Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)
1995-11-26 / 323. szám
8 Dunántúli Napló Magazin - Piaci Hírek 1995. november 26., vasárnap Claudia Schiffer mutatta be Milánóban ezt a fekete bőrkabátot a hozzá illő ruhával, mint az 1995/96 őszi téli kollekció mintadarbját. Lenyelt gyémántok Ukrajna egyik gyémántfeldolgozó üzemében egy munkásnő 25 darab csiszolt gyémántot nyelt le, hogy ily módon tulajdonítsa el azokat. „Ez az első ilyen eset gyárunkban és valójában egész Ukrajnában nem volt rá még példa” - jelentette ki pénteken Alekszandr Hladki, a vinnyicai „Krisztái” gyár rendészetének vezetője. Az AP tudósítása szerint Hladki nem volt hajlandó megmondani, miként jöttek rá a rendészek arra, hogy az összesen 15 000 dollárnak megfelelő értékű drágaköveket a 24 éves munkásnő „elfogyasztotta”. Az eset még október végén történt. Mihelyt a sajátos módon elkövetett lopásra fény derült, kihívták a rendőrséget. A munkásnőt - akiről csak annyit közöltek, hogy a neve Ljudmila Sz. - ezután négy nappalon és éjjelen át elzárva tartották a gyár terültén, amíg a gyémántok „teljesen természetes úton” újból elő nem kerültek. Ezt követően a nő ellen vádat emeltek lopásért. Rejtélyes moszkvai sugárzó anyag A Moszkva egyik parkjában csütörtökön talált radioaktív konténer fellelése után a hatóságok azonnal lezárták a környéket, majd a város 46 pontján sugárzásmérő berendezéseket helyeztek el. Ezek azonban nem mutattak ki a normális értéket meghaladó háttérsugárzást. Az esetet kommentálva a védelmi minisztérium illetékese utalt rá, hogy a lélektani hadviselésre utaló esettel állnak szemben a hatóságok. Samil Baszajev, a nyári dél-oroszországi terrortámadást végrehajtó hírhedt terrorista emberei ösz- szesen négy, sugárzó anyagot tartalmazó konténert helyeztek el Oroszország területén. Baszajev, aki korábban is fenyeg- tőzött már hasonlóval, ezúttal a tévének nyilatkozva igyekezett bizonyítani, hogy valóban rendelkezik ilyen anyagokkal. Rosszul megy a koppenhágai Tivolinak Rossz idők járnak a vidámparkokra mostanában. A Párizshoz közeli Eurodisney park után a koppenhágai Tivoli igazgatójának is idegességtől gyöngyözik a homloka, ha a pénzügyekről esik szó. Még kimondania is fáj: az intézmény 153 éves fennállása óta idén először veszteséges lesz. A Tivoli „pénzügyminisztere” tavaly még 4,6 millió dán koronát könyvelhetett el tiszta haszonként, ám idén szeptemberben már 18,8 millió koronás veszteségnél tartottak, s a rosz- szabb idő miatt ez akár 25 millióra is fölmehet. A Tivoli területének zömén szabadtéri játékok és technikai látványosságok üzemelnek. Sok-sok balettelőadást és komolyzenei koncertet tett tönkre az idei kedvezőtlen időjárás. A londoni viaszmúzeumhoz hasonló - szintén a Tivoliban lévő - múzeum ugyan sok embert vonz, de a mégoly magas belépő sem fedezi a felfelé araszoló összkiadásokat. A legnagyobb létszámú civil szervezet Otven éves a horgászszövetség Tegnap budapesten a Stadion Szállóban ünnepelte megalakulása 50. évfordulóját a Magyar Országos Horgász Szövetség. Ebből az alkalomból dr. Orbán Ferenc a MOHOSZ ügyvezető elnöke tájékoztatta a sajtó képviselőit a szövetség helyzetéről.- A MOHOSZ ma hazánkban a legnagyobb létszámú civil szerveződés! A befizetett állami jegyek alapján, hivatalosan ki tudjuk mutatni, hogy az országban a horgász egyesületeknek 330 ezer tagja van. De a lagnagyobb létszámú ifjúsági civil szerveződés is vagyunk, hiszen az ifihorgászok száma az országban 80 ezer. Az ügyvezető elnök elmondotta, hogy legfontosabb feladatuknak tartják, hogy képviseljék minden fórumon a magyar horgászok érdekeit. Ennek érdekében a horgászatot érintő minden országos szervezettel megfelelő együttműködést alakítottak ki, igyekeznek országosan a legjobb feltételeket teremteni a horgászathoz, javítani a horgászcikkellátást, fejleszteni a horgász- túrizmust. Az évfordulós ünnepségen köszöntötték a szövetség veteránjait, kiosztották a horgászat jelene és jövője témakörben meghirdetett pályázat díjait. Többszáz gyerek küldte be munkáját az országos gyer- mekrajzpályázatukra. Örvendetes, hogy a nyolc díjazott alkotás között van a szabadszentkirályi Gyenis Bernadett rajza is. M. E. Változások a horgászrendben Súlykorlátozás a Malomvölgyi tóban Nem volt viharos a Pécsi Horgász Egyesület elmúlt hét hétfőjén megtartott fóruma, holott igen „húsbavágó” kérdésekről volt szó, mint mondjuk a jövő évi horgászjegyek árairól, a telepítésekről vagy a jövő évi horgászrendről. A legmeglepőbb az volt, hogy senki sem vitatkozott az árakról, mindenki tudomásul vette ugyanis, hogy a halárak követik a pénzromlást, a területi jegyekért ezentúl többet kell fizetni. A területi jegyek ára - figyelembe véve a fenntartás költségeit is -, körülbelül 10-30 százalékkal növekszik. Ezt valószínűleg a már előre Pontosan még nem számolták ki, de a horgászok máris kalkulálhatnak az árnövekedéssel, s akik még emlékeznek a tavalyi jegyárakra, azok már csaknem pontosan kalkulálhatnak az idei költségeikről. Ennél jóval nagyobb vitát váltott ki az üszögi és a malomvölgyi tavon tervezett súlykorlátozás. A felszólalók többsége azzal érvelt, nem szerencsés bevezetni, mert mindenki olyan módszerrel horgászik, amilyennel akar, a szerencséje ügyességétől függ. Mások viszont arra panaszkodtak, a „boj- lisok” elkapkodják előlük a nagy halakat, így hátrányba kerülnek velük szemben. A megállapodás szerint - mármint a választmány döntése szerint - az éves jegyekre kifogható nemeshalak összsúlyát 30 darabnál 90, 20 darabnál 60, 15 darabnál 45 kilóban határozták meg. A bojlisok persze azzal érveltek, mindenkinek lehetősége ezt a horgászmódszert választani, akik viszont ragaszkodnak a régi megoldásokhoz azt vetik a szemükre, ha a bojlisok egy meghatározott helyhez és csalihoz szokatják a halakat, akkor a „mezei” fenekezőknek nincs sok esélyük a kapitális halak kifogására. Az egyesületi tagdíjak is változnak. A felnőttekét 100, az ifjúságiakét és a kedvezményezettekét 50 forinttal emelték. A választmány azt is elvetette, hogy az ellendi tavakat, valamint a tározót, a környező területeket megvásárolják. A felnőtt és ifjúsági új felvételesek alsó korhatárában abban állapodtak meg, hogy 12 év legyen a határvonal. A 10-12 éves korúak csak felnőtt kísérettel teremhetik meg a szenvedélyük kiegyenlítésének megvalósítását. Az egyesület választmánya arról is döntött, hogy az ifjúsági új felvételisek alsó korhatára - korábban 14 év volt - változzon. A 10-12 éves korúak csak felnőtt kísérettel, a 12-14 évesek pedig már írásos szülői beleegyezéssel egyedül is horgászhatnak és mint vizsgázott ifik nemes halakat is foghatnak. A fórumon beszámoltak arról is, milyen volt az elmúlt évi haltelepítés. Ezek szerint pontyból Üszögbe 3584 kg-ot, amúrból 302 kg-ot, kárászból pedig 3966 kg-ot telepítettek. A malomvölgyi tóba eddig 7427 mázsa pontyot, 878 kg. amúrt és 15271 mázsa kárászt telepítettek. A tóba ugyancsak elhelyeztek 3250 csuka- és 3000 süllőivadékot, valamint 700 előnevelt sülőt. B. G. KAMATCSAPDA. Ezzel a kamatokkal mindig baj van. A mostani, a lakáscélú hitelek kamatemelése közvetetten hozzájárult pénzügyminiszter türelmének elvesztéséhez, arra késztette a főhivatalnokot, hogy beadja lemondását. Bokros Lajosnak teljesen igaza van abban, hogy így nem lehet dolgozni, csapata egyre-másra dolgozza ki az ország pénzügyi helyzetét javító intézkedéseit, az Alkotmánybíróság meg rendre alkotmányellenesnek ítéli meg döntéseiket. Az állampolgárokat már ideje volna megnyugtatni, hogy kinek mi a hatásköre, s ezen