Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)

1995-11-22 / 319. szám

10 Dtinántúli Napló Gazdaság 1995. november 22., szerda A Pécsi Tömegközlekedési Rt. autóbuszait is a Pannonautó műhelyeiben javítják fotó: laufer Non-stop szerviz haszonjárművek javítására a Pannonautó Rt.-nél A Pannonautó Rt. másfél éve még jelentős veszteséggel mű­ködött. S bár többségi önkor­mányzati tulajdonban volt, ez a viszony sem hozott számára a megélhetéséhez szükséges pia­cokat. A vállalkozás azonban a jelek szerint nem adta fel (pro­filja továbbra is a régi, minden­féle gépjármű - így a személy- gépkocsiké is - javítása, szer­kezeti lakatosmunka és alumí­niumöntés), hiszen az idén 115 millió forintra emelték a rész­vénytársaság alaptőkéjét, s ez évi 200 millió forintos for­galma mellett a cégnek várha­tóan 5-8 százalékos bevétel arányos nyeresége lesz. Hogy mi kellett mindehhez? Nos, több különleges beruhá­zás, melyeket már eleve a piaci igényekhez igazítottak, vala­mint olyan ötletek, mint például a Pannonautó (Pécs, Siklósi üt. 1. Tel.: 72/315-533) legutóbbi újdonsága. A társaság gépjármű karbantartó részlegében ugyanis Pécsett egyedülálló szolgáltatással jelentkeztek no­vemberben, munkanapokon 24 órán át állnak a haszongép­jármű-tulajdonosok rendelke­zésére, s minden típusra kiter­jed a szerviztevékenység - sze­relő, lakatos és fényező munkát egyaránt vállalnak. A Pannon­autó Rt ügyvezető igazgatójá­tól, Szatmári Zoltántól azt is megtudtuk, a sokaknak hasznos gondolat szinte magától adó­dott.- Októbertől a Pannonautó végzi a Pécsi Tömegközleke­dési Rt. szólóbuszainak javítá­sát és karbantartását. A szigorú követelmény, hogy a nap bár­mely szakában meghatározott darabszámú járművet — Pécs tömegközlekedésének zavarta­lansága érdekében - biztosíta­nunk kell, szükségessé teszi, hogy karbantartó részlegünk három műszakban dolgozzon. Megkérdeztük nagyobb partne­reinket is, igénylik-e a 24 órás javítási szolgáltatásunkat, s mindenhonnan azonos volt a visszajelzés: a gépjárműveknek még rövid időre történő kiesése is komoly gondokat okozhat, így a közvetlen hibaelhárítás rendkívül fontos. Persze nem zárkózunk el attól sem, ha bár­milyen vállalkozás gépjármű­vével a baranyai megyeszékhe­lyen bajba kerül az esti órák­ban, s hozzánk fordul, mert út­jának folytatása a gyors segít­ségen múlik.- Ugyanakkor felmérjük an­nak a lehetőségét is, mennyire tartják kívánatosnak ügyfeleink a hétvégi nyitvatartási, mert igenlő válasz esetén ebben az irányban bővítjük a továbbiak­ban ezt a szolgáltatásunkat. Mészáros B. E. A VILÁG GAZDASÁGA - A GAZDASÁG VILÁGA „Fekete” hétfő volt a varsói tőzsdén a rendkívül szoros el­nökválasztási eredményből fakadó politikai bizonytalanság miatt november 20-án. 56 részvény árfolyama veszített értékéből. Meg­figyelők arra vezetik vissza a varsói tőzsde kiemelkedően rossz szereplését, hogy a befektetők Lech Walesa győzelmére számítva hajtották végre jelentős részvényvásárlásaikat a múlt héten. Egymilliónál is több milliomossal büszkélkedhet Kína, ugyanakkor 70 millió lakosa tengődik a szegénységi szint alatt - ismertette a Reuter a hivatalos kínai sajtóban megjelent statisztiká­kat. A 70 millió legszegényebb kínainak - többnyire földművesek­nek - évente kevesebb mint 300 jüan (36 dollár) a jövedelmük. Kormányprogram szerint lehet, hogy már csak éppen hét évig tart számukra a „hét szűk esztendő”, ugyanis Peking nemrégiben állt elő azzal a tervvel, miszerint a következő hét évben évente 10-10 millió lakost emel ki a szegénységből. Kínában 1993-ban az 1,2 milliárdnyi lakosság 2 százaléka számított magas jövedelműnek. A bukaresti értéktőzsde fél évszázados szünet után hétfőn is­mét megnyitotta kapuit - jelentette a Rompres. A román tőkepiac fejlődésében fontos lépésnek tartott újranyitás több mint egyéves késedelmet szenvedett, noha azt a Nemzetközi Valutaalap a hitel- folyósítás egyik feltételéül szabta. A bukaresti tőzsde 42 értékpa­pír-kereskedő cég részvételével kezdte meg működését. Az első napon hét - köztük egy magánkézben lévő - vállalat papírjait for­gatták. További öt bejegyzését már jóváhagyta a román Országos Értékpapír Bizottság. A Saab Military Aircraft és a Dunai Repülőgépgyár Rt. vezetői szerződést írtak alá, amelynek értelmében a magyar cég 1996 janu­árjától alkatrészeket szállít a svéd vállalat negyedik generációs va­dászgépéhez - adta hírül a PublicPress. Amennyiben a magyar kormány elfogadja a Wallenberg nevével fémjelzett ipari és befek­tető csoport kooperációs ajánlatát, a repülőgépgyár további meg­rendeléseket is kaphat a Saabtól. Tizenhét közepesen fejlett ország kereskedelmi minisztere tárgyal csütörtöktől a világkereskedelem további liberalizálásának lehetőségeiről Vancouverban - jelentette be Roy MacLaren, kana­dai szakminiszter. A találkozón a házigazda mellett Ausztrália, Hongkong, Indonézia, Mexikó, Marokkó, Új-Zéland, Norvégia, Szingapúr, Dél-Afrika, Thaiföld és Magyarország kereskedelmi minisztere vesz részt. Kanada megítélése szerint ezek az országok kulcsszerepet játszhatnak a világkereskedelmi átalakulás töretlen- ségének biztosításában. Az összejövetelen MacLaren szerint törté­nelmi döntések nem várhatók. Baranyai csődlista Kft. F-11.18., M-Holding Szolgáltató Kft. F-12.16., A Heti Csodertesito legfris­sebb adatai alapján az alábbi cégek ellen folyik felszámo­lás (F), végelszámolás (V) vagy csődeljárás. A feltünte­tett dátum felszámolási és végelszámolási eljárás esetén a követelési igény bejelenté­sének határideje, csődeljárás­kor a 90 napos fizetési hala­dék lejártának (Csf), vagy az eljárás megszüntetésének (Csm) a napja. Pécsi cégek: Babilon-14. Bőrkonfekcióipari Bt. F­12.02., Brovitex Kft. V­11.18., Duo Smile fogászati cikkek kér. Kft. V-12.02., Kele és Co. Szóig, és Kér. Kft. F-12.09., Konrad Busche Kft. V-11.18., Lm-Duo Kér. és Szóig. Bt. F-12.16., Márfi Kér. és Szóig. Bt. F-12.09., Medúza Építőipari és Kér. Nobilis-Xema Nyelvoktató, Kereskedelmi és Vendéglátó Bt. F-12.16., Nor-Folk Ke­reskedelmi és Szolgáltató Bt. F-12.16., No-Sza Kereske­delmi és Szolgáltató Bt. F­11.18., Ózon Környezetvé­delmi és Fejlesztő, Szolgál­tató, Termeltető és Forg. Kft. V-11.25., Simon és Társa Vízkutató Szolgáltató és Ke­reskedelmi Kft. F-11.18., Tíz- Carát Szervező és Kereske­delmi Kft. V-11.18., Trió Számítógépes és Fuvarozó Gmk. V-11.25., Unimed Szolgáltató Kft. V-12.16., Baranyai vállalkozások: Carbo-Seven Termelő és Ér­tékesítő Kft. Nagymányok-F­12.16., Mohai Kér. és Szóig. Kft. Sásd-F-11.18. M.B.E. A nyereményakció készülékcserére nem vonatkozik. A játékban a Westel Rádiótelefon Kft. és a reklámügynökség dolgozói, valamint hozzátartozóik nem vehetnek részt. A sorsolást közjegyző jelenlétében Csak egy tartjuk. Az autó színváltoztatásának jogát fenntartjuk. A nyeremények készpénzre nem válthatók. M 9 s n u oooo További információkért hívja Telemarketing szolgálatunkat (265- 8023) vagy a 0660 Hangújságban a Westel-híreket (0660 505050)! WESTEL IRODA: PÉCS, 7621 RÁKÓCZI U. 19., TEL.: (06 72) 225-111, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-900 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: KUNICS GÁBOR TEL.: (06 60) 327-930, RÉTHY ISTVÁN TEL.: (06 60) 327-920 ummisiin WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT t * 4 I

Next

/
Thumbnails
Contents