Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)
1995-12-07 / 334. szám
6 Dünántúli Napló Közélet 1995. december 7., csütörtök Párbeszéd Úton útfélen találkozunk is a cigarettareklámokkal. Sajtóban, gépkocsikon, táblákon, plakátokon és közterületeken felénk tekintenek, tetszelegnek, dohányzásra csábítanak. A reklám él, és a kereskedelmet szolgálja. Az egészségügy? Védekező állásban próbálkozik az egészségvédelemmel. Eddig csupán azt sikerült elérnie, hogy a csomagokra rákerült: „A dohányzás ártalmas az egészségre”. Ennyi és nem több. Érdekek és célok hadakoznak, a cigaretta hódít, a gyógyításra meg nem jut elég pénz. Az iskolaépületből kilépő gyerekek alig hagyják el a kaput, már is rágyújtanak. Fiúk, lányok füstölnek, pöfékelnek az utcán. Az emberek szomorúan nézik. Nem tehetnek semmit, a figyelmeztetés nem használ. Sajnos, már az általános iskolások is nagy számban cigiznek. Nem rejtik el „felnőtteskedésüket”, naggyá válnak egymás előtt - és a dohánygyárak, dohányárusok körében. Fogy az áru, fogy a cigi, fogy az egészség. Pécsett az Egészséges városért alapítvány nemzetközi pénzügyi támogatást kapott a dohányzás elleni harchoz. De valójában harcolni kell-e? A dohányipar keményen harcol a maga érdekeiért, a fogyasztók meghódításáért, a gyártás, a forgalom növeléséért. Mindenfajta reklám ezt szolgálja. Ám mit tegyen az egészségügy? Nézi, nézi s várja a végét. A harc helyett akár mindkét fél javára meg is lehetne egyezni törvényi támogatással. A reklámok rengetegbe kerülnek, de az egészségügyi ellátás még többe. Elképzelhető, hogy a reklámra költött pénzzel megegyező összegben köteleznék a gyártókat, forgalmazókat, a kereskedelmet az egészségügy támogatására. Ez valódi egészségvédelmet jelentene, amit az ellenreklámra, kutatásra, gyógyításra és nevelésre lehetne fordítani. Rozvány Gy. A Keresztény-Zsidó Társaság A közelmúlt magyarországi keresztény-zsidó párbeszédről címmel előadást rendezett. A több mint 60 résztvevő, köztük Mayer Mihály katolikus püspök, Balikó Zoltán evangélikus és Szalay Lajos református esperes, fehér asztalok körül ülve oldott hangulatban, őszinte párbeszédre készen hallgatták dr. Szécsi Józsefnek, a KZST főtitkárának előadását. Jellemzőnek vehetjük, hogy a résztvevők több mint fele kis sapkát viselt, de ezt nem kívánták meg a vendégektől, meghívottaktól. Megtudtuk, hogy a Keresztény-Zsidó Társaság 1991-ben alakult meg Budapesten. Vallási jellegű szervezet, amelynek céljai és feladatai a keresztényzsidó párbeszéd ökumenikus, közös alapokról történő kimunkálása. A közvélemény pozitív alakítása, megbékélést elősegítő információk gyűjtése és feldolgozása, folyóirat- és könyvkiadás, közös imaalkalmak, állandó kapcsolat fenntartása az egyházakkal. Semmiféle tömegdemonstrációban nem vesz részt és ilyent nem szervez. A társaság tevékenységét a nyíltság és függetlenség alapvető figyelembevételével végzi. Nyilatkozatokat és állás- foglalásokat nem ad ki. Az előadó hangsúlyozta, hogy ebben a szellemben kell előrelépni, hogy békésen és megértéssel haladjon együtt a közös úton minden hazánkban élő ember. A párbeszéd az első lépés. „Ki kell nyitni a fület és helyretenni, tompítani a nem objektív negatívumokat”. Őszinte, jóakaró szavak voltak, ez éppúgy érezhető volt a megjelent egyházi vezetők hozzászólásaiban, más hozzászólásokban és beszélgetésben a fehér-asztalok mellett. Jól esett látni néhány ismert pécsi arcot és szomorúan gondoltunk azokra, akik már nem lehetnek köztünk. Érezhettük az előadó igazát, hogy „a problémákat ott kell megoldani, ahol élünk és nem általában!” Ezen az úton első és fontos lépés a párbeszéd abban a szellemben, amelyet „Egy Isten sok arca” fejez ki. K. T. A. Beszélgetés Kiss Péterrel, az új munkaügyi miniszterrel Betegszabadság és táppénz A Érdekegyeztető Tanács következő ülésre már az ön minisztersége alatt kerül sor. Megköthető-e az ár-bér-meg- állapodás? - kérdeztük Kiss Pétert, az új munkaügyi minisztert.