Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)

1995-11-25 / 322. szám

1995. november 25., szombat Kultúra - Művelődés Dünántúli Napló 7 A Pro Pannónia Alapítvány és a tizennyolc könyv A 90-es évek elején nem kel­lett nagy jóstehetség ahhoz, hogy valaki lássa: az állam le­mond a kultúra finanszírozásá­ról, cserben hagyja - például a könyvkiadást. A Baranya Megyei Könyv­tár sorozataként 1985 óta meg­jelenő Pannónia Könyvek szerkesztői ezért 1991 márciu­sában úgy határoztak, hogy magánalapítványt hoznak létre, ez lett a Pro Pannónia Kiadói Alapítvány. Az alapí­tók, 12 magánszemély - köz­tük dr. Román Lászlóné, Tüs­kés Tibor, Pákolitz István, Makay Ida - és 12 jogi sze­mély - így az Új Dunántúli Napló szerkesztősége is - azt tűzték ki célul, hogy a Pannó­nia Könyvek kiadásának felté­teleit javítsák, az áldatlan vi­szonyok között is stabilizálják’ a helyi könyvkiadást. Dr. Szirtes Gábor, a Pan­nónia Könyvek sorozatszer­kesztője elmondta, az elmúlt négy év alatt kiderült: a szpon­zorok szívesen vesznek részt az alapítványi formában tör­ténő támogatásban, melynek eredményeképpen a csökkenő költségvetés mellett az egyre növekvő alapítványi pénzek tették lehetővé a továbbiakban is a minőségi könyvkiadást. Magánszemélyek 500-tól 100 ezer forintig támogatták az Pro Pannónia Alapítványt, míg gazdasági intézmények - pl. MATÁV Rt., OTP Baranya Megyei Igazgatósága, Kon­zumbank Rt. - is hozzájárultak a vállalkozáshoz.-Az alapítvány eddig 18 könyv megjelentetését tette le­hetővé - mondta Szirtes Gá­bor, - melyeknek kiadási költ­sége 3-4 millió forint volt. Idén nyolc kiadványunk jelen­hetett meg, köztük Pákolitz István, Tüskés Tibor, Nagy Imre, Kovács Sándor Iván és Nádor Tamás szépirodalmi, művelődéstörténeti munkái. A Pécsi Tudomány tár sorozatban olyan kuriózumnak számító tanulmánykötetek láttak napvi­lágot, mint Kengyel Miklós jogi, Páva István történeti és Kézdi Balázs öngyilkossággal foglalkozó műve. Az alapítvány 1991-ben és 1993-ban pályázatot írt ki, mely rendkívül sikeres volt, mind a két ízben 50-50 kézirat érkezett az országból, melye­ket szaklektorok véleményez­tek, majd a kuratórium - Sur­ján Miklós elnök, Pergerné Szabó Piroska, Maximné Mil­ter Anna, Molnár G. Judit és Gárdonyi Tamás - döntött ki­adásukról. Bár idén nem írtak ki új pályázatot, sok kézirat áll rendelkezésükre, melyekből a tervek szerint - és ha a szpon­zorok is úgy akarják - 1996- ban megjelenhet Kodolány Já­nos „Ojbarsz futása”, Pákolitz Istvántól a „Pepita füzetemből és új versek”, Takáts Gyula új verseskötete, a „Csu és Dran- galag”, Balia D. Károly „Árokszélen” című verses­könyve. A szépirodalom mel­lett kiadásra kész Páva István, Fehér Péter, Szávai Ferenc, Bezerédy Győző és Szántó Károly tanulmánykötete.-A Pro Pannónia Alapít­vány alaptőkéje, melyhez hoz­zányúlni nem lehet, oly mér­tékben gyarapodott az utóbbi időben, hogy évi 4-5 könyv ki­adása már saját erőből is megy - mondta Szirtes Gábor. - Természetesen továbbra is számítunk a támogatásra.- A jövőt illetően kérdéses, hogy a könyvtárat fenntartó Baranya Megyei Közgyűlés miképp dönt a Pannónia Könyvek sorozatról. Tény, hogy az utóbbi években olyan komoly kiadványok jelentek meg, melyek már túlnőttek a közgyűjteményi profilon. Az elmúlt 10 év eredményei és a kiadó kétségtelenül növekvő presztízse okán talán nem re­ménytelen azt hinni, hogy a jövőben mód lesz önálló kere­tek között, valódi kiadóként dolgozni. M. K. Joli néni nyelvművelőnek áll Móricz Zsigmond: Rokonok Bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban Forgat, verset ír, és az országot járja Jászai Jolán, Joli néni. A már jóval túl a hetvenen felfede­zett pécsi színésznő, Jászai Mari unokahúga most, nyolcvanki­lenc esztendősen arra vár, mikor csörren meg a telefon, hogy újra hívják forgatni.- Az év elején hívott Mészá­ros Márta. Krakkóban volt A he­tedik szoba című film forgatása, és remek hangulatban dolgozott a stáb. Én egy öreg apácát ala­kítottam.- Alighogy véget ért a forga­tás, Kern András hívott Straci- tella című filmjéhez. Ő írta, rendezte a filmet, és a főszere­pet is ő játssza. Egy idős höl­gyet alakítok benne.-Ha a televízióban újra menne a Friderikusz show, s felkérnék, mivel rukkolna elő'?- Nemrég írtam egy verset. Az a címe: Óda a nyögéshez. Ezt szavalnám el, mert nagyon unom a pongyola fogalmazást, a helytelen hanglejtést. A Félkegyelmű egyik jeleneté­ben a regény szereplői különös „társasjátékba” fognak: a részt­vevőknek el kell mesélniük azt a cselekedetüket, amelyet az egész életükben leginkább szé­gyellnek. Mintha Móricz Zsig­mond legtöbb műve is e „dosz- tojevszkiji helyzef’-ből fa­kadna. Mert Móricz csupa szé­gyenletes dolgot ír meg. Ilyen a Rokonok is. Arcpirító regény. Ha lapozgatjuk, elfe­lejtjük, hogy irodalmi alkotást olvasunk. Restelkedünk, sőt kínlódunk, mintha parazsat szo­rongatnánk. Hiszen ez a zsarát­nok ma is éget bennünket. Le­sújtó könyv. A kömyezetrajz: undorító lápvilág, korrupció, panamák. A család: egy ember, a többi rokon, s ez utóbbiak ab­ból az egyetlenből akarnak Besenczi Árpád és Gráf Csilla megélni. Móricz a rokonság balzaci-jókais témáját meg­fosztja minden bensőséges-ke-' délyes elemtől: nála ez végső soron nem vérségi kérdés, ha­nem kiterjedt érdekszövetség, fatális béklyó. „Itt senki sem ért alapjában semmihez. Itt az a baj, hogy mindenki olyan helyen áll, ahová nem készült. S aki ért va­lamihez, az sehol nincs”, mondja az egyik szereplő. Ez a teljes illúzióvesztés regénye. Mint tudjuk, 1930-ban készült, a gazdasági világválság idején, s 1932-ben jelent meg könyva­lakban. Álszent tiltakozás fo­gadta. De talán magát a szerzőt is megdöbbentette az a kegyet­len látlelet, amit rajzolt, mert két év múlva a Nemzeti Szín­ház kérésére vígjátékot írt a té­mából, amelynek végén - mi­csoda megalkuvása a dramati- zálónak a regényíróval szem­ben! - a rebellis főügyészt pol­gármesterré választják, s házas­sága is rendbe jön. Érthető tehát, hogy Szakonyi Károly - Móricz Virág és Thurzó Gábor korábbi próbál­kozásától eltérően - nem ehhez az elavult színpadi műhöz for­dult, hanem visszatért a regény­szöveghez. így sem volt köny- nyű dolga, mivel Móricz, itt is érvényesülő szituáció-érzé­kenysége ellenére, e művét epi­kus lazasággal szerkesztette. A regény cselekménye, amint Gyergyai Albert megfigyelte, egy síkvidéki árvíz szétágazó tétovaságával fejlődik, s hirte­len megtorpanó véggel zárul. Szakonyi jó érzékkel tapogatta ki az epikus anyagban rejlő, dramaturgiai szempontból hasznosítható vázat, csupán azt az ellentmondást nem tudta fel­oldani (nem is lehetett), hogy a hős olyan konfliktust kezdemé­nyez, amelyet helyzetéből és alkatából következően képtelen végigharcolni, s így végül is a fegyvertelen áldozat szerepébe kényszerül. Ezt tudomásul véve mégis kijelenthetjük, hogy Szakonyi szövege alapján Balikó Tamás­nak módjában állt eleven, mai színházi élményt kibontani Kopjáss István történetéből. A rendező, az előadásra szánt anyag természetének sajátossá­gait mérlegelve, feszesebbre fogta a kompozíció ívét. A je­lenetfüzér tetőpontjára a Bo- ronkay-búcsúestélyt állította, azt az epizódot, amely Kopjáss nagy győzelmeként indult, ám valójában megsemmisítő buká­sát készítette elő a legkínosabb skandalumot, a főügyész ön- gyilkosságát. A felvonások két zárójelene­tét ellenben nem érezzük egé­szen megoldottnak. Ferencjfy-Kovács Attila dísz­letei, a nyitójelenet alpári „puc- cosságával” és a Boronkay- villa rideg pompájával, szemlé­letesen érzékeltetik a plutokrata farsang hangulatát, ám a ter­vező nem aknázta ki eléggé a forgószínpad kínálta lehetősé­geket, nehézkesek a színváltá­sok, a belső terek pedig a szín­padi mozgás szempontjából kissé szűkösek. Balikó Tamás színészveze­tése egyszerre tanúskodik hatá­rozottságról és rugalmasságról, ami az egységes alaptónuson belül több árnyalat felmutatá­sára ösztönzi a szereplőket. Héjjá Sándor (polgármester) és Barkó György (Kardics Soma) móriczi elevenségű figurát te­remt, különösen a második részben, mind több groteszk színt festve az első szakasz urambátyámos portréjára. Né­meth János Péterfi doktora és Moravetz Levente Boronkay Ference is alapjában jól eltalált figura: előbbi a „rokonságon kívüli” áttelepültről rajzol el­gondolkodtató képet, utóbbi egyszerre villantja fel a szél­hámos újgazdag és a boldogta­lan, jellemgyenge férfi arcélét. Besenczi Árpád Kopjáss-ala- kítása a fiatal színész örvende­tes fejlődéséről ad tanúbizony­ságot. Kétségkívül neki jutott a legfogósabb feladat, mivel Mó­ricz a jellemrajz területén gyak­ran idegenkedik az elemzéstől, s főhőseit, így a zsarátnoki főü­gyészt is, indulatain át ragadja meg. Besenczi dicséretesen, s nem is eredménytelenül, pró­bálja egyeztetni Kopjáss maga­tartásának motívumait, a re­former szándékot és az „egyez­tető” hajlamot, a karriervágyat és a tisztességet, az asszonyi támaszra szoruló, ám kielégü- letlen férfi vívódásait, s ha néha ez nem sikerül maradéktalanul, az főként a szövegre vezethető vissza, minthogy a dramatizálás során kényszerűen mellőzni kellett az epikus motiváció fe­hér foltjait áthidaló belső mo­nológokat. Gráf Csilla hiteles Lina, a középosztálybeli nő kispolgári­puritán tisztességével, Gellért Éva Magdalénája kevésbé tűnik meggyőzőnek, inkább külsősé- ges eszközökkel él, igaz, e figu­rát Móricz is alig jellemezte. Sólyom Katalin (Kati néni) és Fekete András (Berci bácsi) erőteljes epizódalakításai mel­lett Bánky Gábor, N. Szabó Sándor, Krum Adám, Bacskó Tünde és Pilinczes József is jel­legzetes színekkel járult hozzá az előadás összképéhez. Nagy Imre FOTÓ: MÜLLER ANDREA még murisabb volt, s ezen ké­sőbb is nevettek, már együtt, és jóval később is, csak a vége felé nem, akkor már mord volt és ingerült, bármit tett, felcsattant a férfi, vagy csak ült a sparhert mellett és hallgatott, ilyenkor úgy érezte, messzebb van tőle mint a szomszéd falu, megpró­bálta nevettetni, emlékszel?, emlékszel a kannára?, a nagy tejesre, akkor, ott, az első na­pon, hallgass mert széjjelvág­lak!, nem is hozta elő többet, % már a templomba is egyedül járt, egyedül nézte az angyalar­cot ott a jászol mellett, gyere vissza anyádhoz!, költözz haza!, kérlelte a húga amikor meglátta kékfoltos arcát és vál­lát, hogy képzeled?, szeretjük egymást, nézd mit főztem, ez a kedvence!, a krumpli a ked­vence, akárhogy csinálom, az­tán az anyja is kérte, újra kérte, csak mosolygott, boldog, sze­relmes mosollyal, mással hen­tereg, mindenki tudja!, csak engem szeret, ezt meg én tu­dom, válaszolta és kipenderült a konyhából, hátra ment, a fé­szer mellé, dúdolva teregette a férfi illatosra mosott, éjjel ösz- szehányt ingét, kabátját, most új mesét mondok neked, egé­szen újat, a lányról meg a ked­veséről, messze innen, messze történt, a lánynak beteg lett a kedvese, és orvosért kellett mennie, de át az erdőn, fekete rengetegen, és félt, szörnyek laktak benne, fekete, nagyfogú, gonosz szörnyek, az embereket elevenen falták fel, de neki mennie kellett, apa is elment volna, ha én vagyok beteg, annyira szeret engem, ő is szembe szállt volna mindenki­vel ha tudja, hogy beteg va­gyok, ha orvosra lett volna szükségem, elindult a lány, las­san, óvatosan lépett be a sö­tétbe, aztán futni kezdett, egyre gyorsabban szedte a lábait, érezte, a szörnyek a nyomában vannak, sírt, sikoltozott, üldö­zői egyre közelebb értek, lábai alig bírták, ruháját bokrok tép­ték, arcát véresre karmolták az ágak, megbotlott, elesett, fejét egy fatörzsbe verte, és sötét lett, teljesen sötét, gondolatai elúsztak, a gyereket nézte, pa­rányi halmocska a dunna alatt, nem mozdul, szemei lecsukva, az embere tényleg ivott, először nem sokat, de aztán egyre töb­bet, aztán ki-kimaradozott, azt mondta, dolgozott, dolgoztam, na és aztán!, ő elhitte neki, még az anyjára sem hallgatott, nem­hogy másra, igenis dolgozik!, kiáltotta s megintcsak faképnél hagyta őket, és hitt benne, és akkor is, ami­kor elköltözött, akkor is, ami­kor mindent elvitt, mikor jössz haza?, semmi közöd hozzá!, az­tán késő este volt, éjfél felé járt, amikor zörgettek az ablakán, kendőt kötött, a ruhát a háló­ingre húzta, úgy szaladt a szomszéd után, az úton, a mű­úton, pont hazafelé tartott, li­hegte mellette a szomszéd, me­gint sokat ivott, és megszédült, biztos hogy megszédült, azért esett az autó alá, a mentők már hordágyra tették mire odaértek, alig ismert rá, az arca földes volt, a füléből is folyt a vér, nemcsak a szájából, de a szeme nyitva volt, és felé fordította, a fejét nem, csak véres barna, nagy szemét, alig hallhatóan súgta, visszajövök, vissza fo­gok jönni, úgy viselkedj ne­kem, visszajövök, a mentősök felemelték a hordágyat, az au­tóhoz vitték, ő a kezét tördelte, Istenem, jajj Istenem, az ujjai hangosan ropogtak, már nem volt magánál az ura, a vér meg csak egyre folyt belőle, aztán úgy nyelte el az emberét az autó, mint éhes paraszt az első szalonnás falatot, most is a szajhájánál volt!, sziszegte mel­lette az anyja, akit szintén ki­csalt a felfordult falu riadalma, befogta a fülét, akkor is hallotta az öregasszony hangját, úgy kellett neki!, úgy kellett neki!, elfutott, de a hang kísérte, most is a lotyónál volt, annál a mocskos némbemél!, lába egy ágba akadt, elesett, s aztán a sö­tétség, aludj szentem, aludj ki­csi szentem, visszajön, meg­ígérte, azt mondta, visszajön, jó ember ő, vissza fog jönni, még feljebb húzta a takarót a parányi halmon, és a lány kinyi­totta a szemét, szédült, a feje zúgott, a kedvesére gondolt, aki beteg és az orvost várja, moz­dulni akart, nem tudott, egy anyó állt fölötte, szeméből bé­kesség áradt, ne félj, suttogta alig hallhatóan, nem kell fél­ned, a lány sírt, nem tudott mozdulni, amikor újra magához tért, füvek voltak mellette, apró levelek, tudta, hogy az anyó volt, de már nem látta őt, mire hazaért, már késő volt, kedvese a végét járta, sirató asszonyok Gyökereink IV. konferencia Pécsett Negyedik alkalommal rendezik meg Baranyában a Gyökereink című konferenciát. A néprajzi értékek oktatásáról szóló idei tanácskozás december 2-án lesz az eseményt szervező Baranyai Művelődési Központban. A nap 9 órakor indul. Áz előadásokon szó lesz a hagyományismeret és a NAT kapcsolatáról, a néprajzi értékek oktatásáról, a lehetősé­gekről, elvekről és módszerek­ről, a helyi tantervekről, olyan vendégekkel, mint Kocsis Mi­hály, Ágh Zsófia, Tarján Gá­bor. Délután a megyei művelő­dési központ szakiskolájában e témákról fórumot tartanak. Jótékony célú aukció A három megyét ellátó pécsi Szívcentrum működési feltéte­leinek javítására szervez árve­rést a Pécsi Szívsebészet Ala­pítvány és a Sumér 94 Bt. Gyöngyszem galériája. Közel .30 alkotó 60 munkája kerül ka­lapács alá december 16-án 15 órakor a POTE aulájában, az aukciós anyag azonban már november 29-étől megtekint­hető lesz a Gyöngyszem galéri­ában. A munkák közt baranyai, somogyi, tolnai, Bács-Kiskun megyei alkotások mellett sze­gedi és budapesti festők képei is megtalálhatók. A Művészetek Háza ajánlatából Diavetítéses előadást tart „A százéves velencei biennálé” címmel november 28-án, ked­den 18 órakor dr. Pandur Jó­zsef művészettörténész, főisko­lai docens. Ugyanezen a napon a fiatal tehetségek pódiumán GranikAnna mutatkozik be, aki már 10 éves korától a budapesti Zeneakadémia előkészítős hallgatója volt, több zongora- verseny sikeres résztvevője. Je­lenleg egy nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyre ké­szül, melynek műsorából Cho­pin és Liszt műveket ad elő. Estje 19 órakor kezdődik. Szer­dán 18 órakor a Művészetek Háza házimozijában John Cas­savetes Premier című filmjét vetítik. Zene és tánc az Ifjúsági Házban A pécsi Ifjúsági Házban a László Attila Band koncertjére várják a zeneszeretőket. Az együttes november 29-én 19 órakor lép fel. 30-án 19 órakor Szávai József táncházvezető a Tanac táncházára hívja az ér­deklődőket. A száz éves mozit ünneplő IH filmklubban no­vember 27-én 21 órakor Hal Hartley Hihetetlen igazság című munkáját, december 4-én Todorovszkij filmjét vetítik. lepték el a házat, fejükön fekete volt a kendő, készülődtek, úgy lopózott a konyhába, lábasba rakta a füveket, leveleket, meg­főzte és bevitte a haldoklóhoz, az nem mozdult, a lány ágasko­dott, a cserepes ajkakhoz érin­tette az edényt és lassan itatni kezdte a kedvest, még az este felkelt és beszélt, én hiába jár­tam az erdőt, hogy gyógyító fü­veket találjak, az anyó sem volt sehol, pedig szólongattam, hív­tam is, hiába, és hiába vitt bármi mást az urának, az elzavarta, az­tán teltek a hetek, a hónapok, ő csak várt, várta az urát, már me­gint ott van!, a szajhájánál!, nem igaz!, nem jön vissza!, nem igaz!, ne is jöjjön!, és megér­tette, hogy neki kell mennie, nem tudta hová, de mennie kell, valahová, valamerre, elsimította a takarót, drága halom, megcsó­kolta a kicsi arcot, bevette az utolsó tablettát is, az élettelen testre hajtotta a fejét, és elindul­tak, ketten, valahová ...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents