Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)

1995-12-07 / 334. szám

10 Dünántuli Napló Gazdaság 1995. december 7., csütörtök Együtt a világgal A Magyarországon működő multinacionális cégek fel­ismerték, hogy ha Kelet-Eu- rópa lépést akar tartani a fej­lett nyugattal, akkor a ma­gyar cégeknek is minél előbb hozzá kell férniük a legkorszerűbb számítás- technikához. A Windows '95 villámgyors magyaror­szági bevezetése az egyik legjobb példa arra, hogy már nem kell öt-tíz évet várnia a felhasználóknak a legmodernebb számítógépes technológiáiba. Elegendő mindössze néhány hét, és Magyarországon is futtatni lehet az Amerikában csúcs- programnak számító szoft­vereket. Gönczi András, a Microsoft magyar leányvál­lalatának igazgatója el­mondta: kötelességüknek érzik a gyors fejlesztést. Mérnökök serege dolgozik az amerikai központban szü­lető programok honosításán. A tapasztalatok szerint jól működik a tengerentúli „forródrót”, szabad utat kap a magyarítás. Jó két hónap­pal a Windows ’95 világ­bemutatója után már elké­szült, és a boltokban van a hozzá kapcsolódó, mindent tudó irodai programcsomag, az Office ’95 magyar nyelvű hivatalos változata is. u. g. L’Oreal bemutató December 10-én 9-17 óra kö­zött Pécsett az Iparosházban a L’Oreal Team budapesti csa­pata iparosok részére gyakorlati és elméleti bemutatót tart. Az egész napos rendezvény fő té­mái a hajfestés, a dauerolás és a hajvágás. Árverez az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Csak végső esetben kerülnek kalapács alá a vagyontárgyak Az idén 2 milliárd forint végre­hajtási bevétele volt az APEH Baranya Megyei Igazgatóságá­nak, az árverésből származóan pedig 80 millió forint. Ez íjtóbbi eltörpül a végrehajtással éjiért befizetések mellett, ami­nek Kesjár János szerint az az oka, hogy az árverés legtöbb­ször már csak a végső megol­dás, az adókötelezettségüket elmulasztóknak a végrehajtás folyamatában meglehetősen sok lehetőségük van a hátralé­kok rendezésére. Az APEH ebben az évben 450 millió forintot szedett be árveréssel. Az országban eddig az ingóságok értékesítésére 250 síkeres és 67 sikertelen árverést tartottak, az ingatlanoknál vi­szont ennél jóval rosszabb az eredmény, az árverés csaknem fele eredménytelen volt. A be­hajtott pénz országos szinten is csak az adóhátralékok töredé­két teszi ki, az APEH az idén kényszerítő eszközökkel 24,5 milliárd forintot szedett be. Kesjár János megerősíti, a megyei igazgatóság is rendel­kezik már árverési csarnokkal, ám ezt pillanatnyilag még csak egyedül hasznosítják. Árverést a legvégső esetben alkalmaz­nak, amikor már nincs más mód a hátralék behajtására. Mindez azt bizonyítja, az ingóságok le­foglalásának és eladásra felkí­nálásának komoly visszatartó hatása van, a hátralékosok döntő többsége még a árverés előtt előtt kifizeti adósságát. Eddig még nem használták az árverési csarnokot, a helyszínen árvereztek, ugyanis a helységet csak akkor érdemes igénybe venni, ha nagyobb tételű ingó­ságot próbálnak eladni. Egy esztergagépet például nem ér­demes elmozdítani a helyéről, a műhelyben kell felkínálni. A legnagyobb tételt viszont a felszámolás alatt lévő vállala­tok tartozása adja. Ebben az évben az összesítés szerint a teljes kintlévőség 120-130 mil­liárd forint, az APEH arra vi­szont nem számíthat, hogy ez maradéktalanul befizetésre ke­rül, a tapasztalatok szerint en­nek körülbelül 10 százaléka a ténylegesen befolyt összeg. Az adóhivatal kezdeményezheti a tartozások miatt a felszámolási eljárás megkezdését. Az utóbbi években meglehetősen sok vál­lalkozás jutott el a fizetésképte­lenség határáig, emiatt gyűlt fel az évek folyamán ez a hatalmas tartozás. Kesjár János szerint vissza­tartó erő a felszámolási eljárás megkezdése ugyanúgy, mint az ingó és ingatlan elidegenítés, vagy a vállalkozói igazolvány bevonása. Azokkal szemben, akik a legvégső határig is eljut­nak, már nincs fenyegetettség, csak a vagyontárgyak elszállí­tása marad. B. G. A társadalombiztosítási járulék csökken, de a vetítési alap növekedhet Amit enged a vámos, elviszi a révész? Jövőre mindenképpen mérséklődik a munkaadók által fize­tendő társadalombiztosítási járulék, csupán a csökkenés mér­téke nincs még eldöntve olvasható az Egészségbiztosítási Ön- kormányzat költségvetésének tervezetében. Egyelőre úgy tűnik, hogy másfél százalékkal mérséklődik jövőre a munkáltatók által befizetendő tb-járulék, ám még nem vetet­ték el véglegesen a 3 százalé­kos csökkentés gondolatát sem. A táppénzrendszer új szabályo­zásának végső formájáról sincs döntés. Az egészségügyi ellátórend­szert mindenképpen karcsúsí­tani kell, mivel a jelenlegi járu­lékokból nem lehet finanszí­rozni a mostani intézményháló­zatot, ellátási színvonalat. Ha a szűkítés nem következne be, csődhelyzet alakulhat ki szá­mos intézményben. Az Egész­ségbiztosítási Önkormányzat nem akarja tovább terhelni a munkavállalókat, inkább be­zárna néhány intézményt, ám ez óriási ellenállásba ütközik. Simsa Péter szerint bár a já­rulék mértéke csökken, növek­szik az a vetítési alap, amely után a társadalombiztosítási já­rulékot fizetni kell. Feltétel azonban, hogy a tb-kötelezett- ség kiterjesztésével egyidejűleg a kormányzat ellenszolgáltatás­ról gondoskodjék. Gyémánt- és aranygyűrű iparosoknak Idén első alkalommal FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Idén első alka­lommal adomá­nyozott a Pécsi Ipartestület gyé­mánt- és arany­gyűrűt azon ipa­rosoknak, akik ezelőtt ötven, il­letve negyven éve váltották ki az engedélyüket.- Az eltelt években sokszor úgy nézett ki, hogy az iparo­soknak be kell fe­jezni a tevékeny­ségüket - mondja Suvák Gyögy, a Pécsi Ipartestület elnöke, aki már maga is negyed százada iparos, és ezen az ünnepsé­gen az ezüst gyű­rűt vehette át. - Azonban mindig ez a réteg volt az, amelyik talpon maradt, másoknak nem egyszer munkát adott, s vál­lalta, hogy tanulókkal foglal­kozik. Aranygyűrűt kapott Hár- ságyi Aladámé, aki negyven éve iparos, női szabóként dol­gozott.- Nagyon szeretem csi­nálni, még ma is varrók és nagyon élvezem - mondja. - Sokan visszajárnak a régi kuncsaftjaim közül, még olyan is, akinek 40 évvel ez­előtt varrtam ruhát. Sok tehet­séges tanítványom volt, az egyik közülük Komlón, a szakmunkásképzőben tanít. A 83 éves Somogyvári Ti- vadamé hangszerész kapta az első gyémántgyűrűt, aki a fér­jétől sajátította el a hangszer­javítás fogásait. - Ez egy mű­vészi szakma - állítja. - Ré­gebben minden hangszerrel foglalkoztunk, mostanában csak a rézfúvósokkal. Hatvan éve létezik a műhelyünk, ma-* gam özvegyi jogon 35 éve vi­szem. Sokat betegeskedem, meg kevés a munka is, ezért nem sokat vagyunk nyitva. Hirth Ferenc, a Baranya Megyei Kézműves Kamara alelnöke, nyújtotta át az ezüst gyűrűt Birinyi Zoltánnak a kamara elnökének és Suvák Györgynek. Mint elmondta, csodálattal tekint azokra, akik 50, 40 és 25 éve űzik a tisztes ipart. Külön örömet jelentett neki, hogy olyanoknak ad­hatta át a gyűrűket, akik sokat tettek az iparosokért.