Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)

1995-11-14 / 311. szám

1995. november 14., kedd Társadalom Dünántúli Napló 11 Jövőre tizenöt százalék Olvastuk: a kormány döntött a jövő évi nyugdíjemelés mérté­kéről. Az ügy egy ideje már „lóg a levegőben”, s különféle magyarázatok hangzanak el, csak egyről nem lehet hallani. Arról, hogy ettől jobban járnak a nyugdíjasok. Nemrég Pirityi Ottó köz­gazdász fűzött előzetes magya­rázatot a szóbeszédhez. Tőle tudhattuk meg, hogy tervezik: az eddigi várható helyett a jö­vőben az előző évi tényleges átlagos keresetnövekedés ké­pezi majd a nyugdíjemelés alapját. És szó volt arról is, hogy ennek érdekében a tény­leges százalék megállapítása az évközbeni döntés feladata lenne, s ezt az ötletet a köz­gazdász - ahogy mondani szokták - nem díjazta. Mindenesetre úgy tűnik, mintha egy országgyűlési vitát meg akarnának takarítani a megszokott kettőből. Külön­ben eddig is fölösleges szó- cséplésnek érezhettük kétszer vitázni arról, amit egyszer is el lehet intézni. A nyugdíjeme­lésről minden évben oly nagy vehemenciával vitáztak a hon­atyák és -anyák, ami ténylege­sen arról szólt, hogyan lehet inkább kevesebbet, mint többet oly módon úgy, hogy min­denki ügy érezze, mintha sokat kapott volna. Emlékszünk ugye, négy év,en át micsoda számmiszti­kával bizonygatták a kevésnek az elfogadhatóságát a konzer­vatív kormányzat mögött sora­kozó képviselők. S ez olyan jól sikerült, hogy aki ma, utólag szeretné kibogarászni a ren­delkezésére álló számokból, hogy az adott évben hány szá­zalékos nyugdíjemelésben ré­szesült, hát ez bizony fölöttébb nehéz feladat. Persze tudjuk, hogy a szocialista-liberális kormány sem ad százalék sze­rint kevesebbet a konzervatív­nál, csakhogy ennek - a meg­bokrosodott szigorító intézke­déseknek köszönhetően - ki­sebb a reálértéke. Nem mintha a korábbi százalékok ezt túl­zásba vitték volna. Most vált ismertté, hogy 1996-ban 15 százalékos nyug­díjemelésre gondol a kormány, s ezt a szokásos módon két részletben - január 1-jétől és július 1-jétől kapnánk. Először a két harmadát, vagyis 10 szá­zalékot, a második menetben pedig a „maradék” 5 százalé­kot. Ám jól tudjuk: a 15 száza­lék máris „ráfizetést” jelent, hiszen az eddig bejelentett jö­vőévi áremelések - egyelőre az energiáról és a telefonról van szó - máris 17 százalékos inflációnövekedést jelentenek, amiben természetesen nincse­nek benne az említettek szer­tegyűrűző hatásai. Nagy szükség lesz tehát a pénzügyminiszter urunk által ajánlott nagy önmérsékletre, bár ő szemlátomást nem na­gyon törekszik az önmérsék­lésre, amikor újabb és újabb terheket rak a társadalom leg- ki szolgáltatottabbj aira. Hársfai István Garzonok a bólyi időseknek Ebben a hónapban elkezdik a bólyi idősek klubja tetőterének beépítését. A tizenhat évvel ez­előtt nyitott intézmény ebben az épületben fogadta első la­kóit. Akkor még húszán vették igénybe a reggeltől délutánig tartó ellátást. A klub azonban rövid idő alatt nagyon jó hírne­vet szerzett, a jelentkezők száma egyre nőtt. Először úgy­nevezett hetes napközit alakí­tottak ki azok számára, akiknek- különösen a téli időkben az esti és a hétvégi otthon tartóz­kodás is gondot jelentett. Aztán országos példaként ők építettek lakásokat oly módon, hogy az idősek pénzzel, vagy saját há­zuk értékesítésének felajánlá­sával, a lakosság pedig kom­munális kötvények vásárlásával segítette a gyors megvalósítást. Azóta az önkormányzat és a Német Belügyminisztérium támogatásával már egy új épü­lettel is bővültek, amelynek la­kásaiban szintén idősek élnek. A régi épületük tetőterének be­építési terveit már korábban el­készítették, idén érkeztek el a megvalósítás lehetőségéhez. Júniusban már átadtak négy la­kást, most a télen folytatják a munkát. Hárommillió forintot nyertek a Népjóléti Miniszté­rium által kiírt pályázaton. A jövő év tavaszáig további hat lakás kialakítását szeretnék megvalósítani. Törekvéseikben- mint