Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)
1995-12-02 / 329. szám
16 Dünántúli Napló Sport 1995. december 2., szombat Labdarúgó NB I., őszi idényzárás Csak jobb tavasz jöhet a PMFC-nek A PMFC csapatkapitánya, Jaki (sötét mezben), az őszi idény legjobbja a Fradi ellen is gólt szerzett fotó: laufer László Preisinger-pihenő Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága megbüntette a ZTE két labdarúgóját. A Fehérvár Parmalat FC elleni Magyar Kupa nyol- caddöntő során (a két élvonalbeli gárda Zalaegerszegen csatázott szerdán) kiállított Szabó I. Zsolt két kupatalálkozón nem szerepelhet. A másik zalai futballista, az olimpiai válogatott Preisinger Sándor a 85. percben kapott piros lapot, mert megjegyzést tett a játékvezetőre. Emiatt a gólerős csatár 1996. április tizenötödikéig nem léphet pályára. Verték egymást Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága sportemberhez méltatlan viselkedés miatt két nemzetközi kupamérkőzéstől eltiltotta az angol Blackburn Rovers két játékosát. Graeme Le Saux és David Batty a november 22-i Szpartak Moszkva elleni Bajnokok Li- gája-találkozón szóváltásba keveredett, s ennek pofozkodás lett a vége. A Blackburn még a múlt héten 20 ezer angol font befizetésére kötelezte a két futballistát, az UEFA azonban eredetileg nem akarta megbüntetni őket, mert a játékvezető jelentésében nem említette meg az esetet. Az UEFA végül az Angol Labdarúgó Szövetség határozott kérésére indította meg a vizsgálatot. A hétvége sportműsora December 2., szombat KOSÁRLABDA: NB I. férfiak, B-csoport: PEAC-PPTSE - Kaposvár, Pécs, városi sportcsarnok, 18.00. NB I. nők, B- csoport: ÁFDSE - PEAC- PPTSE, Budapest, 11.30. NB 11., férfiak: PVSK-Pécsvárad - Sárvár, Pécs, PVSK-csamok, 11.00. BIRKÓZÁS. Grundbirkózó megyei döntő, Mozsgó, 10.00. December 3., vasárnap KÉZILABDA. NB I. B„ nők: PEAC-Babits - Fonyód, Pécs, városi sportcsarnok, 11.00. NB I. B., férfiak: Szigetvár- Ajka, Szigetvár, 17.00. KOSÁRLABDA. NB I., nők: PVSK-Dália - Szekszárd, Pécs, városi sportcsarnok, 18.00. RÖPLABDA. NB II., nők: Pécsi VM - OSC, Pécs, Őz utca, 11.00. TERMÉSZETJÁRÁS. Mikulás túra, Vándor kulcsosház, Pécs, Tettye. Nevezés 9.00-tól. Rajt: 10.00. Tizenöt forduló után tizenegy pontjával a tizennegyedik helyen áll a PMFC a labdarúgó NB I-ben, az ó'szi idény végeztével. A csapat új edzővel vágott neki a bajnokságnak, jelentősen átalakult a játékoskeret is. A Magyar Kupából kiestek, így tavaszra egyetlen cél maradt: az NB I-es tagság megó'rzése. A cél megvalósítását nehezíti, hogy a teljesítményükből három pontot levontak, hiszen Dienes az egyik mérkőzésen három korábbi sárga lapja ellenére pályára lépett. Nem feltétlenül örömteli az a tény sem, hogy a legkülönbözőbb erőfeszítések ellenére továbbra is napi anyagi gondokkal küszködik a klub. A PMFC nem rapszodikus csapat. Az átalakult, alig 22 év átlagéletkorú gárda teljesítményét inkább az határozta meg, hogy ellenfeleik miként játszottak ellenük. A PMFC ebben az idényben- többi teljesítményéhez képest- csupán két meccsen produkált meglepőt. Kikapott itthon a Haladástól és megverte Pécsett a tavalyi bajnok Ferencvárost. Egyébként pedig hozta az átlagot. A szurkolókban pedig kialakulhatott az a vélemény, hogy ez a csapat ennyit tud - legalábbis hosszabb távon. Számoljunk! Nézzük a tényeket. Idegenben egyetlen döntetlenre futotta, még a bajnokság elején, a Kispest otthonában elért 2-2. Gyenge vigasz, hogy kétgólosnál nagyobb vereséget nem szenvedett a csapat. A gólkülönbség: 7-15. Hazai pályán jobb a mérleg, legalább is a „vendégeskedéshez” képest. Nyert a csapat a Békéscsaba, a Csepel, a Debrecen és a Fradi ellen. A hazai gólkülönbség: 8-6. így hát most maradt a tizennegyedik hely és a remény, hogy tavasztól, mint a természet, megváltozik minden. Lassúság A pécsi csapat jelenlegi legnagyobb baja a lassúság. A lassúságot fizikai és szellemi értelemben egyaránt érthetjük. Szellemileg és fizikailag is a többi csapathoz viszonyítva értelmezhetjük a lassúságot, amely természetesen nem zárja ki azt, hogy az együttesen belül is vannak gyorsabbak és lassabbak egymáshoz képest. A PMFC legjobb játékosai is azért sem jobbak ellenfeleiknél, mert lassabbak. Nem tudnak olyan gyorsan futni, mint a másik, és, ha esetleg ezt mégis megteszik, akkor az iramos nekilendülés után hosszabb időt vesz igénybe annak a folyamatnak az eldöntése, hogy „mit is csináljak most a labdával”. A csapattagok A PMFC-ben a magyar átlaghoz képest jobb képességű és képzettségű játékosok vannak. Olyan játékosok, akik hasonlíthatók ahhoz az artistához, akit, ha megkérnek ezredszer, hogy tizenöt poharat egyensúlyozzon. megteszik, mert ahhoz szoktak hozzá. De, ha olyan helyzet alakul ki, hogy egy villát kellene egy centiméterrel odébb rakni, akkor az gondot okozhat. Nem azért, mert nem ismerik a villát, hanem, mert szokatlan a korábbiakban megszokottakhoz képest más a feladat. A játékosok egyéni teljesítményét figyelve az őszi idényben nekünk Dárdai, Szabados, Kovácsevics és Jaki teljesítménye tetszett, a többiekhez viszonyítva. Elmaradt várakozásunktól az idegenlégiósok (Balázs, Bumb, Bujdak) mutatott játéka és Ulveczki produkciója. Utóbbinál érdemes megjegyezni, hogy sokszor a számára szokatlan feladatkör (baloldali középpályás, ék) magyarázat lehet, de mentség nem. Az edző Dárdai Pál az idény elején került a csapathoz. Többször találkoztunk és utaztunk együtt mérkőzésekre, volt alkalmunk beszélgetni. Ezekből a baráti vitákból kiderült, hogy Dárdai nem tudta annak idején, hogy pontosan mit is vállalt. Azzal tisztában volt, hogy a pécsi közönség őt sohasem fogja kikezdeni, az viszont bántotta, ha játékosaival, az ő általa választott focistákkal szórakozik a szurkoló. Dárdai megpróbált abból az alapanyagból ízletesét főzni, ami rendelkezésére állt. A sütőben ritkán volt hiba. A ritka hibák egyike talán, hogy nem találta meg a középpályán jó néhány játékos helyét, az pedig, hogy a csatárok nem rúgtak több gólt, nem biztos, hogy az ő hibája.- A minimálisan tervezett 14 pontot elértük, de sajnos, három pontot levontak. A csapatból elsősorban Szabados és Dárdai teljesítményével voltam elégedett, de megemlíthetem Kovácsevicset és Jakit is. A külföldről érkezettek kéthetes késéssel, gyenge fizikai állapotban érkeztek. A többiek hullámzó produkciót nyújtottak, többet vártam Tolocskotól és Ulveczkitől. Fizikálisán fejlődött a csapat, a téli felkészülésen különös figyelmet fordítunk majd arra, hogy még jobb kondíciója legyen a labdarúgóknak. , A csapatkapitány Jaki Antal Beremendről került a PMFC-hez. Ebben a bajnokságban választották társai csapatkapitánynak a szerény, szorgos játékost.- Bevallom, megijedtem, amikor elment tíz játékos a csapattól. Azok, itt maradtak megpróbáltak bizonyítani. Szerintem a tudásunkhoz képest gyenge közepest produkáltunk ősszel. Csak jobb jöhet. Meg kellene oldani a baloldali középpályás szerepkörét és, ha igazolásra nem is nagyon lesz lehetőség, a jelenlegi csatárok önbizalmát meghozva, több gólt szerezhetnénk. Ez a legnagyobb vágyam. A versenykiírás értelmében az NB 1-ből az utolsó két helyen végzett csapat kiesik. A 13. és a 14. osztályozót játszik. Mindezt csak azért idézzük, mert hitünk szerint