Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)
1995-11-29 / 326. szám
2 Dunántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1995. november 29., szerda Kiújultak az arab-izraeli ellentétek. A szélsőséges Irán-barát szervezet aktivistájának Mercedesét Dél-Libanonban robbantották föl ismeretlen tettesek. Az izraeli légierő kedden támadta a muzulmán gerillák dél-libanoni rejtekhelyeit, miután az iszlám fegyveresek lőtték a zsidó állam északi részén lévő településeket. fotó: feb/reuter Délszláv körúton járt a magyar EBESZ-nagykövet Boszniában is szerepet vállalnak Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a daytoni megállapodás után három területen kíván bekapcsolódni a boszniai helyzet normalizálásába - nyilatkozta Krasznai Márton nagykövet, az EBESZ Állandó Tanácsának elnöke, miután delegáció élén hétfő este visszatért zágrábi, szarajevói és belgrádi megbeszéléseiről Bécsbe. A küldöttség Kovács Lászlónak, az EBESZ soros elnökének megbízásából tárgyalt a nemzetközi szervezetek és a helyi erők képviselőivel arról, hogy milyen támogatásra számíthatnak majd az európai szervezet munkatársai a helyszínen. A nagykövet tájékoztatása szerint az EBESZ a boszniai választások előkészítésében és megfigyelésében kíván részt venni, ezenkívül fontos feladatának tekinti az emberi jogok érvényesülésének ellenőrzését, valamint egy katonai bizalomerősítő és fegyverzet-ellenőrzési megállapodás elősegítését. A tárgyalások nyomán a küldöttség tagjai és a bécsi központ az EBESZ Külügyminiszteri Tanácsa december 7-8-ai budapesti ülésére javaslatot dolgoz ki arról, hogy két- három hónapon belül a szervezet több száz munkatársa 20-30 boszniai városban folytathassa munkáját. A tanácskozáson az is eldől majd, milyen anyagi és személyi feltételek állnak rendelkezésre e feladatok teljesítéséhez. Alija Izetbegovics boszniai elnök, Haris Silajdzic bosnyák külügyminiszter és Mate Gra- nics horvát külügyminiszter egyaránt hangsúlyozták: a választások megszervezése és lebonyolítása kulcsfontosságú a béke megteremtése szempontjából. Milan Milutinovics, Kis-Jugoszlávia külügyminisztere az EBESZ-küldöttségnek megismételte országa többször hangoztatott kérését, miszerint szeretne a szervezet tagja lenni. Hétfőn az EBESZ képviselői tárgyaltak Nikola Kolje- víccsel, a boszniai szerbek al- elnökével is, aki üdvözölte ugyan a szervezet kezdeményezéseit, de arra hívta fel a figyelmet, hogy robbanásveszélyes a szarajevói helyzet. Kommunistaterror vagy hagyományos vérbosszú bizonyítékai? Rejtélyes csontvázak Albániában Szörnyű leletre bukkantak a minap az észak-albániai Skodra város peremén. Mintegy negyven emberi csontvázat találtak egy tömegsírban. Az ország déli részén, Beratban egy család öt koponyára bukkant háza alapozása közben. Hol tart a társulás? A csatlakozás költségeiről is tárgyalnak Michal Kováé szlovák államfő kedden aláírta a szlovák parlament által november 15-én jóváhagyott nyelvtörvényt - közölte Vladimír Stefko, az államfő szóvivője. Kovács László magyar külügyminiszter nyilatkozatában sajnálatosnak tartotta, hogy a szlovák köztársasági elnök aláírta a jogszabályt. Ugyanakkor elmondta: valójában nem fűzött nagy reményeket ahhoz, hogy az államfő megtagadja a törvény aláírását. Jugoszlávia és Szlovákia egyetért abban, hogy a kisebbségek ügye az adott ország bel- ügyének számít, s azok, akik ezt a kérdés nemzetközi síkra terelik, megsértik az állami szuverenitást - hangsúlyozták abban a belgrádi közleményben, amelyet Szavovics Margit jugoszláv tárca nélküli miniszter és Jozef Rea, a szlovák parlament kisebbségügyi bizottságának elnöke közötti tárgyalások után adtak ki. Keleti György december első napjaiban Izraelbe látogat - jelentették be kedden Izraelben. A magyar honvédelmi miniszter több hadiipari egységet látogat meg és fölkeresi az izraeli repülőgép-ipari műveket is, ahol régebbi orosz repülők felújításával is foglalkoznak. Létfontosságú nemzeti érdeknek nevezte a közép-európai térség stabilitását Bili Clinton hétfő