eddig is - támogatja őket a település önkormányzata. Az új lakások elkészültével 27-re nő az itt élő idősek száma. Az időközben Gondozási Köz­ponttá változott intézmény azonban jóval több emberrel tö­rődik a községben. Hetvenen a házi gondozási szolgálattól kapják az igényeik szerinti ellá­tást, 64 a szociális étkezők száma és 65-en tartoznak az idősek klubjába. Három évvel ezelőtt önként kezdték el a csa­ládsegítést, amelynek kereté­ben ma ötven családot támo­gatnak. Ebéd utáni csendespihenő a Nyugdíjasok Házában LÖFFLER GÁBOR FELVÉTELEI A legnagyobb klub Tizenegy évvel ezelőtt nyitott Pécsett a városban Nyugdíjasok Háza néven ismert épület, amelynek 114 lakásában 132- en élnek. A Felsőbalokány ut­cai Gondozási Központ azon­ban nem csak az ő napjaikért, hanem a klubhoz tartozó to­vábbi 50 tagért is felel. Három évvel ezelőtt pedig ápoló-gon­dozóházat is nyitottak, amely­ben jelenleg 24-en élnek. Több­ségük végleges szociális ott­honi elhelyezésre vár. Az ellá­tásról és a különböző progra­mokról is gondoskodó klub je­lenlegi legnagyobb gondja, hogy antennaproblémák miatt élvezhetetlen a televízió műsor. Ezt különösen a garzon laká­sokban élők sérelmezik. Az üzemeltető, a Konzum Teleká- bel Kft. ajánlatot tett az antenna javítására de mivel az épület önkormányzati tulajdon, keze­lője a Közüzemi Rt., nekik kel­lene megállapodást kötniük. A szép virágok otthonosabbá teszik a lakásokat Aki az eget böngészi Negyedszázada készítette az első távcsövét A gyerekek körben állják a sa­ját maga gyártotta távcsövével az eget böngésző Uszléber Ist­vánt, aki pedig örömmel muto­gatja a kis kíváncsiskodóknak a Holdat, a Szatumuszt, a Jupi­tert. Nyugdíjas életének nagy részét olyan elfoglaltsággal tölti ki, amely segít neki megfe­ledkezni súlyos betegségéről. Az egykori uránbányász, szénbányász, vájár, bányakő­műves 49 évesen, 17 éve ment nyugdíjba 28 évi földalatti munka után. Egy pécs-kertvá- rosi panellakás lakója, ahol küszködik a fojtogató szilikó­zissal. A nehéz városi levegőt nem bírja, ezért ragaszkodik a város pereméhez, és utazó szemmel kalandozik a csillagok között. A család korábban nevetséges­nek találta különös hobbiját, de ma már örülnek, mert számára ez az életet jelenti a betegség- tudat helyett. Éveken keresztül papírsár­kányokat készített az unokák­nak, de más gyerekeknek is. A lakásban ma is őriz néhány kedves sárkányt. Egykor tele volt velük a szekrény teteje „porfogónak”. Rosszabbodó egészségi állapotában meg­szokta már a rosszulléteket, az injekciókat. A földi utazások helyett a csillagközi űrben barangol táv­csövével. Első távcsövét 35 éve készítette, a legújabb 220-szo- ros nagyításra képes. A csá­kányhoz edződött kéz óvatos mozdulatokkal bánik féltett műszerével. Figyeli az égi je­lenségeket, a csillaghalmazo­kat. Nézegeti a Holdat, a Napot, az Androméda-ködöt, a Fias- tyúk ezernyi csillagát, a Hattyú csillagképet, a Cassiopeiát, az Oriont. Képzelete húzza a Gön­cöl szekeret. Lesi az üstökösö­ket, a becsapódásaikat. A lát­ványokról beszél az emberek­nek, a gyerekeknek. Jó időben a közeli parkban állítja fel csil­lagvizsgálóját. A megfigyeléseit lejegyzi. Nem csillagász ő, bár tagja a pécsi ASTRA csillagászszak- kömek, hanem csak egy kíván­csi ember, aki éveken át a föld mélyében dolgozott, és most betegen az ég sötétjében talál rá az örömre. Kedvence a meteor­gyűjtés. Ki hinné, hogy a föld­ünkre záporozó apró porsze­meket mágnessel szedegeti össze a járdáról, hogy aztán mikroszkóppal vizsgálhassa.