Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)

1995-11-28 / 325. szám

1995. november 28., kedd A Mai Nap Dunántúli Napló 3 Önként vállalt segítő szolgálat Beszélgetés a megyei Diabétesz Szövetség elnökével A szövetség Apáca utcai klubhelyiségében szívesen fogad­nak minden érdeklődőt egy kis beszélgetésre, a közösség életét bemutató album megtekintésére fotó: laufer László Vannak a gyógyításnak olyan szférái, ahol akkor sem tudna az állami egészségügy hatékonyan segíteni, ha bőségesen lenne pénz mindenre. Egyik példa a cukorbetegek gyógyítása. A cu­korbetegnél az orvosi ellátás és rendszeres kontroll mellett döntő fontosságú, hogy megta­nulja azt az öngyógyítást, amit egyedül, orvosi segítség nélkül kell naponta elvégeznie. A be­teg, amikor szembesül ezzel a ténnyel, tanácstalan, vagy két­ségbeesett. Ilyenkor segítenek a sorstársakból alakult civil szer­veződések. Ilyen civil szerveződés a Ba­ranya Megyei Diabétesz Szö­vetség is, amely az ország leg­nagyobb és leghatékonyabban működő ilyen szervezete. A Szövetség elnökével, Kovács Józseffel a szervezet munkájá­ról beszélgettünk. (Az elnök maga is cukorbeteg, s megfo­gadta, hátralévő' életét a sors­társak megsegítésének szen­teli.)-Mindenütt a világon, így Magyarországon is évről-évre nő a cukorbetegek száma, saj­nos megyénkben az országos átlagnál is nagyobb mértékben. A megyében a lakosság 7,9 százaléka cukorbeteg, az or­szágos átlag 4,5-5 százalék. Ennek okaira még senki nem tudott nekünk választ adni - jegyezte meg az elnök.-A diabétesz gyógyíthatat­lan betegség, s aki cukorbeteg lett, számolnia kell azzal, hogy élete végéig ezzel együtt kell élnie. S ha nem tanulja meg ennek az együttélésnek szabá­lyait, vagy környezete előtt el­titkolja, mert szégyenli, az ma­gára marad, s egy idő után a cukorbetegség szövődményei hatalmukba kerítik s ettől egy megállíthatatlan folyamat vé­gén csak idő kérdése, mikor kerül a temetőbe. Ezért szük­séges segíteni, tanácsot adni az ilyen betegeknek. Baranya megyében már 22 olyan klub működik, amelyik felvállallta ezt a segítő feladatot. Ezek te­vékenységét fogja össze a Szövetség.- A klubokban orvosok, cu­korbeteg sorstársak minden segítséget megadnak, hogy a betegségéről minden ismeretet megszerezhessen, hogy meg­tanulhassa az elengedheteten napi öngyógyítást, hogy anyagcseréjét úgy irányíthassa, ami a hosszú életet jelenti számára.- Ezek a klubok a hivatalos egészségügyi ellátás feladatait vállalják magukra?- Szó sincs róla. Az egészség- ügyi ellátásnak kötelezően bizto­sítania kell a beteg egyéni keze­lési tervét, a vércukorszint és fi­zikai állapot rendszeres ellenőr­zését, a sürgősségi állapotok ke­zelését. Ám ugyanilyen fontos és az egészségügyi ellátás feladata a cukorbeteg folyamatos kép­zése. Ez utóbbinak azonban kép­telen eleget tenni az orvos a ren­delkezésre álló néhány percben. S itt lépnek be a klubok. A segítő és tervszerű oktató munkával el­érhető, hogy cukorbetegségéből kifolyólag kevesebb ember va­kul meg, kevesebb emberbnek kell amputálni a végtagjait, ke­vesebben szenvednek vesebe­tegségben, magasvémyomás- ban, s kevesebben halnak meg cukorbetegségből eredő infark­tusban. Ha csak egy-egy embert segítettünk hozzá ezek elkerülé­séhez, már megérte. Ez a mi ön­ként vállalt tevékenységünk- vallotta a megyei Diabétesz Szövetség elnöke. S. Zs. Avatatlan kezekben mérgek lehetnek Elkészült hazánkban a gyógy­növény ágazat etikai kódexe, amely az érvényben lévő' kor­mány és miniszteri rendelete­ket tartalmazza, illetve figye­lembe veszi az elmúlt években felgyűlt gyakorlati tapasztala­tokat.-Miért volt erre szükség? - kérdeztük dr. Nyiredyné dr. Mikita Klárát, a Herbária Rt. gyógyszerész igazgatóját.- Ä gyógynövények al­kalmazásának világszerte megfigyelhető előretörése, a zöld hullám hazánkat sem ke­rülte el. A gyógynövények szakavatott kezekben hatal­mas lehetőséget jelentenek az egészségünk védelmében. Ugyanakkor az utóbbi évek­ben sokszor irreális hatások­kal ruházták fel őket, csoda­szereknek tekintették őket és azt a hamis képzetet keltették, hogy nincsenek mellékhatá­saik, használatuk veszélyte­len. Ezek az állítások nem fe­lelnek meg a valóságnak, a gyógynövények avatatlan ke­zekben halálos mérgek is le­hetnek. Mint minden gyógyító célú beavatkozásra, a gyógynövé­nyek használatára is érvényes, hogy a kívánt hatás csak az adott növény megfelelő al­kalmazásával érhető el. A gyógynövények felhasználása nagy szakértelmet igényel és forgalmazásukra minden or­szágnak megvannak a ható­sági előírásai. Ezért készült a hazai etikai kódex is.- Mit mond a kódex a gyógynövény ágazatban dol­gozóknak és mit a fogyasz­tóknak?- A gyógynövényekkel foglalkozó különböző tevé­kenységek etikáját alapvetően egészségügyi vonatkozások, vagyis a gyógyító célú alkal­mazás hatja át és ehhez társul a különböző kiszolgáló rész­területek - előállítás, keres­kedelem - etikája. A kódex a jelenleg érvényben lévő jog­szabályok és az elmúlt évek gyakorlati tapasztalatainak fi­gyelembevételével született. Ezek alapján a termesztéstől, begyűjtéstől, felvásárlástól kezdve a feldolgozáson, ke­reskedelmen át a reklám eti­káig foglalja össze a szabá­lyokat. Ezek az előírások - bízva abban, hogy be is tart­ják őket - a gyógynövények, gyógytermékek alkalmazásá­nak biztonságát szolgálják.- Mondana egy konkrét jogszabályi példát?- Az Országos Gyógyszeré­szeti Intézet határozatát említe­ném, amely előírja az egész­ségügyi szempontból rendkívül fontos megengedett nehézfém és növényvédőszer maradék szennyeződés határértékeit, va­lamint a mikrobiológiai tiszta­ság követelményeit. A minőség tehát alapvetően fontos. Egy sor rendelet pedig a forgalmazást szabályozza. A feltüntetendő információk a beazonosítást a a fogyasztók biztonságát szolgál­ják. T. É. Szemétszállítás tanulságokkal Különösen a havas napokon embert próbáló ez a munka fotó: laufer l. Az októberi kísérleti szemétszállítás és fel­mérés értékelésekor a Biokom Rt. önkritiku­san megállapította, hogy a tájékoztatás nem érte el célját.- Hibát követtünk el, hogy csak az újságon keresztül adtuk közzé a szállítási igény felmé­rését szolgáló progra­mot. Félreértések soro­zatát hozta, mert to­vább élt a megszokás. Sok telefonbejelentést, panaszt kaptunk. A csa­ládi házas területekre is későn jutottak el a szó­rólapok. Zavart oko­zott, hogy menet köz­ben többször módosítottuk a szállítást. Ez nagy tanulság a jövőt illetően a számunkra - ál­lapította meg Füredi István szállítási üzemvezetőhelyettes. Először került sor ilyen felmé­résre Pécsett. Utcánként, gyűjtő­edényfajtára és mennyiségre, ut­cahosszra és időre vonatkozott. Számítógépes feldolgozással ala­kították ki a szemétszállítás új rendszerét.-Tudjuk, sok kellemetlensé­get okoztunk, de köszönjük a la­kosság megértését, és a panaszo­kat, észrevételeket is. A korábbi tapasztalatok szerint ebben az időszakban képződik a legtöbb szemét, a lombhulladéktól a fű­tési salakig minden. A felmérés szerint Pécsett 2500 BOBR 1100 literes konté­ner, 31 ezer 110 literes kuka ürí­tését végzik. Egy nap alatt 163 tonna lakossági hulladék gyűlt össze. Ennek 15-20 %—át ha­gyományosan, edényekben, vöd­rökben, zsákokban, hobokokban tárolják. István-aknán, Pécsbá- nyatelepen, Szabolcsfaluban, Somogyon, Vasason, Pécsújhe- gyen, Patacson, a Mecsekoldal nagy részén, az ürögi városrész dűlőiben ma még kézi ürítéssel kell elszállítani a hulladékot. A kutyák kitépik a zsákokat, kiborítják az edényeket, de a ku­katurkálók is szétszórják a sze­metet. Ezért a cég használt, felújí­tott kukákat biztosít. Az új törekvéseket nem csak új cégtábla jelzi, jobb szolgáltatás a cél. Az új hulladékszállítási rendszert a nagyobb kapacitású, univerzális gyűjtőkocsik üzembe helyezése végett alakították ki. E szerint: Pécs belvárosában és a Szigeti városrészben heti há­romszor, az Uránvárosban, Kert­városban, Meszesen és a többi te­rületen heti két alkalommal, vi­szont a Zsolnay út és Komlói út mentén háromszor szállítják el a szemetet. A megtelt konténerek mellé rakott csomagolt hulladé­kot is elviszik. A szemétszállítás utcák szerinti rendjéről, napjáról, időpontjáról részletesen tájékoz­tatják a lakosságot. Az utóbbi években kritikus, közegészséget sértő „közterü­leti szemétgyűjtők” alakultak ki a Domus parkolójában, a sokszor szóvá tett Donátusi út alsó kanyarjában, a Bárányte­tőn, a Tárna utcában, Lánc utca környékén. A Pécsi Köz­üzemi Rt.-nek szinte napon­kénti szemétszállítást kellene megrendelnie ezekről a he­lyekről, mert eddig semmilyen rendteremtési törekvés nem járt eredménnyel. A lakossági panaszok gya­koribb, pontos szállítást és el­lenőrzést sürgetnek, és elvár­ják a tisztaság iránti egyetemes igényt. Rozvány Gy. Pécs levegője Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetének vizsgálati adatai szerint az november 26-án mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs város légszennyezettségét a következő mutatók jellemez­ték az egészségügyi határérték (100%) százalékában: kéndio­xid 27,1%, nitrogéndioxid 31,2%, szénmonoxid 17,5%, szálló por 70,8%, ózon 15,1%. Az elmúlt hétvégén a pécsi le­vegő minősége kielégítő volt. A gáznemű légszennyező anya­gok a 24 órás maximum értékei az egészségügyi határérték felét sem tették ki. A legmaga­sabb kéndioxid értékeket a belvárosban és a város nyugati felében mérték, illetve a leg­magasabb nitrogéndioxid szennyezettséget (a határérték 52,4%-a) szintén a Kodály Zoltán úton találták. A szálló por értékek ugyan megközelí­tették, de nem érték el a meg­engedett légszennyezettséget: a legmagasabb értékek (a ha­tárérték 93,7%-a) a Szabadság úton fordultak elő. Tankönyvbemutató és továbbképzés November 28-án 12.30-tól a Janus Pannonius Gimnáziurp és Szakközépiskola díszter­mében a Nemzeti Tankönyv- kiadó Rt. tankönyvbemutatót és vásárt rendez új, középis­kolai magyar, történelem és idegennyelvi tankönyvekből. 14.00 órától az iskola dísz­termében továbbképzés lesz középiskolai magyartanárok számára Régi nehézségek és új lehetőségek a IV. osztályos irodalomanyag tanításában címmel. Közlekedésépítő mérnökképzés Egyetemi szintű közlekedé­sépítő mérnökképzés indult német nyelven a győri Szé­chenyi István Főiskolán. Az oktatás feltételeit a Pozso­nyi Egyetemmel együttmű­ködve teremtették meg, s él­tek több német és osztrák egyetem támogató segítsé­gével. Az idei oktatási év­ben harmincán kezdték meg tanulmányaikat Győrött és Pozsonyban. A széchenyi- sek az építő- vagy közleke- désmémök szakon szerzett főiskolai végzettséget „feje­lik meg” a két éves egye­temi tanulmányokkal. A po­zsonyi hallgatók, akik ere­detileg is egyetemisták, a negyedik és az ötödik évben sajátítják el a szóban forgó szak ismereteit. Hat évvel ezelőtt még szerény részesedése volt a biztosítási piacon az 1987-ben két keres­kedelmi bank és a Hungária Biztosító által alapított Ga­rancia Biztosítónak, manap­ság viszont már igen tekinté­lyes számú üzleti partnernek nyújtanak szolgáltatásokat. Három évvel ezelőtt az OTP Bank száz százalékos tu­lajdonába került. A legna­gyobb magyar lakossági pénz­intézet a biztosító megvásár­lásával megteremtette annak lehetőségét, hogy Magyaror­szágon elsőként vezesse be az úgynevezett bankbiztosítást, amely még nyugaton is új­donságnak számít, viszont a pénzügyi tendenciák alapján a jövő évtized egyik sikerága­zata lesz. Ebben az évben a főleg va­gyonbiztosítással foglalkozó társaság szélesítette tevé­kenységét, növelte a kötelező és Casco biztosítottak számát, bővítette személybiztosítási kínálatát, s ezen belül is ki­dolgozta az első bankbiztosí­tási terméket, egy megtakarí­tási életbiztosítást. Kétségtelen, hogy az ügyfe­lek számának növekedésével, a szolgáltatások kulturált le­bonyolításához az eddiginél jóval nagyobb helyiségre volt szükségük, éppen ezért köl­töztek át a pécsi Ferencesek utcájában felújított épületbe. Az elmúlt hét végén tartott székházavatón a társaság ve­zetői megerősítették, arra tö­rekszenek, hogy a bankbizto­sítási szolgáltatásaikhoz az eddiginél jóval több ügyfelet szerezzenek. B. G. 2110-e,i mobiltelefont akeioo áron i meg Egy MINOLTA fényképezőgép. November 27-töl új WESTEL 900 előfizetés esetén az előfizetői kártya mellett egy MINOLTA fényképező­gépet is adunk Önnek. Amig a készlet tart. WESTEL Rádiótelefon lift.: Pécs, Rákóczi u. 19. tel: 72/225-111 Fotex: Pécs, Irgalmasok útja 5. tel: 72/336-197 WESTEL 900 üzletkötő: Kovács Péter tel: 30/303-573 i Elköltözött a Garancia

Next

/
Thumbnails
Contents