Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)
1995-11-16 / 313. szám
6 Dünántúli Napló Háttér 1995. november 16., csütörtök Az életlehetőségtől való megfosztottság felelősségnélküliséget is jelent Cigányok és gettók Szabó Albert pere Hungaristák 1995-ben A kárpótlás: újabb kár Ma már a kárpótlási jegyeket a névérték 20 százalékáért sem lehet eladni. Ez azt jelenti, hogy az eredeti kibocsátási érték alig tizedét éri ma a kárpótlási jegy. Mi lett volna, ha valaki az első nap névértéken el tudja adni a kárpótlási jegyét és az árát állampapírba fekteti? Ma az eredeti ár kétszerese lenne a pénze. Ezzel szemben most nem kap érte 20-at sem. Ahhoz sem kell jósnak lenni, hogy általában jobban jár az, aki ma eladja tizednyi árért, mintha továbbra is reménykedik. Minden bizonnyal a kintlévő jegyek kis hányadára még lesz olyan részvényvásárlási lehetőség, ami a jelenlegi értékesítésnél jobb megoldást jelent, de a nagy többség, ha vár, ennyit sem fog kapni. Ma már vitathatatlan, hogy a kárpótoltakat becsapták. Ezt eleinte demagógia, sőt bűn volt kimondani. Különböző fórumokon azzal érveltem, hogy a kárszenvedők többsége számára nem a vagyoni sérelmek voltak a legnagyobbak, hanem az erkölcsiek. Az osztályidegeneknek minősített családok számára nem a vagyonelkobzás, nem a kollektivizálás volt a legnagyobb büntetés, hanem a társadalmi kiközösítés, a kitelepítés, a kereseti és munkalehetőségekből való megfosztottság. Ezeket a sérelmeket pedig nem lehet pénzzel megfizetni. A kormány és törvényhozás csak akkor vállalhatta volna az anyagi kárpótlást, ha van erre pénze. Az akkori kormánynak is tudnia kellett, hogy az ígért kárpótlásnak csak tört részére lehet majd fedezetet teremteni. Azzal is tisztában voltak, hogy soha nem tudjuk a külső adósságot visszafizetni, mégsem kérték annak az elengedését, mérséklését. Pedig akkor erre jobbak voltak az esélyek, mint ma. Tudták azt is, hogy a megígért kárpótlásra sincs és nem is lesz fedezet, mégis osztogatták a jegyeket. Ma már tudom: a közben tört részére zsugorodott kárpótlást is elsősorban a bérből élőkkel, az egyetemistákkal és a nyugdíjasokkal fizettették meg, mert a kormányok, pártállásuktól és elveiktől függetlenül, csak az ő bőrükre tudtak takarékoskodni. Nem áll ki senki az illetékesek közül bevallani, hogy a kárpótoltak ne is reménykedjenek. A hallgatásban teljes a politikai egység. A kormánynak minden fontosabb, mint az előző kormány által megígért, általuk annak idején megszavazott, kárpótlásra adni pénzt. Az ellenzék hallgat, mert ő találta ki annak idején az ország anyagi erejét meghaladó kárpótlást. Köztudottan a kárpótoltak többségét a kollektivizálás során érte vagyoni sérelem. Ők kétszer csalódtak a hatalomban: először akkor, amikor az alig pár évvel korábban, éppen a kommunisták által a távlati céljaikkal ellentétesen, kiosztott földnek csak pár évig örülhettek. Másodszor a rendszerváltás után, amikor megígérték, hogy az „átkosban” károsultak kárpótolva lesznek. Pedig a törvény megszavazói is tudták, hogy többet ígérnek, mint amennyit adni tudnak. Mikor lesz vége annak a gyakorlatnak, hogy a mindenkori kormány a népszerűsége növelése, pontosabban a népszerűtlensége csökkentése érdekében felelőtlenül ígérget? Dr. Kopátsy Sándor Egy tekintélyes politológus a közelmúltban csodálkozását fejezte ki, hogy - leszámítva marginális fasiszta csoportokat - még egyetlen magyar párt sem kísérelt meg népszerűséget szerezni nyíltan cigányellenes programmal. Pedig a magyar társadalomban egyre érzékelhetőbb cigányellenesség egyik legutóbbi megnyilvánulása a székesfehérvári „gettóügy” nagy vihart kavart: a városi ön- kormányzat lakásbizottságának kisgazda vezetője a környék magyar lakosságának panaszaival indokolta a „piszkos, zajos, garázda” cigányok városszéli kitelepítésének tervét. Kitelepítés? A kényelmetlenné vált országos politikai visszhang, emberi jogi szervezetek fellépése és az önkormányzat számos képviselőjének tiltakozása nyomán a székesfehérvári ön- kormányzat ülésén végül is visszavonta a javaslatot, hogy az újonnan építendő városszéli telepre költöztessenek 43 cigánycsaládot - 150 felnőttet és gyereket. A kényszerű csere, a lakáskörülményekben nem okozott volna nagy változást. Az új telep panelkockáiban 23 négyzetméteres, komfort nélküli, szobából, főző- és mosdófülkéből álló lakásokat terveztek kialakítani. A környéken bolt, orvos, iskola nincs, és út is csak a szomszédos kutyatelephez vezet. Ennél azonban a jelenlegi, egy volt laktanyaépületben kialakított szükséglakások sem jobbak. S minthogy e családok közül jó néhány már ide is azért került, mert előző lakhelyén nem fizette - többnyire nem tudta fizetni - a lakbért, a villany- és gázszámlát, a jellemző itt is a sötét és a fűtésnélküliség. Az, hogy a város fel akarja számolni ezt a nyomortanyát, teljesen érthető. De a rendszerváltással Székesfehérváron is megszűnt a szociális bérlakásépítés: legutóbb 12 megüresedett lakásra csaknem ezren pályáztak. Az is tény, hogy a felszámolásra ítélt Rádió utcai ház lakosai nem kellemes szomszédok. A felháborodást azonban éppen ez az általánosító meg- és elítélés váltotta ki, amely nem tett különbséget aközött, hogy valaki dolgozik vagy nem, akar e dolgozni vagy nem, fizet-e lakásért, közműért, vagy nem. A kitelepítés a végleges kirekesztést, a társadalomba való visz- szaintegrálódás egyszer s mindenkorra történő megakadályo2. A kemény hangból kijut a bonniaknak is. Amikor például Genscher külügyminiszter 1989 decemberében a két német állam közeledését célzó tízpontos Kohl-tervvel Moszkvában jár, a Kreml ura minden diplomáciai köntörfalazás nélkül ráordít. A hangfogó nélküli szóáradat, amelyet emlékirataiban Genscher „igen nyílt, helyenként kemény megfogalmazásokat tartalmazó beszélgetésnek” nevez - lényege az volt, hogy a bonni terv „felsőbbrendűségen alapuló politikát” testesít meg. zását jelentené. De a cigányok társadalomon kívülisége a többségi társadalmat is fenyegeti, mert a jogtól és az életlehetőségtől való megfosztottság felelősség nélküliséget is jelent. Erre figyelmeztetnek a gettó - s a cigányok kirekesztésének ellenfelei. A székesfehérvári önkormányzat ülésén csak egy ad hoc bizottság felállításáról döntöttek, amely megvizsgálja az emberjogi szervezetek képviselői Jövőkép nélkül? által létrehozott Gettóellenes Bizottság javaslatát is. Eszerint segélyt és kedvezményes kölcsönt adnának azoknak, akik vállalkoznak az építkezésre, vagy arra, hogy valamely környékbeli faluba költöznek. Javasolják továbbá, hogy az ön- kormányzat alacsonyabb komfortfokozatú, magántulajdonú lakások megvásárlásával teremtsen szociális bérlakásokat. Kérdés, hogy mit szól ehhez Székesfehérvár nem cigány lakossága. Sztereotípiák A közvélemény-kutatások szerint a magyar lakosság jelentős része túlzottnak tartja a cigányság támogatását, és részben ennek tulajdonítja saját életkörülményeinek romlását. Egy tavalyi országos felmérés szerint a 14-18 éves fiatalok egyharmada cigányellenes. Van olyan, nagyobb cigány népességű megye, ahol a megkérdezettek egytizede a fizikai megsemmisítéssel vélte megoldhatónak a cigánykérdést. Ma A szovjet álláspont egy hónap múlva valamelyest enyhébbé vált: ebben nyilván közrejátszott, hogy Gorbacsovot odahaza szorítani kezdte a cipő. Nagykövete útján „gyorssegélyt” kér Bonntól, hogy orvosolja a súlyos ellátási gondokat. Kohl tüstént intézkedik, s vasúton 120 000 tonna hús, zsír, sajt, étolaj kel útra Kelet felé. Hasonló gyorsasággal reagál a kancellár, amikor 1990 júniusában, tíz nappal a német valutaunió előtt, az NDK területén állomásozó Nyugati Hadseregcsoport főnöksége vétót emel a DM bevezetése ellen. A tábornokok ugyanis rájöttek, hogy is visszatérő sztereotípia a „munkakerülő cigány”. Holott a 70-es évek végén a cigány férfiak 65 százaléka tartozott állandó vagy rendszeres foglalkoztatottak közé. Egy évtizeddel később viszont az ő munkahelyeik szűntek meg először, s jelenleg a cigányok között 70 százalékos a munkanélküliség. A magyarországi cigányság ‘sorsát történelmi távlatban vizsgáló szociológusok emlékeztetnek arra is: a cigányok az 1945-ös földreform során éppen úgy kimaradtak a nemzeti vagyon újrafelosztásából, mint a mostani rendszerváltás során. Az idei Alternatív Nobel díjat az a Bíró András kapta, akinek öt éve létrehozott Autonómia Alapítványa a fenti tényekből kiindulva támogatja a cigányokat: ez az alapítvány a tartós megélhetés alapjainak megteremtéséhez nyújt segítséget. Helyi roma közösségeknek, szervezeteknek ad - visz- szafizetendő - kölcsönt, hogy munkahelyet teremtsenek, földet, állatokat vegyenek, gazdálkodjanak. Ez az egyik eleme a kormány készülő cigány integrációs programjának is, amellett, hogy ösztöndíjakkal, kollégiumokkal a szakképzettség, s ezáltal a munkalehetőség megszerzését is segítené. A feltételes módot részben a pénzhiány, részben a politikai elszántság bizonytalankodása indokolja: a parlament a napokban ismét elhalasztotta a cigányok helyzetével foglalkozó vitanap megtartását. Hajdú András július 1. után nem lesz hol bevásárolniuk. Günter Krause berlini államtitkár azonnal Bonnba repül, ahol Kohl kinyitja a pénzesládát. Krause másnap Moszkvába utazik, s átnyújt 1,4 milliárd márkát - s a hadsereg gondfelhőit máris elfújta a szél! Amint a keletnémetek lenyelték a DM édes csalétkét, sorsuk megpecsételődött. 1990 júliusától kezdve már csak hetek kérdése volt az NDK és az NSZK egyesülése. Semmiféle megkésett reform nem bírhatta rá a keleti németeket, hogy az NDK-ban dolgozzanak tovább, amikor ugyanazért a munkáért „odaát” négy-ötszörös pénzt fizettek a munkaadók. Kohlék fölismerték a helyzetet, s a diplomácia frontján beletapostak a gázba. A tavasszal beindult 2+4 tárgyalások hamarosan a célegyenesbe értek: bár eleinte 4+2 formuláról volt szó (vagyis a négy győztes hatalom mellett a Szabó Albert és hat társa büntetőperét közösség elleni izgatás, tiltott jelképek használata és fasiszta propaganda teijesztésének vádjában kezdte meg a Fővárosi Bíróság. A vádlottak tagadják a vádat Ők csak egyenruhában szeretnek járni, fekete bakancsban és nadrágban, szürke (vagy zöld) ingben, bomberdzsekiben. Ruhájukon a Magyar Népjóléti Szövetség jelvénye: piros-fehér alapon fekete fogaskerék. A kopaszra nyírt fej Szabó szerint ősi sumér viselet. A fejben jelszavak, mint „kitartás”, és alig átdolgozott nyilas indulók. A vádlottak és társaik elégedett sóhajokkal hallgatják Szabó vallomását. Hogy ők csak azért gyű- léseztek Szálasi portréja alatt, mert igazi magyarságvédőnek, kiemelkedő történelmi alaknak tartják. Az ő árpádsávjuk nem „a” nyilaskeresztes, mert nem kilencszer vágott, csak hétszer, s benne a négy piros tűz, víz, levegő, föld jelképe, a három fehér meg az „isteni parancsé”, s hogy a közepén a tízágú „ősi sumér csillag” az ember és az Isten szövetségét jelképezi. Hiszik, hogy\ Szálasinak „jó országépítő programja” volt, s hogy „a magyar faj megtartása olyannak, amilyen - ez számunkra kulturális kötelezettség”. Azt is elhiszik, hogy Magyarország 13 kisebbsége közül „szembetűnően a zsidó kisebbség az, amelyik visszaél a nép türelmével”, hogy „olyan * túlsúllyal van jelen a magyar társadalomban, kultúrában, ami a magyar társadalmat mindenkor feszélyezi és sérti.” Szabó szerint legalább háromezren vannak. Nemcsak Budapesten: minden nagyobb városban van tagszervezetük. Ezek a fiatalok láthatóan azt csinálják, amit mondanak nekik. Amikor a bíró kiküldi őket a teremből, kimennek. Kiküldeni pedig akkor kell őket, amikor megtapsolják Szabót, aki szerint az ügyészség „gondolatrendőrséget akar felállítani” és „turkál a fiatalság fejében”. Szabó Albert Szabó Albert 1993 tavaszán települt haza Ausztráliából, ahol hét évet töltött testvéreinél, hogy „politikai és kulturális munkát folytasson”. Ugyanez év júniusában megalapítja a Világnemzeti Népuralmista Pártot „a tudományos népuralmizmus megalapítására és alkotó tovább fej„kispadon” ült volna Bonn és Berlin képviselője) a dokumentum végül 2+4 alakot öltött. Amikor Valentyin Falin, a moszkvai héják szószólója ennek kapcsán kérdőre vonta Se- vardnadze külügyminisztert, az így felelt: „Genscher annyira kérte, hogy így legyen, s Genscher jó ember, hát belementünk.” A joviális bonni külügyminiszter persze nemcsak kérlelni tudott. A 2+4 tárgyalások kapcsán fölmerül, hogy Bonn-nak esetleg békeszerződést kellene kötnie a náci Németország 53 ellenségével. Genscher azonban lyukat beszél a többiek hasába, bebizonyítva, hogy „az idő túlhaladta a békeszerződés” kérdését - nomeg az esetleges háborús jóvátételét is. A témát tovább feszegető olasz és holland kollégájára pedig nyersen ráförmed: This is not your game! (Önöknek itt nem osztottak lapot!) 1990 nyarán de Maiziére rájön, hogy kormányfőnek lenni nem is rossz dolog, ezért megpróbálja fékezni az egyesülés vonatát. Mi több, reformot sürlesztésre.” A pártot október 11- én a Fővárosi Bíróság ezen alapító célok alapján mint társadalmi szervezetet bejegyzi. Ekkor Szabóék gyűlésezni kezdenek, előbb a Boross Péter vezette Belügyminisztérium Belügyi Klubjában, később a Kisgazdapárt választási szövetséghez tartozó Kelet Népe Párt segítségével egy, a Szolidaritás szakszervezet tulajdonában levő helyiségben. Előadásaik címe: „Szálasi Ferenc mártírhalála”, „Szálasi és Adolf Hitler szerepe a hungarista hatalomátvételben”, „Milyen károkat okoztak az ország zsidó identitást valló polgárai az ország népének?”. Tavaly áprilisban Szabó tovább akart lépni. Egyesíteni akarta az addig „igencsak szétszórt neonáci csoportokat. Kapcsolatba lépett Györkös Istvánnal, az akkori Magyar Nemzeti Arcvonal vezetőjével, és megalapították a Hungarista Mozgalmat, de bejegyeztetni már nem tudták. Közben ugyanis a rendőrség megszállta a VNP helyiségét, és vagy három hónapra letartóztatta őket. Ezután Szabó ‘1 megalapította a Magyar Népjó- - <>l léti Szövetséget, ami „nem poli-"m tikai, hanem érdekvédelmi ;g párt”, s ilyen alapon gyakorlati- lag ott és akkor gyűlésezik, ahol és amikor akar. Ki pénzeli? Szabó elmondta, hogy együttműködést ajánlva, több pártot és szervezetet is megkerestek, „eszméik hasonlósága miatt” főleg a MIEP-ben bizakodtak. A MIEP-tüntetés rendezői azonban október 22-i látványosan elutasították Szabó Albertet, vagy negyven szkinhed- jével együtt, de a tüntetésen rajtuk kívül még néhány más csapat szkinhed is volt, lengett néhány árpádsávos zászló. Szabó Albert, aki szakmája szerint esztergályos, azt mondja, hogy az ellene indított „hecckampány miatt” munkanélküli, sőt még önkormányzati segélyért is hiába folyamadott. A testvérei havi mintegy 25 000 forintos támogatásából kénytelen megélni. Györkös pedig, mivel a ’93-as tárgyalása óta megbetegedett, cirka 15 000 forintos havi jövedelemmel rendelkezik. Kérdés, hogy ilyen körülmények a között vajon ki finanszírozza a> ij „kopaszok” egyenruháit, a ro- A pogósan friss zászlókat, a hímzett jelvényeket? Ki fizeti a il nyugati neofasiszták által Ma- >i gyarországra „kéretlenül kül- ri dött” újságok fénymásolását és terjesztését? Faragó Hedvig get a NATO-ban, s egyre többször hangoztatja, hogy a németnémet házasságba az NDK sem megy üres kézzel. Ez már sok Kohlnak: Ausztriában nyaralva magához rendeli a brácsásból lett politikust, s alaposan ráncba szedi, nem titkolva előtte, hogy tudomása van annak besúgói Stasi-múltjáról. De Maiziére percek alatt kapitulál: Jawohl, egyesülés két hónap múlva! Az utolsó külső akadályt is a kövér kancellár számolja fel. Július közepén a Kaukázusban kicsikarja Gorbacsov beleegyezését ahhoz, hogy az egységes Németország maga dönthesse el, melyik szövetségi rendszerhez akar tartozni. Mitterrand a hír hallatán keserűen jegyzi meg: „Na tessék! Gorbacsov, aki úgy kérlelt bennünket, hogy semmiben ne engedjünk Kohlnak, most mindenbe belemegy, kétségtelenül egy újabb márkainjekció fejében. Ennek fényében már nem sokáig szállhatunk szembe az újraegyesítéssel!,, Dorogman László A német egység kulisszatitkai Hat éve immár, hogy Kelet-Berlinben (leánykori nevén „az NDK fővárosában”) elrepült a nehéz kő: egy kommunista pártfunkcionárius figyelmetlensége és elszólása nyomán órák alatt leomlott a 28 éven át sziklaszilárdnak hitt Berlini fal, s megindult egy folyamat, amely 329 nap múlva az NDK és az NSZK egyesülésébe torkollott. Időközben napvilágot láttak olyan apró részletek, amelyeknek megismerése betekintést nyújt a színfalak mögé, elárulva: mennyire volt spontán, s mennyiben volt irányított a német egyesülés előtörténete. FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR 1 *
