Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)

1995-12-28 / 353. szám

8 Dunántúli Napló Kultúra 1995. december 28., csütörtök Királyportrék az Árpád-korból Az idei téli könyvvásár szá­mos újdonsága között talál­kozhatunk olyan kiadvánnyal is, amely tartalmában már a következő - jubileumi - év hírnöke. Az IPC Books Kiadó reprezentatív kiállításban (bőrkötésben aranyozott fel­irattal) jelentette meg az 1988. év egyik sikerkönyvét az Ár­pád-házi uralkodókról. A kötet szerzői: Kristó Gyula és Makk Ferenc, a sze­gedi József Attila Tudomány- egyetem történészprofesszo­rai. Mindketten az Árpád-kor neves kutatói, számos tanul­mány és könyv szerzői, nevü­ket nemcsak a szűkebb szak­mai, hanem a nagyközönség is ismeri. Amikor elsőízben tet­ték közzé az Árpád-házi ural­kodókról készített portré-soro­zatot, évtizedes hiányt pótol­tak, hiszen a korábbi évtizedek történetírása éppen a nevezetes történelmi személyiségek be­mutatásával maradt adós. Az akkori kiadó jól mérte fel az igényeket: a kötet igazi best­seller lett. Úgy vélem, a kötet „múltja” önmagában is indo­kolja, hogy a millecentenárium alkalmából ismét ott legyen a könyvesboltok polcain. E mos­tani kiadás azonban nem az 1988. évi megismétlése. A szerzők a korábbi anyagot ki­bővítették az elmúlt évek leg­újabb kutatási eredményeivel. Kérdezhetnénk, vajon szük­ség van-e újabb átértékelé­sekre? Nos, átértékelésről nem minden esetben van szó: de ismereteinket bővíteni, egy- egy királyportrét tovább ár­nyalni viszont nagyon fontos. Bármennyire hihetetlen, mégis kerülnek elő újabb források pl. a bizánci kapcsolatokról, il­letve gyarapodnak ismereteink a középkori krónikaírók tevé­kenységéről. Míg korábban a középkori krónikaszövegeket feltétlen hitelt érdemlőnek tar­tották: ma már tudjuk, hogy a középkori krónikások szemlé­letét mennyire befolyásolta az az udvari környezet, amelyben éltek. A korábbi történeteket nemegyszer átírták az adott ki­rályi udvar felfogása szerint. Nem lehetett pl. népszerű II. Béla király udvarában (1131- 1141) Könyves Kálmán, aki magát Bélát és Béla apját, Ál­mos herceget megvakíttatta. A krónikás „bosszúja” a púpos, sánta, selypengő Kálmán-fi- gura, amely szívósan meggyö­keresedett a köztudatban. így ábrázolta őt a 14. századi mi- niátor, aki a Képes Krónika il­lusztrációit készítette, és ilyennek látjuk őt a Hősök te­rén is! Pedig Kálmán hadjára­tokat vezetett, ami komoly fi­zikai erőnlétet igényelt, így aligha lehetett torzszülött. Va­lami testi hibája lehetett, de hogy mi, az ma már kideríthe­tetlen. A sort lehetne folytatni más példákkal is... A fentihez ha­sonló „gubancot” majd min­den királyunk esetében felfe­dezhetünk. Ezek felfejtése pe­dig bizonyára sokaknak jelent izgalmas szellemi erőfeszítést. Font Márta tanszékvezető egyetemi docens JPTE Középkori Történeti Tanszék Ax Ulm/Nenulm-i Lions Klub 100 ajándékcsomagját adták át karácsony előestéjén a Lenau-házban. Az ünnepségen a hagyományoknak megfelelően a Dugonics utcai német nyelvű óvoda gyermekei adtak műsort. Román közvélemény: történelmi megbékélést! A megkérdezett románok 92 százaléka felelt igennel arra a kérdésre, hogy 1996-ban óhajtják-e vagy sem a törté­nelmi megbékélést Románia és Magyarország között. A román televízió év végi közvélemény-kutatása kere­tében 94 százalékos arány­ban nyilatkoztak az embe­rek a NATO-ba való felvé­tel, ugyanilyen arányban a Nyugat-Európához való kö­zeledés mellett, s 75 száza­lékuk óhajtotta, hogy több külföldi befektető jöjjön az országba. A megkérdezettek 91 százaléka ellenezte, hogy Románia újra olyan kom­munista ország legyen, mint amilyen 1989 decembere előtt volt. Baranyai templomok Baján Feked Több mint félszáz rézkarcot készített baranyai templomok­ról Takács Dezső Rudnay-díjas pécsi grafikus művész. A kollekciót a grazi egyházmegyei múzeum és a pécsi Magyar Német Nyelvű Oktatási Központ után most Baján mutatják be a Magyarországi Németek Általános Művelődési Köz­pontjában. A kiállítás - amelyet a gimnázium tanulóinak műsora keretében Rittinger Engelbert, a Baranyai Német Önkormányzatok Szövetségének elnöke nyitott meg - ja­nuár 19-ig látogatható. Nokia 2110: 59.900 Ft! Ajándék ez az ár! Ajándék azért, hogy a kará­csony Önnek még boldogabb legyen és, hogy elmondhassa: ez az év is jól végződött. Tehát, ha most fizet elő a Pannon GSiSÍ szolgáltatására, akkor a Nokia 2110-es mobiltelefon már 59.900 forintért az Öné lehet! Szóval, megajándékozhatjuk? Keresse fel budapesti bemutatótermünket (XIII., Váci út 37.), Területi Képviseleteinket (Debrecen, Petőfi tér 1.; Győr, Kazinczy u. 5.; Veszprém, Cserhát u. 5.; valamint december 16-tól Pécs, Ferencesek u. 6.), illetve viszonteladóinkat. Az ár ÁFA nélkül értendő. Az engedmény az akciós készlet erejéig vehető igénybe. PANNON ▼▼▼▼▼ Az élvonal. ­GSM

Next

/
Thumbnails
Contents