Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)
1995-12-20 / 347. szám
8 Dunántúli Napló Közélet 1995. december 20., szerda A pápa kiáltása: „Ne féljetek!” Részletek II. János Pál: „Átlépni a remény küszöbén” c. könyvéből 3. rész A fajgyűlölet az ember megalázása Az Egyház nem feledheti, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatást annak a népnek a közvetítésével kapta, amely- lyel Isten kimondhatatlan nagy irgalmasságából megkötötte a régi szövetséget. Nem feledheti, hogy annak.a nemes olajfának gyökeréből táplálkozik, amelybe a népek vad olajfájának ágai be vannak oltva ... fly nagy tehát a keresztények és a zsidók közös szellemi öröksége. A zsinati nyilatkozat sok zsidó és keresztény tapasztalata alapján született meg. Benne van az én személyes tapasztalatom is, amelyet szülővárosomban szereztem. Mindenekelőtt a wadowicei elemi iskolára emlékszem, ahol az osztálynak legalább egynegyede zsidó volt. Meg kell emlékeznem közülük egyik barátomról, Jerzy Klu- gerről, akivel barátságom azóta is tart. Élénken él az emlékezetemben a zsidók képe, akik minden szombaton a zsinagógába mentek, amely a gimnázium mögött állt. A két vallásos csoportot, a katolikusokat és a zsidókat, gondolom, az kötötte össze, hogy tudták, ugyanahhoz az Istenhez imádkoznak. Az imádság nyelvezetében jelentős különbségek vannak, de az imádság a templomban és a zsinagógában jelentős mértékben ugyanarra a szövegre épül. Aztán jött a második világháború a koncentrációs táborokkal és az előre megtervezett népirtással. Elsősorban a zsidó nemzet fiai és lányai estek áldozatul, csak azért, mert zsidók voltak. Aki akkor Lengyelországban élt, szembesülnie kellett ezzel a valósággal, még ha indirekt módon is. Ez volt tehát az én személyes tapasztalatom, amely mindmáig bennem él. Auschwitz, a zsidó nép holo- kausztjának talán a legbeszédesebb szimbóluma, megmutatja számunkra, milyen végletekig juthat el az a rendszer, melyek a fajgyűlölet és az uralomvágy vezet. Auschwitz ma is figyelmeztet minket arra, hogy az antiszemitizmus nagy bűn az emberiség ellen; hogy minden fajgyűlölet elkerülhetetlenül az emberi méltóság meggyalázásához vezet. Az interjúkötet a Magyar Könyvklub gondozásában jelent meg 1995-ben. (Folyt, köv.) Karácsonyi PR-munka M anapság, mikor a legvacakabb mosóport is minimum egy megnyerhető autóval vagy álomutazással hirdetik a cégek, hogy is ne gondolnának arra, hogy karácsony, újév közeledtével valamivel kedveskedjenek - ezúttal nem feltétlenül a vásárlóknak, inkább partnereiknek, remélt ügyfeleiknek. A dolog nyilvánvaló, hisz ki ne kapott/jutott volna hozzá olyan naptárhoz, határidőnaplóhoz, golyóstollhoz, amin egy- egy jól ismert bank, biztosító stb. neve és emblémája díszelgett. Napjainkban a komoly cégek stratégiájának nem kis része a public relation (PR - vagyis a „közönséggel való kapcsolattartás") munka, amit az évvégi ünnepek kellőképp szolgálnak. Természetesen az üzleti partnerek, a jövőbeli, potenciális megrendelők, ne adj’ isten, az újságírók ajándék(ok)kal való megtisztelése különböző mértéket üthet meg. A legegyszerűbbformák a valóban mindennapi reklámhozdozók, úgy mint Joli, naptár, esernyő, mappa. Sokan adnak arra, hogy az ajándék valamiképp a későbbiekben is emlékeztessen az adományozó cégre, így jöhet szóba, mondjuk, sörgyár esetében