- A lehetőség egy hosszabb távú megállapodás megkötésére adott, de az aláírásig még további egyeztetések szükségesek. Elsősorban a munkaadói érdekképviseletekkel kellene több ponton előre lépni akár informális, tájékozódó jellegű megbeszélések segítségével. Az állam nem vonul ki-Az eddigiekhez képest a kormányzat kész további engedményekre is? Milyen álláspontot képvisel majd például az új munkaügyi miniszter az egységes Munkaerőpiaci Alap ügyében?- Az alapnál megtalálhatjuk a kompromisszumot. Ez nem jelent számottevő problémát. A kormányzat azt már elfogadta, hogy 1997-től önkormányzati típusú irányítás alá kerüljön az alap. Vita van még az 1996-os évről. A társadalmi partnerek már jövőre is garantált döntési jogokat kérnek, de a megfelelő önkormányzati felügyelet előkészítése hosz- szabb időt vesz igénybe. A munkaügyi miniszter viszont felajánlhatja, hogy jövőre - bár erre törvény nem kötelezi - a gentleman’s agrement elv alapján csak az érdekegyeztető felek javaslatának megfelelően dönt az alap ügyeiről. Az természetesen jövőre, s azt követően sem képzelhető el, hogy anyagilag, valamint a meghatározó döntéseket tekintve az állam kivonuljon a Munkaerőpiaci Alapból. A munkanélküliek ellátásában, elhelyezkedési lehetőségeik javításában, valamint a szakképzésben nem elhanyagolható az állami felelősség. A kormánynak a döntési jogosítványok elosztásánál ezt mindig figyelembe kell venni.- Kompromisszum köthető a 4,2 százalékos szolidaritási járulék csökkentésére vonatkozó munkaadói igénynél is?-A kormány szerint a.közalkalmazotti létszámleépítések, az új foglalkoztatáspolitikai programok miatt - az idei jelentős, 30 milliárd forintos többlet ellenére is - szükség van az alap eddigi befizetéseire. Lehetőséget látok viszont arra, hogy a Bérgarancia Alapba fizetendő 0,3 százalékos járulékösszeg csökkentéséről tárgyaljon a kormányzat. Nem zárkózik el a kormányzati oldal az elől sem, hogy a munkaadói társadalombiztosítási járulék 1,5 százaléknál nagyobb csökkentését tekintsük át. Közhasznú munka- A betegszábadság és a táppénz körüli vita is megoldható?- A munkaadók által finanszírozott betegszabadság 15 napra emelésében, illetve a táppénz harmad részének munkaadói finanszírozásában a kormány eddig is határozott álláspontot képviselt, ennek megváltoztatásában nem alakultak ki az egyetértés körvonalai.- Milyen feladatok várják az új minisztert a tárcánál?- A három legfontosabb feladat, eredményeket elérni a tartósan, egy éven túli munka- nélkülieknél, a pályakezdőknél, illetőleg a regionális problémáknál. A tartósan munka- nélküliek helyzetében a foglalkoztatási törvény nyári módosítása már változásokat hozott. A jövedelempótló támogatás kétéves ideje alatt például féléves munkaviszonyt kell igazolni, csak így kaphatják meg az érdekeltek ismét egy ideig a munkanélküliek járadékát, majd a jövedelem- pótló támogatást. Ézt a munkaviszonyt akár több részletben és közhasznú munkával is teljesíthetik a munkanélküliek. A változás ösztönzést jelent arra, hogy a tartósan munka- nélküliek visszakerüljenek a rendszeres munkavégzés körébe. A változás nyomán az önkormányzatoknak is feladatává vált, hogy kapcsolódjanak be a közhasznú munka szervezésébe, foglalkozzanak a tartósan munkanélküliek problémáival. A pályakezdőknél változás, hogy jövőre az eddigi segélyezésükre fordított pénzből a szakképzés, a gyakornoki foglalkoztatás támogatását javasolja a munkaügyi tárca. Ä pályakezdők féléves segélye átmeneti anyagi segítséget adott csak, de nem ösztönözte a fiatalokat az elhelyezkedésre. Olyan képzéseket, átképzéseket támogatnak majd, amelyeknél nagyobb szerephez jutnak a gazdálkodók, a munkaerőpiaci igények. További támogatást igényel az érettségit követő szakmai képzés széles körű alkalmazása. Lényeges, hogy a Munkaerőpiaci Alap fél évig vállalja át a gyakornokokat foglalkoztató munkáltatóktól a gyakornoki fizetést. Van olyan elgondolás is, hogy a központi képzési programoknál, illetve a gyakornoki foglalkoztatásnál hátrányokat jelentő lakóhelyi körülményeket úgynevezett „vochef’-rendszer bevezetésével lehetne kiküszöbölni. Ilyen hátrányos területeken a fiatalok a féléves pályakezdők segélyének megfelelő összeget bőnként kapnák meg. Ezt a bont a munkaerő- piacon eladható képzések megszerzéséhez használhatnák fel a fiatalok. Területfejlesztés A regionális problémák megoldásánál számottevő változásokat hozhat a területfejlesztési és rendezési törvény hatályba lépése. A megyei és regionális területfejlesztési tanácsok a munkaügyi központokkal együttműködve olyan fejlesztési programokat dolgozhatnak ki a megyékre, régiókra, amelyek hatékonyan használhatják fel a költségvetési támogatásokat, valamint kedvezményeket. Mi legyen a cigarettareklámmal? Évek óta dúl a harc az egészségügy és a dohányipar között a dohánytermékek reklámozása ügyében. Mint azt megállapították, a dohányzás árt az egészségünknek, a rákbetegségek egyik okozója is.A dohányipar, a gyártók és forgalmazók viszont a kereskedelem szabadságára hivatkozva igényt tartanak a reklámozásra. Lábtörés- állampolgári jogon Leesett a hó. Eléggé váratlanul, heves széllel, borzongató hideggel jött az égi áldás. Ablakokból, jól fűtött szobából nézve látványnak nem utolsó. Más azonban a valóság. Azoknak főleg, akiket járdára visz a menni, járni kell rajta kényszere. Sokat botladoztunk, morgolódtunk, el is potyogtunk, kisebb zúzódással, horzsolással meg is úsztuk a helyre nem hozott, le nem takart kátyúkat, aszfalt-törések botló-aknáit. A reményt, hogy csak-csak helyrehozzák valamikor, fehér lepellel, enyhébb órákban mocskos latyakkal, fagyos hajnalon csúszós jégpáncéllal elfedte a hótakaró. S ha most netán gyermekkorunk téli havas pécsi utcáiról nosztalgiázunk, a fehér-szépség mellett elénk villan az a mind- nenapos kötelességtudatból fakadó emlék, hogy a járdákat már pirkadatkor lesöpörték, hamúval, faforgáccsal felszórták, nehogy valaki, reggeli munkába, iskolába igyekvő idős vagy ifjúláb kárát lássa hanyagságtól, lustaságtól motivált múlasztásnak. A rendőri bírásgról már nem is tennék említést... Ahol volt „házmester”, ott ő felelt, ahol nem, a ház lakója, vagy lakói. Ez „természetes” volt.. . egykoron. Házmester nincs, de lakók maradtak. Csakhogy .. . még ha van is a hamút kiváltó korszerű sóból, homokból, nincs, aki kiszólja. Nincs, aki a lapátot, seprőt méltósága csorbú- lása nélkül „önként” megfogná. És itt van a „kutya elásva” ... Tisztelet a kivételnek, annak a kevésnek, akik jóvoltából szigetként köszönt a tiszta járda. De hát ez a kivétel, amely „erősíti” a jégnél keményebbre belénk fagyott „miért éppen én?” szabályát... A nemtörődömség* a közöny, a lustaság, az értelmetlen gőg és számtalan szálból összeálló hozzáállást, amit meg lehetne változtatni kényszer alkalmazásával is, de mennyivel szebb lenne, menynyivel emberibb, ha fiatal, idős ezt a percekben mérhető mozgást elvégezné. Önként. Nem rogyna össze hullafáradtan, nem esne le méltósága, önbecsülése aranygyűrűje - csak éppen kipirulna az arca, megpezsdülne a vére, és mellékesen kevesebbszer fordulna a mentő. A mentő, ami ilyen esetben még „állampolgári jogon megjárja ... Ami viszont utána jön, a forintosított kár, és kamatnak a fájdalom. Ez utóbbi a ráadás. Megéri? Kell ez nekünk? Dr. Hegedűs Sándor Több kutatót, kevesebb bürokratát! Most, hogy a költségvetési vita folyik, még a szokásosnál is gyakrabban halljuk: a szegény gazdaság nem képes elviselni, hogy közel egymillió ember dolgozzon az államháztartásban. Azt várják a pénzügyi és gazdasági ügyek mai irányítói, hogy mindenki értsen egyet azzal: csökkenteni kell a közalkalmazottak, elsősorban a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók létszámát, hiszen miattuk van a nagy költségvetési hiány. Nézzük először a tényeket! A rendszerváltás óta 111 ezer fővel csökkent az államháztartásban dolgozók száma. Igaz, hogy nem ott elsősorban, ahol kellett volna. A kutatók és a ka- ’ tonák száma 40 százalékkal kevesebb, az oktatásban dolgozóké szerencsére csak 7 százalékkal. Ugyanakkor a közigazgatásban és a társadalombiztosításban dolgozó civilek száma 71 ezer fővel, azaz 46 százalékkal nőtt. Tehát, ha valahol laza a létszámgazdálkodás, az az államapparátus. Jogos az igény: mindenki először a saját háza előtt seperjen. Azt, hogy a létszámcsökkentést elsősorban a katonáknál kellett-e végrehajtani, nem minősítem, mert nem értek hozzá. Azt azonban megjegyzem, hogy minden bizonnyal ez volt a politikai szakértők számára a legegyszerűbb. Előnyünk: a szellemi tőke Egyértelműen negatív viszont a véleményem a kutatók számának drasztikus csökkentéséről. Amúgy is kevesen vannak, ráadásul ők hasznosabbak, mint a bürokraták. Éppen ott volt szorgalmas a törvényhozó favágók fejszéje, ahol nem faragásra, hanem ápolásra lett volna szükség! Ha valamiben komparatív előnyünk lehet a nálunk sokkal gazdagabbakkal szemben, akkor a szellemi tőke termelésében. Bár olyan jók volnának nemzetközi összehasonlításban a politikusaink, mint a tudósaink! Az államháztartásban dolgozók felét, 544 ezer főt az oktatásban és az egészségügyben dolgozók teszik ki. 1989 óta az ő számuk sem nőtt, hanem 27 ezer fővel csökkent. A közigazgatásban dolgozókkal ne vegyük egy kalap alá az oktatási és az egészségügyi dolgozókat! Pedig még az állami bürokráciának nevezett első csoportban sem csak felesleges létszám van, hanem néhol súlyos hiány is. Kevés a rendőr, kevés a bíró. Ez jó a bűnözőknek, de nem jó az áldozatoknak, a rászedetteknek. Annak meg éppen örülök, ha sokan tanítanak és sokan gyógyítanak. A tanítás a magyar társadalomnak, ezen belül a gazdaságunknak is az egyetlen nagy előnye! Mivel a szocializmus sokkal jobb oktatási rendszert és oktatási eredményeket hagyott ránk, mint amilyen gazdaságot, a lakosság képzettsége sokszorta magasabb, mint a bérszintje. Képzettségünk alapján bármikor lehetnénk az Éurópai Unió tagja, de a bérszínvonalunk alapján még évtizedekig csak sorba állhatunk. Csak arra utalok, hogy a mi pedagógusaink ötödannyiért „termelnek” azonos szellemi képességet a tanítványaikban, mint Nyugaton a kollégáik. Ezzel szemben az iparban és a mezőgazdaságban az ötödannyi bérszintűnk ellenére sem vagyunk versenyképesek. Mi lenne akkor, ha mi az olajat ötödannyi költségért tudnánk termelni, mint a világpiaci ár? Minden jelenlegi gazdaság- politikusunk az olajipar fejlesztését tartaná a jövőnk kulcsának! Ezzel szemben ma a világgazdaságban nagyságrendekkel fontosabb a szellemi tőke, mint az energia ára. Mi ezt az egyetlen nagy komparatív előnyünket akarjuk leépíteni csak azért, hogy a költségvetési hiány a folyó évben 2 százalékkal kisebb legyen. A jövő kontójára? Az országban vészesen nő a halandóság, a pénzügyminiszter és nemzetközi tanácsadói pedig azon sopánkodnak, hogy sok az orvos és a kórházi ágy. Számomra nem érv az, hogy kisebb létszámmal és kevesebb költséggel is el lehetne végezni a munkát, hiszen tudom: a költségvetési szektorra nem azért volt és van szükség, mert hatékonyabb, mintha magánvállalkozók csinálnák, hanem azért, mert egyelőre sem az oktatást, sem az egészségügyi ellátást, sem a börtönöket, sem a közutakat, és még sok minden mást nem szabad a piacra bízni. Még évtizedekig jobb lesz a költségekkel lazán bánó állami oktatás, mint a tökéletesen takarékoskodó piaci árakkal dolgozó magánoktatás. Hiszen a jelenlegi és a belátható jövőben prognosztizálható jövedelmi viszonyok között a tehetségek nagy többsége jelentős tandíjfizetés esetén nemhogy egyetemre nem kerülne, de analfabéta maradna állami oktatás nélkül. Mindezzel rá akartam világítani, hogy mennyire rosszul ítéli meg a jelenlegi politika a túlfoglalkoztatást az államháztartásban. A pénzügyi és gazdaságpolitika mai irányítói számára nem az a gond, hogy monetáris politikájuk másfél millió embert munkátlanságra kárhoztatott, hanem az, hogyan tudnak leépíteni és munkanélküliségbe taszítani pár tízezer rosszul fizetett pedagógust és orvost, egészségügyi dolgozót. Milyen politika az, amely nepn számol az elkövetkező évekkel, csak a jelen gondjait kezeli? Dr. Kopátsy Sándor
