Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)

1995-12-13 / 340. szám

10 Dünántúli Napló Gazdaság 1995. december 13., szerda Falusi szezonvég Már csak szántás van hátra, egyébként befejeződtek az őszi mezőgazdasági mun­kák. A vetések állapota lé­nyegesen gyengébb, mint tavaly volt, de az utolsó öt év átlagától is elmarad. A szaktárca legfrissebb ösz- szegzése szerint ugyanis a novemberi havazás és az átmeneti lehűlés miatt a nö­vények a vetésminősítés idejére nem érhették el a megfelelő fejlettségi állapo­tot. A kiválónak bizonyult vetések aránya mindössze 27%, a gyengéké 39%. A gazdák az őszi búzát egymillió 170 ezer hektáron vetették el, ami 68 ezer hek­tárral több, mint az idei be­takarítási terület volt. Az őszi árpa vetésterülete eléri a 158 ezer hektárt, de 28 ezerrel kevesebb, mint az előző évben. Rozsból 66 ezer hektárt vetettek, ami 11 ezerrel marad a tavalyi alatt, a tritikálé vetése viszont 23 ezer hektárral meghaladja az egy esztendővel korábbit. Befejeződött a burgonya, a szója, a napraforgó, a cu­korrépa, a rizs, a silókuko­rica betakarítása. A termés- eredmények jobbak az előző évinél. A kukorica termés- mennyisége - 96,5 százalé­kos betakarítottságnál - 4,6 millió tonnára becsülhető. A felvásárlási ár 13-17 ezer forint tonnánként. Az építőipari cégek csapdába kerülnek a fix-áras munkával A tőkeszegény nagy cégek alkonya Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 96,28 Osztrák schilling 13,68 USA-dollár 138,89 ECU (Európai Unió) 176,97 Felszámolás alá került a pécsi Baukomplex Építőipari Rt. A hajdani 1600 dolgozót foglal­koztató Tanép utódaként öt éve létrehozott cég, létszámle­építéssel, a dolgozók egysze­mélyes kft.-kbe történt áthe­lyezésével 200-as létszámra apadt ugyan, de még így is túl nagynak bizonyultak. A dol­gozóknak kifizették a járan­dóságaikat és a végkielégítés felét, a többit a felszámolás alatt kapják meg, a megren­delőikkel is igyekeztek kor­rekt módon lezárni ügyeiket.-Csődeljárás nincs, nem is volt, felszámolás alá került a cégünk - tisztázza elöljáróban dr. Kukái Tibor, a Baukomplex Rt. ügyvezető igazgatója.-Hogy jutottak ilyen hely­zetbe?- A fix-áras munkák és a drasztikusan beszűkült piac mi­att. Egy-két éve, az akkori ára­kon kötött szerződéseinket ár­módosítás nélkül képtelenség teljesíteni a bekövetkezett inf­lációs és import anyagár növe­kedés, a növekvő közterhek miatt. Az építtetőket megkér­tük, hogy az árkülönbözet miatt módosítsuk a szerződéseket, vállalták is, hogy közvetlen be­szállítóinknak és bedolgozó­inknak kifizetik a műszaki ve­zetésünkkel végzett munkákat.- Miért vállalták a fix-áras munkákat?-Ha ilyenre nem vállalko­zunk, nem jutunk munkához, a dolgozóinkat szélnek ereszthet­jük. Ez a nagyságrendű építő­ipar ma így működik. Arra azonban senki sem számított, hogy egyik pillanatról a má­sikra annyira megváltozik a gazdasági környezet (lásd Bok­ros-csomag), hogy a fix-árú munkák ezt az inflációs hatást nem bírják ki. Mára már a fő- és generálkivitelezésre szerve­ződött nagy, ám tőkeszegény cégeknek végképp bealkonyult. Három éve, a mind nyomasz­tóbb piacszűkös helyzetben 8 önálló, egyszemélyes kft.-t is létrehoztak, hogy megtarthas­sák a legjobb szakembereiket, abban bízva, hogy az érdekelt­ség növelésével a piaci kihí­vásra érzékenyebbé, tehát élet­képessé, válnak az önálló mun­kát is elvállaló és az „anyacég­nek” is bedolgozó kisebb társa­ságok. így ment át vállalko­zásba a szakipar, s számolták fel a lakatos, asztalos üzemet. A hajdan szebb napokat lá­tott dolgozók legjobbjait az öt éve német közreműködéssel alapított, de azóta már önálló Pannoniabau Kft., valamint a Bauhaus Kft. és több más ki­sebb vállalkozás foglalkoztatja.- Mi alapvetően németor­szági munkákra alakultunk, de azóta már mind több hazai munkán is jelen vagyunk alvál­lalkozóként - mondja Stang Ferenc, a német-magyar ve­gyesvállalatként tevékenykedő Pannoniabau Kft. ügyvezetője.- Mennyi a létszámuk?- A két cég a napi munka­igények szerint rugalmasan vál­toztatva létszámát, mintegy 80-100 dolgozót foglalkoztat. Egy friss tanulmány szerint hazánkban az építőiparban az 50 ezer egyéni vállalkozón fe­lül 10-nél kevesebb dolgozót majd 10 ezer, 10-20-at ?>-A ezer, 20-50 embert 2 ezer cég foglalkoztat, míg 50-nél na­gyobb létszámmal 800 (500-nál többel 50-60) cég dolgozik, de a nagy cégek száma évről évre csökken. A folyamatot már nem lehet megállítani, mint ahogy azt sem, hogy az építő­ipari vállalkozások és cégek egyharmada már a nyugati tőke érdekeltségében vagy tulajdo­nában van. B. Murányi László A VILÁG GAZDASÁGA - A GAZDASÁG VILÁGA Nem épül újabb atomerőmű Nagy-Britanniában - közölte a British Energy, a nemrégiben kreált állami atomenergia-ipari holding, amely a magánosításra szánt nukleáris ágazatot fog­lalja intézményi keretbe. Sem a jelenlegi kapacitásfölösleg, sem az áram nyomott ára nem indokolja új nukleáris termelőegység felépítését - hangzott az indoklás. A környezetvédők szerint a brit atomenergia-ipar régen várt halála következett el, az ága­zati szakértők szerint viszont energiaellátási katasztrófát ígér a bejelentés. Általános vélemény: nemcsak a „belátható jövő­ben”, hanem soha többé nem épül atomerőmű az országban. Öt és fél millió gépjárművet állít elő az idén a General Mo­tors, s ez 55 ezerrel lesz több, mint tavaly. Az idei utolsó ne­gyedévi termelés 11 ezerrel haladta meg a tervet, s a növekedés főleg a teherautó-gyártás emelkedésének köszönhető. A detroiti vállalatóriás novemberben csaknem félmillió gépjárművet sze­relt össze az USA-ban, Kanadában és Mexikóban. Olaszország várhatóan még 1999-ben sem felel meg min­denben az európai pénzügyi unió alapító tagságához szükséges összes követelménynek - jelentette ki Dini olasz miniszterelnök bonni látogatása során. Csaknem kizártnak nevezte, hogy Olasz­ország a megkívánt GDP-arányra tudná szorítani adósságát. Hír­ügynökségijelentések hozzáteszik, hogy több más fő feltétel telje­sítésétől is igen messze van Itália. A miniszterelnök rámutatott: a legtöbb EU-tagállamnak gondja van a feltételek teljesítésével. Nem szűntek meg az áramkorlátozások Szerbiában, a Jugo­szlávia elleni szankciók feloldásával - a várakozásokkal ellen­tétben. A szerbiai áramszolgáltató vállalat közleménye szerint ismét öt csoportra osztották a fogyasztókat, s délután három és tizenegy óra között két-két órára valamennyi csoportban szüne­teltetik az áramellátást. A hatóságok felszólították a lakosságot, hogy áram helyett használjon szenet és fát a fűtéshez. Az áram- korlátozás okaként a berendezések hibáit jelölték meg, de azt nem jelezték, hogy mennyi idő alatt tudják kijavítani azokat. Szlovákia mintegy 220 millió ECU-t kap a következő öt évben az Európai Uniótól a Phare program keretében - jelen­tette a CTK annak a két dokumentumnak a tartalmáról, amelyet a szlovák külügyminiszter és az EU illetékese írt alá. Juraj Schenk közölte, hogy ez csupán a minimum, és ha Szlovákia termelése bővül, akkor az EU segítsége jelentősebb is lehet. Hidegháborúra emlékeztető „hadibékének” nevezi az uk­rajnai sajtó a meglehetősen ellentmondásos orosz-ukrán vi­szonyt. Ukrajna függetlenségenek elnyerése óta 80 megállapo­dást kötött tekintélyes szomszédjával, s ezek közül 46 gazda­sági jellegű. Az ellentmondásokra jellemző azonban, hogy az orosz exporttermékekre kivetett honi vám- és adóterhek miatt Ukrajnában az orosz áruk 80 százalékának ára ötven százalék­kal magasabb, mint más FÁK-államok belső piacain. Öt település már hozzájárult a kutatásokhoz Hulladéktároló 10 milliárdért A Paksi Atomerőmű kis- és közepes radioaktivitású hulla­dékainak elhelyezésére alkal­mas terület kiválasztására megkezdődhetnek a kutatófú­rások azoknak a települések­nek a határában, melyeknek polgármesterei együttműkö­dési megállapodást írtak alá Pakson. A Nemzeti Célprogram ke­retében végzett kutatás hat te­lepülést Diósberény, Bátaa- páti, Németkért, Mórágyot, Sárszentlőrincet és Udvarit. Közülük Németkér önkor­mányzati vezetője egyelőre azért nem írta alá az együtt­működésről szóló szerződést, mert a kutatások engedélyezé­sét a csütörtöki önkormányzati ülés adja meg várhatóan a vég­leges jóváhagyást. A tíz milliárd forintos beru­házás eredményeként megva­lósuló tároló építése a környe­zeti tanulmány elkészítése és a szükséges hatósági engedé­lyek megszerzése után kezdő­dik, s a tervek szerint az ezred­fordulóra be is fejeződik. Szabó József az atomerőmű részvénytársaság vezérigazga­tója a hivatalos aláírási cere­móniával egyidejűleg arról is tájékoztatta a települések ve­zetőit, képviselőit és az újság­írókat, hogy az előkészületek során egyforma súlyt kapott a biztonság és a lakossági befo­gadókészség is. Az első ütemben, januárban Bátaapáti és Diósberény kör­zetében kezdődnek meg a fú­rások. A vizsgálatokat első­sorban a két település és Né- metkér területén kívánják el­végezni, a másik három tele­pülés egyfajta tartalék szere­pét fogja betölteni a kiemelt projektben. Árról, hogy a falvak lakói folyamatosan tájékozódhassa­nak a lakóhelyükhöz közel fo­lyó kutatásokról, a szerződés szerint az illetékes önkor­mányzatoknak kell gondos­kodniuk. E tevékenységüket a Paksi Atomerőmű Rt. is hono­rálja: két és fél millió forinttal támogatja az első három tele­pülést, másféllel pedig a töb­bieket. A gyógyszer neve: jövedelmezőség Agrárközgazdász receptje a mezőgazdaság talpra állítására Az elmúlt években a világ mezőgazdasága dinamikusan fejlő­dött, a volt szocialista országoké - köztük hazánké is - jelentő­sen visszaesett. Hasonló folyamatok mentek végbe az élelmi­szer-termelésben s az ágazat egészének jövedelmezőségében is - nyilatkozta lapunknak dr. Németi László akadémikus. Az ismert agrárközgazdászt arról kérdeztük, hogy merre tart a rendszerváltás után fél évtizeddel a magyar mezőgazdaság.- A jövedelmezőség a fejlődés alapkérdése. A fejlett nyugat­európai államokban a mező- gazdasági termelés kifizetődő, mert az ágazat jelentős és nö­vekvő állami támogatást kap. Az utóbbi az unió országaiban hektáronként 80 ezer, farme­renként több mint évi egymillió forintnyi összeg. Magyarorszá­gon ez 2600, ill. 26 000 forint. Németi szerint a közgazda- sági szabályozás alapvető meg­vál toztatásával jövedelmezővé lehet tenni a magyar agrárgaz­daságot. Az önfinanszírozó működés feltétele azonban - a jelenlegi 25-30 százalékos be­téti tőkekamattal számolt - 150-180 milliárdos árbevétel vagy a támogatások hasonló mértékű növelése. Érdemes megjegyezni, hogy a 150-180 milliárdos összeg megegyezik az élelmiszer-gazdaság áfa és fogyasztási adó befizetésével. A talpra ^llás további felté­tele: az államnak el kellene en­gednie a korábbi veszteséges gazdálkodásból felhalmozódott adósságokat. Ugyanakkor 30-50%-os vissza nem térí­tendő támbgatást kell nyújtania a modernizációhoz, az elmaradt - mintegy 200 milliárd forint értékű - beruházások pótlására, rekonstrukcióra, a családi gaz­daságok felszerelésére.- Régi tapasztalat - mondja az akadémikus -, hogy érdemes áldozni a mezőgazdaság fej­lesztésére. A befektetések ugyanis az olcsó élelmiszerek­ben, a gazdaságos exportban, a szabad deviza aránylag olcsó kitermelésében gyorsan megté­rülnek. Újvári Gizella HÁZAVATÓ Végre itt a nagy nap! MA 13 ÓRAKOR MEGNYITJUK a PARRAGH-házat. ÚJ HELYEN, NAGYOBB ALAPTERÜLETEN, még NAGYOBB VÁLASZTÉKKAL ÉS RAKTÁRKÉSZLETTEL VÁRJUK MINDAZOKAT, AKIK SZERETNÉNEK VALAMI SZÉPET: A CSEMPÉKTŐL A KOMPLETT, TESTRESZABOTT FÜRDŐSZOBÁKIG, NÁLUNK MINDENT MEGTALÁL. Időpont: 1995. december 13., 13 óra Helyszín: 7622 Pécs, Zsolnay út 46. 0 B4RRK§H I (. K \ Y I S S K <; I S Z KRIN I A nemrég átadott Tiborc utcai iskola tornacsarnokának munkálatait nagyrészt a felszámolás alá került Baukomplex Építőipari Rt. végezte fotó: löffler Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents