gesztus értékű cselekedetről be­széltek. Melyik vélekedés áll legközelebb az igazsághoz?- Mindegyikben van morzsá­nyi igazság, de egyik állítást sem tudom elfogadni. Én éppen a pár­tom erkölcsi követelményeinek megfelelően cselekedtem, ami­kor lemondtam, ilyen értelemben nem én mentettem meg az MSZP becsületét, hanem az MSZP mentett meg engem. Megmentette a lelkemet. A másik két észrevétellel alig tudok mit kezdeni, de az érdekegyeztetés úgynevezett kudarcára és a gesztusokra még visszatérek... Úgy tűnhetett, csupán azért távoztam, mert nem értettem egyet a Pénzügyminisztérium álláspontjával a munkáltatókat terhelő betegszabadság ügyé­ben. Valójában lemondásom­mal egy számomra elfogadha­tatlan kormányzati munkamód­szer ellen akartam tiltakozni - egy olyan gyakorlat ellen, amely megengedi, hogy alapos előkészítés, átgondolás nélkül hozzon a kabinet nemegyszer igen súlyos döntéseket, csak mert szorít az idő. Szó sincs gesztusról Lemondásomat annak elle­nére fenntartottam, hogy tud­tam: az „utolsó cseppet” jelentő PM-ötlet (a munkáltató fizesse 25 napig a betegszabadságót) nem vihető végig.- Női érzékenység? Sértődött­ség? Vagy ahogyan a budapesti Pallas Páholy sajtóbeszélgeté­sén a miniszterelnök fogalma­zott: a nó'i lélek rejtelmei is sze­repet játszottak ebben a dön­tésben ?-Erre a megjegyzésre egy epés válasz sokkal inkább fe­minin lenne, mint amit meg szoktam engedni magamnak, helyette maradjunk a tényéknél. A miniszterelnök úr jól tudja, hogy én hozzá hasonlóan ke­mény alkat vagyok - hogy jön ide a női lélek? Azt is tudja, hány miniszter fakadt már ki egy-egy konfliktushelyzetben: „akkor én most lemondok”, mégis maradtak, én viszont be­tartottam a szavamat.Talán ez a meglepő...- Személyes gesztus volt te­hát? De hol az eredménye? Mi változott azóta ?-Először is: ezt a gesztust néhány minisztertársam már előttem megtette, másodszor: a kormányzat magatartása igenis rengeteget változott az utóbbi hónapokban!- A hazai sajtó és a közvéle­mény ennek ellenére kórusban állítja, hogy ha a kormány en­gedékenyebb volna és nem fél­tené a presztízsét, már régen létrejött volna az ár-bér megál­lapodás. Ön nem így látja?- Nézzünk a felszín alá is! 1990 óta még sohasem fordult elő, hogy újabb és újabb körök­ben folyjon az érdekegyeztetés hónapokon át. Azelőtt reggel le­ültek a felek, este felálltak, s vagy született megállapodás, vagy nem. Most viszont olyan részeredményeket izzadtak ki a tárgyaló partnerek, amelyek ak­kor is jelentősek, ha maga az ün­nepélye^ zárómegállapodás el­maradna. Ha valaki nekem október 6-án azt mondta volna, hogy a kor­mány a közalkalmazottakkal folytatott béralkuban a most ta­pasztalt mértékig enged, akkor boldogságomban körberepültem volna a Parlamentet.- És most?- Most is nagyon örülök. Meggyőződésem, hogy csakis kisebb-nagyobb megállapodások sorával kerülhető el a társadalmi robbanás. Sztrájkszünet?- Pedig az ellenzék már elő­revetítette egy 1996-os sztrájk­hullám képét, s a jó néhány munkahelyen bejelentett sztrájkkészültség is az ő gyanú­jukat látszik erősíteni.- Nem tartok sztrájkhullám­tól. Magyarázatképpen a szi­gorúan személyes vélemé­nyemet mondom el, de hogy igazam van-e, azt az időnek kell bizonyítania. Magyarországon nem volt számottevő sztrájk ott, ahol magántulajdonosok kezében van a gazdálkodó szervezet. Ebből arra a következtetésre jutottam: a legeredményesebb bérharcot a kormányzattal és az állami tulajdonossal lehet folytatni. A kabinet nem fogja kockáztatni, hogy a költségve­tés területén óriási feszültsé­gek alakuljanak ki, ezért a po­litikai nyomás hatására en­gedni kényszerül. Az állami tulajdonos pedig azért fog en­gedni, mert ezeknél a cégek­nél a legpuhább korlátot ép­pen a bér jelenti. Egyébként a privatizáció előrehaladtával, az állami tu­lajdon részarányának csökke­nésével a munkavállalói ma­gatartás változására is számí­tani lehet. Nagyobb szerepet kapnak majd a munkahelyi megállapodások, miközben csökkennek a kormányszintig felcsapódó, nagy visszhangot kiváltó megmozdulások. Az államháztartási reform végrehajtása során - ha nem leszünk körültekintőek - már sokkal komolyabb érdeksé­relmekkel találhatjuk szembe magunkat, különösen a két legérzékenyebb területen, a tömegeket érintő oktatásban és az egészségügyben. Munka nélkül - másképp-Tegyük fel, hogy „lecsen­genek” a sztrájkok. Megmarad viszont egy másik, legalább ek­kora gond: a prognózisok sze­rint kismértékben tovább nő a munkanélküliek száma, legjobb esetben is stagnál. Mi lesz a célját és talaját vesztett munka- nélküliekkel? S mi lesz a már- már átláthatatlan munkanélküli ellátó rendszerrel, amibe hol egyik, hol másik zsebéből pum­pálja a pénzt az állam?- A munkaügyi ellátó rend­szer átalakítására a Munkaü­gyi Minisztériumnak már ak­kor kész terve volt, amikor a Bokros-csomagot még be sem jelentették. A rendszer három elemből állna. Az első egy maihoz hasonló munkanél­küli-járadék, ami a korábbi keresettel arányos és arra jó, hogy a hirtelen állás nélkül maradt embereknek ne dőljön össze az egész életük. A második szakasz - én szolidaritási szakasznak neve­zem - már a korábbi kereset­től független lenne. Ebben a szakaszban a minibálbér szint­jéhez igazodó segélyt kapna a munkanélküli. Ha a fenti ellátási formákon is túljutva valaki mégsem tudna elhelyezkedni (pedig „menet közben” átképezték és köz­hasznú munkán is részt vett), akkor átkerülne a harmadik szakaszba, és mint ellátatlan magyar állampolgár, szociális ellátásra volna jogosult.- Mit szólt ehhez az elképze­léshez a Pénzügyminisztérium? Azért is kérdezem, mert az utóbbi hónapokban szaporod­tak a nézeteltérések a két tálca között.- A végcélt illetően egyetér­tettünk, de a megvalósítás mód­jában nem egészen. A most ér­vényben lévő átmeneti szabá­lyozás (azaz, hogy a tartós munkanélküli visszakerülhet a munkanélküli-járadék rendsze­rébe, ha 2 év alatt legalább 180 napot dolgozik - pl. közhasznú munkát végez) szerintünk mindaddig fenn kell, hogy ma­radjon, amíg az állampolgárok fel nem készülnek az új rend­szerre. A Pénzügyminisztérium ezzel szemben a gyorsabb vál­tás híve. Egyelőre minden a mi elképzeléseink szerint történik. A kertben is politizál-Amit mond és ahogyan mondja, abból érződik: Kó­sáné Kovács Magda a szak- szervezeti munkában edződött vezetővé. Az egyik lap a „szakszervezetek vasladyje”- ként emlegette, nyilván azért, mert kőkemény vitapartner hí­rében áll. Honnan ez az erő, ez az ambíció? Örökölte vagy ránevelte magát?-Is-is. Édesanyám 85 éves, de még mindig hihetetlenül sokat bír. Talán tőle ered terheléstűré- sem. Különös, de igaz: gyer­mekkoromban mindebből sem­mit sem éreztem. Érzékeny, sírós kislány voltam, aki nehezen vi­seli a konfliktusokat. Később, ahogy több és több lett a dolgom, megedződtem. Felnőtt életem nem más, mint huzamos terhelé­sek sorozata, s én - szerencsére - mint a távgyalogló, kitűnően bí­rom. Nem is kívánok még jó ideig ezen a lendületen csillapí­tani.- Hétvégén sem? A család, a barátok kedvéért sem ?- Azért nem kell engem fél­teni! Köszönöm, jól vagyok. Kitűnően alszom, s ha a baráta­immal bridzsezek vagy szóki­rakó logikai játékot játszom, akkor sem ül ki az arcomra a másnapi munka miatt érzett sápkóros aggodalom. Igaz, Le­ányfalun, veteményezés köz­ben pörög az agyam, de akkor születnek a leghasználhatóbb ötleteim.- Ha már az ötletnél tartunk! Volt-e ötlete a saját jövőjét ille­tően, amikor november végén becsukta maga mögött miniszté­riumi dolgozószobájának ajta­ját?- Arra gondol: megkerestek- e a gazdasági élet vezetői kü­lönféle ajánlatokkal? Nem ke­restek meg, s nem is vállalnék efféle tevékenységet, mert ezerszázalékosan úgysem le­hetne elkülöníteni a politikai ténykedéstől, s mert időm se volna rá. A politika persze rosszul fizet, de tudomásul vettem, hogy ezen­túl a képviselői illetményemre számíthatok csak. A győztes csapatban-Ha a miniszteri fizetés (ami mellesleg kevesebb egy banki osztályvezető-helyettes bérénél) elvesztése nem is ke­seríti meg, munkatársai bizto­san hiányoznak. Egy októberi sajtótájékoztatón hallottam, milyen elismerően beszél ró­luk.- A csapat valóban nagyon hiányzik. Keresem is, hogyan segíthetnék nekik, hiszen a minisztériumban elért ered­ményekben nagy része van az igazán jó csapatmunkának. Mindannyiuknak tartozom az­zal,hogy ne hagyjam abba. Most például a médiatörvény­tervezetben fellelhető aggá­lyos munkajogi részletekre készülök felhívni az alkotmá­nyügyi bizottság figyelmét. Azért is mondtam beszélgeté­sünk elején, hogy én vagyok a munkaügy „előretolt helyőr­sége”.- Elhiszem, hogy a nap egyetlen percében sem unatko­zik, ugyanakkor kormánytag­ként mégiscsak több kötöttség­gel, több programmal kellett számolnia. Jólesett ebből a szo­rításból kiszabadulni?- Kicsit tényleg szabadabb lettem. A végrehajtó hatalom­ból teljesen a törvényhozásba igazoltam át, ami a korábbi ál­lapothoz képest előnyöket és hátrányokat jelent. Képvise­lőként több a szakmai és poli­tikai mozgásterem, de a fo­lyamatokra már nincs olyan ráhatásom, mint december előtt.- Bánja?- Miniszterré választásom­kor és most is ugyanazt mon­dom. Nem az a fontos, hogy egy jéghokicsapat kezdő sora mennyi ideig marad a pályán, hanem az, hogy az ember a győztes csapat tagja legyen. Női praktikák-A „győztes csapat” kong­resszusán láttam egy kedves jelenetet: a pár perce még nagyszerű szónokból, Kósáné Kovács Magdából kibújt a nő. Csillogó szemmel válogatott a folyosóra kitelepült illatszerá­rus rúzsai, parfümjei, szemfes­tékei között. Nem csodálkoz­tam. Eddig hogyan szakított időt vásárlásra, fodrászra? Frizurájából, divatos ruháiból ítélve önnek nagyon is fontos az ápolt külső.