Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)

1995-12-14 / 341. szám

1995. december 14., csütörtök Dhnántúli Napló 11 Karácsony az Öszidö klubban Sásdon az Őszidő klub szerdán tartotta hagyományos karácso­nyi összejövetelét, amelyen a klub tagjai műsort adtak és fel­léptek a művelődési ház mun­katársai is. Nyílt nap Nyílt napot tartott a vásáros- dombói Általános Iskola és Ze­neiskola a közelmúltban. A 204 diákot foglalkoztató iskolában 61 szülő volt kíváncsi arra, ho­gyan viselkedik gyermeke az órákon. Az ősszel és tavasszal hagyományosan megrendezett nyílt napon általában azok a szülők látogatják meg az isko­lát, akik a fogadóórákra, szülői értekezletekre is elmennek. Adventi hangverseny December 17-én Sásdon a kato­likus templomban adnak hang­versenyt a mise előtt a helyi ze­neiskola tanárai. Műsorukon Schubert, Vivaldi, Bach, Albi­noni művei szerepelnek. Ülésezik az önkormányzat Testületi ülést tart december 20-án Sásd város önkormány­zata, amelyen szó lesz egy ala­pítványi középiskola létrehozá­sának lehetőségéről, a helyi és a kommunális adórendelet mó­dosításáról, valamint sor kerül a a víz- és csatornadíj megállapí­tására. Emlékpark A sásdi önkormányzat koordi­nációs bizottsága nemrégiben megtartott ülésén megvitatta a temető és emlékpark kialakítá­sával kapcsolatos elképzelése­ket, amit várhatóan januárban tárgyal meg a képviselőtestület. Az oldalt összeállította: Szalai Kornélia VÁROSAINK Sásd és Vásárosdombó között, a hegyek ölében bújik meg Tarrós fotó: löffler Gábor Tarros apró lépésekben fejleszt Nem egyszerű feladat a havas úton bejutni a Sásd és Vásáros­dombó között, a hegyek ölelé­sében megbúvó kis zsákfaluba, Tarrósra. Az évek alatt meg­süllyedt a bekötőút két széle, bakhátas lett. A látvány, azon­ban mindenért kárpótolja a be- merészkedőt. Száznegyvenen élnek ebben a csöppnyi falu­ban, nagy részük idős ember.- Harminchat gyerekkel büszkélkedhetünk - mondja Wascher Zoltánné polgármes­ter. - Harmincöt embernek van állandó munkahelye. Nagy gondot jelent a kilenc a jövede- lempótlós, mert nagy valószí­nűséggel már nem tudnak elhe­lyezkedni. Nagyon megnehezíti az is a helyzetet, hogy köz­hasznú munkásként csak egy évig foglalkoztathatja őket az önkormányzat, amire megta­nulnák, belejönnének, addigra mást kell alkalmaznunk helyet­tük. Jelenleg a falugondnokunk közhasznú munkás. Nagyon nehéz körülmények között élnek Tarróson az embe­rek. Amiben lehet segít nekik az önkormányzat. Minden há­zas ingatlan 5500 forint támo­gatást kapott, a nyugdíjasoknak még 2000 forint átmeneti se­gélyt is nyújtanak. Segítik a gyermekes családokat is, nem­csak beiskolázási segéllyel, ha­nem kifizetik a térítési díjakat, megveszik a diákbérletet, és in­dokolt esetben nevelési segélyt is adnak.- 1992-ben kezdtük el a kút fúrását - folytatja Wascher Zol­tánné. - Ebben az évben feje­ződik be a munka, és lesz egészséges ivóvíz a faluban. Egyelőre közkutakat állítunk fel, de erre is évekig spórol­tunk. A beruházást 90 százalé­kos állami támogatás mellett tudtuk csak megvalósítani. A sásdi B arany acsatornamenti Vízgazdálkodási és Talajvé­delmi Társulat végzi a munká­kat. A távlati célok között sze­repel a bekötőút és a belső utak rendbe tétele. Apránként csiná­lunk meg mindent. Építettünk pb-gáz tárolót, temetői utat, felújítottuk a hullaházat, és a kultúrházat, ahol egy orvosi szobát is kialakítottunk. Jó lenne, ha működhetne egy idő­sek klubja is, ami néhány em­bernek még munkát is adna, de erre nincs meg az anyagi fede­zetünk. A kultúrházban mindig tör­ténik valami, ott tartja foglal­kozásait a gyermekklub, amit egy nyugdíjas pedagógus Kis Pál Dezsőné vezet. Most éppen Betlehemes játékot tanulnak, amit majd karácsonykor a mise előtt mutatnak be a gyerekek. Nyaranta pedig szinte nyári napköziként működik a klub. Várnai Ferenc a sásdi vegyeskarnak ajánlotta legújabb művét Jó közösséggé kovácsolódtak A hét végén nagy sikerrel mu­tatkoztak be a város lakóinak Sásdon a művészeti csoportok. Közöttük a vegyeskar is, amely 1992. szeptemberében alakult.