söröskupa, kávét gyártó cégnél gusztusos kis olasz króm kávéfőző. Akadnak extrémebb esetek is, mint az élelmiszer- ipari vállalat által adott fürdőlepedő a gyár emblémájával, vagy éppen exkluzív autógyár ajándékozta hajszárító a rá- matricázott emblémával. A protokoll- és marketing szakemberek sem árulnak el minden titkot. Azt azonban lehet sejteni, hogy a „toll" tárgymegjelölés sok értelmezési lehetőséget ad, mivel tollat a legprimitívebb műanyag darabtól a 60 ezer forintos aranyozott töltőtollig lehet ajándékozni. M. K. Magyar Államkötvény 1999/B változó kamatozású 1997/Z1 1997/Z2 fix kamatozású Mindig voltak nagy pillanatok A JELEN NAGY PILLANATAIBAN ÖN IS RÉSZT VEHET. 1996. január 5-én kibocsátjuk a legújabb, 1997/Z1, 1997/Z2 és az 1999/B jelű Magyar Államkötvényt. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1999/B 3 év futamidő, változó kamatozás. Az ejső féléyre^érvényes kamat mérteke évi 31,10%. Ä kamat mértéke a kamatmegállapítás időpontját megelőző egy naptári hónapban kibocsátott 6 hónapos lejáratú diszkont Kincstárjegyek aukcióinak eredményei alapján kerül megállapításra. Pénzügyi teljesítési árfolyam 1999/B: 1995. december 19-22-ig 99,40%. Az elérhető hozam az első kamatidőszakra évi 31,10%. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1997/Z1 1,5 év futamidő, évi fix 30% kamat. Kamatfizetés fél évenként. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1997/Z2 1,5 év futamidő, évi fix 30% kamat. A kamatfizetésre és a törlesztésre a futamidő végén egy összegben kerül sor. A kamatok a futamidő alatt félévente tőkésítésre kerülnek. Pénzügyi teljesítési árfolyam 1997/Z1, Z2: 1995. december 19-22-ig 99,70%. Az elérhető hozam évi 31%. Jegyzés: 1995. december 19-22. Befektetése mindig biztonságos - pénze mindig elérhető. További aktuális információk: 266-6044. Forgalmazó- és kifizetőhelyek: MNB Baranya Megyei Igazgatósága Pécs, Apáca u. 6. • Procent Hungária Rt. 7621 Pécs, Széchenyi tér 6. • Inter-Európa Bank Rt. 7624 Pécs, Ferencesek utcája 17. X A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG Nekem így tetszik igazán Nekem így tetszik igazán, hogy azt a legkisebbet, azt az imádkozáshoz ösz- szehajló két tenyér között is elférő parányi, a mégis hatalmas harmadikat, aki már első fölsírásával családdá képes tenni azt a kettős szövetséget, ami érte jött létre, csakis érte, - éppen ilyenkor köszöntjük, ilyen zúzmarás zimankóban. Nem is hiszem, hogy lehetne igazi, belső melegét érezni annak a csodának, amire ádventben készülünk, ha kint is meleg volna. El se tudom képzelni, hogyan tudnék olyan megharma- tozott lélekkel karácsonyt ülni a trópusokon, mint itthon, a megszokott környezetben. Melegben hűvösre vágyik az ember, tengert keres és hegyeket, és csak akkor kerül közelebb a másikhoz, ha keveselli a maga melegét. Mint télen, hófúvásban, jéghideg templomok kövén. így érezni csupán azt a kicsike meleget is a jászolok körül. Ha a Csordapásztorok beterelő dallamára össze- sereglenek emlékeinkben azok, akiknek gyerekként fogtuk akkor a kezét. Bizonyára azért szeretem ilyennek, fenyő illatúnak, talpam alatt havat ro- pogtatónak ezt a kívül fagyos, belül meleg ünnepet, mert emlékezetemnek kell már a mankó, mert hangokba, illatokba, dallamokba kapaszkodva tudja •csak visszahozni azoknak a régvolt karácsonyoknak a hangulatát, .amiket annyira vártam akkor, és amik talán már nincsenek. Mert megszűnnek, átalakulnak, a mindenkori mához idomulnak a szokások, elmennek, akiktől tanultuk őket. Ismeretlenek között pedig örülni se lehet igazán, ünnepelni meg talán sehogy, ha nem tudom, ki az, aki mellettem áll. Ezért érzi magát gyakran elveszettnek a nagy városok „kisembere” ezres forgatagában a bazilikáknak, mint amikor kisgyerekkorában elbámult egy kicsit a ringlispil körül a búcsúban, és nem találta a mamát. Családunk férfi tagjai nem voltak templomjárók, de nagyobb ünnepeken fölmentek a kórusra énekelni. Azokon a felhőt léheltető éjféli miséken úgy rájuk tudtam csodálkozni a Csordapásztorok alatt, hogy noha ezt a szót mifelénk nem használták a hétköznapi beszédben, mégis, most is, akár ha nyár derekán hallom is, nekem karácsonyt idéz: méteres havakkal, lószerszámmal, járommal, szalmacsutakkal az asztalunk alatt. Hogy mindenki ott legyen, mint azon a betlehemi éjszakán a jászol mellett. Mi, akik köszönteni jöttünk a Kisdedet, ha nem is volt miből aranyat, tömjént, mirrhát ajándékul hozni, - s az állatok, hogy legyen, aki a bölcsőt belehelje. Ha már nem tudtunk jobb helyet szorítani nekik. Képekben hordja magával a világot az ember. Kiváltképp a gyerekkorát. Ezek a képek nem fakulnak. Ellenkezőleg: új színekkel, részletekkel bővülnek, amiket át se éltünk talán vagy kipotyogtak a fejünkből az úton. Emlékszem, szívesen jártam hajnali misére - rorátéra - kisgyerekkoromban azokon a még sötét reggeleken. Pedig nem követelték meg tőlem otthon. Korán is kellett kibújni az ágyból, a kutyáktól is féltem nagyon, mégis mentem. Már nem tudnám megmondani, hogy miért. Dombon álló templomunkba szinte négykézláb lehetett csak felaraszolni tükörjeges meredekén az odavezető útnak. Talán örültem, hogy le tudtam győzni félelmemet a sötéttől, a síkosságtól, a kutyáktól, vagy a rorátés énekek szokatlan szóhasználata miatt éreztem úgy, hogy részese vagyok valamilyen titoknak. A mi falunkban nem volt szokás ádventi koszorút fonni. Se mézeskalácsot sütni. Amikor kiszakadtunk onnan, új szokásokhoz édesedtünk, és most már úgy állok az ádventi koszorú mellett magam is, amikor ötéves kisunokám, Zsófi meggyújtja a gyertyát rajta, mintha otthonról hoztam volna azt az illatot. Majdani családjában ő lesz az, aki olyan örömös féltéssel vigyázza azt az akkori gyertyagyújtó csöpp kezet, mint én most az övét. Néhány hete mézesreceptekről tárgyal a nagyival. Ismeri már a fűszereket is. Nagyon-nagyon szép karácsonyt akar. Adassák meg neki! És mindnyájuknak. Nem tudom, kitől olvastam, ki vette észre, hogy a madonnaképeken a kisdedek mindig az anyák bal karján ülnek. A szív felőli oldalon. Azt se tudom, hogy ez az észrevétel szép-e csak, vagy lehet mögötte ösztönös késztetés is. Én azt gondoltam először, azért ültetik az anyák a bal kaijukra gyerekeiket, mert többségük jobbkezes és így könnyebben, ügyesebben etetnek. De aztán azt is olvastam, hogy a klinikákon a felerősített anyai szívhangoktól megnyugszanak a kicsik. Amióta meg azt is látom, hogyan kapja föl Zsófit az anyja, ha baj van, a karácsony legszebb szimbólumának tartom ezt a mozdulatot, a gyermekét magához ölelő anyáét, a megnyugtatót, a békét teremtőt. Benne látom legszebben megtestesülni a karácsonyi fohászt: Békesség földön az embernek! Bogádi Kis György