^ Sz. K. r Értékpapír­reálbank RÉSZVÉNY jegyezhető: 1995. december 28-áig Kérjük olvassa el az ÁÉTF által jóváhagyott tájékoztatót. A GARANCIALEVÉLLEL hozama jobb a legmagasabb betéti kamatoknál: 1 évre nettó 6 hónapra nettó évi 33% 80% és befektetésként még személyi jövedelemadó kedvezményre is jogosít! A hozam változó az MNB alapkamattól függően. Kapható: 20.000 Ft-os és 200.000 Ft-os áron. Reálbank pécs, király u. 75. szám Telefon: 78/225-922 Pénztári órák: hétfőtől péntekig: 8.00—15.00 szerdán: 8.00-17.00 ebédidő: 12.30-13.00 MAGANSZEMELYEK ES CEGEk IS VÁSÁROLHATJÁK! ISMERTETŐ A ealbank RÉSZVÉNYEKRŐL A A részvényeket az Állami Értékpapír és Tőzsdefelügyelet által 20.245/95. számon engedélyezett nyilvános forgalombahozatal során a Reálbróker Kft. forgalmazza. * * * A részvényhez a Reálbróker Kft. garancialevelet ad, amelyben 1999. december 30-ig garantálja a magas árfolyamon történő visszavásárlást. A visszavásárlási garanciával különlegesen jó kondíciói lesznek a részvénynek. Garantált hozam: A részvényt árfolyamnyereséggel növelt áron vásároljuk vissza. Az árfolyamnyereséget az MNB alapkamathoz kötve számoljuk ki. Az árfolyamnyereség a 20.000 Ft-ra, ill. a 200.000 Ft-ra számolva időarányosan a következő: 180-365 nap közötti visszavásárlásnál évi 30 % (MNB + 2%) 365 nap feletti visszavásárlásnál évi 33 % (MNB + 5%) 180 napon belüli visszavásárlásnál nincs nyereség. Például: ha egy 200.000 Ft-os részvényt valaki visszavált (változatlan MNB alapkamattal számolva) a 170. napon, úgy a visszavásárlási árfolyam 200.000 Ft, a 180. napon, úgy a visszavásárlási árfolyam 229.425 Ft, a 365. napon, úgy a visszavásárlási árfolyam 259.836 Ft, a 366. napon, úgy a visszavásárlási árfolyam 266.000 Ft. A visszavásárlás kezelési költsége 0,2 % . A magánszemélyek a részvényt a Reálbróker Kft.-nél nyitott tőkeszámlára helyezhetik, így az árfolyamnyereség forrásadó mentes. Az árfolyamnyereségen felül a magánszemélyek ingyenes adóhitelt is igénybe vehetnek. Ha valaki 1996-ban végig megtart egy 200.000 Ft-os részvényt, úgy évente 66.000 Ft hozamot kaphat és további 60.000 Ft ingyenes adóhitelt vehet igénybe 1 évre. A kamatmentes (ingyenes) adóhitel: ■ Az adóhitelt a személyi jövedelemadót fizető magánszemélyek vehetik igénybe, ha a részvényt tőkeszámlán tartották. ■ Az adóhitel maximális összege: a részvényvásárlásra fordított összeg 30 % -a (vagyis 200.000 Ft-os részvénynél 60.000 Ft), de a hitel legfeljebb a részvénytulajdonos személyi jövedelemadó fizetési kötelezettségének 50 %-a lehet. ■ Az adóhitel mindig 1 teljes évig használható ingyenesen (kamatmentesen). Ha a jogosultság fennáll, akkor a következő évre is meghosszabbítható. ■ Az adóhitel utólag a következő évben vehető igénybe, ha az adóbevallás esedékessége előtti naptári évben a részvény tőkeszámlán volt. ■ Az igénybe vehető adóhitel összege a maximális 30 % -nál időarányosan kisebb, ha a részvény nem a teljes naptári évben volt tőkeszámlán. Például: - Ha az Ön 200.000 Ft-os részvénye 1995-ben 10 napig volt tőkeszámlán, úgy 1996-ban 1 évig adóhitelre jogosult, de csak 200.000 x 0,3 x 10/365 = 1.644 Ft összegben.- Ha valaki a 200.000 Ft-os részvényt 1996-ban végig megtartja - utána akár el is adhatja - úgy 1997-ben 200.000 x 0,3 x 365/365 = 60.000 Ft ingyen hitelre jogosul 1 évig. (Amennyiben az 1996-os évre legalább 120.000 Ft személyi jövedelemadót fizet) ■ Az adóhitel 1 évig szabadon felhasználható. Ha Ön azon is 33 % -os részvényt vesz, úgy a 60.000 Ft-ra 19.800 Ft plusz jövedelemhez jut. Sőt a következő évben megint igénybe vehet 60.000 x 0,3 = 18.000 Ft újabb adóhitelt. (20439) A 1 V ,v »

Next

/
Thumbnails
Contents