Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)
1995-12-15 / 342. szám
2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1995. december 15., péntek Megbékélésre szólítottak föl a nagyhatalmak vezetői Megkötötték a boszniai békét /BUDAPESTJÉ ausztriA MAGYARORSZÁG A Bosnyák ~ Morvát W Amerikai bétefewíaftó ÁTamszövsíség larüteie * RATG-aSakuiaiok A Boszniai n Szem Köztársaság területe ]f Magyar mösrafc aiakuiai Bosznia megosztása a párizsi béke alapján grafika: fehér k. EU-csúcs Madridban December 16-án Madridban tartják meg az Európai Unió állandó tagállamainak, valamint közép-, kelet- és dél-európai társult országainak egynapos csúcstalálkozóját. Az Európai Unió találkozóján Felipe González spanyol miniszterelnöknek, az Európai Tanács soros elnökének meghívására részt vesz Horn Gyula miniszterelnök. Útjára elkíséri Kovács László külügyminiszter, aki az év végéig egyben az EBESZ soros elnöke is. Essen és Cannes után - másfél éven belül - immár a harmadik ilyen jellegű találkozón többek között a társult országok integrációjának előrehaladását, a csatlakozásra való felkészülést tekintik át az érintettek. Itt ismertetik az Európai Bizottság három tanulmányának lényeges következtetéseit is, amelyeket e témakörben az ET megbízásából készítettek. A Külügyminisztériumból származó értesülések szerint a magyar miniszterelnök előzetesen nem tervezett kétoldalú találkozókat, tárgyalásokat madridi tartózkodása idejére, ám nem kizárt, hogy egynapos ottléte alatt erre is sor kerülhet. (bebesi) Bátorítás a beruházóknak A magyar miniszterelnök és a dél-koreai államfő megbeszélése A nyolcvanas évek kedvező indulása után mélypontra esett a Dél-Korea és Magyarország közötti árucsere-forgalom - hangsúlyozta Horn Gyula a Kim Jung Szám dél-koreai államfővel tartott csütörtöki találkozóján. Pozsonyba érkezett csütörtökön Eörsi Mátyás, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Háromnapos látogatása alatt tárgyalást folytat Dusán Slobodníkkal, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnökével és Emil Ku- chárral, a külügyminisztérium politikai főigazgatójával. Eörsi találkozik a hárompárti Magyar Koalíció vezetőivel, majd Galántán és Nagykeszin lakossági fórumon vesz részt. Példamutatónak nevezte a kétszázezres kárpátaljai magyarságnak nyújtott anyaországi segítséget a kijevi Region című hetilap legújabb száma. A törődés legutóbbi példája - írta az újság -, hogy az Antenna Hungária vállalat átjátszóállomást szerelt fel a Kárpátokban lévő Rahón. Ez lehetővé teszi az anyaországi tévéműsorok vételét a hegyek közötti településeken viszonylag kis számban élő magyarok számára. Dzsohar Dudajev elnök fegyveres hívei csütörtökön hajnalban elfoglalták a Cse- csenföld második legnagyobb városának számító Gudermesz jelentős részét. Csütörtökön egyébként megkezdődött Csecsenföld vezetőjének, illetve a köztársaság duma-képviselőjének megválasztására kiírt szavazás. Több mint százezer madridi tüntetett szerda este az ETA terrorcselekményei ellen. A hatóságok a baszk szakadár szervezet számlájára írják a spanyol fővárosban hétfőn elkövetett pokolgépes merényletet, amely hat halálos áldozatot szedett. Történelmi pillanat színhelye volt csütörtökön a francia elnöki rezidencia, a párizsi Élysée-palota: az épület dísztermében a szerb, a hor- vát és a bosnyák államfő aláírta a boszniai békemegállapodást. Ezzel a remények szerint véget érhet a II. világháború utáni Európa legvéresebb konfliktusa, a három és fél éve tartó, 200 ezer halottat követelő háború. Az aláírás előtt Jacques Chirac francia államfő mondott beszédet, amelyben megbékélésre kérte fel az egykori Jugoszlávia államait, lakosságát. Az aláírások utáni felszólalások sorát Alija Izetbegovics bosnyák elnök nyitotta meg, aki „keserű orvosságnak” nevezte a bosnyák nép számára a békemegállapodást, de hangsúlyozta: most a szerbekkel meg kell értetni, hogy a háború véget ért. „Nem lesz sem bosszú, sem reváns, csak igazságszolgáltatás, méghozzá mindenki számára” - szögezte le. Szlobodan Milosevics szerb elnök azt a meggyőződését fejezte ki, hogy Bosznia-Hercegovina népei megtalálják majd a közös nyelvet. Franjo Tudjman horvát elnök felszólalásában a maga részéről rendkívül fontos, előrevivő lépésnek nevezte a békemegállapodást, hangsúlyozva: Horvátország mindent megtesz majd azért, hogy a boszniai egyezményeket betartsák. „Ez az alapfeltétele annak, hogy államaink kölcsönösen elismerjék egymást” - mondta a horvát politikus, arra célozva, hogy Zágráb és Belgrád között még mindig nincs szó országaik kölcsönös elismeréséről. A beszédek sorát az ENSZ- főtitkár Butrosz Gáli, Kohl német kancellár, Csemomir- gyin orosz kormányfő folytatta, majd Bili Clinton amerikai elnök zárta, aki Chirachoz hasonlóan megbékélésre szólította fel a Balkán lakosságát, s egyben hangsúlyozta, hogy a külföld nem, csak maguk az érintett népek tudják garantálni Bosznia jövőjét. Magyarország a múlt hónapban adott át Dél-Koreának egy terméklistát azokról az árucsoportokról, amelyek kedvező piacra jutását szeretné elérni. A magyar miniszterelnök kérte, hogy az államfő személyesen is bátorítsa nagyobb aktivitásra a délkoreai beruházókat, mivel a 100-110 millió dollár összértékűre tehető befektetések nem tükrözik az ország gazdasági teljesítőképességét.-Nemcsak a magyar piac, hanem a közép-európai régió szabadkereskedelmi övezete is vonzerőt jelenthet a befektetők számára - hangsúlyozta Horn. Kim válaszul elmondta, hogy a dél-koreai befektetők eddig információk hiányában óvakodtak a magyarországi beruházásoktól, de a piacgazdaság kiépítésének eredményei hallatán, biztosan feladják majd tartózkodásukat. 1989-ben Dél-Korea 650 millió dolláros hitelkeretet nyitott meg Magyarország számára. Ebből a pénzügyi hitelt a Magyar Nemzeti Bank már felhasználta, de még rendelkezésre áll a dél-koreai cégektől lehívható mintegy 200 millió dollár fele, továbbá az a 150 millió dollárnyi exportfinanszírozó hitelrész is, amivel eddig egyáltalán nem éltek, nem tudtak élni a magyar vállalkozók. Nokia 2110: 59.900 Ft! Ajándék ez az ár! Ajándék azért, hogy a karácsony Önnek még boldogabb legyen és, hogy elmondhassa: ez az év is jól végződött. Tehát, ha most fizet elő a Pannon GSM szolgáltatására, akkor a Nokia 2ll0-es mobiltelefon már 59.900 forintért az Öné lehet! Szóval, megajándékozhatjuk? Keresse fel budapesti bemutatótermünket (XIII., Váci út 37.), Területi Képviseleteinket (Debrecen, Petőfi tér 1.; Győr, Kazinczy u. 5.; Veszprém, Cserhát u. 5.; valamint december 16-tól Pécs, Ferencesek u. 6.), illetve viszonteladóinkat. Az ár ÁFA nélkül értendő. Az engedmény az akciós készlet erejéig vehető igénybe. PANNON ▼▼▼▼▼ Az élvonal. L GSM P l k i # b