- Az ufókkal nem találko­zom, mert nem hiszek létezé­sükben. Sokszor kérik, hogy keressek az égen. Ilyenkor csak nevetek - mondja Uszléber Ist­ván. - Érdekesek viszont a vo­nuló vadludak, az űrhajók és a műholdak. Nekem ez az élet. E nélkül csak a szenvedést, az oxigénhiányt, a légszomjat érezné. így viszont rátalál a szépre, és megfeledkezik a ful­ladásról, mert a fényt keresi a sötétben. Nemrég távcsővel nézte végig a tv-tornyon az an­tennaelhelyezést. Ez is egy öröm volt a sok csillag között. Rozvány Gy. Diákok a temetőben Az Erzsébet-dombon fekvő pécs-somogyi temetőt jártuk a közelmúltban. A Kodály Zoltán Művelődési Ház honismereti szakkörének tagjaiként, fény­képeken, rajzokon örökítettük meg a sírköveket, síremlékeket, azzal a céllal, hogy tovább gaz­dagítsuk a Hámori Istvánná és Vókó János által vezetett szak­kör néprajzi gyűjteményét. Több diáktársunkkal együtt részt vettünk a temető takarítá­sában is. B. B. - S. M. Tizenhárom éve együtt - Bárhova mennek együtt, a közösen látottakat fényképeken örökítik meg. Ezúttal vi­szont nem egy kirándulás adta a fotózáshoz az apropót, ha­nem az a tény, hogy tizenhárom évvel ezelőtt alakult meg a pécsi Apáczai Nevelési Központ. A központ művelődési há­zában rendezett legutóbbi találkozójukon erről is megem­lékeztek. Megőszültünk B eköszöntött az ősz. Egyik nap halkan füttyentett egyet a nyírfaág, s szelíden meghim­bálta leveleit. De már tudtam, ez az előre küldött szellő üzenet csupán. S hogy a szellőből szél, majd viharos erejű száguldás lesz, amely letépi a leveleket, és végigpermetezi esőjével a Ter­mészetet. Most még pompázik. Az utak mentén halvány színek­ben kelletik magukat a fák. Rőt­vörös árnyai között kacéran himbálóznak a cinóbersárgák és vidám pirosak. A házőrző lustán nyúlik el, fejét sem emeli, ha idegen téved a ház elé. A macska is álmosan heverész, csak a kutyára figyel. Vigyáz magára. A harangszó úgy hallik ide, mint ha a szomszédból szólna. Hosszú másodpercekig cseng-bong a hangja, pedig már megállt a szívverése. Látható: az élet búcsúzik a mától. Aztán bőröd alá füttyent a ost­rom, melyet az ősz indít hatal­máért. Nyakadba csurog a köd milliárdnyi cseppje, reggelen­ként már nem látod a szemközti ház pasztellszíneit, a harangszó is tompábban zeng, kutyád a fe­dett sarkokat keresi, a macskát csak akkor látod, ha lábadhoz dörgölődve éhét jelzi. Szidni kezded az időt. Amely elveszi Tőled a nyugalmasabb napokat. A szabadság érzetét keltő nyarat, a megcsendesedett nyárutót és a csalárdan gyönyö­rűként bemutatkozó őszt. Jogod van rá, hogy tedd, okod kevésbé. Nézz végig magadon, Te sem jártál másként. Homlo­kodon mély barázdát szántottak a gondok. Szemed sarkában megsokasodtak a ráncok. Neve­tés, önfeledt kacagás helyett mostanában már csak csendes mosolygásra futja. Már hokedlit keresel vagy az utca kerítését, amelyre lábadat teheted fel, ha meg kell kötnöd cipőfűződet. Ilyenkor alig van annyi erőd, hogy erre a pár másodpercre visszatartsd lélegzetedet. Úgy állsz meg a második és harma­dik emelet között, mint aki va­lami olyan érdekeset lát, ame­lyért kötelező is a megállás. Az ezerszer látott falat nézed. És még magadnak is alig mered bevallani, hogy már nemcsak a légzés esik nehezedre, de a tér­ded sem a régi. És ráadásul még irigykedsz is! Látod a már éppen indulni készülő busz felé száguldó fia­talt, a merészséget, amellyel fel­tornássza magát. Eszedbe jut, hogy tegnapelőtt Te is megsza- poráztad lépteidet, hogy aztán kiverjen a víz, hogy hosszú per­cekig tartson, míg megszelídül az őrülten zakatoló szív és át­látsz újra a saját forróságodtól megpárásodott szemüvegeden. Néha elfeledkezel rpagadról és jókat eszel. Hivatkozol érdeme­idre, melyek már csak Neked je­lentenek valamit, hogy amíg egészséges vagyok, amíg meg­tehet, amíg megengedhetem magamnak ... Aztán a zsíros fa­latok elkezdenek dolgozni ben­ned. Fogadalmat teszel, hogy soha többet, hogy visszafogot­tan, megfontoltan ... Hány fi­gyelmeztetés kell, hogy észre- vedd, Te is Ősz lettél? Tompuló, ám néha mégis békét nyújtó szí­nességével, zord viharaival, el­múlásra figyelmeztető ezer jelé­vel. Az Idő nem feledtetheti a Törvényt, amelynek mindany- nyian alárendeltjei vagyunk. Tanulj meg, szeress Ősz lenni. Készülj fel arra, hogy egykor Télnek kell majd lenned! Bokrétás András i k i *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents