Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)

1995-11-21 / 318. szám

Szendereg még Nemzetiségek nyelvén Mi lesz veled az influenza a t. Házban agrámyugdíj as? (5. oldal) (7. oldal) (10. oldal) Garé: elutasítva A-HUNGAROPEC Rt. ké­relmet terjesztett elő Garé közigazgatási területére tervezett magas halogéntar­talmú veszélyes hulladékok égetésére alkalmas hulla­dékégető és salaklerakó építésére. A Dél-dunántúli Környezetvédelmi Fel­ügyelőség mint első fokú környezetvédelmi hatóság a szakhatósági állásfoglalá­sok, a lefolytatott egyeztető és nyilvános tárgyalások figyelembe vételével 12184-47/95. számú hatá­rozatában elutasította. A határozat nem jogerős. Az elutasítás körülmé­nyeit és indokait szerdai számunkban ismertetjük. Tajvani diplomata pécsi látogatása A Tajvani Kínai Köztársa­ság által Budapesten mű­ködtetett Tajpeji Kereske­delmi Iroda sajtóosztályá­nak vezetője, Hsieh Chung- Hou vendégeskedik Pécsett. Hétfőn a város médiáit ke­reste fel, a Városi Televí­ziót, a Baranya TV-t, a Ma­gyar Rádió pécsi körzeti és nemzetiségi stúdióját vala­mint lapunk szerkesztősé­gét, ahol a helyi tömeg­kommunikációról tájékozó­dott. Ma a sajtóatassé Pécs nevezetességeivel ismerke­dik. Vele készült interjúnk az Új DN szerdai számában lesz olvasható. Labdarúgó NB. I. Egy mérkőzés maradt teg­napra a labdarúgó NB I. őszi utolsó előtti fordulójában. Ezen a Bozsik-stadionban a Kispest-HFC találkozott az utóbbi hetekben jól szereplő Vasas Casino Vigadó csapa­tával. (A mérkőzést a televí­zió is közvetítette.) A végeredmény: Kispest- Honvéd FC - Vasas Casino Vigadó 3-2 (2-1). a számok tükrében Baranya A napokban hagyta el a nyom­dát a KSH Baranya Megyei Igazgatósága gondozásában 1957 óta minden évben rend­szeresen megjelenő és a megye társadalma-gazdasága előző évi helyzetét a statisztika sajátos eszközeivel bemutató 1994. évi statisztikai évkönyv. A 312 ol­dal terjedelmű könyv a megye helyzetét az országban illuszt­ráló számsorokkal indít, majd a megye fontosabb 1980-ig visz- szamenőleg hosszú idősorban közli. Ezekből kitűnik többek kö­zött, hogy 1994-ben a megyé­ben élt az ország lakosságának kerek 4%-a, a beruházások kö­zel 3%-a itt valósult meg, to­vábbá feketeszenet, farostle­mezt és bőrkesztyűt az orszá­gon belül teljes egészében Ba­ranya megyében termeltek, de szőkébb környezetünkből ke­rült piacra az ország porcelán szigetelő termelésének 85, a krómos felsőbőr 40 és a ciga­retta 34%-a is. A mezőgazda­ságon belül kiemelkedően ma­gas arányt képvisel a kukorica termelés, amely 1994-ben az ország termelésének közel egy- tizedét adta. Figyelmet érde­mel, hogy a megye lakásállo­mányának közel 4%-os orszá­gon belüli arányát meghaladja mind a közüzemi víz- és köz­csatorna hálózatba, mind a táv­fűtésbe és melegvízhálózatba bekapcsolt lakások aránya. A hosszú idősorokból jól ki- olvashatók azok a tendenciák, azok a változások, amelyek ma a közvéleményt foglalkoztat­ják. A lakosság száma az or­szágoshoz hasonlóan 1980 óta évről évre csökken, 1994-ben 412 000-en éltek Baranya me­gyében, 5%-kal kevesebben, mint 1980-ban. Az elmúlt év­ben 2204 házasságkötést re­gisztráltak a megyében, alig (Folytatás a 3. oldalon) Kisebbségi önkormányzati választások Baranyában a 11-bői 8 településen érvényes és eredményes volt a szavazás Különösebb szenzációja nem akadt a vasárnapi kisebbségi választá­soknak Baranyában, ha csak azt nem tekintjük annak, hogy kisebb­ségi önkormányzata lesz Pécsett a megye egyik(?) legkevesebb lélek­számú nemzetiségének, a bolgá­roknak is. Az előzetes várakozást nem ha­zudtolta meg a viszonylag csekély részvételi arány. Pécsett például végül is a 130 691 választójogo­sultnak mindössze 1,08%-a szava­zott, vagyis 1407 fő, tehát csak két­szeres múlták felül a választások lebonyolításában Pécsett (159 sza­vazókor!) közreműködők számát. A kisebb települések átlaga azért ennél lényegesen jobb: a 10 köz­ségben összesen 7049 választójo­gosult volt és 894-en mentek el szavazni vasárnap, vagyis a részvé­teli arány mintegy 12,6%-os. A tíz község közül egyébként Mecseknádasdon szavaztak leg­többen (274-en) és Boldogasszony­fán a legkevesebben (20-an). A legmagasabb részvételi arány Gil- vánfán volt közel 40%-al (75 sza­vazó) és a legalacsonyabb pedig Kozármislenyben 4,68%-al (130 szavazó). Ám mivel a törvény két kategóriát ismer -10 ezer lakos fe­lett 100, annál kevesebb lakos ese­tében pedig 50 érvényes szavaza­tot ír elő az eredményes válasz­táshoz -, az előzetes eredmény szerint érvénytelen lett a cigány kisebbségi önkormányzat vá­lasztása Somogyhatvanban (20), Boldogasszonyfán (36) és Baranyajenőn (47). A már emlí­tett pécsi bolgár sikeren túl ér­vényes és eredményes volt a német kisebbségi önkormány­zat megválasztása Fazekasbo- dán (52), Kozármislenyben (125), Mecseknádasdon (269) és Olaszon (120); a cigány ki­sebbségi önkormányzaté Gil- vánfán (74), Hetvehelyen (64) és Kővágótöttösön (57). (A zá­rójelben az érvényes szavazatok száma szerepel.) Dunai I. Svájci segítséggel A Svájci Városszövetség anyagi támogatásával több mint négy éve segíti a magyar köz- igazgatás fejlesztését a berni MUNDI tanácsadó cég. A bel­ügyminisztérium koordinálásá­val önkormányzati szakértők­nek, polgármestereknek adják át saját példáikat, tapasztalatai­kat. A képzés két területen, a korszerű közigazgatási me­nedzsment illetve a kistérségi együttműködés témáiban fo­lyik. A polgármesterek a saját településük illetve térségük számára kidolgozott projektek­kel vesznek részt a munkában, melyeket időről-időre közösen értékelnek a svájci szakembe­rekkel. Egy ilyen két napos munkamegbeszélés kezdődött tegnap Szentlőrincen. A vendéglátó község, Szent- lőrinc oktatási struktúrájának korszerűsítéséhez, a Mecse- kalja Térségi Egyesület pedig - melynek Szentlőrinc polgár- mestere Mátis István az elnöke -, az önkormányzati energia- gazdálkodás kérdésében igyek­szik segítséget kapni a svájci szakértőktől. M. Zs. Kardiológiai vizsgálat a pécsi gyermekklinikán fotó: Müller a. A gyermekkardiológiáról közösen Német-magyar szakorvosi szimpózium A régóta szerveződő, és a kö­zelmúltban valósággá vált pécsi Szívsebészeti Centrum, vala­mint majd az emellett dolgozó gyermek-szívsebészeti team is aktuálissá tette, hogy a Pécsi Or­vostudományi Egyetem és Tü- bingeni Egyetem szakorvosai közös gyermekkardiológiai szimpoziont rendezzenek Pé­csett, a PAB székházában. Dr. Jürgen Apitz professzor, a Tübingeni Gyermekkardioló­giai Klinika igazgatója már harminc éve tartott kapcsolatot magyar kollégáival, de legin­kább budapestiekkel, mert eled­dig csak ott volt szívsebészet. Mivel a POTE és a Tübingeni Egyetem régóta testvér-intéz­mények, külön öröm számára, hogy ezentúl Pécsett is mód lesz a főleg veleszületett szívrendel­lenességek operatív úton való kezelésére.- Újszülött korban különösen nagy a halálozási arány, ezért fontos, hogy a legkisebb betege­ken is segíteni tudjunk - mondta. Apitz professzor egyébként egyike azoknak, akik 1982-ben aláírták a POTE-val szerződést. Véleménye szerint az eddigi 13 év is gyümölcsöző volt mind a két fél számára, de mivel az régi kollégák közül sokan nyugdíjba mentek, az utóbbi években a tü­bingeni kapcsolat mintha le­szálló ágba került volna.-Be kell vonni a közös munkába a fiatal generációkat is, hiszen a jövőben csak az ő révükön tartható fenn az együttműködés. Ezért szíve­sen jelentem be azt az új ala­pítványt, melynek segítségé­vel egy fiatal pécsi kardioló­gus hosszabb időt tölthet majd Tübingenben tanul­mányúton. M. K. A kisebb utakat, utcákat a lakók maguk tisztították fotó: Müller Andrea Hózápor után hófúvás Csúszós utak, közlekedési dugók Ez már igazi tél, amit nyári vil- lámlásos zivatar előzött meg pénteken. Tegnap reggel 8 óra tájban sűrű hózáporok zúdul­tak a Mecsek lankáira. A hegyi utakon, így Remete­rétnél busz állt keresztben a sí­kos úton, a 35-ös járat a Dö- mörkapuig, a 43-as a volt Kö­télpályáig, a 38/A a Fekete-he­gyig, a 40-es a Selmec utcáig jutott el. (A későbbi járatok már célba értek, mert a busz­diszpécserközpont sószórókat kért.) A 21-es járat lassan ha­ladt Szabolcsiakban: egyik félúton megfordult. A 38-as Rigóder-tetőnél, mivel torlód­tak a személyautók, - kerülő­vel közlekedett. A 6-os főköz­lekedési úton, a zengővárkonyi tetőnél 5-10 percen belül sok hó hullt, ami letaposva csúszós lett. A Közúti Igazgatóság gé­pei 8 órakor indultak, 30-45 perc telt el, mire a helyszínre értek, a közlekedési gondok ez alatt adódtak. A Pécsre tartó buszok 10-15 percet késtek Komló, Orfű, Abaliget irányá­ból. Napközben olvadt, Pécsett járőröztek a szóró gépek, így is 15.30 körül elakadt néhány já­rat a Pálos-templomnál és a Galaxis-diszkónál. Déltől a hózáporokat hófúvás váltotta fel. Ä viharos szél állandósult, de hóátfúvások még nem ke­letkeztek. 16-17. óra között - mint alig egy hete - lelassult a közúti forgalom Csokoládé­pusztánál, a Mohácsi úton, a Kozármislényi kaptatónál, a Budai-vám környéknél, ahol a latyakos hóban csúszkáltak a járművek. 18.15.: Körkép lap­zártakor: A Pannon Volán jára­tai 60-70 percet késnek Komló felől, ahová a megyeszékhely­ről ekkor nem indítottak buszt. Ekkor Mohácsról 16 óra óta egy busz sem érkezett meg. Pécsi Tömegközlekedési Rt.: a hegyi járatok a Pálos-templo­mig, a Galaxisig, más buszok csak a Budai-vámig, Fehérhe­gyig járnak. Kiesett pl. a 12-es. 18.30.: Kilométeres dugó vesz­tegel a 6-oson, a Vasasi-elága- zásnál. A hegyi utakon jegese- dés kezdődött. A hókotrók éjjel is dolgoznak - mondták az ügyeleteken. Csuti J. X 1 >.

Next

/
Thumbnails
Contents