funkciójában mit tehet és mit nem. Ha ezt nem szabályozzák a törvények, akkor inkább a törvénykezéssel kellene törődniük a képviselőknek, nem pedig mindenféle álvitákkal húzni az időt. A kamatot most korrigálták, az OTP visszafizeti a többletet. Abban viszont mindenki bizonytalan, vajon a taláros testület a megszorító intézkedések közül melyiket fogja legközelebb hatályon kívül helyezni. Békéssy Gábor Devizakamatok a kereskedelmi bankokban 1995. november 24-től. 1 hónapra Devizanem BB MHB Mezőbank OTP USD 4 15/16 4 3/4 5 4 15/16 DEM 2 13/16 2 7/8 3 3/16 3 13/16 CHF 13/16 3/4 1 1 5/8 GBP 5 9/16 5 3/8 5 1/2 5 7/16 ATS 3 3 3 5/16 3 3 hónapra USD 5 4 3/4 4 15/16 5 DEM 2 13/16 2 7/8 3 1/4 2 7/8 CHF 3/4 3/4 1 1 9/16 GBP 5 5/8 5 1/4 5 1/2 6 1/6 ATS 3 3 3 1/2 3 1/16 Kedvező kamatozású lakossági értékjegyek Budapest Bank Aquincum Értékjegy ll/Aévi 29% Szigetvári Tak.-szöv. Sziget-jegy 4 hónap 26% 6 hónap 28% Mezőbank Maraton betétjegy évi 27,5% Polgári Bank Polgári jegy 120/240/366 28% A Cívis befektetési jegy időarányos hozama 24-én 36,2%+adóhitel Magyar Hitel Bank Rubin Pénztárjegy évi 29,5% HasználtaéDkocsi-árak Pécs,Supra Cat* 06-60-368-923 Pécs Kaposvár Szekszárd . Nagykanizsa Tpus Évjárat/® Típus Évjótai/áf Típus Évj&űttór Típus ÉvjÓFOt/ár Típus Évjáctt Fori Srniü 88/650 VWJ«aU 83/375 Audi 100101D 85/540 Mitsubishi Colt 1,2 85/380 Toyota Corolla 86/530 ReiuuM 83/260 Alii» 84/330 Opel Kadett 1,7 D 90/1,1 mill. Audi 80 83/420 VW Golf 85/560 Ford Sierra 83/300 Fial Unó 1.9 85/372 VW Golfl,SÍD 89/940 Opel Kadett 1,3 88/640 Fiat Unó 94/840 MitsttóliiGalmi 82/260 88/680 mm 83/310 OpdAstnUD 92/1,25 mill. Fiat Unó 1,5 91/850 Fiat Unó 1,5 91/920 Nissan Sunny Toyota Tercel! 83/340 RmIMc 83/450 Renault ü GTi 86/360 Polski Fiat 126 90/220 Citroen BX 84/340 VW Pasa 1,6 IC 83/380 OplAmD 88/670 Honda Civic 15 89/820 Renault 191,7 83/260 Fiat Regatta D 87/450 Ford Escort 85/460 Toyota Corolla 88/760 Audi 100 2,8 85/520 Nissan Cheny 86/460 VW Golf 1,6 87/580 Hurt: Civic 91/1,15 mill. Audi 106 89/940 MilS 87/120 Toyota Conla 86/480 Opel Asia 1.7D 92/1,25 mill. Mitsubishi Lancet 86/470 Zastava 1.1 85/195 »120 83/690 Nissan Simv 88/690 VWJeftl,6D 84/360 VW Passat 1,6 D 83/420 Peugeot 205 84/420 ‘A Harkányi úton, a FEMÁ-val szemben FBMWÍ2S 90/1,50 mill. Citroen BX 1,4 88/310 Renault 9 86/428 Toyota Tercell 83/340 Kereskedelmi banki valutaárfolyam - érvényes hétfőig Budapest Bank OTP Bank Kereskedelmi és Hitelbank Mezőbank Pénznem vétel eladás vétel eladás vétel eladás vétel eladás Márka 91,50 96,74 91,70 96,76 91,33 96,97 91,96 96,48 Dollár Schilling 129,12 13,00 136,44 13,74 129,20 13,03 136,60 13,75 128,85 12,90 136,83 13,74 129,73 13,07 136,11 13,71 Zöldség-, gyümölcs- és tojásárak £ a régióban Áru Pécs Kaposvár Mohács Szekszárd Komló Nagykanizsa Burgonya 30-45 25-40 30-45 30-45 30-50 32-48 Hagyma 25-60 20-55 30-60 25-45 30-70 25-40 Tojás 9-12 8-11 9-13 8-12 10-13 9-12 Gomba 13-260 140-200 15-300 120-200 130-300 140-250 Körte 60-130 60-80 60-150 60-120 60-150 55-120 Changepoint Bt. (Pécs, Rákóczi út 39/C.) Valutaeladási árfolyam német márka 95,00 osztrák schilling 13,40 amerikai dollár 133,00 svájci frank 115,00 Feketepiaci valutaárak Pécs Kaposvár Szekszárd Nagykanizsa Baja Siklós Pénznél« vétől eladás vétel eladás vétel eladás vétől eladás vétel el adás vétel ólad át» Márka 93,00 97,00 92,SO 96,00 93,00 97.00 94,00 97,00 93,50 98,00 93,00 96,00 Dollár 130,00 137,00 129.00 137,00 129,00 136,00 1 29.00 137,00 130.00 133,00 129,00 136,00 Schilling 13,00 1 «4,00 13,00 14,50 13,00 16,00 13,00 14,00 13,00 16,00 13,00 16,00 Künn‘KOCKÁZATMENTES BEFEKTETÉSEK Futamidő Állampapír hozama (százalék) l hónap 1995/B (MNB) 27,58 3 hónap D 11 (MNB) 28,29 6 hónap 1996/H (MNB) 28,96 12 hónap K20 (MNB) 30,03 .1 t V I