-A szálak Komlóról indul­tak, az alapító tagok közül, mint jómagam hosszú éveken át Komlón Tóth Ferenc kórusá­ban énekeltem - mondja Eszter, akinek a lányai is tagjai a kó­rusnak. - A gyerekkorom leg­szebb élményei közé tartozott, amikor felléptünk a Zeneaka­démián és részt vettünk Debre­cenben a Bartók Béla nemzet­közi kórusversenyen. Már na­gyon hiányzott az éneklés, ezért nagyon megörültem, amikor a kórus megalakult. A környező településről is sokan eljárnak a próbákra. Jön­nek Mintszentgodisáról, de még Komlóról is. Az alapító tagok mellett maga a karnagy Lakatos Judit is, aki a sásdi ál­talános iskolában éneket tanít, Tóth Ferencnél szerette meg a kórusmuzsikát.-Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a kórusban sok régi tanítványunk is énekel - mondja. - S arra különösen, hogy fiúk is járnak, s szeretik. Ilyenkor érezzük, hogy nem volt hiába a sok befektetett energia, megszerették a zenét, az éneket. A kórus tagjai között nagy a korkülönbség, mert van hetven éves, de nyolcadik osz­tályos is. A polgármester asszony ötle­tére született meg a vegyeskar, s az önkormányzat azóta is so­kat segít nekik. Három éve még 25-en énekeltek, a ma már negyven tagú kórusban. Eddig harmincötször léptek fel, s Svájcba a testvértelepülés pol­gármestere hívta meg őket.- Hat koncertet adtunk Nef- tenbachban - folytatja Lakatos Judit. - Még az utcán is megál­lítottak bennünket az emberek, hogy énekeljünk el néhány dalt. Nagyon jó közösség alakult ki az elmúlt évek alatt, ebben nagy szerepe van annak, hogy családok, testvérek is a kórus tagjai. A legnagyobb sikerüknek azt tartják, hogy Várnai Ferenc ne­kik ajánlotta egyik művét a Magyar Madrigálok II. soroza­tát, amelyet a múlt hét végén mutattak be. Pedagógussztrájk A hét elején tárgyaló asztalhoz ültek Sásdon a helyi iskola és óvoda sztrájkbizottságai és az önkormányzat képviselői. A megállapodás értelmében a munkavállalók 25 százalékos béremelést kémek, a munkálta­tók támogatják a közalkalma­zottak 25 százalékos bérkövete­lését, azzal, hogy annak fedeze­tét az állami költségvetés ter­hére kell biztosítani. A pedagógus sztrájk célja a béremelésen kívül, hogy meg­akadályozzák azokat a kor­mányzati döntéseket, amelyek tovább rontják a közoktatás, ezen keresztül a tanulók helyze­tét. A pedagógusok ezzel is til­takoznak a tervezett csopor­tösszevonások és a kötelező órák számának emelése ellen. A megállapodás értelmében december 15-én mind a két in­tézményben a minimális szol­gáltatást biztosítani kell, a szü­lőket pedig levélben tájékoztat­ják a sztrájk menetéről. Véradók köszöntése Sásdon a Művelődési Központ és Könyvtár konferencia terme adott otthont a véradók részére szervezett ünnepségnek, ame­lyen részt vett Ancsin Pálné, a komlói városi Vöröskereszt ve­zetője is. Kovács Sándomé, Sásd polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Egyebek mel­lett arról szólt, hogy sokan fá­radságukat és idejüket nem kí­mélve adnak vért, hogy életeket mentsenek. Az ünnepségen tízszeres véradói oklevelet vehetett át Götzerné Scheid Edit, Hajcsár Ferencné, Illés Józsefné, Ko­vács Mária, Orsós János, Schmelcz János, Szabó Lajosné, Turcsányi Ferenc, Varga Jenó' sásdi, valamint Horváthné Bagdán Gizella gerényesi, a hússzoros véradásért pedig Dögé Ferenc sásdi polgár. Ezen az ünnepségen köszöntek el a harmindszoros véradó Berta Jenőtől idős kora miatt. Mint elmondta, nagyon meglepődött, amikor nemrég közölte vele a doktornő, hogy többet nem ad­hat vért. Éveken át gépkocsive­zető volt, sok balesetet látott, s tudja, mennyi embernek van szüksége segítségre. Sajnos egyre kevesebb a véradó, s ezért jó lenne, ha nem korhoz, hanem egészségi állapothoz kötnék, hogy ki meddig adhat vért. Az ünnepségen felléptek a helyi zeneiskola diákjai Me­gyeri Szabolcs és Nagy Tamás, valamint Rabb Győző vers­mondó is. Megoldódik az elhullott állatok elhelyezése Döghűtő épül Mágocson A fagy miatt jelenleg szü­netel az építés FOTÓ: LÖFFLER Mágocson az emberek igye­keznek az önkormányzattal és vállalkozókkal közösen meg­teremteni megélhetés feltéte­leit. Ismét sokan foglalkoznak csirketartással, ami nem csak öröm, hanem gond is, mert a trágya és az elhullott állatok elhelyezését minél gyorsab­ban meg kell oldani. A Környezetvédelmi Hiva­tal nyomására az önkormány­zat igyekezett minél gyorsab­ban megoldani ezt a gondot. Rábeszélt egy munkanélkülit, hogy vállalkozzon arra, hogy döghűtőt üzemeltet, aki ta­vasszal be is nyújtotta az FM-Hivatalhoz pályázatát döghűtő létesítésére, amelyen az összköltség 30 százalékáig, valamint elvégezte a Baranya Megyei Munkaügyi Központ vállalkozói tanfolyamát és részt vett a munkahelyteremtő beruházásra kiírt pályázatán, amelyen még 500 000 forint vissza nem térítendő támoga­tást nyert. Az önkormányzat is egy millió forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá az építkezéshez, s ezzel mentesült egy dögkút létesíté­sétől. A döghűtő használatát az önkormányzat közszolgál­tatásnak minősíti, s kötele­zővé teszi majd annak igény- bevételét. Már állnak a döghűtő falai, amelyet a községi szennyvíz- telep közelében építenek meg, ezzel is csökkentve a költsé­geket, ugyanis ott már az inf­rastruktúra adott. A hétvégi ügyeletnek negyed évig még Sásd ad helyet fotó: löffler Negyed évig még közös az orvosi ügyelet Alig néhány hónap múlt el az­óta, hogy Sásd és környékének polgármesterei, háziorvosai megállapodtak, hogyan osz­toznak a hétvégi ügyelet költ­ségein. A hét elején azonban ismét tárgyalóasztalhoz kellett ülniük, mert január elsejétől megváltozik a tb finanszírozási rendszere, ugyanis ezentúl nem Sásddal, hanem az orvosi kör­zeteket működtető önkor­mányzatokkal kötnek szerző­dést. A sásdi önkormányzat ki­dolgozott egy tervezetet arról, hogyan alakulnak a következő évben a költségek, amelyet felosztott a többi település kö­zött lakosság, és a hívások gyakoriság alapján. A tb a jö­vőben 20 forintot fizet havonta lakosonként a hétvégi ügyelet ellátásáért, ebben a készenléti díj is benne van. Ez az összeg jelenleg sem fedezi a költsége­ket. Nagy vitát váltott ki az ügyelet magas telefonszám­lája, de mint kiderült azt mások is használják, ezért a sásdi ön- kormányzat beszerez egy számlálót. A polgármesterek azt is nehezményezték, hogy szerintük túl sok kilométert tesz meg havonta az ügyeleti gépkocsi. A háziorvosi rend­szer egyik alappillére a folya­matos orvosi ellátás. December 31-ig a közös ügyeletben részt vevő önkormányzatok képvi­selő testületéi meghozzák dön­tésüket, hogy továbbra is Sás­don maradjon az, és együtt működtessék, vagy önállóan csinálják, esetleg a szomszéd településekkel társulva. Az ügyeleti rendszer átszervezé­sére kevés az idő, s a kisebb egységekre bontás nagy meg­terhelést jelentene a háziorvo­soknak is, vállalkozásba adása jelentheti az egyedüli megol­dást. Végül abban állapodtak meg a megjelentek, hogy január el­sejétől áprilisig, az első negyed évben az ügyelet működtetője Sásd város önkormányzata ma­rad, adja az épületet, a gépko­csit. Közben kiírják a pályáza­tot, a tb-vel tisztázzák, mennyi idő alatt módosítja a szerző­dést. Áprilisban már vállalko­zásban működhetne az ügyelet, addigra a beérkezett pályáza­tokat elbírálnák. A tényleges költségek alapján pedig elszá­molnának egymással az ön- kormányzatok. i Á í A l

Next

/
Thumbnails
Contents