este elhangzott beszédében. Az Egyesült Államok boszniai szerepvállalásáról szólva az amerikai elnök hangsúlyozta: a békeegyezmény kidolgozójaként az Egyesült Államok nem fordíthat hátat az eseményeknek. Ha amerikai csapatok nem vesznek részt a megállapodás végrehajtásában, akkor a kiújuló harcok lángba dönthetik az egész térséget - mondta Clinton. A Szarajevó védelmében életüket áldozó szerb katonaanyák közölték, hogy csoportos ön- gyilkosságot hajtanak végre, amennyiben a főváros szerb kézen lévő negyedei a muzul- mán-horvát föderáció ellenőrzése alá kerülnek - jelentette be kedden az Ilidza negyed katonai parancsnoka. Megtartotta alakuló ülését kedden a horvát képviselőház. Az üléssel egy időben a környező utcákon sok százan tüntettek a daytoni egyezmény ellen, tiltakozva amiatt, hogy a megállapodásban a szerbeknek ítélték a Száva menti területeket. A kórházban ápolt Andreasz Papandreu görög kormányfőnél kedden veseelégtelenség lépett fel, ezért ismét művesére kapcsolták. Albániában mind gyakrabban fedeznek föl tömegsírokat. Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy Enver Hodzsa kommunista diktátor vagy reformkommunista utóda, Ramiz Alia, netán a szkipetárok földjén sok évszázad óta élő szörnyű hagyomány, a vérbosszú áldozatairól van-e szó. Hodzsa az egyik legvéresebb kezű diktátor volt és maradt 1985-ben bekövetkezett haláláig. Legjobb elvtársait is kíméletlenül eltetette láb alól, ha úgy vélte, hogy akadályozzák személyi kultusszal párosuló országlásában. Merénylettől való félelmében megkerestette azt a honfitársát, aki a megszólalásig hasonlított rá, és a biztonság kedvéért kiirtatta a szerencsétlen ember egész családját. Az albán fiépességből tízezrek estek a vörösterror áldozatául. Az utód, az 1992-ig hatalmon volt Ramiz Alia elnök - bár óvatosan résnyire nyitotta az évtizedekig „légmentesen” elszigetelt ország kapuit - fenntartotta a határon át menekülőkre vonatkozó lőparan- csot. Az állambiztonságiak az ő „uralkodása” alatt is eltüntettek embereket. Alia egyébként nemrég szabadult a börtönből, és most újabb vádat akasztanak nyakába. A rendszer áldozatainak hozzátartozói gyilkosságért akarják felelősségre vonni a bukott politikust. Kulcsár László Orbán Viktor és Claude De- sama társelnök vezetésével kedden Brüsszelben megkezdte munkáját a Magyar-Európai Unió Társulási Parlamenti Bizottság kétnapos ülésszaka. A társulási szerződés alapján létrejött képviseleti szervezet általában félévente, felváltva Budapesten és Brüsszelben tart együttes ülést. Alapvető feladata, hogy a magyar-EU kapcsolatok és a társulási szerződésben foglaltak alakulását az Országgyűlés és a strasbourgi székhelyű Európai Parlament részéről folyamatosan figyelemmel kövesse, ajánlásaival befolyásolja végrehajtását. Ä mostani kétnapos brüsz- szeli tanácskozáson magyar részről az Országgyűlés európai integrációs ügyek bizottságának valamennyi képviselője jelen van, de részt vesz a tárgyalásokon Szent-lványi IstAz Európai Unió országaiban 2002. július 1-jétűl már csak az eljövendő egységes fizetési eszköz lesz érvényben. A Központi Európai Bank egy fél évvel korábban megkezdi az új bankjegyek és pénzérmék kibocsátását. Ezt jelentette be a minap Alexander Lamfalussy, az Európai Valutaintézet elnöke. A tagállamok kormányai 1998 tavaszán döntenek a résztvevők számáról, a rákövetkező évben rögzítik a végleges átváltási árfolyamokat. Ma még nem lehet tudni, hogy pontosan mely államokban vezetik be az új fizetőeszBelgiumban a lakosság nyolcvan százaléka úgy véli: nem szabad büntetni az aktív eutanáziát. Kétharmaduk azt szeretné, ha gyógyíthatatlan betegség esetén orvos segítené át őket a halálba. A minap felmérést végeztek a kétnyelvű országban, azt követően, hogy Marcel Collá egészségügyi miniszter bejelentette: „Édesanyámat a halálba segítettem, megkértem egy orvost, hogy vessen véget szenvedéseinek.” Minthogy a belga törvények tiltják az eutanáziát, a miniszter ván, a külügyminisztérium politikai államtitkára is. A megbeszélések kiemelt témája a keleteurópai piaci jogharmonizáció segítésére tavaly Essenben elfogadott EU-ajánlás, az úgynevezett „Fehér Könyv” magyar- országi adaptációja; az 1996- ban kezdődő EU kormányközi konferencia előkészületeinek áttekintése, valamint - magyar kérésre - az esetleges csatlakozás költségeinek problémája. Az összesen 13 napirendi pontot felölelő tanácskozás részvevői egyebek között eszmecserét folytatnak a belügyi és igazságügyi együttműködés lehetőségéről, az EU-csatlakozással kapcsolatos tájékoztatáspolitikáról és az európai biztonság általános kérdéseiről. A Magyar-EU Társulási Parlamenti Bizottság szerdán ajánlás elfogadásával zárja munkáját. Az egyeztetett dokumentumot megküldik az Európai Unió intézményeinek és a magyar kormánynak. közt. Az elkövetkező két évben még sok minden történhet. Magyarországnak egyelőre alighanem várnia kell a valutaunióhoz való csatlakozásra, még ha felveszik is az EU-ba. Az elnök beismeri, hogy az eljövendő közös pénzt illetően még sok a kétely, nem utolsósorban a németek körében. Nincsenek meggyőződve az előnyökről, és nem bíznak az új pénz stabilitásában. Ezért van szükség a nyílt vitára, bár a propagandakampány ideje még nem érkezett el: „Először meg kell találni azt a nevet, amely minden nyelven egyformán hangzik.” FEB- legalábbis elvben - bűnrészessé vált. A belga állam- ügyészség azonban bejelentette, hogy az ügyet lezártnak tekinti és nem indít eljárást Collá ellen. „Szeretném, ha nyilatkozatom nyomán végre komolyan foglalkoznának ezzel a kérdéssel” - mondta a miniszter, és a felmérés szerint honfitársainak többsége is így vélekedik. A megkérdezettek 61 százaléka kijelentette, hogy Collá példáját követve ők is orvost fognak felkérni, hogy vessen véget közeli hozzátartozójuk szenvedéseinek. 2002-től europénz lesz A németek féltik a márkát A belgák helyeslik az eutanáziát Kegyes halált kívánnak Jót úszott a jeges Néróban. A 42 éves Szergej Antonov, aki a szentpétervári Rozmár klub tagja, társaival együtt azt vallja, hogy a hideg vízben való úszás egészséges, növeli a szervezet ellenálló képességét. fotó: feb/reuter Mától a mozikban a Kis Hópihe, azaz Pocahontas igaz története Szerelem happy end nélkül Mostantól vetítik nálunk is a Walt Disney Stúdió legújabb, és minden eddiginél nagyobb hírveréssel beharangozott rajzfilmalkotását. A Pocahontas nem nélkülözi a történelmi hátteret: példát állít az amerikaiak elé, akiknek őseiről - közhelyszerűen - elterjedt, hogy indiánirtók és rabszolgagyilkosok voltak. Pocahontas („Kis Hópihe”), az ébenfekete hajú, indián lányka alig volt 12 éves, amikor megismerkedett a kék szemű, nála 16 évvel idősebb angol tengerésszel, John Smith-szel. Kis Hópihe 1596-ban vagy 1597-ben született nagyhatalmú apja, Powhatan számos feleségének egyikétől. Ám mindvégig kedvenc gyermeke maradt a Kanadában, sőt az amerikai Virginia állam területén élt indián nép, az alganki- nok kemény vezérének. A brit telepesek 1607-ben vetettek horgonyt a virginiai Chesapeake-öbölben, nem sokkal később lerakták Jamestown alapjait. Pocahontas, a szemrevaló és szerfölött kíváncsi csitri gyorsan megbarátkozott a hódítókkal, mindenekelőtt Smith kapitánnyal, kölcsönösen tanították egymásnak anyanyelvűket. Amikor a sápadt arcú legény vendégségbe ment az alganki- nokhoz, kis híján rituális gyilkosság áldozatául esett. Pocahontas saját testével védte meg barátját, akinek végül is megkegyelmezett a kiskirály apa. Annak ellenére, hogy szívből gyűlölte az összes betolakodó fehért, a lánya iránti végtelen szeretettől indíttatva fiává fogadta a daliás Johnt. A fiatalok sikeresen közvetítettek a rézbőrűek és a sápadt arcúak között. Pocahontas mégsem Smith- hez ment nőül, hanem a huszonnyolc éves, özvegy telepes, dohányültetvényes és -kereskedő John Rolfe asszonya lett 1614. április 5-én. Egy évvel később megszületett közös gyermekük, Thomas. A pár angliai látogatása végén Pocahontas tüdőgyulladást kapott és meghalt. Hamvai a Themze torkolatánál, egy templomban nyugszanak. 4 I L * A