Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)

1995-11-14 / 311. szám

2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1995. november 14., kedd Közép- és Kelet-Európa ag­rárminiszterei kezdtek tanács­kozást hétfőn Prágában. A kon­ferencia célja a mezőgazdasági együttműködés lehetőségeinek föltárása. A szakmai fórumon a régió 15 országa képviselteti magát. Hazánkból Lakos László, földművelésügyi mi­niszter van jelen. Egész Románia gyászolja Comeliu Coposut, az ellenzéki Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt szombaton elhunyt vezetőjét. A KDNP székházá­ban felállított ravatalánál va­sárnap és hétfőre virradó éj­szaka tisztelőinek tízezrei vo­nultak el. Bukarest polgármes­tere hétfőn javaslatot terjesztett a városi tanács elé, amelyben kezdeményezte, hogy nevezze­nek el utcát és teret az elhunyt politikusról. Nem magyar szabotázs, ha­nem a felhasznált acél rossz minősége okozta a hősi zsilip­kapu tavalyi összeroppanását - írta hétfői jegyzetében a Novy Cas című, nagy példányszámú szlovák napilap. Az újság sze­rint Július Binder beruházási igazgató alaptalanul próbált na­cionalista ügyet fabrikálni a zsi­lipkapu akkori balesetéből. Lopott személygépkocsikat szállító kamionokat tartóztattak föl a vámosok vasárnapra vir­radóra a Vysné Nenlecké-i szlovák-ukrán határátkelőn. A Szlovákiában ellopott és Uk­rajnába irányított autók összér­téke meghaladja a tizenkétmil­lió szlovák koronát. Simon Peresz izraeli ügyve­zető kormányfő hétfőn jeruzsá- lemi irodájában fogadta Ben­jamin Netanjahut, a jobboldali ellenzék legnagyobb pártja, a Likud vezérét. Megbeszélésü­kön megállapodtak abban, hogy mindkét párt hangnemet változ­tat. Rabin halála után sokan a Likud uszító propagandáját vá­dolták a történtekért. Egyedi embargós intézkedés lehetőségét vetette föl az új-zé- landi nemzetközösségi csúcsról hazaérkezett brit kormányfő, midőn kilátásba helyezte, hogy leállíttatja a Shell brit-holland olajipari óriás egy jelentős ni­gériai beruházását. Nagy-Bri- tannia - válaszul kilenc ellen­zéki személy kivégzésére - már visszahívta lagosi nagykövetét, és fegyverszállítási embargót jelentett be az afrikai országgal szemben. Halálbüntetés kiszabását kérte hétfőn Marinko Magdára a szabadkai közvádló. A május 15-én kezdődött per során a bí­róság az 1993 októbere és 1994 januárja között elkövetett ki­lenc gyilkosság és többrendbeli rablás ügyét vizsgálta ki. ítélet- hirdetés keddre várható. Parasztgazdák tüntettek a Ringen. Csaknem 15 ezer mezőgazdasági termelő lepte el hétfőn a bécsi körutat, hogy a megmozdulással kikényszerítse az agrárágazatnak nyújtandó költségvetési támogatás növelését. fotó: feb/reuter Mérsékelt derűlátás Eszéken (Folytatás az 1■ oldalról) térnek majd haza. Eszéken nyugodtabb a légkör, de óva­tosak a polgárok. A békeszerződés életrekel- téséig hosszú még az út. Eddig már sok szerződést láttak el kézjegyükkel az illetékesek, de a szerb fél megszegte azo­kat. Mit várhat most az em­ber? Megváltoztak a nemzet­közi viszonyok. Amerika ko­molyan békét akar, Milosevity meg a gazdasági zárlat félol­dását. Ez ad némi reményt a békére. Az ún. alapszerződés átta­nulmányozása után már rom­lik a hangulat, vesznek a re­mények. A dokumentum tele van kétértelmű megfogalma­zásokkal. Azt írja, hogy az átmeneti időszak egy vagy két év. Hogy ez kitől függ, az nem világos. Az aláíró Sarinity egy évről beszél, a szerbek kettő­ről. Az sem világos, hogy ki­kerülnek-e a horvát rendőrök és vámosok a nemzetközileg elismert horvát határokra vagy sem. Sarinity szerint egyér­telműen igen, a szerbek a nemzetközi erőket emlegetik. Még nem tudni, hogy kik al­kotják majd a nemzetközi erő­ket, a NATO vagy az ENSZ. Homályos a terület ideiglenes vezetőségének az összetétele, amelyet a Biztonsági Tanács nevez majd ki. Ezek a kérdések sokkal pontosabb választ kívánnak. Ellenkező esetben ismét alka­lom