Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)

1995-12-09 / 336. szám

1995. december 9., szombat Kultúra - Művelődés Dunántúli Napló 7 Katona Judit Mária-bánat Én ott élek, hol sok még a szegény, és éjszakánként reszket a szegényebb. Itt éhség gubbaszt, a nők koravének, és jó szívükben alig van remény. Itt utcaseprő jár a ház előtt, és guberálók járnak a kukára. Itt részeg ordít védtelen virágra és fák lelkére, mely tegnap kidőlt. Már jönnek halkan, szűk zugot keresnek a havas esték, kabátuk suhog. Ránkcsapódnak a nehéz vaskapuk, s mert olyan régen nem kapnak kegyelmet anyák ácsolnak nehéz tölgykeresztet: majd ott függ rajtuk szép Krisztus-fiúk. Véget ér Palkonya alkonya? Palkonya egyetlen utcából áll, ebben az egy utcában viszont minden ház tiszta, takaros. A házak előtt rendezett kertek, a település végében pedig egy igazi különlegesség: a pince­falu. Persze, nem volt ez min­dig így, de mióta Becker Leo­nóra a polgármester, azóta felpezsdült a falu élete. Évente újabb és újabb ren­dezvényekkel jelentkeznek, idén például a Mediterrán ősz elnevezésű programsorozat keretében sikeres Mustfokoló napot lartottak. A település egyre fejlettebb és szebb lesz, erről ‘a változíásíöf Kérdeztük á polgáráiesterasszonyt.- 1990 óta vagyok polgár- mester, előtte a baranyai alko- tóteleppk szervezésében mű- ködtenl közre. Fontos szerepe van a |rendez vényeknek egy falu életében, hiszen régen is meghatározó volt a közösségi élet. Ez kiveszett, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet pó­tolni. Polgármesterségem ideje alatt végigjártam a sza­márlétrát, az első rendezvé­nyeink nem voltak felhőtle­nek, aztán egyre jobban ment és a költségeket is sikerül egyre jobban leszorítani.- Hogyan lehet egyre jobb rendezvényeket egyre olcsób­ban létrehozni?- Természetesen nem könnyű, hiszen, mint tudjuk, a falusi önkormányzatok nin­csenek elkényeztetve anyagi­lag. Én megpróbáltam ráéb­reszteni az embereket, hogy ezek a rendezvények segítik a település fejlődését. Kialakult egy 10-15 tagú szervezőstáb, mindenki azt hozta, amije volt és abban segített, amihez ér­tett. A Mustfokolón például négy villánykövesdi borter­melő: Polgár István, Blum Já­nos, Tiffán Imre és Neumann Béla a 250 vendéget, az ér­kező kórusokat gratis vendé­gül látta, ha ők nincsenek, ak­kor ez a rendezvény nem si­került volna ilyen jól. így ju­tottunk el az 1991-es Malom- park-avató ünnepségtől, melyre még csak kevesen jöt­tek el, a 1995-ös nagyszabású Mediterrán Őszig.- Milyen hatásd volt a ren» dézyényeknek?- Mindenekelőtt az, hogy öt év alatt maguktól rájöttek a falu lakói, hogy mi a falukép. A rendezvényekre folyamato­san kipucolták, * lefestették vagy felújították gázaikat és a környéket. Mára iaz illetéke­sek 108 házból 53-at nyilvání­tottak védettnek.-És a lakók?- A lakosság ráébredt arra: nem azon kell gondolkodni, hogy mikor költözzön el in­nen, hanem tenni kell azért, hogy itt legyen a legjobb élni. Talán már egy kicsit büszkék is Palkonyára és előnyeire.- Hogyan tovább?- Igazából ebben az év­ben döbbentem rá, hogy a rendezvények szervezésé­ben milyen fontos a civil erő. Ebben a faluban nagyon sok energia és lehetőség van. Persze, még nagyon az elején vagyunk, de ebben az évben már három építési engedélyt is kiadtunk. Rendes Z. A megkülönböztetést nem szeretem Dr. Sarosácz György harminc éve a mohácsi múzeum igazgatója „Nemzetiségiek! Megdöbbentő, milyen viszonyba kerültek egy­mással a volt Jugoszláviában együtt élők. A szerbek nem jöt­tek el a Nemzetiségi Bázismú­zeum évfordulós rendezvényére se Belgrádból, se Növi Sadból. A ma­gyarországi szerbek képviselői szintén nem voltak jelen, lemondták az elő­adásukat is. Pedig nem annak arányá­ban osztottam a meghívókat, melyik nemzetiségből há­nyán élnek Magyar- országon. A kiállítás a nálunk egymással békében megférő szerbekről, hordá­tokról és szlovénok­ról egyaránt szól - mondta dr. Sarosácz György, a mnohácsi múzeum igazgatója mintegy bevezető meditálásként e be­szélgetéshez. Saro­sácz György e nem­zetiségek életének kutatását, tárgyi emlékeinek gyűjtését és megőrzését választotta élethi­vatásul.- A megkülönböztetést nem szeretem. Semmilyen téren. Ezért bosszant, ha a megye mú­zeumi hálózatát nézem. Sziget­vár, Komló, Siklós nem érde­melt volna nagyobb figyelmet? Ott van Sásd. Város lett, és van múzeuma? Mohácsra is mindig csak csurrant-csöppent a pénz. Ideadták a rossz fényképezőgé­pet, kifogásolták, ha a restaurá­tor műhelybe szerszámot akar­tam venni, a raktár polcait ma­gamnak kellett összeszerelni, nem kaptam rá külön embert, mint Pécsett. Most is variálha­tok, a pályázaton kapott pénzt nem arra költhetem, ami tény­leg kell. Mindegy. Veszünk ka­zettákat és átjátsszuk a hang­anyagot. Bár nincs egy tisztes­séges magnónk sem.- Dehogy vagyok én sértő­dött vagy elégedetlen. Molnári­nasból lettem muzeológus. Az 50-es években ösztöndíjjal ju­tottam az Eötvös egyetem böl­csész karára, néprajzot és szla­visztikát hallgattam a Tálasi István és Ortutay Gyula terem­tette, európai hírű intézetben. Büszke vagyok rá, hogy a ta­nítványaik lehettem. Az Eötvös Kollégiumnak a mai napig tagja maradtam. Az egyetemi évek egész életemet meghatá­rozták. Amikor kereken har­minc évvel ezelőtt Mohácsra jöttem, sokat segített az indu­lásnál Dankó Imre, a megyei múzeum igazgatója, aztán Mándoki László néprajzkutató és a néhai Bandi Gábor régész. Fél évig nem csináltam mást, mint az Ete János vezette helyi múzeum 4-5 ezer darabos gyűj­teményét alaposan megismer­tem. Aztán a tanácstól kaptam az első 15 ezer forintot, amiből 1966-ban 1950 darab tárgyat hoztam be. Egyébként ameny- nyit én összeszedtem eddig, az a múzeumi norma szerint 120 év gyűjtő munkájának felel meg.- Valahogy mindig kisírtam rá a pénzt. Mint horvát szárma­zású, a szövet­ségben néprajzi szekciót vezet­tem, innen is kap­tam támogatást, a megyeiektől is szereztem egy kis pluszt, aztán a középiskolásokat beszerveztem, és a 70-es években a horvátok, szer- bek, szlovénok lakta falukból te­herautóval hoz­tuk az anyagot.- Azt sajnálom, hogy a búsó- járással kapcsolatos teljes anyagot, mint a Kárpát-me­dence sajátos népszokásának emlékét nem hozhattuk Mo­hácsra. Az is furcsa, hogy a Kolbe Mihály festőművész és a Horváth János fazekas gyűjte­ménye a városé és nem a múze­umé.- Mit szeretnék még elérni? Hogy az összegyűjtött 16 ezer tárgyat, amelyből 11 ezer nem­zetiségi, a 21 ezer filmkockát és 40 ezer percnyi hanganyagot hozzáértő embernek adhassam át, ha nyugdíjba megyek. A je­lölt már megvan. Januárban vé­gez Zágrábban néprajz-történe­lem szakon. Eltart majd pár évig, mire önállóan dolgozhat Mohácson... Berta Mária Derű és tetterő sugárzik belőle fotó: Tóth Az egyetemalapító kultuszminiszter Gróf Klehelsberg Kunó emlékezete tanulmányokban Gróf Klebelsberg Kunó 1922- 1931 között állt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium élén. Mai szemmel munkássá­gának velejét az általa alapított és ma is virágzó vidéki egye­temekben tisztelhetjük. Igaz, Klebelsberg nagy álma egy budapesti központi egye­tem, illetve berlini mintára egy egyetemváros építése volt Lágymányoson, azonban ezt sem a főváros vezetése, sem a belvárosban működő egyetemi karok nem óhajtották, és a mi­nisztert egyszerűen leszavaz­ták. Klebelsberg figyelme ek­kor fordult a vidék felé, ahol a vesztes első világháború, az or­szág kétharmadnyi területének elcsatolása után Pécsett, Szege­den és Debrecenben kezdődött meg, az elvesztett egyetemeket pótlandó, az új intézmények ki­építése. Természetesen a vesztes há­ború és a terület-vesztett ország gazdasági helyzete koránt sem volt rózsás, ám a kultuszminisz­ter, aki jó barátságban állott a kormányfővel, Bethlen István­nal, el tudta fogadtatni kormá­nyával már-már „rögeszméjét”, miszerint a kultúrpolitika hon­védelmi célokat is szolgál. Csak így történhetett meg, hogy ma szinte elképzelhetetlen pénzügyi forrásokat tudott mozgósítani a három vidéki vá­ros klinikáinak, professzori la­kásainak felépítésére. Klebelsberg, aki valaha ko­lozsvári képviselő volt, a há­ború után „felajánlotta” képvi­selői szolgálatait a számára szimpatikus Pécsnek, ám a he­lyi városatyák ezt visszautasí­tották, mondván képviselőjük legyen tüke. Miután így kikosa­razták, minisztersége idején érthető módon már nem Pécs, hanem Szeged volt a szívügye. A róla szóló tanulmánygyűj­temény a Katedrális Könyves­boltban rendelhető meg Szege­den (Oskola u. 27.). M. K. Film, színház, zene A pécsi Művészetek Házában december 11-én a Franciaor­szágból érkezett Gálion szín­ház mutatja be a „Disszidens, ez magától értetődik” című darabot, melyben a anya, Hé- lene, és a fiú, Philippe konf­liktusát rajzolja meg a szerző, Michel Vinaver. Az előadás 19 órakor kezdődik. Ked­den, 12-én Gács Anikó tart zongoraestet, este 7-kor kezdődő műsorán Debussy, Beethoven, Schumann mű­vei szerepelnek. Ugyancsak a zeneszeretőknek ajánlják Ludmány Emil (brácsa) és Székely István (zongora) Bach estjét. A koncert de­cember 13-án este 7-kor lesz. E napon a házimoziban a Bergman csodálatos ope­rafilmjét, A varázsfuvolát vetítik, a kezdési idő 18 óra. Látásmódok „Látásmódok No. 2” cím­mel kiállítás nyílik decem­ber 10-én 11 órakor Ko­vácsszénáján a galériában. Ezúttal Almási László lát­ványtervező és Ornódi László fotográfus munkáit tekinthetik meg a látogatók. A megnyitó elé dr. Aknai Tamás művészettörténész mond bevezetőt, Szeléndi Zsuzsanna pedig fuvolán játszik. Pécsi tárlatok A Közelítés Egyesület tagja­inak bemutatkozó kiállítása lesz december 11-én 16 órakor Pécsett a Nevelők Házában. 18 fiatal alkotásai lesznek láthatók, de az ér­deklődőknek igyekezniük kell, mert csak 14-éig. A megnyitón Vidovszky László zeneszerző saját művét játssza majd. A pécsi Mű- helygálériában „Tradicioná­lis témák, klasszikus meste­rektől” címmel december 9- én, 11 órakor nyitja meg az új válogatást dr. Körinek László. Ez a tárlat „A ma­gyar sokszorosított grafika elmúlt 100 éve” című soro­zat keretében készült. Az IH ajánlatából Az IH filmklubban 11-én 21 órakor Hal Hartley Semmi ágán című filmjét vetítik. E napon 18 órakor Berták Lászlót köszöntik a Házban. 