a PMFC nem kerül ilyen helyzetbe. Ebben a csapatban van, lehet annyi tartás, hogy simán bent maradjon az első osztályban. Folytatás tavasszal. Bozsik László Zorán Zsivanovics nagy űrt pótol(hat) Új center a palánk alatt Egy balszerencsés - és meglehetősen rövid - center-inter- mezzo után nem árt az óvatosság. A korábbi jelölt két mérkőzéssel a háta mögött (nevét fedje jótékony homály) távozott. A PEAC-PPTSE B-cso- portban újoncként szereplő kosárlabda csapata magas ember nélkül maradt. Ezt a játékot pedig nélküle macerás eredményesen játszani. Mondjuk, mint úszógumiban vízilabdázni. Az új, igazolás komolyabbnak tűnik. A 210 cm magas szerb játékos, Zorán Zsiváno- vics - aki 48-as méretű cipőt hord - már az első edzések után bebizonyította, hogy a csapat olyan szerkezeti változáson ment át, ami sorsdöntő lehet a bennmaradásért folytatott harcban. A magyar nyelvben még nem volt ideje elmélyedni, ezért tolmács segítségével sikerült vele beszélgetni.- Hogyan került Pécsre?- A Sopron A-csoportban szereplő csapatából igazoltam Pécsre. Ott azonban csak öt mérkőzésen kaptam játéklehetőséget, azután jöttek a problémák. . .-Ha nem titok, kérem, meséljen erről.-Azt mondták, elégedetlenek voltak a játékommal. Szabadlistára kerültem. Ekkor kerestek meg a pécsiek.- Meddig szól a szerződése?- A bajnoki szezon végéig. A jelen álláspont szerint a magyar B-csoportban jövőre nem játszhatnak külföldi sportolók. Amennyiben ez megváltozna, akkor persze meghosszabbíthatjuk az együttműködést.-Más hagyományai vannak Jugoszláviában a kosárlabdának, mint Magyarországon. Mik a főbb különbségek?- Ahol én úttörőként kezdtem, a Partizán Beograd csapatában, ott már tizenkétéves korban a legkiválóbb edzők foglalkoznak a gyerekekkel. Vannak dolgok, amiket csak fiatal korban lehet úgy megtanulni, hogy az később már teljesen automatikus legyen. Ehhez jön a taktikai felkészültség, és a gyorsaság.- Egy szerb sportoló esetében a kérdés elkerülhetetlen. Miként vélekedik a körvonalazódó békekötésről?- Mérhetetlenül boldog vagyok, és őszintén bízom is a megvalósulásában. Ä szakosztáigazgató, Rabb József summás véleménye az új játékosról: Az edzésen is nehezen „tartják” a szakállas, nagyra nőtt centert fotó: laufer László- A középtávoli dobás az erőssége. Jól védekezik, taktikailag érett. A harmincéves kosaras meccsenként képes a húszpontos átlagra. Ha ezt teljesíti, akkor nagy gondot vesz le edzője válláról. Akár ki is dobhatják a nemlétező úszógumit. P. P. Győzött - rosszul lett Drámai csatát hozott az Oroszország - Egyesült Államok tenisz Davis Kupadöntő pénteki nyitómérkőzése. Pete Sampras és Andrej Csesznokov több mint három és fél órán át gyötörte egymást a moszkvai Olimpiai Csarnokban, salakpályán. A 14 ezer néző öt játszmát izgulhatott végig, Sampras nyert, de teljesen elkészült erejével, a végén összeesett. Csapattársai és az amerikaiak gyúrója azonnal ott termett, s a göndörhajú játékos az ő vál- lukra támaszkodva hagyta el a pályát. Jön a hétvége Igen, jön, mint mindig. Ám egyre kevesebb a sportesemény, mert a tél is közeleg. Ma a természetet kedvelők részt vehetnek a Mikuás túrán. Reggel kienc és tíz óra között a tettyei Vándor kulcsosháznál jeentkezhetnek, aztán irány a „Gyújtsd a kilométert” akció újabb fordulója. Vasárnap este, hosszú idő után újra hazai környezetben láthatják a rajongók a PVSK- Dália női csapatát. A kosaraslányok ezúttal a Szekszárdot győzhetik le. Nem utazik a magyar labdarúgó válogatott Közép-Amerikába Tortúra után nincs túra Eldőlt, végleges: idén már nem játszik barátságos mérkőzéseket a magyar labdarúgóválogatott. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány és az MLSZ péntekig nem kapott garanciát arra a mexikói szövetségtől, hogy a szereplés fejében meghatározott pénzösz- szeg időben megérkezik a magyar fővárosba, így nem lesz közép-amerikai utazás.- Mivel a vízumokat köztudottan nem adják ingyen, pénteken 11 óráig félmillió forintot ki kellett volna fizetni a budapesti mexikói követségen - mondta Mészöly Kálmán az MTI-nek. - Mivel sem végleges, megbízható mérkőzésrendet, sem az általunk várt pénzösszeget nem biztosították a mexikóiak, ilyen bizonytalan körülmények között felelőtlenség lett volna utazni. Ezt így látta jónak Benkő László, az MLSZ elnöke is. Az olimpiai válogatott viszont készülődhet. A Dunai Antal szövetségi mester által vezetett fiatalok spanyolországi edzőtáborozáson készülnek a következő év rangos feladataira. (Dunaival lapunk vasárnapi számában olvashatnak interjút.) * Először úgy volt, hogy mennek. Igaz, a fradisták nélkül, mert ők meg az Ajax ellen fociznak ebben az időszakban. Aztán úgy volt, hogy mennek, de az olimpiai válogatottból csak az eltiltottakat vihetik, meg azokat, akik amúgy sem férnek be. Aztán úgy volt, hogy szerdáig derüljön ki, megvan-e a lóvé, meg, hogy kiderüljön: kivel is játszanak a magyar legények odakinn Dél-Amerikában. Aztán úgy volt, hogy mehet a csapattal az olimpiai válogatott krémje is, mert Mexikó és Salvador szívesen előkészül- get a magyar válogatott csapatával. Aztán úgy van, hogy nem megy a csapat sehova. Ha valaki magánemberként utazgatni indul, előtte mérlegel. Ha egy csapat indul, akkor vannak, lehetnek felelősök a mérlegelésre. Hol voltak? Hol vannak? Bozsik Karpov: e2 - e4 A bolgár fővárosba érkezett tegnap a FIDE sakkvilágbajnoka, nagyszerű sportoló, az orosz Anatolij Karpov. A nap során tovább is utazott Várnába, ahol a Várna Grand Hotel különtermében hat mérkőzésen ül asztalhoz a bolgár Veszelin Topalov ellen.- Topalov egyike a földkerekség legtehetségesebb fiataljainak - mondta Karpov. - Mivel jövő nyáron Montrealban a „koronáért" az amerikai Gata Kamskyval mérkőzöm (márpedig ugye Kamsky is fiatal ember) hasznos a Topalov elleni játék. Megkérdezték, hogy Topalov ellen a hagyományos Kar- pov-féle e2 - e4-es nyitólépéssel indít-e?- Nem tudom. Ez majd kiderül, ha leülünk szemtől-szembe az asztalhoz. DIGITAL PÉCS, CITROM UTCA TEL.: 335-747 PÉCS, RÁKÓCZI ÜT 39/C. TEL.: 336-133 PÉCS, FERENCESEK U. 29. TEL.: 328-906 PÉCS, KIRÁLY UTCA 48. TEL.: 331-746 SZOMBATON ÉS BRONZVASÁRNAP 9-töl 13 óráig nyitva tartunk. SZENZÁCIÓS ELŐLEG BEFIZETÉS NÉLKÜLI HITELAKCIÓ! KOMBINÁLT TŰZHELYEK 4 GÁZÉGŐ, LÉGKEVERÉSES, ÓRA 54.9Q0ff 46.900 Ft 4 GÁZÉGŐ, GRILLMOTOROS SÜTŐ 44300 Ft 37.990 Ft GÁZTŰZHELY 3 GÁZÉGŐ 38.900TÍ 32.990 Ft 4 GÁZÉGŐ, PIEZZÓ GYÚJTÓ 45.300 Ft 38.500 Ft 4 GÁZÉGŐ J&m Ft 35.990 Ft 4 GÁZÉGŐ, SÜTŐVILÁGÍTÁS 49.990 Ft 42.500 Ft VILLANYTŰZHELYEK 3 FŐZŐLAP 36300ft 30.990 Ft 4 FŐZŐLAP, LÉGKEVERÉSES 52.100/t 44.900 Ft DAEWOO VIDEO 39.90&ft 34.990 Ft PHILIPS VIDEO SAMSUNG 51 cm 56300 Ét 45.990 Ft GOLDSTAR 51 cm tv Goldstar 55 cm tv 59.900 Ft 49.990 Ft PHILIPS 55 cm tv ROWENTA TAKARÍTÓGÉP 56.2p0ft 39.990 Ft DELONGHI TAKARÍTÓGÉP 45390 Ft 36.990 Ft Sanyó porszívó 16.9Q0ff 12.990 Ft HITACHI porszívó ETA PORSZÍVÓ 15.900 Ft 12.900 Ft ELÖLTÖLTŐS MOSÓGÉP 49.990FÍ 44.990 Ft FELÜLTÖLTŐS MOSÓGÉP 549Ő0 Ft 45.990 Ft MOSÓ-SZÁRÍTÓ -79.900 Ft 69.990 Ft Samsung 171 mho 29.990ft 24.990 Ft Samsung 171 programozható 33.900ft 26.990 Ft Samsung 321 grill 49900 Ft 42.990 Ft Whirlpool 600 mikro 94900 Ft 26.990 Ft (21101) 49.900 Ft 39.900 Ft 57.990 Ft 46.990 Ft 74.990 Ft 69.990 Ft 19900ft 16.500 Ft X