adódik az ügy elodázá­sára, amelyből újabb nézetel­térések születhetnek. Tehát mérsékelni kell a derűlátást. A menekültek így is viselked­nek. T. I. A FEB újvidéki tudósítójának a Vajdasági Magyar Szövet­ség elnöke, Csubela Ferenc elmondta: reméli, hogy a pol­gárok valóban visszatérhetnek otthonaikba, s örömmel nyug­tázta, hogy a térséget rövid időn belül demilitarizálják. A vasárnap aláírt megálla­podás szerint a helyhatósági választásokig hivatalban lévő átmeneti kormányzat minden menekült számára lehetővé te­szi a hazatérést. A békét és a nyugalmat nemzetközi béke- fenntartó erő biztosítja, s az ENSZ Biztonsági Tanácsa ál­lítja föl az egy éves mandá­tumé átmeneti kormányt. Milyen pénzzel fizetnek a szovjet utódállamokban? Ahol még a rubel is keményvaluta A Szovjetunió megszűntével a pénzrendszer is összeomlott a birodalomban. Oroszországban maradt a rubel, bár mind kevesebbet ér. Áprilisban jutott el eddigi mélypontjára: egy dollárért 5130-at kértek. Az orosz kormányzat és a nemzeti bank rendszabályai következtében azóta javult a helyzet: jelenleg 4500 rubelért váltják az amerikai fizetőesz­közt. A jobbára még sivárabb gazdasági és pénzügyi körül­mények között vergődő többi utódállamban szívesen váltják át a rubelt, mivel náluk ke­ményvalutának számít, leg­alábbis az új nemzeti pénzne­mekkel szemben, amelyek kö­zül soknak talán még a nevét sem ismeri a világ. Örményor­szágban 1993 óta drammal fi­zetnek. Az új pénzből a beve­zetéskor alig öt ért egy dollárt, azóta az arány 1:438. Azerbajdzsánban 1994-ben született meg a manat, amely­nek árfolyamát a rubeléhez kapcsolták, így közvetve a konvertibilis valutákéhoz is. A tavaly több mint 2800 száza­lékos azerbajdzsáni infláció magasan felülmúlta az orosz- országit: a gazdasági hanyat­lás gyors ütemben folytatódik. Grúziában, a lari váltotta fel a korábban kibocsátott kupo­nokat. Pillanatnyilag körülbe­lül egy német márkát ér, de aligha sokáig: a tavalyi inflá­ció ugyanis több mint 7300 százalékos volt. A nemzeti össztermék 32 százalékkal csökkent, ami csúcs az egész egykori szocialista táborban. Kirgizföldön az 1993-ban bevezetett som, amelyből 11- 12 ér egy dollárt, azóta is tartja árfolyamát. Hasonló stabilitás jellemzi Moldovát, ahol szin­tén két éve vezettek be új pénznemet. Neve ugyanaz, mint a szomszédos országban, Romániában: lejnek hívják. Egy dollárért négy moldáv lejt adnak. AGFA^ fílfl50LÚGEPEK r re n B ed m e n n y e l További kínálatunkból: írágépek (Facit, Olivetti) Számoldgépek (Sharp, facit, Olivetti) faxok ■ííi » lüanagerkalkulátorok (Olivetti) » Iratkötíés fízígépek, iratmegsemmisítők | - nyomdai grafikai berendezések * ililMlll moDflTfCHnmfl is nyoiDDíiTECfinitífi Bemutatóterem: Pécs, Teréz u. 11. (fíómai udvar) Tel./fax:72/ 212 368 Csaltak a félretájékoztatás bajnokai Felesleges volt a grenadai háború Alvyn Snyder, aki Reagan elnöksége idején az ameri­kai tájékoztatási hivatal te­levíziós részlegét vezette, A félretájékoztatás élharcosai címmel könyvet írt a grena­dai háborúról. Az Egyesült Államok invázi­ójának 1983-ban az volt a már akkor hevesen vitatott indí­téka, hogy kimentsenek öt­száz amerikai orvostanhallga­tót a polgárháborúba sodró­dott szigetországból. Snyder most bebizonyítja, hogy a grenadai kormány már na­pokkal korábban felajánlotta Washingtonnak: elszállíthatja a diákokat. Reagan azonban ezt figyelmen kívül hagyta, mert a vietnami háború ku­darca után szükségét érezte igazolni, hogy az amerikai fegyveres erők képesek vég­rehajtani egy katonai akciót. Snyder arra is fényt derí­tett, hogy az amerikai hivatal­nokok meghamisították azt a beszélgetést, amelyet a szov­jet földi megfigyelés folyta­tott 1983 szeptemberében az­zal a koreai utasszállító gép­pel, amelyet azután lelőttek. A manipulációval azt akarták bizonyítani, hogy a szovjetek tudták: polgári gépre lőnek. •Mindezt a reagani elv igazo­lására: lám, a Gonosz Biro­dalmától minden kitelik. ___________________________Ténykép___________________________ Ö nállósodó katonai szervezet „Az európai védelmi azonosság fejlesztése és erősítése a NATO-n belül" - ezzel a kissé ködös megfogalmazással szokták összefog­lalni a szakértők, milyen feladatokat tűzött maga elé a londoni székhelyű Nyugat-Európai Unió, amikor a nyolcvanas évek elején tevékenysége, felélesztéséről döntött. A napjainkra már 27 tagúra bővült NyEU újraindításával erősíteni akarták Nyugat-Európa ál­lamai közt a védelmi együttműködést, kimondva azt az alapelvet is, hogy az egységesülési folyamat nem válhat teljessé, míg a gazda­ság mellett ki nem terjed a biztonságpolitikára is. Van, aki mindezt - némi leegyszerűsítéssel - úgy fogalmazza meg, hogy a NyEU voltaképp az Európai Unió katonai vetülete. A tisztánlátást némileg még nehezíti, hogy az elmúlt években - ha­zánkat is beleértve - kilenc kelet- és közép-európai országgal tár­sult partneri kapcsolatot építettek ki. A mostani madridi kiilügy- és védelmi miniszteri tanácsülés - me­lyen Kovács László és Keleti György is részt vesz - az európai bizton­ság napirenden lévő kérdései mellett az EU jövő évi kormányközi ta­nácskozásával is foglalkozik. Fontos téma persze a délszláv válság is: a NyEU eddig az Adrián és a Dunán vett részt a gazdasági zárlat be­tartásának ellenőrzésében. Ha a Belgrád elleni büntető rendelkezése­ket felfüggesztik, akkor e tevékenység befejeződik. Szegő Gábor Iliescu válasza Tőkésnek Hazugsággal vádolják a püspököt Ion Iliescu államfő megbízá­sából Traian Chebeleu elnöki szóvivő írásban válaszolt Tő­kés László október 31-ei nyílt levelére, amelyben a reformá­tus püspök a román-magyar megbékélés modelljéül a dél- tiroli német kisebbség helyze­tét rendező osztrák-olasz mintát javasolta. A hétfőn nyilvánosságra hozott válaszlevél szerint történelmi­leg téves osztrák-olasz megbé­kélést emlegetni, mivel Dél-Ti- rol ügyében - az államelnökség szerint - nem volt konfliktus a két ország között. A román szóvivő a levélben újólag hangsúlyozza: a romániai magyar kisebbség számára biz­tosított jogok jelentősen megha­ladják az európai és nemzetközi normákat. Azt, hogy az RMDSZ tiszteletbeli elnökének felvetése szerint a román-magyar törté­nelmi megbékélés egyedüli útja az autonómia, az egyéni és kol­lektív jogok biztosítása a romá­niai magyar közösség számára, Chebeleu levele olyan szélső­séges nézetnek minősíti, amely az elkülönítést szorgalmazza. Az elnöki szóvivő úgy véli, hogy ez a koncepció hitlerista és sztálinista forrásból táplál­kozik. A válaszlevél szerint a ro­mánok és a romániai magyar közösség közötti kapcsolatok a lehető legjobbak voltak és lesz­nek ezután is mindaddig, amíg „kicsinyes politikai érdekek nem uszítanak gyűlölködésre”. Végül Chebeleu azzal vá­dolja Tőkés Lászlót, hogy ha­zugságokat terjeszt a romániai magyar kisebbség helyzetéről nyugat-európai látogatásai és a jelenleg is tartó amerikai uta­zása során. Eredeti ufóhamisítvány Nemrég az év szenzációjának harangozták be azt az állítólag 48 éven át rejtegetett filmfelvételt, amely egy földönkívüli lény boncolásáról készült egy amerikai légitámaszponton. Ray Santilli brit fdmproducer bejelentette: 150 ezer dollárért vásá­rolta a 16 milliméteres, fekete-fehér filmszalagot. A harmadik típusú találkozások hívőinek sok tízmilliós tábora kénytelen volt beérni a másodkézből származó információkkal, s várni a film bemutatását. Csakhogy az eredetiről időközben kiderült: hamisítvány. A boncte­rem sarkában volt egy telefon, amit 1956-ban hoztak forgalomba.- Hazai és import szekrényt- író és tárgyaló asztalt- Karfás pán széket és forgószéket- Olasz bőr fotelt- Kigészítő kisbútort ENGEDMÉNNYEL ÁRUSÍTUNK Amíg a készlet tart! ÖNNEK IS ÜZLET, A NI ÜZLETÜNK NY'TVA TARTÁS. TELEFON: UQi-l H-P: 9.30-1 7.00 sz: zárva 72/255-456 » 4

Next

/
Thumbnails
Contents