13-án 18 órától Filmbolondok címmel film- történeti érdekességeket mutatnak be, a szünetekben Ágoston Béla játszik. 15-én angol nyelven mutatja be a Ház angol drámaklubja Dickens Christmas Cerol című művét. Futnak a képek jegyzet Bababaj Végre hármasban C hris Columbus, aki általá­ban közepes, ám tagadha­tatlanul népszerű filmek (Resz­kessetek, betörők!, Mrs. Doubt- fire) rendezőjeként ismert, új munkájában is hű maradt az alapjában igen rokonszenves családi témához. A Nine Months (vagyis Kilenc hónap), azaz kissé erőltetetten poén- kodó magyar címén: az Áldat­lan állapotban hőse egy fiatal amerikai pszichológus. Jól megy a sora, ami nem meglepő, mert ahogy a film főszereplőit elnézzük, égető szükség lehet arrafelé a lélekgyógyászokra. Barátunknak pazar otthona van, elegáns sportkocsija (két­személyes) és csinos barátnője. Aki egy szép napon közli vele, hogy anyának érzi magát. Pszi­chológusunk, akinek, furcsa módon, halvány fogalma sincs a női lélek rejtelmeiről, fölöt­tébb elcsodálkozik, s először persze hallani se akar holmi gyerekről. A film arról szól, hogy ez önző alak miként döb­ben rá arra, hogy a család min­den másnál fontosabb, s hogyan válik boldog apává. És ezt a szándékot feltétlenül meg kell dicsérnünk. Mert ebből az ön­magában igen szép történetből bizonyára lehetett volna készí­teni egy bensőséges humorú, szellemesen tanulságos, érzel­mes-ironikus vígjátékot. A franciák csináltak is már egypár ilyent. Az olaszokról nem is be­szélve. Csakhogy Chris Columbus- nak, úgy látszik, nincs stílusér­zéke. O ugyanis nem kacagtatni akar, hanem röhögtetni, így hát festés helyett mázol, figurák gyanánt pedig torzképeket állít elénk, belső logika nélkül. Ro­bin Williams amúgy lendületes epizódalakításában például fel­lép egy emigráns orosz állator­vos, akit San Franciscóban (!) nőgyógyászként alkalmaznak, noha még a gyógyszereket sem ismeri. Erre szokták mondani: kötve hiszem! A helyzetek sem „stimmelnek”. A „megjavult” hős autójával viszi vajúdó nejét a klinikára, száguld-fékez-ka- ramboloz, mint egy eszelős bankrabló, járókelőket üt el, egy szívbeteg férfi infarktust kap. Tessék ezen nevetni! Mondom, a stílusérzékkel van a baj. Mert egy jó vígjáték­ban a legképtelenebb helyzet is lehetséges, de minél gyengébb valami, annál több dolgon fennakadunk, s mint most is, minduntalan kötözködni támad kedvünk. Néhány sikerült jele­nettől eltekintve feszélyező meg-nem-felelést érzünk a téma és az ábrázolás közt. Bi­zonyára ezért játszanak kissé kényszeredetten a színészek is. Hugh Grant ezúttal kifejezetten modorosnak tűnik, Julianne Moore alakítása természete­sebb, kedvesen mosolyog (mert ő nem hallja a csapnivalóan gyenge magyar szinkron kocsma-beszólásait). Egyszóval az Áldatlan álla­potban lehetett volna amolyan közepes sikerfilm, kedvesen jellegtelen családi mozi. Chris Columbus azonban nem a té­mából indult ki, hanem a nagy- közönség feltételezett elvárása­ihoz alkalmazkodott. Ráadásul még forgatókönyve sem volt, minek is az, gondolta. így hát a film a közepesnél gyengébben sikerült. Lehet, hogy ettől még nagyobb lesz a sikere? Nagy Imre » K i

Next

/
Thumbnails
Contents