- Futtában törődöm ma­gammal, de szigorúan magam veszem meg saját holmimat. Hogy mikor, mit és hol, az esetleges. Ami épp megtet­szik, s ott, ahová eljutok. Nem is értettem, hogy az elmúlt va­sárnap miért faggattak erről annyit a karácsonyi forgatag­ban a tévések, akik „kiszúr­tak” a tömegből. Vallom: mindenre jut idő, ami számunkra fontos. Ha si­etnünk kell, akkor kikísérle­tezzük a leggyorsabb módsze­reket. Én például rájöttem, hogyan lehet másfél óra alatt kitűnő vasárnapi ebédet készí­teni. Hasonló mesterkedéseim eredményét szívesen közzé- tenném egy szakácskönyvben, hátha tanulnának belőle a hozzám hasonlóan elfoglalt hölgyek. Egyébként nekem az ott­honi munka nem nyűg, mert a házi tűzhely melegének bizto­sítása kedves feladat, ráadásul a főzés alkotó tevékenység, és azonnal lemérhető eredményt garantál. Takács Mariann Páli János: Levél A Szentlőrinci Mezőgazda- sági Szakközépiskolában végzett osztályomnak és ta­nítványaimnak, továbbá a Baranya megyében élő egy­kori szekszárd-palánki ta­nítványaimnak. Mindazoknak akik elé pá­lyakezdőként állhattam osz­tályfőnökeként (Koller Margit, Németh Juci, F. Irén, L. Jutka . ..). Orosházán, Kolozsvárott és Budapesten szerzett ag­rármérnöki tudásomat igye­keztem teljes szívvel átadni és a magyar mezőgazdaság fejlesztésének szolgálatába állítani. őrizzétek meg a tanultak szellemét további sikeres munkátokban! A soron következő osz­tálytalálkozón már nem le­hetek veletek, mert súlyos betegségem miatt 1995. de­cember 12-én a szívem nenj bírta tovább e földi életet. Lejegyezte: lánya Páli Márta történelem szakos középiskolai tanár, Pécs Temetése családi körben megtörtént. A gyermek kérdez Igen, kérdez. Már a 9-10 éves is, és nem és akármit. Mélységét tekintve filozofi­kus kérdéseket intéz a min­dentudónak hitt és vélt fel- nőtthöz. Ezekhez a kérdések­hez, felvetésükhöz bőséges alapot nyújt a rádióban, te­levízióban elhangzó tényözön, adatbőség, infor­mációs túladagolás. Buszokat, épületeket rob­bantanak, öngyilkos kami- kázé „hőstettek” áldozataivá válnak öregek, fiatalok, gyermekek, ártatlanok válo­gatás nélkül - mert aki rob­bant, azonnal üdvösséget nyer az ő Istenének sugalla­tára, morális parancsára, akit őAllahnak nevez ■ ■ ■ „Hogyan lehet ez?" Zsidó fiatalember tétová­zás nélkül megöli miniszter- elnökét, bűntudat nélkül s büszkén vallja: meg kellett tenni, „sugallatra”, mert az ő Istenének, Jehovának Jah- vének ez volt a parancso­lata, s ezzel isteni akaratnak tett eleget, jutalma neki is az égben van ... „Hogyan lehet ez?” Kétezer éve Megváltó született, a megváltót a ho­zsannázók egy borús nagy­pénteki napon „ feszítsd meg őt” kiáltások parancsoló kí­vánságára a sokisten-hivő helytartó pribékjei keresztre feszítették, s hitték, akik ezt akarták, hogy üdvös csele­kedetük által megváltották magukat és fiaikat. . „Hogyan van ez?" Ötszáz évvel ezelőtt lo­bogtak a máglyák, nyögtek az inkvizíciók alatt a meg- kínzottak, mert voltak, akik úgy hitték,lánggal és kínnal az egy Istent szolgálják, s amit tesznek kínzónak és megkínzottnak üdvére válik. „Hogyan lehet ez?" Egy istene van zsidónak, muzulmánnak, keresztény­nek. Nevében lehet ölni má­sokat? Lehet ezt? Milyen mérce szerint és miért? Mondja meg valaki, „ho­gyan van ez?” A gyermek kérdez és fele­letre vár. Tudja valaki a vá­laszt? Az épeszű választ? Ma még kérdez a gyermek. De ha néma a száj, ha „megfontolástól sokér­telmű" a felelet: holnapra a Nihil homokjába fúl... Dr. Hegedűs Sándor t i 1 ; Felállt és háttérbe húzódott fotó: feb/diósi imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents